Kérdés: Tisztelt Doktor Úr!
1993 óta vagyok Crohn beteg. Akkor megoperáltak, csináltak egy kikerülõ mûtétet. Ez idáig tünet mentes voltam csak Salazopyrint szedtem hébe-hóba. Most decemberben ismét meg kellett mûteni egy másik helyen, de most már belet is kellet rövidíteni. Jól vagyok 95 kg. Eszek mindent, nincsenek tünetek. Mint tudjuk a Salazopyrin tökéletes fogamzás gátló. Most Pentasat és Medrolt szedek. Ezek is? Köszönettel!
József
Válasz: Kedves József! A Pentasa nem hat Crohnban, a Medrolt pedig nem szabad tartósan szedni. Egyébként a nemzőképességet nem befolyásolják. hatékonyabb gyógyszerekre kellene váltani, mert egyébként műtét műtétet követ. Üdv MT
Kérdés: jonapot kivánok doktorur!
Én egy nemtudom milyen mértékben de elég sulyos crohn beteg vagyok.Az egyész betegségem több mint 3éve kezdödött.Egy-két honap alatt több mint 25kilot fogytam és állando hányás és kellemetlen bügögés kisérte a betegségem.Már a kezdetektöl a háziorvoshoz jártam aki azt mondta lehez cukrosvagyok és elküldüt vizsgálatra..kiderült hogy nem jöttek a külömbözö ct,és röggen vizsgáltok még ré egy három honapra elkültek gasztroentológiára aho megálapititták hogy gyomorfekélyem van.bekerültem a korházba memrt nagyon roszul néztem ki.Ott kaptam savcsokentö gyogyszereket amik csak nagyon kevés ideig hasznátak illetve enyhitették a tüneteimet.hazaengedtek a korházbol a tüneteim nem csillapodtak ujjab és ujjab állando hányinger györcs háányáss...stbEzután megiin korházba kerültem de most egy másik orvoshoz az megin megtükrözött mintát vett de nem talált semmt csak a szaporodo fekélyeket a gyomorban a belek összes részén.Már ekkor felmerilt a mütét javaslata de én ezt elvetettem.megin korház megint ugyanaz semmi eredmény.Ekkor találtam egy másik orvost aki sokkal jobbban figyelt a tuneteimre de nemtudta megmondni mi a bajom.eléggé lemondtak rolam.félfüllel mindig hallotam hogy lehet bele fogok halni,meg hogy nem sok van hátra nekem......multak a honaok és már feladtam énis az egész kzdlmet már nem akartam élni..mert az orvos kiakarta venni az egész gyomromat...de doktorur 23éves voltam amikor ezt mondta.Ha akkor hagyom hogy ezt megtegye lehet nemirnék önnek most.Elkerülteem a szgedi klinikára különleges endoszkopos vizsgálatra...megnyugottam a diagnozis hallatán hogy megvan mit kerestunk:D
Kiderült hogy a gyomromat támadta meg ez a crohn beegség ami az orvos szerimt kb az összes cronh beteg közül a 3-5%nál fordul elö.kpatam medrolt és controlokkot pentasát.amik nagyon gyorsan használtak és tünetmentessé tettek de most ujbol elöjöttek a panaszaim egy része nncs ugyan hányingerem és a sulyom se csökken ohamosan de megib féjdalmaim vannak és rosz közérzetetem.Mit tehetek mert arrol hogy valakinej a gyomrában van ez a betegség nem találtam semmi cikket a neten.Kérem segitsen doktorur mert nagyn tanácstalan vagyok.Köszönettel Mezei János
jani
Válasz: Kedves János! ismerős a története, mert nálam járt Szegeden, mikor kiderült a betegsége. Ha visszajöttek a tünetek, akkor az eddigieknél hatékonyabb kezelés kell, Remicade is felmerül, mely jó hatású szokott lenni gyomor Crohban. Üdv MT
Kérdés: A férjem 42 éves 1993 óta Crohn beteg. Akkor egy kikerülõ mûtétet végeztek rajta. Ezt követõen Salazopyrint szedett, majd mivel tünet mentes volt évekig nem szedte. Két hónapja újra kezdõdtek a tünetek, ismét meg kellett mûteni melynek során mind a vékony, mind a vastag bélbõl is vettek ki egy darabot. Most már jól van a súlya is kezd visszajönni. A lényeg az, hogy azt mondták annak idején, hogy a Salazopyrin melett nem lehet gyerekünk. Mikor nem szedte utána lett. Most Pentasat és Medrolt szed emellett lehet? Köszönettel Kriszti.
