#51 2005-12-06 09:33

ani58
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Sziasztok!

Maximálisan egyetértek, ami az egészségügyet illeti. Már többször leírtam, hogy 10 éves sem volt a gyermekem, mikor crohn diagnosztizáltak nála és három hónapig volt benn a kórházban egyfolytában, de a mai napig nem tellik el úgy nap, hogy ne gondoljak rá, hogy milyen szörny?ségen ment ott keresztül, s vele együtt mi is. Egy belgyógyászati részen éhgyomorra, evés el?tt másfél órával beadták az összes gyógyszerét, míg ki nem hányta. Mikor hólyagos volt a torka, meg fekélyes a nyel?csöve (és ez tudniuk is kellett, mert megtükrözték) meg akarták vele etetni a zsömlét és azzal rémisztgették, hogy sose kerülsz ki innen, ha nem eszel. Hogy kikerülhetett abból a kórházból a gyerek az sem az ? érdemük volt, de ezt hosszú lenne leírni.
A másik kórházban egy másik alkalommal mi vittünk ég?t, s férjem saját kez?leg csavarta be a WC-be, hogy meg tudjuk nézni a kakiját, ha sötét van, mert csak az el?térbe égett a világítás. Ott éjszakára is maradhattam a gyerek mellett kuporogtunk az ágyon, hatan voltunk a három ágyas kórterembe, nagy nehezen mi feln?ttek is elszúnyokáltunk olyan egy óra körül, mikor arra ébredtünk, hogy nagy vihorászás, hangos beszéd, hát a n?vérpultnál összejöttek a n?vérek, ügyeletes orvos és szórakoztak kb. egy órán keresztül, mit se számít, hogy ott beteg gyerekek pihennének. Persze egyikünk sem mert szólni, mert örültünk, hogy a gyerekeinkkel lehetünk és nem küldenek minket el. Vagy pl. a gyerekeknek mindig hidegen hozták az ebédet, én persze megmelegítettem a n?vérekkel, vagy nem egyszer még a gyógyszerét sem jól hozták volna, ha én nem vagyok ott. Nem is sorolom tovább, csak magamat idegesítem újra fel, ha erre gondolok, de sajna nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy milyen kiszolgáltatottak a betegek és mennyire kiveszett az emberekb?l a lelkiismeretesség. Ennél a kórháznál csak azért maradunk, mert a gasztrodokink legalább jó, ? valóban nem a pénzért csinálja, amit csinál. Meg ez egy olyan betegség, amivel id?nként sajnos kikerülhetetlen, hogy kórházban legyen és ha mindenütt ez van a környékünkön akkor mit lehet tenni.

Nincs jelen

 

#52 2005-12-06 11:18

Ildico
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Sziasztok!

Sok negatív dolgot tapasztaltam már én is az egészségügyben, de azért még vannak jó orvosok és n?vérek.
A lányomnál 3 hónapja állapították meg a crhon betegséget, mint már korábbiakban írtam 11 napig feküdt 40 fokos lázban. A "házi" orvosunk - folyamatosan kapcsolatot tartva a gasztro dokival  - minden nap valóban házhoz jött, volt mikor többször is. Az ? tanácsára nem vittük a lányom kórházba, mondván ilyen gondos ápolást ott nem kap. (az ? véleménye is)
Ennek érdekében a doktorn? infúziós kezeléseket (az infúzió a szekrényre volt felkötözve) injekciókat adott. Most gondoljátok, persze, hiszen jól meg volt fizetve, de nem, épp ellenkez?leg, ha valamilyen panasza volt a lányomnak, már aznap hozta a gyógyszert, nem a receptet (nem kért érte semmi) tápszereket hozott neki. Lelkileg is sokat segített.

Sajnos tény, ha van egy jó doki, aki népszer?bb a betegek között, a kevésbé népszer?bbek elüldözik a kórházakból. (f?leg vidéken)

Kedves Ani!
Megdöbbentett, amiket leírtál, s mint édesanya, akinek szintén beteg a gyereke, mélyen átéreztem mennyi fájdalmon mehettél Te is keresztül, hiszen annál szörny?bb dolog nincs, mint az, hogy  látod szenvedni a gyermeked, s nincs igazi segítség. Próbáld elfeledni a rosszat, kívánok nektek olyan jó dokit, mint a mi orvosunk, (ja a gasztro dokink is aranyos), de biztos vagyok benne, hogy nálad is az anyai szeretet, gondoskodás felér 100 dokival.
Minden jót nektek!

