A gyulladásos bélbetegségek

www.crohn-colitis.hu

Évszakok és a gyulladásos bélbetegségek

A cikk érkezett: 2005. január 1.

Egyes kutatók szerint az, hogy a baba melyik hónapban született, hatással lehet a Crohn betegség kialakulására. A közelmúltban (2001-ben) dán kutatók 627 esetet vizsgáltak, mindegyikük 21 éven aluli fiatal volt.

A születés időpontja döntő lehet

Analizálták a betegek születési időpontjait és azt találták, hogy a betegek többnyire augusztusban születtek, a legritkább a márciusi születés. Ezt megelőzően egyes tanulmányok már kimutatták, hogy a születés előtti különféle fertőzések szerepet játszhatnak a betegéség kialakulásában. A kutatók feltételezik, hogy a Crohn betegséggel összefüggésbe hozható vírusok bizonyos hónapokban gyakoribbak, mint az év többi részében. Az eredmény talán ezzel a váltakozással is összefüggésben van.

Eltérő eredmények

A dán kutatók eredményei ellentmondanak a brit tudósok eredményeinek, ők ugyanis azt találták, hogy a Crohn betegség kialakulása azoknál valószínűbb, akik az év első felében születtek. Az eltérést például az is magyarázhatja, hogy a két ország csecsemői más-más fertőző baktériumokkal érintkeznek születésükkor.

A kutatást vezető professzor, Henrik Toft Sorensen szerint: "Előzetes vizsgálatok kimutatták, hogy nagyobb a Crohn betegség kialakulásának esélye, ha a magzatot a terhesség alatt fertőzések érik. Ebből következően olyan vírusokat kerestünk, melyek gyakoribbak bizonyos időszakokban. Noha kiugró váltakozást találtunk, a konkrét vírust mégsem tudjuk megnevezni".

Angliában másként vélik

Dr Simon Travis (John Radcliffe Kórház, Oxford) a BBC-nek elmondta, hogy ilyen születési időpontokban megfigyelt kiugrásokat már a 60-as évek óta vizsgálnak. Szerinte az eddigi legátfogóbb vizsgálat Norvégiában történt, ahol 420 fekélyes vastagbélgyulladással kezelt beteget és 142 Crohn beteget vizsgáltak meg. Ebben a vizsgálatban csak a fekélyes vastagbélgyulladásban szenvedőknél találtak egyezéseket a születési időpontokat illetően, a Crohn betegeknél nem. Travis szerint "a születési időpontok pusztán csak feltételezésekre adnak okot. Tulajdonképpen a dán eredmények azért is meglepőek, mert télen sokkal gyakoribbak a fertőzések. A dán tanulmány figyelemreméltó, de egy lapra tartozik a többivel és nem szabad nagy jelentőséget tulajdonítani neki. Sajnos a mai napig mohón keressük a Crohn betegség kialakulásának okát. Lehetséges, hogy valóban egy baktérium okozza, de sokkal valószínűbb, hogy a táplálékcsatornában élő bélbaktériumok egyike a felelős a betegség kialakulásáért, különösen azoknál, akik genetikailag is hajlamosak a betegségre".

 

A tanulmány a British Medical Journal egyik számában jelent meg.
A cikk forrása: BBC - Seasonal variation in Crohn's risk

{ Az oldal tetejére }

 

Megjegyzések

 
 

{ Az oldal tetejére }

Orvos válaszol Játék