A gyulladásos bélbetegségek

www.crohn-colitis.hu

Antibiotikumok helyett értágító

A cikk megjelent: 2007. november 11.

A Crohn betegség krónikus gyulladásos bélbetegség, amely fekélyeket okoz a vékony- és a vastagbélben. Eddig az volt az általános vélemény, hogy a Crohn betegséget az immunrendszer túlzott aktivitása okozza, ám lehet, hogy ennek épp az ellenkezője igaz, és az immunrendszer gyengült reakciója a felelős kialakulásáért.

A kialakult krónikus gyulladás csak nagyon hosszan tartó kezeléssel szüntethető meg. A The Lancet folyóiratban tavaly februárban közölt tanulmányban Anthony Segal professzor és kollégái abból a feltételezésből indultak ki, hogy a szervezet immunrendszerében bekövetkező problémákra adott védekező immunválasz maga a Crohn-betegség. Ezért kezdték vizsgálni a bizonyos beavatkozáson átesett egyéneknél bekövetkező gyulladást és izomelváltozásokat okozó válaszokat.

Véráramkörök

Azoknál a Crohn-betegeknél, akiknél bőrlekaparást, vagy bélbiopsziát végeztek, jóval kisebb számban jelentek meg a fertőzéskor a szervezet első védővonalát képező fehérvérsejtek - neutrofilok - a beavatkozás helyén. "Mivel a szervezetben kevés a neutrofil, gyulladást okozó molekulák termelődnek helyette a fekélyek kivédésére, elsősorban az emésztőrendszerben, hiszen ott található a legtöbb baktérium" - írta a lap. Épp ezért teljesen hibásnak tartják az antibiotikummal való kezelést, hiszen az még jobban legyengíti a pácienseket. Ehelyett különféle véredénytágító gyógyszerek alkalmazását javasolják, akár azt a hatóanyagot, ami az erektilis diszfunkció, azaz a merevedési zavarok kezelésében már bizonyított.

 

Marks, J.B. The Lancet, Feb. 25, 2006; vol 367: pp 668-678. Anthony W. Segal, professor of medicine, University College London. Sunanda Kane, MD, associate professor of medicine, The University of Chicago Hospitals.

 

Az oldal utoljára módosítva: 2007. november 12.

{ Az oldal tetejére }

 

Megjegyzések

 
 

{ Az oldal tetejére }

Orvos válaszol Bélnap 2007