Nincs jelen

 

#53 2006-01-22 08:48

barna-by
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Hello mindenki!
Gondoltam szólok, hogy február -án megyek a Margitba vizsgálatokra és akkor kiderül mikor m?tenek.Bár mint utóbb kiderült, nem CSAK sérvem van, hanem valami más is.A doki nem mondta pontosan, de szerintem a spioly vissztért és az csinálja még plusszba a feszkót.Szóval februárba én bentleszek.Ha valaki szintén ekkorra tervez ott valamit, szóljon, és akkor összefutunk :)

Nincs jelen

 

#54 2006-02-23 18:33

dönci
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Sziasztok.

Ma voltam, szelektív-enterográfián (vékonybél-röntgenen). Aki még nem volt, üzenem , hogy nem kell félni, nem vészes, gondoltam leírom, hátha valkinek szüksége van ilyen infora.Bár, ahogy olvasgattam a fórumot a többségnek már meg volt. El?ször állni kellet, fejet lehajtani, doktor néni gyorsan ledugja gyomorig orron keresztül a szondát, aztán megkér téged, hogy saját magadnak told le a maradékot. Van egy kis hányinger amikor letolják/kihuzzák a szondát, de közben semmi(legalább is nekem). Amikor megvagy, befekszel a röntgen alá, megnézik, hogy hogy áll a szonda: összetekeredett a gyomrodban vagy frankón tovább ment a vékonybélbe. Ha összetekeredett, egy kicsit kehúzod aztán megint tolod. Nekem 3.- jára sikerült. Innen már semmi az egész. doki néni kihuzza az acél huzal merevítést a m?anyag szondábó(kb 1-1,5mm átmér?). utána elkezdenek kontraszt anyaggal feltölteni. különös hideg érzés.Ezután már csak fényképeznek, fordolj így, úgy ..tessék felöltözni készen vagyunk.

üdv.: dönci

Nincs jelen

 

#55 2006-02-24 08:19

monik
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Meg hogy nem veszes a vekonybel passage, nekem eletem legrosszabb elmenyei kozt sorakozik. Amit leirtal tenyleg igy van, csak eleg kellemetlen, ha a gyomrodba begubancolodik a szonda es visszehuznak 60 cm-t, mikor azt 15 perc alatt nyeltel le mikoben vegig oklendeted az egeszet. Mellesleg nem rossz mikor log beloled ki a szonda mindenfele temarol faggat a rontgen orvos, es a szonda bizergal a torkodon es meg inkabb okledezel.
Amugy nekem mikor beontottek a fincsi jeg hideg kontraszt anyagot szoltak, hogy a szonda sz*r, mert nem megfelelo nyomassal megy le a barium-szulfat, aztan kihuztak a szondat es ugraltattak, meg ilyesmi, hogy mihamarabb lemenjen es lehessen rontgenezni. En ekkor megfodatam, hogy velem igy- ilyet soha tobbe a budos eltben senki, max. megiszom poharbol a kontraszt anyagot, vagy sehogy.

Nincs jelen

 

#56 2006-02-24 08:24

Robur
Admin (Crohn)
Hely: Bp
Regisztrálva: 2004-01-05
Írások: 645

Re: Vizsgálatok A-Z

A vékonybélröntgenrõl nekem mindig a bárium-szulfát fog eszembe jutni, mert a doki miközben lenyomta az orromon a szondát arról beszélt, hogy a bárium önmagában milyen rettenetesen mérgezõ anyag, míg a bárium-szulfát teljesen ártalmatlan. Sikerült elterelnie a figyelmemet.

Nincs jelen

 

#57 2006-02-24 09:10

pasek
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Ti akkor "szerencsésebbek" avagy "szerencsétlenebbek" vagytok mint én, nekem annak idején (Békéscsigán) adtak egy evõkanalat, tele volt valami piszkos, durva szemcséjõ konyhasó szerû akármivel, hogy na akkor most ezt nyeljem le.Ez az élményem maradt a bárium-szulfátról, nagyon rossz íze volt.Bár mi kénytelenek vagyunk néha rossz ízû izéket nyelegetni. Utána kaptam még egy elvileg málna ízû sõr? kontrasztanygot, ezzel öblíthettem.
Szóval ahány (kór)ház, annyi szokás

Nincs jelen

 

#58 2007-02-26 20:50

smal
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Üdv.:
Érdeklõdni szeretnék a kütyü felöl! 14 éves vagyok, és nem nagyon szeretnék  ebben az évben semmiféle tükrözést és egyéb kínos vizsgálatot. Ez a kapszula a kellemetlenségek nagy részét elhárítja, bár ti ezt jól tudjátok. Szeretnék érdeklödni hol, mennyiért van ez a vizsgálat!? Van valakinek friss infója?
Ákos

Nincs jelen

 

#59 2007-02-26 21:42

barna-by
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Ákos!
Elõször is, ahhoz hogy a kapszulás vizsgálat egyáltalán indokolt legyen, ahhoz 100%ig biztosnak kell lenni abban, hogy nincs seholse szükületed vagy bélösszenövésed, esetleg bélfalvékonyodás!Ezek kizáró tényezõt alkotnak és ezeket egy CTvel meg tudják nézni!
Amúgy nem olcsó mulatság, tudtommal 20ezer forint és csak kevés kórházban van ilyen, ráaádsul ez a vizsgálat bentfekvést igényel a sima tükrözéssel ellentétben!
Nekem ilyen információim vannak, remélem segitettem!

