Dr. Jean-Pierre Hugot, a párizsi Robert Debre Hospital kutatója úgy véli, hogy a betegség kialakulása szoros kapcsolatban áll az élelmiszerek gyártási és tárolási módjának változásával. Minden jel szerint az élelmiszerek hűtött tárolása az a kockázati tényező, amely elvezet a Crohn betegséghez – írta a Lancet című lapban.
A Crohn-betegség egy olyan hasi fájdalmakkal, hasmenéssel járó gyulladásos bélbetegség, amelyet egy vagy több környezeti tényező vált ki a genetikailag hajlamos emberben. A betegséget lényegében az okozza, hogy a környezeti tényezők által irritált bélfal abnormális immunválaszt ad az irritációra. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a nyugati életstílus, táplálkozási mód, bizonyos baktériumok és a háztartás higiéniája egyaránt szerepet játszanak a betegség kialakulásában.
Azt a feltételezést, hogy az élelmiszerek hűtőben való tárolása kockázati tényező a Crohn betegség kialakulásához, alátámasztja az a megfigyelés is, hogy egymással párhuzamosan ment végbe az élelmiszerek hűtött tárolásának térhódítása a Crohn betegség nagyarányú elterjedésével. Mindkettő a 20 század folyamán - legkivált az utóbbi 50 esztendőben következett be. Feltételezhető, hogy a betegség kialakulásához hozzájárulnak a Listeria (lásd a fenti ábrán) és a Yersinia baktériumok, amelyek a hűtve tárolt élelmiszerekben (marhahúsban, sertéshúsban, csirkehúsban, felvágottfélékben, hamburgerben, sajtokban és a fejes salátában) rendszerint jelen vannak - nyilatkozták a kutatók. Ezek a baktériumok hűtési hőmérsékleten is képesek elszaporodni az élelmiszerekben. Amikor a szervezetbe kerülve eljutnak a vékonybélbe, ott túlzott immunválaszt keltenek, és gyulladást idéznek elő.
A betegség elterjedtségére jellemző, hogy Nagy-Britanniában 30-40 ezer Crohn-betegségben szenvedő ember van, és évente 3000 új esetet diagnosztizálnak. És valószínű, hogy ez még mindig csak a jéghegy csúcsa, mert közel sem minden beteg fordul orvoshoz. Egyes orvosi vélemények szerint a hűtőszekrény-baktériumok és a Crohn-betegség összefüggésének felfedezése közelebb viheti a betegeket a gyógyuláshoz, mert Yersinia, illetve Listeria baktériumra célzott antibiotikumos terápiát kaphatnak. Az alábbi képen Listeria baktériumok láthatók:
A Listeria monocitogének olyan baktériumok, életet veszélyeztető betegséget okozhatnak. A betegség tünetei az influenzáéhoz hasonlítanak. Noha némileg sikerült visszaszorítani a listeriás esetek számát, az Egyesült Államokban minden évben még mindig halálesetek százait okozza, melyek elkerülhetők lettek volna. A Journal of the American Medical Association (az Amerikai Orvosok Szövetségének folyóirata) 1995-ös jelentése közölte, hogy minden évben körülbelül 1100 amerikai betegszik meg Listeria-fertőzéssel. Közülük körülbelül 250 meg is hal. Az egészségügyi központok egy korábbi becslése ugyancsak döbbenetes halálozási arányt mutatott. Mindkét jelentés szerint a fertőzöttek több mint 20%-ánál következett be végül Listeria-fertőzésből eredő halál. Noha a Listeria főleg a terhes nőkre és újszülöttekre jelent különös kockázatot, az újabb eseteknek csupán az egy harmada fordult elő ezeknél a csoportoknál. A fertőzésnek kitett személyek leginkább az idősebbek és azok, akiknek immunrendszere bizonyos körülmények között, mint például rák, cukorbaj és AIDS következtében legyengült. A legveszélyesebb táplálékok a lágy sajtok és az elégtelenül átfőtt csirkék. Szintén a kockázatos árucikkek közé tartozik az újra melegített hot dog.