Kriszti
Válasz: Erre már válaszoltam a férjének: lehet gyerek, de ezek a gyógyszerek nem alkalmasak a férje kezelésére. Üdv Mt
Kérdés: Tisztelt Doktor Úr!
7 éve vagyok Crohn-beteg,mûteni még nem mûtöttek,de már felmerült.Most jött elõ az a problémám,ami még eddig soha,hogy székrekedésem van.Elõfordul,hogy 7-10 napig nem ürül belõlem semmi vagy csak nagyon kevés.A 7. nap körül már nagyon kezdtem szenvedni,próbáltam már itthon a beöntést,beáztatott aszalt szilvát(a belsejét),joghurtot,még a tejet is ittam,mezei katáng tea.Semmi nem volt igazán hatásos.Próbálok többet inni,mozogni,de ez már a negyedik alkalom lesz és ilyenkor annyira legyengülök,hogy egy hétig majdnem nyomom az ágyat utána.Ilyenkor hányás is elõfordul többször is, magas láz, és nagyon hosszadalmas idõ alatt ürül ki belõlem.Az orvosom szerint hashajtót nem szedhetek,mert kilyukadhat a belem.Õ még Motiliumot ajánlott.Tudna valamit még tanácsolni?
Köszönöm a válaszát!
Erika
Válasz: Kedves Erika! Az ön által leírtak bélszűkületre utalnak a székrekedés okaként, azért nincs széklet, mert nem tud átmenni a szűkületen. Ha ez valóban így van, tényleg a műtét lehet a megoldás, de minél előbb. Üdv MT
Kérdés: Tisztelt Doktor Úr! Egy hete kezdõdött ,eleinte csak a reggeli széklettel,most már naponta többször is székletürítéskor élõ vérzésem van.A közérzetem rossz,sokszor hányingerem van.Fájdalmaim nincsenek.Háziorvosom sebészetre utalt.Ön szerint mi lehet panaszom hátterében? Máderné
Máder Istvánné
Válasz: Aranyér, végbélrepedés, polyp, gyulladás vagy daganat is állhat a panaszok mögött, tükrözés kell majd. Üdv MT
Kérdés: Tisztelt Doktor úr! 23 éve colitises vagyok,amit diétával és Pentásával kordában tudok tartani. Viszont 2 éve refluxot is diagnosztizáltak,amire azóta reggelente 1 szem controlocot szedek. Kb 1 éve kezdõdött a böfögési problémám,amit nem tudok semmivel összefüggésbe hozni,nem tudok visszatartani sem. Általában rohamszerûen tör rám,órákig eltarthat és megelõzi egy fura robbanásszerü érzés a mellkasban. Savas ízt nem érzek. A böfögési roham jöhet éhgyomorra,két evés között, fekvõ-,álló-,ülõ helyzetben és teljesen váratlan tör rám,semmi elõjele nincs. 5x eszem naponta+gyümölcsöt. Gyógyszereim:3x1 pentasa,1 controloc, 2 és fél L-tyroxin(2oo7.ben mûtöttek strummára) ,utóbbit másfél éve szedem. Három belgyógyász tanácstalan a dologban.Arra szeretném kérni,ha bármilyen ötlete van a problémámmal kapcsolatban, akkor írjon nekem. Válaszát elõre is köszönöm.