Szerkesztette: barna-by (2007-02-26 21:42)

Nincs jelen

 

#60 2007-08-26 21:47

kio03
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Köszönöm a válaszokat!

Várom még akinek van Virtuális Colonoscopiás tapasztalata!

Azért parázok tõle ennyire mert ez a folyamat is igényel hashajtást Xpreppel és a jelen állapotom is eléggé hasmenéses,zuborgós - hátmég ha rádobok egy atomot ... + ebben is van levegõbefúvás csak nem nyomnak fel méterekre semmit....

Egyébként Szegeden csinálják és asszem a TB is támogatja

volt már mindenféle ultrahangom egy csomó vérvizsgálat gyomor és vékonybél tükrözés nomeg egy kis végbél
colitis-t állapított meg az egyik doki - a másik meg azt mondta hogy ez lehet nem is az...

Szerencsére mindegyik orvos kedves,bár elõrébb nem jutottam (még)
Még nem tudom egyáltalán mi bajom van de nagyon IBD-sek a tünetek
Aktív és passzív állapot szinte 1-2 hetente változik már 6 hónapja - 3x1 Salazopiryn + progastro mellett is

Remélem derül ki valami - bár ha ez a vizsgálat talál valamit akkor meg kell csinálni a "hagyományos" colonoscopiát is  - akkor meg 2x kínzom meg magam a hashajtással --> DE ha nem  - akkor megúszom (egyenlõre)

Küzdök harcolok csak kezdek fáradni !
Legyetek jók!

Nincs jelen

 

#61 2007-08-29 12:00

Marthuska
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Linus!
Visszatérve a colonoscopiás sósvizes hashajtásra, melyet teljes béltisztítás céljából adtak, én rosszul emlékeztem! Nekem sem másfél litert kellett meginni, hanem hármat. Valamennyit vissza is bukiztam.
Most viszont egy-két hete volt egy vékonybél CT-m, amikor másfél liter vizet kellett innom /belekeverték a szükséges anyagot is, ami láthatóvá teszi a beleket a vizsgálat során/, ezt azért könnyebb volt legyûrni. Ezenkívül még vénába is adtak kontrasztanyagot.

Nincs jelen

 

#62 2007-10-03 12:05

CSICSU
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Sürgõs ! Szerintetek Nutridrinket lehet inni tükrözés elõtti napon???

Nincs jelen

 

#63 2007-10-03 12:41

ani58
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Igen, én is adtam a lányomnak, mikor tükrözték. A tápszer nagyon jól felszívódik és szerintem szinte semmi salakanyaga nincs.

Üdv. és ne izgulj!   Ani

Nincs jelen

 

#64 2007-10-03 13:38

CSICSU
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Köszi !!! És a gyógyszert /szteroidot / be kell venni ill. be lehet venni??? Köszi a gyors választ  ani 58  !

Nincs jelen

 

#65 2007-10-03 20:06

roor
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Halika!

CSICSU:nutrit nem tudom,gyogyit igen! :D

Nincs jelen

 

#66 2007-10-03 21:02

pacsaji
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Háromszori megjelenésre végre megkaptam a leadott gyógyszerlistához a recepteket. (Csak leadni 45 percbe telt!) Mivel helyettes doki van sikerült is neki tíz napig elegendõ tápszert írnia az egyhavi adag helyett. Erre telefonálok, rém udvariasan megkérem az asszisztenst pótolják a hiányzó mennyiséget, és mondja meg mikor mehetek. Nem hiszitek el de kb.öt percig õrjöngött, hogy a szabi ugye jár nekik, s a szegény orvos nagyon alul fizetett és fél a törvénytõl ezért óvatoskodott (?!) és ennyi pénzért mit várok, különben sem fizettem vizitdíjat és az õ fizetése is igen szerény. Ekkorra kissé ideges lettem, és mondtam neki, hogy mivel közalkalmazott vagyok az én fizum is alacsony, a telefonszámla pedig magas tehát mondja meg mikor érnek rá receptírással foglalkozni.
Hát éljen a reform!