A Yersinia-fertőzést szokatlan jellege miatt, bár sebészeti beavatkozást nem igényelne, megoperálják, mivel összetévesztik a vakbélgyulladással. Sok Yersiniával fertőzött fiatalember esett át vakbélműtéten. Ennek az volt az oka, hogy a kórokozó lázat és komoly alhasi fájdalmat okoz, vagyis a heveny vakbélgyulladás tüneteit utánozza. A Yersiniával fertőzött táplálékok között találjuk a disznóhúst, a nyers- és pasztőrözött tejet, kakaót, a hurkát, a kolbász-féléket, a disznósajtot és belsőségeket.
14 megjegyzés érkezett eddig.
Cicamackó (Debrecen) 2010. január 5. kedd, 12:16 | |
Sziasztok! | |
ADA (Budapest) 2009. december 15. kedd, 14:15 | |
Panaszaim vannak amik az metabolizmust érintik. Már megműtöttek, eltávolították az epehólyagomat, tele volt apró kővel, de kicsit hanyagul végezte a főorvos, így másnap életmentő műtétre meg néhány zacskó vérre volt szükség. Elég sok elfolyt és felszívódott a szövetekbe. Akinek már volt ilyen, tudja, hogy ez pokoli fájdalommal jár. Azt gondoltam meggyógyultam, de én pontosan tudom, hogy a köldököm fölött érzek fájdalmat és az nincs kapcsolatban az epével. Gondolom a vékonybél egyes szakaszaival lehet gond. Nagyon vizes vagyok, ettől fájnak az ízületeim, a szemhéjam alatt mintha homokozó lenne. Állandóan mozgolódnak a beleim. Az orvosok nem tudják mi a baj, nem diagnosztizálnak semmit, ugyanis én nem fogyok, sőt hízom, állandóan ennék, ez egy másik problémám. | |
KATA52 (veszprém) 2009. november 7. szombat, 11:16 | |
Mindenki figyelmébe ajánlom,hogy a szteroidok nagyon veszélyes gyógyszerek,többek közt tönkre teszik a csontvelőt,és súlyos csontritkulást is okoznak! | |
Naszvadiné Éva (Tinnye) 2009. május 8. péntek, 20:03 | |
Sziasztok mindenki! Nálunk csak Most diagnosztizálták a fiamnál a betegséget.Szeretnék Jó tanácsokat kapni.Szeretnék még olyan étrend össze állitást ami megfelel ennek a betegségnek.Most kezdtük a szteroid kurát igy ngyon éhes mindig.Nem tudok vele mit kezdeni. | |
Dorottya (spanyolország) 2008. június 6. péntek, 08:10 | |
Jó reggelt mindenkinek!Nem hiszem,hogy baromság lenne,a legveszélyesebb táplálékok létezése.én cronh beteg vagyok hat éve,hogy diagnosztikálták,öt évig annyit szenvedtem,hogy azt csak mi tudjuk,crohn betegek.Hétszer operáltak kilenc hónapon belül,egy évet voltam kórházba útalva,és 23 kilot fogytam le.Szerencsésnek mondhatom magam,mert eddig tünetmentes vagyokVisszaszedtem a kilóimat,már edzegetek,és nem törödöm az emberekkel,akik,hülye véleményeikkel,vagy kritikájaikkal mérgezne,hogy miért eszem hatszor,vagy ´miért válogatok a kaja között.Sajnos még mindig begyepesedett,és rosszindulatú emberek között kell élnünk,de mint tudjuk,semmi és senki sem éri meg,hogy idegeskedjünk.Csak a buta ember itélkezik. | |
cyan (olaszliszka) 2008. június 4. szerda, 18:51 | |