Krisztina
Válasz: A böfögési roham oka lehet rekeszsérv, gyomorszáj görcse, rekeszizgalom. Ilyenkor savmérés, nyomásmérés, kivizsgálás kell, az is előfordul, hogy laparoscopos műtétre van szükség, ha a gyomorszáj nem működik egyáltalán. Üdv MT
Kérdés: Tisztelt Doktor Úr! Mi az Ön véleménye, hogy szedhetõ Omega 3 zsírsav colitisos betegnek. Illetve milyen gyógyszerek szedhetõk megfázás és felfázás esetén? Köszönöm válaszát!
Csilla
Válasz: Szedhető omega 3, de a colitisen nem segít. C vitamin és Algopyrin, Rubophen szedhető, de pl Algoflex vagy egyéb ibuprofen vagy diclofenac tartalmú gyógyszer ront a colitisen. Üdv MT
Kérdés: Kedves Doktor Úr! Aki colitises és székrekedése van mit tehet, hogy napi széklete legyen. Illetve akkor mi a teendõ amikor 2-3 napig nincs széklete és ráadásul aranyere is van. Köszönöm válaszát!
Csilla
Válasz: Kedves Csilla! Glaubersós ásványvizeket, rostokat, Mucofalkot fogyaszthat a székrekedés ellen. Üdv MT
Kérdés: Tisztelet doktor úr. Azért fordulok önhöz hogy már 1 éve vagyok colitises és decemberben voltam korházba és a vastag belem ben találtak egy 6cm ödémás részt csak azt szeretném megkérdezni hogy mikor fog elmulni. Amikor kijöttem a korházbol rá egy pár nappal elkeztem csökkenteni a medrolt ahogy a dokim mondta 12röl 8mg-ra és azota véres hasmenésem van ami görcs elözi meg. A dokim mondta hogy szegyek napi két kapszula Meteospasmyl de mellete ugyanugy voltak görcseim ugyhogy azzal le is áltam. Kérem segitsen hogy mi tegyek. Beszéltem diabetikussal és azt mondta nekem hogy semmi féle cukros ételt ne fogyasszak. Nem leszek e cukor betek.Elöre is köszönettel Árpád 22.
Árpád
Válasz: Kedves Árpád! AKtív a betegsége, úgy tűnik, hogy az eddigi kezelése nem megfelelő. Gyógyszerelésén módosítani kell. Cukros ételt ehet, cukorbeteg nem lesz a colitistől, esetleg a Medroltól. Üdv MT
Kérdés: Tisztelt Doktor Úr! Párom is Chron betegségben szenved. A betegség BNO kódja: K5010. Nemrég értesültem róla, hogy a Chron betegségben szenvedõk szakorvosi igazolás ellenében adókedvezményt vehetnek igényben alanyi jogon. Meg tudna ebben erõsíteni, hogy ez valóban így van? Segítségét elõre is köszönöm: SZE
Edina
Válasz: Valóban így van, kezelőorvosától kérhet nyomtatványt az adókedvezmény igénybe vételéhez. Üdv MT
Kérdés: Tisztelt Doktor Úr!
Crohn beteg nõ vagyok és szeretnék újra fogamzásgátlót szedni, de a betegtájékoztatóban az szerepel, hogy Crohn esetén csak szigorú orvosi felügyelet mellett szedhetõ, melynek indokát az orvosomtól tudhatom meg. Azonban ezt az indokot eddig egy nõgyógyász sem tudta megmondani. Korábban Meliane-t szedtem (összetevõi: 0,075 mg gestoden és 0,020 mg ethyniloestradiol) kb. 2 évig, mialatt volt egy aktív idõszakom. Lehet összefüggés a gyógyszer és aktivitás között? Ezért van a figyelmeztetés a betegtájékoztatóban? (Egyébként ez egy alacsony hormontartalmú, megbízható szer, nem volt vele problémám, de ha kiújulhat tõle a Crohn, akkor inkább más módszert választok.)