Nincs jelen

 

#67 2007-10-04 19:42

CSICSU
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Megvolt a tükrözés!Az új 3000 Ft-os  hashajtó lötty nem sokat ért , beöntés is kellett!  Az X- prep olcsóbb volt és jobban kitisztított ,ráadásul ez vmi sóoldat és úgy kimarta a gyomromat üvölteni tudtam volna  a fájdalomtól.A tükrözésrõl nem is beszélve... Fél 10-tõl - délig  levetkõzve a vizsgálóasztalon vártam a dokira... A többit inkább nem részletezem ...

Nincs jelen

 

#68 2007-10-04 19:48

Marthuska
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Szia CSICSU! Köszi, hogy megírtad, milyen ez a hashajtó. Sajnálom, hogy ennyi kellemetlenséged volt. Mennyire van begyulladva a bél, mit mondott az orvos?
Mielõbbi jobbulást kívánok!!!

Nincs jelen

 

#69 2007-10-04 19:51

Szuszidi
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Üdv a magyar valóságban! Én már tavaly 2* meg jártam pedig akkor csak a színlelt szerzõdés volt a porondon! Ez és hasonló esetek minden naposak lesznek! Sajnálom magunkat, s minden beteg ember társunkat! :(:(:(

Nincs jelen

 

#70 2007-10-04 19:54

CSICSU
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Szia Marthuska ! Hát elég csúnyán nézett ki , azt mondta baloldali colitis .Soha többet nem megyek tükrözésre!Rémes volt...

Nincs jelen

 

#71 2007-10-16 14:14

ani58
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Sziasztok!

A lányomnak, aki 14 éves hasi CT-t írt elõ a kezelõorvosunk. Pont egy éve volt egy nagy kivizsgálása: ezen belül vékonybél passage, akkor keresztelték át a betegségét crohnról colitisre, mert a vékonybélnél nem találtak semmit (tükrözéskor is épnek találták a vékonybél azon szakaszát, ami látható volt), valami izótopos vizsgálata is volt, az is negatív. Most jól van, Mottom az orvos válaszolba azt írta, hogy õ nem javasolná, mert nagyon nagy a sugárterhelés. Nektek mi a tapasztalatotok, mit mutathat a CT többet, mint a vékonybél passage és milyen károsodást okozhat a sugárterhelés. Természetesen rákérdeztem miért van szükség erre és valami olyasmit mondott az orvosunk, hogy nem is most van ennek jelentõsége, hanem késõbb, hogyha netalán lesz valami probléma, akkor lássák, hogy már megvolt-e ez korábban. Szóval nem értettem és mikor kérdeztem, hogy mit láthat ez többet, mint az elõzõ vizsgálata, akkor elege lett a magyarázkodásból és azt mondta, hogy kell és kész. Mig benn voltunk az alatt a kb. 5-10 perc alatt hárman kopogtak be, kétszer csengett a telefon és megértem a doktornõnket, hogy nincs ideje magyarázkodni, de azért én aggódom, hogy nem okoz-e visszafordíthatatlan károsodást a sugárterhelés. Kb. 2 és fél éve pont én vetettem fel a doktornõnknek, hogy nem kellene-e vékonybél vizsgálat, erre azt mondta, hogy egy serdülõ lányt nem tesz ki az azzal járó sugárterhelésnek. Mivel váratlanul ért a CT javaslata, ezért nem jutott eszembe, hogy ezt megemlítsem neki. Szeretném hallani a véleményeteket.
Üdv.: Ani

Nincs jelen

 

#72 2007-10-19 13:44

tee
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

épségben visszatértem egy colonoscópiáról és meglepõ de még kifejezetten élveztem is(najó kis túlzással).
mindenki nagyon kedves volt és nem egy putriban csinálták az egészet.. igaz hogy fûtés valamiért a minap elment és kb 10 fok volt de ez sem volt annyra vészes. a bódító cuccokra elég furán reagáltam kaptam 2félét is max dózisban de igazából nem ért túlsokmindent a dolog, utánna is simán talpon voltam.Nagyon kellemes meglepetés volt hogy nemhogy rosszabb egy gyomortükrözésnél de egyesen kimélõbb és még oda is kukkanthattam a monitorra :)
a másik hogy amikor bedugtak pár órára azért egy kórterembe akkor sorstársakkal is találkozhattam és jól kibeszélhettük ezt az egész nyavalyát:D
Gondolom persze hogy ez orvosfüggõ hogy mennyire szadista az illetõ. most nekem úgy tûnik szerencsém volt.
Ha valakit érdekel ez a semmelweis 2. bel en volt.

Szerkesztette: tee (2007-10-19 14:03)

Nincs jelen

 

#73 2007-10-24 11:27

porshe
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Ani 58!
Kérlek küldj nekem egy mailt, szeretnék neked írni!
Köszi: Porshe

Nincs jelen

 

#74 2007-10-30 18:24

Rigor
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

A nap vicce ismét, miért is van ekkora sz**ban az egészségügy, úgy hogy közben a betegek se gyógyulnak.