nekem az a véleményem hogy ez megint csak következmény, nem ok... (nem ócsárlásból). ha az immunrendszer legyengül vagy nem működik megfelelően akkor előbb-utóbb mindenre túl érzékeny lesz és túlzottan /vagy elégtelenül/ reagál. így a "hűtő után" jön lassan minden más amíg el nem jutunk oda hogy minden csak árt... az egész nyugati életmódot tartom oknak, legalábbis a túl nagy higiéniát (!!!), a szervezet ellenállóképességének csökkenését okozó tényezőket, persze ebben benne vannak a "műkaják" meg mindennapi mérgeink is, de ha LEGALÁBB a környezetünk nem lenne annyira steril, máris jobban elviselné a szervezetünk ezeket a baktériumokat (is)... emellett persze ott van a lelki túlterheltség is, jajj, nagyon összetett nem lehet figyelmen kívül hagyni semmit, de a lényeg hogy szerintem az nem vezet megoldáshoz hogy alkalmazkodunk az egyre nagyobb "nyavalyássághoz" (ez remélem nem sért senkit, [amúgy én az vagyok és már valószínűleg crohn beteg is]), hiszen nem bújhatunk el a környezetünk elől és az sem jó dolog, ha életünk végéig gyógyszereket kell szednünk..! | |
Anna (Szeged) 2008. április 9. szerda, 19:47 | |
Én csak azt tudom mondani, hogy lehet kérdésekre választ keresni, meg ócsárolni a szerzőket, hogy ha hűtőm van mért lennék beteg.. de nyilván ezt azok teszik, akik nem betegek. Mert aki beteg, az tudja, hogy az élete teljesen megváltozik, és szinte mindent ki kell próbálni, hogy megtudjuk melyik a legjobb számunkra. Nem kell egyetérteni senkivel, de ócsárolni sem kell.. ezt mindenki tartsa meg magának. Nagyon rossz egy olyan világban betegnek lenni, ahol lenéznek azért mert nem eszek ezt vagy azt, mert képtelen feldolgozni a szervezetem. Ez nem kényesség, hanem egyszerűen élni akarok.. mert tudom milyen 50 kilósan egy kórházi ágyon... | |
Sándor (Budapest) 2008. február 13. szerda, 18:50 | |
Green Spirit ez sajnos nem ilyen egyszerű, de tény , hogy kevesebb szemét megevése kevesebb problémával jár. | |
V.M. (Szamosújvár) 2008. február 11. hétfő, 21:14 | |
sok bajom volt már a gyomrommal,de az IBSZ az utobbi évek eredménye.Minden kezelést kiprobáltam de végleges megoldást egyik sem hozott.El tudom képzelni ,hogy a hűtőben, főleg fagyasztóban tartosított élelmiszerek valóban lúdsak ebben. | |
Green Spirit (Bp) 2008. január 9. szerda, 20:51 | |
Túl van ez lihegve kissé, nemde? | |
EP (Veszprém) 2007. december 8. szombat, 18:39 | |
Teljesen egyet tudok érteni a fentiekkel! | |
n. t m. (győr) 2007. október 4. csütörtök, 21:57 | |
már én is gondoltam erre, de mindenki hülyének nézett.de akkor mi megoldás az öt és fél éves gyermekem számára?diétázunk,de úgy érzem,hiába,-egyszer jól van egyszer nem.már teljesen kikészültünk mindketten.a nővérei pedig HŐSÖK.zugiban esznek mindent,amit az öccsük nem ehet. | |
Gyurkovics Adél (Budapest) 2007. szeptember 16. vasárnap, 16:48 | |
Én azért vettem az adást. Valóban létezik egy csomó kórokozó baktérium, ami pontosan a hűtőkben általában beállított 4-5 fokot kedeveli, és szaporodik vígan. Aki érzékeny, az egy bizonyos határon túl ezt nem tudja "megemészteni"... | |
Tóth Vilma (Kőszeg) 2007. szeptember 5. szerda, 07:27 | |
Szerintem ez baromság... Mi az, hogy "A legveszélyesebb táplálékok a lágy sajtok és az elégtelenül átfőtt csirkék"???? A másik,hogy attól mer hűtőm van,miértbetegednék meg? | |
Az USÁban 1918-at írtak, mikor eladták az első, háztartásban használt hűtőgépet. 1937-ben az amerikai otthonok csaknem felében volt hűtő. Európában (Svédország kivételével) nem jöttek divatba, csak a második világháború után.
"A népességnyilvántartási adatok szerint az USÁ-ban a 40-es évektől növekszik a Crohn betegség előfordulása, míg Svédországban az 50-es, Angliában a 60-as évektől kezdve" - írja a Lancet.