Válaszát elõre is köszönöm.
Tisztelettel:
Dorka
Válasz: Kedves Dorka! Évekkel ezelőtt úgy gondolták, hogy a fogamzásgátló ronthat a Crohn betegségen, de ma már úgy gondoljuk, hogy nyugodtan veszély nélkül szedhető. Üdv MT
Kérdés: Kedves Doktor Úr!
Egy éve állapították meg nálam a cu-t 15 cm-es szakaszon. Az egyetlen tünetem mindig is csak a véres-nyákos széklet volt, nem hamenés formájában. Egy hónapja kontroll tükrözésen kiderült h. már csak 6-7 cm-es szakasz ami gyulladt. Kaptam Salofalk klizmát 3 hétig, de egyszerûen nem múlik el a véres széklet. A gyógyszerem a Salofalk 500 2*2 és Salofalk 250kúp 2*1. Nem mondhatom h. nem javulok, hiszen a gyulladás kiterjedése csökkent, és a nyák már teljesen eltûnt. A vérzéssel mit lehet tenni? Miért van az, h. felére csökkent a gyulladás, mégis megmaradt a vérzés? Az orvosom nem szeretne szteroidot alkalmazni, Önnek mi a véleménye?
Elõre is köszönöm!
Szilvi
Válasz: Kedves Szilvi! Szerintem sem kell szteroid, sőt lehet, hogy a tabletta sem kellene. Segíthetne, ha Salofalk 500 mgos kúpot és 2 gros, 30 mles chlysmát használna folyamatosan, utóbbit 2-3 naponta. Üdv MT
Kérdés: Tisztelt Doktor Úr! Három kérdésem lenne. Ha a medrolt nem a szokásos adagban csökkentem (4mg/hét),akkor azon kívül,hogy visszatérhet a gyulladás,milyen nem kívánatos mellékhatásai lehetnek? A másik kérdésem,hogy tele lett az arcom pattanással,ami nagyon zavar,valószinû,hogy a medroltól,mit tudok vele csinálni,mivel tudom kezelni,vagy mikor fog elmúlni? Tudom,hogy imuran szedése alatt nem szabad szoláriumozni,az lenne a kérdésem,hogy csak arcot hetente max. 10 percre sem lehet? Mert az én börömnek eddig jót tett,és szerintem a pattanásokat is elmulasztaná,legalábbis eddig igy volt. Válaszát elõre is köszönöm!
Krisztina!
Válasz: Kedves Krisztina! A pattanások a szteroidtól vannak. Ha gyorsabban csökkenti a dózist, a betegség lángolhat fel. Az imuran fényérzéknyít, a szolarium nem javasolt, de van olyan betegem aki ettől vígan szolariumozik vele, de ezt nem tanácsolhatom önnek. Üdv MT
Kérdés: Kedves Doktor Úr!Azt olvastam hogy hasizom gyakorlatokat nem lehet végezni,ez valóban így van?
köszönöm válaszát!
Gombos Szimonetta
Válasz: Kedves Szimonetta! Ha nincs nagy vágás, műtéti heg, hasfali sérv, akkor lehet hasizomgyakorlatokat végezni. Üdv MT
Kérdés: Tisztelt Doktor Úr!A sipoly és a tályog között mi a különbség?
laci
Válasz: A sipoly váladékozó járat, a tályog bőr alatti gennygyülem, mely nem váladékozik, de lüktet, feszít, fáj. Üdv MT
Kérdés: Tisztelt Doktor Úr!Boldog Új Évet!Köszönöm a segítséget,amit Öntõl kaptam.Érdeklõdni szeretnék,hogy a végbelem mellett van egy tályog,hogy Ön szerint segítene rajta Rectodelt kúp?A belgyógyászom tehetetlen és a sebészem is.Mit tegyek,mert már semmi sem segít.Gondoltam arra,hogy másik orvost váltok és elmegyek Önökhöz Szegedre.Az idegeim már felmondják a szolgálatot, férfi létemre.Nem bírom már sokáig ezt a tehetetlenséget!Köszönettel!
laci
Válasz: Kedves Laci! A Rectodelt kúp nem fog segíteni végbél melletti tályog esetén. Ilyenkor sebészeti beavatkozás és gyógyszeres keezlés együtt szokott hatni. Szeretettel várjuk Szegeden. Üdv MT
Kérdés: Tisztelt Doktor Úr!