Aszongya nézem mennyi lenne a havi gyógyszer adag eütk. nélkül. LOL
famatodin: 2278ft
salofalk: 19258ft
budenofalk: 24641ft

összesen: 46177ft

Ehhe. mi lenne ha támogatnák a TSO-t? - hoppá kicsit sokkal kevesebbe kerülnénk
az államnak, sõt nekünk is kevesebbe kerülne, aztán némileg jobban is lennénk, mellékhatások nélkül (ugye a TSO fenntartó adag 20000ft körül van, a kezdeti kezelés ára ennek fényében pedig ugye hamarabb megtérülne).

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!! felháborító

Ja meg az is hogy mégis csengettettek velem vizitdíjjat mert a rendszerben a colitis kódja 50,9
a kivétellistában meg 50. 51. van írva semmi tól-ig. Kihagytak egy kib. kötõjelet. Az orvos pedig nem tehet mást
mert megbüntetik. Ezt kapta eszerint kell eljárnia.

Nincs jelen

 

#75 2007-10-30 20:52

kbalu
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Rigor: az 50 és 51-el kezdõdõ betegségek kivételek, tehát az 509x is

(van valami logikájuk ezeknek a BNO kódoknak, az elsõ 1 vagy 2 számjegy határoz meg valamiféle csoportot vagy mifene)

Nincs jelen

 

#76 2007-10-30 21:47

Rigor
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

De azt mondták hogy nem úgy van, mert ahol mennek a tizedespontosok is, ott kötõjellel írták, még oda is húzták és megmutatták a gépben. A gyógyszerárak mellett ez persze eltörpül, nade ez nekem másfél doboz tojás! Mindegy, úgy is csak most kellett ennél a háziorvosnál iratni, mert az enyém (nála nincs vizitdíjj...) délelõtt rendelt ma, a kórházból meg délután engedtek el gyógyszer meg recept nélkül. Persze a gyógyszertárban így is pár cucc csak holnapra jön.(még a nagy gyógyszertárak se tartják úgyhogy kb elsõ nap beszerezhetetlen) - így ne szakítsam meg a budenofalk kúrát.... PFF

Nincs jelen

 

#77 2007-10-31 10:40

katka29
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Sziasztok!
Régóta olvaslak titeket,crohn gyanum van, mert még nem jött meg a szövettan eredménye.Én is Szegedre járok és csupa jót mondhatok arra a helyre.A gasztro dokik nagyon ügyesek és jók.A tükrözéseimbõl semmi-de semmi rosszra nem emlékszem és a kábító injekció teljesen természetes volt részükrõl.Viszont még elõtte állok egy vékonybél MRI-nek.Légyszi, ha tudtok valamit írjatok már errõl a vizsgálatról.Kell-e kontrasztanyagot inni v sem?Meddig tart kb? Mire ad választ?A hashajtás viszont rémálom volt, alul felül tisztultam folyamatosan...Várom választotokat!!!!

Nincs jelen

 

#78 2007-11-06 16:02

Agica01
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Szia Katka29!
Nekem is volt vékonybél vizsgálatom, bár nem MRI-nek mondták, hanem izolált vékonybél vizsgálatnak, de lehet hogy ugyanaz. Nekem ilyen vizsgálatom volt: mint a gyomortükrözésnél, le kellett nyelni egy csövet. Aztán röntgen segítségével a csõ végét a vékonybél végéhez igazították. Hogy ez mennyi ideig tart, az attól függ, mennyire bírod ezt és vagy együttmûködõ. (Nekem hosszú volt mert elkezdtem öklendezni és simán kihúztam a csövet, hogy megfulladok tõle. :) Nem örültek neki, de végül is összejött) ezután töltik fel a vékonybelet kontrasztanyaggal, így a szó szoros értelmében innod nem kell. Amikor már van az eégsz bélben, akkor csinálnak röntgenfelvételeket, így tudják megnézni, hogy a vékonybél melyik szakaszokon van begyulladva (ha be van egyáltalán).  Szerintem  fél óra - 1 óra közöttre tehetõ a vizsgálat idõtartama, csõnyeléssel együtt. Béltükrözésnél jobb, de a vizsgálat után maradj mosdóközelben, mert a sok kontrasztanyag mind ki fog jönni.
Errõl ennyit tudok írni, szólj ha van még kérdésed.
Ági

Nincs jelen

 

#79 2007-11-06 17:30

Marthuska
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Sziasztok! Hát, hogy az MRI vizsgálat pontosan milyen, azt nem tudom, de nagy valószínûséggel ott nem kell csövet nyelni. Vékonybélröntgenem volt tavaly, és vékonybél CT-m az idén. A vékonybélröntgen számomra egy iszonyat volt, közel két órán keresztül rángatták a csövet le-föl a hasamban, mert nem találtak bele a vékonybélbe. Miután kihúzták a mosdóig én nem jutottam el, mert a maradék gyomorsavam azon nyomban kizuttyant.
A vékonybél CT-nél nem kellett csövet nyelni, azért gondolom az MR-nél sem, mert az még modernebb vizsgálat.