Kb.1 éve szenvedek a folyamatos hasi görcsöktõl és a hasmenéstõl!Ált.-ban étkezés után szoktam rosszul lenni.Már minden vizsgálatot megcsináltak nálam,minden negatív,kivéve az Uh-ot ahol csak annyit látnak hogy a cholecysta szokatlanul tág és tele van pangó epe sárral!Azt hittem ez csinálja velem a tüneteket,de 2 napja érdekes nyálkás v.mi jön a végbelembõl!Mi lehet a bajom?Elõre is köszönöm a válaszát!
Éva
Válasz: Kedves Éva! ha minden vizsgálat megtörtént és minden negatív, akkor vagy a vizsgálatok nem voltak alaposak, vagy -és ez a valószínűbb- nincs szervi baj. A nyálkaürítés nem kóros. Üdv MT
Kérdés: Tisztelt Doktor Úr!!Engem November 29.-én mütöttek,chronos vagyok,azóta nem volt panaszom,viszont most 2 napja vannak panaszai,hasfájás,kortyogás,Voltam orvosnál,19.ére kaptam idõpontot ultrahangra,megnézik van e szükület,Engem az érdekelne hogy ha van szükület akkor mi lesz?mûteni kell megint?vagy erõsebb gyógyszert kapok?
A válaszát elõre megköszönöm!!
Gombos Szimonetta
Válasz: Ilyen rövid időn belül biztosan nem alakul ki szűkület, ettől nem kell félni. Üdv MT
Kérdés: Kérdés:érdemes-e szedni colitis ulcerosa-ra?
az aloe vera tartalmú
http://www.digestinol.com/
A második téma :
az 1971-es villamos balesetemben a balkéz amputáció mellett ,májrepedést (ruptura hepatis) is szenvedtem.Ennek során a bilirubin szintem -amennyire emlékszem- 17-szere volt a megengedett maximális értéknek.Ebbõl még azév õszére kigyógyultam vagyis a májam teljesen regenerálodott.
Félkezem okán -meg egyébiránt is- 1973 óta napi rendszerességgel úszom.1988-89-ben olyan makacs lábköröm gombát szedtem össze,h négyszeres köröm levétel után sem javult.
Akkor egy kolléganõm tanácsolta,h Svédországban élõ nagynénje teljesen meggyógyult ettõl egy ottani tablettától.figyelmeztetett,h gombára jó,de káros a májra.
Akkor már nagyon meg akartam szabadulni a gombától s a nyugati gyógyszer amúgy is csodaszer számba ment akkortájt ,így belementem.
A gyógyszer rövid idõ alatt elmúlasztotta a gombát,de azóta mindig magas a bilirubin szintem.
Jelen email-emhez mellékelem a legutóbbi (2008.11.11.) vérvizsgálatom eredményét.
Ebben a max.értéket 70%-kal haladja meg a mért adat.
Feleségem -mint a természetgyógyászathoz vonzódó nõ- megtudta,h a máriatövis(Silybum marianum) tartalmaz májvédõ ill.regeneráló anyagokat (szilimarin,szilandrin, szilibin, szilihermin, szilikrisztin,flavonoidok, szterolok).
http://www.hazipatika.com/topics/gyogynovenytar/herbs/Mariatovis?id=75
250 mg szilimarin és a szilibinin hatóanyag
Kérdésem,h érdemes-e szedni az alábbi kapszulát:
http://naturvitaminbolt.hu/product_info.php?cPath=26&products_id=137
vagy a gyógyszertárakban kapható Legalon ( Hatóanyag: 90 mg extractum fructus cardium mariae (70 mg szilimarin, 30 mg szilibinin ) vagy HEGRIMARIN KAPSZULA (Hatóanyag:Extractum fructus Cardui mariae (máriatövis termésének kivonata) 250 mg kapszulánként.Maltodextrinnel és laktóz-monohidráttal készült extractum formájában, mely megfelel 100 mg szilimarinnak)
Eddig azért nem mertem megvenni,m mindegyik kapszula,tabletta laktóz tartalmú segédanyagot tartalmaz.
Kérdés: ehetek-e máriatövis termésébõl készült örleményt v szedjek-e tablettát v kapszulát s ha igen melyiket?
Más.
Kaphatnék-e lehetõséget ,h konzultálhassak egy dietetikussal,h ebben az állapotomban mivel tehetem változatosabbá a jelenleg eléggé egyhangú étkezésem?
(nekem email-ben is tökéletesen megfelel)
pl.ehetek-e csirákat s ha igen milyen fajtákat?
háziorvosom szerint ehetek fokhagymát,de 30 éves tapasztalatom szerint a hagymafélék nem jók a betegségemre.
Pl. ebben az állapotomban ihatok-e gyümölcsleveket s ha igen milyet?
a nyers ananász tényleg pozitívan hat az emésztésre?
Más.
Szildenafil tartalmú (laktóz segédanyaggal kiszerelt ) gyógyszer szedhetõ-e?
egy pont 30 éve colitis ulcerosa-s beteg
Válasz: Első válasz: nem érdemes. Májára sem érdemes sem gyógyszert sem természetgyógyászati készítményeket szedni. Önmagában a bilirubin emelkedés nem indokol kezelést.Ha a többi májfunkciós is kóros, meg kellene találni az okokat, mert az évekkel ezelőtt szedett gyógyszer hatása valószínűtlen. A colitis ulcerosában laktóz nyugodtan fogyasztható. Üdv MT
Kérdés: Kedves Doktor Úr! Colitises beteg vagyok, amely a vastagbél utolsó szakaszát érinti. Kórházi kezelés (2008. nov.-ben Salofalk,Solu-Medrol Infuzióban) és otthoni 1 hónap Entocort klizma illetve diéta mellett a székletem még mindig nyákos. Jelenleg Salofalkból 3X2-t szedek, már próbálok visszatérni mértékletesen a régi táplálkozásomhoz (joghurt és zöldség fogyasztása, mert ezeket hanyagoltam már két hónapja) és Progastrot is szedem reggelenként már több mint 1 hónapja. Most elkezdtem vitamint is szedni Actival Maxot és minden nap eszek zabkorpát. Naponta 1-2 -szer van székletem.Hogyan tudnám elérni azt hogy a nyák is eltûnjön? Korábbi válaszait köszönöm!