Nincs jelen

 

#80 2007-11-07 08:36

ani58
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Szia Marthuska!

Neked mondtak valamit, hogy a vékonybél CT mennyivel mutat többet, mint a vékonybél röntgen, vagy miért kell mind a kettõ? Mit mondtak a sugárterhelésrõl, nem túl nagy ezeknél a vizsgálatoknál?
MRI-nk még nem volt, de az szerintem a legjobb olyan szempontból, hogy nem jár sugárterheléssel, csak az a legdrágább vizsgálat, azért nem azt csinálják.

Üdv.: Ani

Nincs jelen

 

#81 2007-11-07 12:41

bocsigabi
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Sziasztok!
Holnap megyek a Máv Kórházba, egy "kis bentfekvésre", na meg tükrözésre:(.
Van valakinek infója a kórházról, orvosokról?

Nincs jelen

 

#82 2007-11-19 11:29

bocsigabi
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Ismét itt, sziasztok!
Megjártam a kórházat, túléltem a tükrözést, sõt voltam bizottság elõtt is.
Akit érdekel bármi infó, szívesen írok!
Szép napot, Gabi

Nincs jelen

 

#83 2007-11-19 12:25

Marthuska
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Szia Bocsigabi! Hogy vagy jelenleg? Mit mondtak a tükrözésnél? Mennyire gyulladt a bél és melyik szakaszon? Milyen vizsgálatok voltak még a kórházban és milyen gyógykezelést kaptál ott. Milyen gyógyszert kell most szedned? Javult-e az állapotod.
Van-e már visszajelzés a rokkantságoddal kapcsolatosan?

Nincs jelen

 

#84 2007-11-19 12:31

vikimami
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Szia Bocsigabi! Jobbulást ! :D
írd meg lsz, hogy milyen volt a máv-kh, k csinálta a tükrözést? Altatásban csinálták esetleg? Ha igen, kérlek írd meg milyen volt, mennyi idõt vett igénybe, stb. Minden érderkelne, ami neked még nem túl indiszkrét...
Köszi

Nincs jelen

 

#85 2007-11-19 12:54

bocsigabi
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Szia Vikimami!
Köszönöm jó kívánságodat:)!
Nekem Zsigmond Ferenc a kezelõorvosom a Mávban, Õ is csinálta meg a tükrözést - colonoscópiát.
Tükrözést simán túléltem, egyáltalán nem fájt mert kaptam bódítót, dormicumot. Kb. 1/2 óra volt, ebben benne volt az is, hogy egy keveset kellett várni az injekció beadása után. Én végig fent voltam, akár ez nem biztos, mert vannak ködös részek. Láttam a monitort, azt is, amikor szövettanhoz vettek le mintákat, és hallottam, ahogyan beszélnek. Azt nem tudom, hogy jutottam fel a vizsgálat után az 1 emeletrõl a másodikra, a kórtermembe egyedül, vagy felkisértek? Arra sem emlékszem, hogy öltöztem fel!!
Rettentõen be voltam rezelve, de az orvosok, és a nõvérek maximálisan kedvesek voltak, így ez sokat segített:)!
Hát ennyi
Üdv. Gabi

Nincs jelen

 

#86 2007-11-20 16:59

tee
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

ált egy beteghordó egy ilyen tolókocsi szerû dologban feltolja az embert

Nincs jelen

 

#87 2007-11-21 07:11

bocsigabi
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Sziasztok!

tee: Sajnos ez nem így történt, most már a betegtársaimtól is megtudtam egyedül mentem vissza a szobába:(.

Marthuska: Nekem colitisem van, és fõként az utolsó szakasz a gyulladt - megint ezt támasztották alá, akár még a szövettani eredményem nincs meg. A vérképem most egész jó volt, és viszonylag meg is vagyok - voltam.
Eddig medrolt kaptam 32 mg-ot (2005.07-óta), Salofalkot, Kliont, rendszeresen Entocort, vagy Pentasa Klizmát, ja és Quamatelt is.

Most 32 helyett 24-re vitték le a medrolt, de amikor mentem a záróért pocsékúl voltam, véreztem görcsöltem, ... így vissza is emelték rögtön 32-re. Salazopirin maradt, Kaptam 2 féle klizmát entocortot, és salofalkot - most ezt minden nap kell használni, valamint kaptam Lansoprasolt - a refluxra -mert most már ez is bizonyítottan van:(.

A nyugdíjigazgatóságtól kb. 2-3 hét múlva jön majd meg a papír, addig rágom a körmeimet.
Sajnos elég bunkók voltak, viccelõdtek a betegségemen is, így hát nem sok jót remélek, de majd meglátjuk.

Igazából nekem teljes mértékben az utazásomat teszi lehetetlenné ez a fránya colitis, végig görcsölök, és állandóan a mosdón jár az eszem - ez sajnos nem változott!

Hát most ennyi, de majd írok még, Szép napot nektek!!
Gabi

Nincs jelen

 

#88 2007-11-21 07:43

kbalu
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

bocsigabi: amikor kaptál értesítést az eljárás megindításáról, ott kell lennie egy ügyintézõ nevének ill. egy ügyiratszámnak. Az orvosi bizottsági megjelenés után 4-5 nappal érdeklõdhetsz azon a telefonszámon annál az ügyintézõnél az elbírálásról, így nem kell hetekig rágnod a körmöd (sajnos elég lassúak, de nem az ügyintézõk, hanem a postázás, elõbb õk küldik le a postázóba, majd onnan valaki elviszi postára stb.) én amikor telefonáltam éppen akkor csinálta a hölgy a papíromat és mondta az eredményt, a levél meg rá 2 hétre jött meg...

Nincs jelen

 

#89 2007-11-21 08:55

Marthuska
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Szia Gabi! Mielõbbi jobbulást kívánok! Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre. Remélem megkapod a 67%-os rokkantságot, az teljesen egyértelmû, hogy így dolgozni nem lehet! Valószínû, hogy nekem is hamarosan meg kell jelennem a bizottság elõtt, mivel a rokkantságom februárban lejár. Nem tudom, mikor küldik a papírt, mennyivel korábban szokták.
Még azt kérdezném tõled, hogy tudod-e tartani a súlyodat? Téged hízlal-e a 32 mg Medrol, amit szedned kell? Nekem az egyik legnagyobb problémám a fogyás, persze én Crohn beteg vagyok. Mikor kaptam a szteroid lökéskezelést, akkor is csak ideiglenesen tudtam hízni, és most megint csúszok lefelé.
Minden jót kívánok Neked!
Márti

Nincs jelen

 

#90 2007-11-21 10:32

bocsigabi
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Sziasztok!

kbalu: Köszönöm az infót, lehet, hogy rákérdezek, bár ha rá gondolok, gyomrom görcsbe rándul:(.

Marthuska: Köszönöm jó kívánságaidat:)!
Mivel több mint 2 éve szedem a sterot, így már hozzáidomult a testem:(.
55-56 kg-ról indultam, ma már örülök, ha 69kg vagyok (inkább 70). Sajnos tiszta víz a lábam, és a kezem, de ezen a vízhajtó nem segít, mert a stero a szövetekben köti meg a vizet.

Remélem februárban -márciusban veled rendesek lesznek, kívánom minden úgy alakuljon, ahogyan szeretnéd:)!
Én 2005-ben október végén voltam, most meg 2007 november közepén, hát kb. 20 nap csúszással hívtak be.
Gabi

Szerkesztette: bocsigabi (2007-11-21 10:33)

Nincs jelen

 

#91 2007-11-21 13:35

Marthuska
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Szia Gabi! Köszönöm a jókívánságokat! Én is a lehetõ legjobbakat kívánom neked!

Nincs jelen

 

#92 2007-11-21 18:29

Tilda
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Sziasztok!

Katka: nem tudom aktuális -e még az MR vizsgálatod... egyszer már írtam róla valahol.. sajna elfelejtettem, hol és mikor.. úgyhogy leírom amit tudok:
nekem volt vékonybél CT-m ( számszerint 2db ) és MR vizsgálatom is :)
Szóval azt a vékony kis csövet ( lsd szonda :) ) általában az orrodon küldik le, jóval egyszerûbb és sokkal simábban kibírható mintha mondjuk a torkodon keresztül történne ugyanez.. ( röntgenen nyomon követik az útját közben a gyomortól )  feltöltenek simán vízzel ( kb 1.5 L itt elég- kb 25 ) utána kontraszt anyag vénásan. A mágneses rezonanciával (MR )  vizsgáló készülék jóval emberbarátabb mint a CT. ( nincs rtg sugárzás )
Fekszel, közben nézegetnek egy üvegkalickából.. :) Az MR NAGYON hangos, erre készülj fel.. kattog, csattog...zenél... tereld el a figyelmed, próbáld meg bezárni a füled... :) Ha szerencséd van úgy fektetnek, hogy kifelé néz a fejed ( mint nekem : ) és nincs egyáltalán még bezártság érzésed sem..
Ha kész, szonda kihúz ( 1 mp ) és ende.
teljesen kibírható.. 

Bocsigabi: sajnálom, hogy ennyire "bírja" a szervezeted a sterot.. nem lehet esetleg kisebb lépésekben leépíteni? kisebb adagolás nincs?

Üdv
Téda

Nincs jelen

 

#93 2007-11-22 19:53

bocsigabi
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Sziasztok!
Tilda: A sterot elõszõr 2005 júliusában kaptam, akkor löketszerûen indítottak 32mg-mal (viszonyításképpen az unokatesomnak volt vese transzplantációja, s Õ kapott 4 mg-ot 1 hónapon keresztûl).
Azóta próbálták már többször lejebb vinni 24 -re, 16 -ra, de rögtön vérezni kezdtem, na meg az elmaradhatatlan görcsök, és rohangálások:(. Így, hát maradt a 32mg, amivel ugyan nem túl jól, de elvagyok. Sajnos nagyon sok mellékhatás jött elõ, amit senkinek sem kívánok!
Most szó volt róla, hogy biológiai terápiát próbálnak majd (humirat), de ez majd a szövettani eredmény után válik lehetõvé.
Szóval itt tart az ügyem, egyszer csak lesz jobb is:)!
Üdv. Gabi

Nincs jelen

 

#94 2007-11-23 11:44

bocsigabi
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Kbalu!

Köszönöm mégegyszer az ötletedet, ez nekem nem jutott volna eszembe:)!
Képzeld vettem a bátorságot, és felhívtam a Nyugdíjnál az ügyintézõmet. Elõszõr azt mondta csak azt tudja megnézni, megérkezett-e hozzájuk a papír. Miután igen, megkérdezte mennyi volt, mondtam 67, és õ azt mondta nem változott:))!! Így leesett  a kõ a szívemrõl, legalább ezen nem kell már idegeskednem!
Már csak az kérdéses, mennyi idõre kaptam, de ez már mindegy, majd ha jön a papír megtudom,
Szép napot nektek, Üdv. Gabi

Nincs jelen

 

#95 2008-01-21 15:43

jehu
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Valószínûleg a politikának atrtanak be rajtunk keresztül, vagy az emberi gyarlóság egyik példáját tapasztaljuk.

                                                                    Jehu

Nincs jelen

 

#96 2008-02-26 11:51

Hancsi
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Sziasztok!

Holnap megyek vastagbéltükrözésre?azt szeretném megkérdezni h ma miket lehet még enni?és hányig körübelül?
és ha valaki megtudná mondani hogy mennyire fájdalmas az egész azt naon megköszönném.
köszi

Nincs jelen

 

#97 2008-02-26 12:06

Szuszidi
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Hancsi már csak folyékony kaja az az tea vagy erõleves de üresen! Meg persze a hashajtó!

Nincs jelen

 

#98 2008-02-26 12:36

Hancsi
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

ok köszi.és a fájdalom milyen várható?nagyon félek már:S

Nincs jelen

 

#99 2008-02-26 13:40

pasek
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

Hancsi!
Van lehetõséged kérni bódítást, ez nem tesz teljesen emlékmentessé, de könnyebb vele. Igazából a kellemetlenséget az okozza, hogy a vizsgálat során felfújnak, mint egy lufit, és ez feszít. De így tudnak odabenn jól körbenézni. Meg a vastagbélben egy-két kanyart be kell venni az eszközzel, ez szokott még a kellemetlenség forrása lenni. Nekem elmúlt csütörtökön volt béltükim, elõtte való nap már nem ettem semmit se, csak hashajtás volt. Hashajtás mellé viszont sok folyadékot diktáltak belém. Az azt megelõzõ napok pedig pépes étrenddel teltek, de mondjuk nekem ettõl függetlenül amúgy is.

Nincs jelen

 

#100 2008-02-27 08:11

youlcsi
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vizsgálatok A-Z

nálam még nem diagnosztizáltak semmilyen betegséget, de nem túl biztató a helyzet (orvos válaszol-ban sem lettem megnyugtatva). csak érdelkõdni szeretnék, hogy hogyan történik a kivizsgálás mire eljutnak a diagnózisig? milyen sorrendben? nekem még csak a kontrasztanyagos rtg-t ígérték be, de kezdek kissé ideges lenni (én azt hittem, hogy megiszom, nem pedig hogy szondával feltöltenek!).

Nincs jelen

 
IBDoktor
 

Láb

Powered by PunBB
© Copyright 2002–2008 PunBB