Csilla
Válasz: Kedves Csilla! Önmagában a nyákürítés nem tragédia, nem utal nagyobb gyulladásra. Ha mégis zavarja, mert pl. sürgős székelési ingert okoz, leginkább a chlysmáktól, beöntésektől várhat javulást. Üdv MT
Kérdés: Tisztelt Doktorúr! 2008 márciusa óta folyamatos bal oldali bordaív alatti fájdalmam van, melyet az elsõ 3 hónapban gyakori émelygés, rossz közérzet, a szájban gyakran megjelenõ 0,5 - 1 cm-es (5-6) fekélyek, illetve nõgyógyászati probléma is kísért (candida normál flóra melett). A fekélyek és az émelygés azóta elmúlt, de a candida és a fálydalom maradt a szakszerû kezelés ellenére is. Orvoshoz gyakran mentem (havonta 2-3 alkalom), mivel hõemelkedésem és hirtelen fellángoló arcüreg- és fülgyulladásaim is lettek. Ezek miatt fül- orr- gégészetre jártam, és a gyulladások keztete óta a garatban folyamatos sûrû, nyálkás folyás van, amire antibiotikumot javasoltak, de a candida rosszabodása miatt nem merek szedni ilyen típusú készítményeket. Mivel hasi görcsök, fájdalmas gázképzõdés és puffadás , illetve nyálkás-, habos-, véres székletem volt többször is, ami 2-3 napig tart és nagyon kellemetlen szagú (akárcsak a távozó gázok), majd székrekedés kíséri, ami szintén fájdalmas. A belgyógyászatra küldött végül a háziorvosom, ahol elõször gyomortükrözést végeztek, majd miután negatív lett, lisztérzékenységre gyanakodott az orvos a stressz melett, de a vérvételes laborvizsgálat is negatív lett. (korábban is végeztek általános laborvizsgálatokat emiatt, ahol megállapították az össz.bilirubin magasabb a normálisnál: 25, holott ez pár évvel korábban még teljesen normális volt, illetve a vas szinje is átlépte a normál érték felsõ szintjét, pedig én nagyon sokáig gyermekkoromban vérszegény voltam).Elküldött neurologiára is, de ott is minden normális volt. Akkor felvetette a Crohn-t, mint lehetséges problémát, ezért teljes colonoscopiát szerettek volna készíteni. A vizsgálatot nem tudták teljesen elvégezni, mivel nagyon erõs hasi fájdalmak léptek fel a fájdalomcsillapító injekció ellenére, így csak a lineáris szakaszt tudták jobban megvizsgálni. Az eredmény szerint a végbéltõl kb. 2 cm.re gyulladt fekély van körülötte gombostûfejnyi véres erosiókkal, illetve az is kiderült, hogy a lineáris szakasz végén a bél meg van töretve, és a látottak alapján colitis ulcerosa-nak diagnosztizálták. A fekélybõl mintákat vettek, de nem értékelhetõ az eredmény, mivel a vett mintákból 1 kivételével mid rossz volt és az az egy sem volt teljes spektrumu, illetve az erosiokból nem történt mintavétel. Sajnos a lelet kiadásakor nem a kezelõorvosom volt bent, így csak annyi választ kaptam, hogy ez akármi is lehet, és majd menjek vissza a kezelõorvosomhoz. Amúgy Pentasa 500-at szedek napi 3x2-t, de a tüneteim nem javulnak, sõt mintha rosszabodnának... Valószínûleg újabb tükrözésre lesz szükség, de nem tudom mire számítsak. Altatásban szeretném a teljes vizsgálatot, ha erre egyáltalán szükség van. Egy egyszerû végbélgyulladás tud ennyi problémát okozni (pl: candida), mivel a leletet kiadó orvos azt mondta, hogy szerinte az? Vagy, ha nem az, akkor mi lehet?
Türelmét és válaszát elõre is köszönöm!
K.Tímea
Válasz: Kedves Tímea! Nem tudom, milyenek a laborértékei, ha tényleg normálisak, ez súlyosabb, kiterjedtebb gyulladás ellen szól. SZájban aphták, bélben apró fekélyek: lehetséges Crohn betegség, de egyszerű virusfertőzés, antibiotkus kezelés szövődmény is lehetséges. Üdv MT
Kérdés: Tisztelt Doktor ur! Mi okozza? Telitettség érzés ,puffadás,sok levegõ,normál de sötét széklet,naponta töbszöri wc-zés, ritkán szédelgés!
Gönczi Sándor
Válasz: Kedves Sándor! Okozhatja stresszes, irritabilis bélbetegség is, de ezt megelőzően részletes kivizsgálás szükséges, minden organikus betegség kizárása. Üdv MT
Kérdés: Tisztelt doktor ur!Eloszor is Boldog Ujevet kivanok!Erdelyi 42 eves no vagyok,16 honapja szenvedek hasmenesben.Jartam orvosnal,volt a korhazban gyomor es vastgbel tukrozesem,ahonnan mintat vettek es jo eredmenye volt.Ver,szeklet,vizelet eredmenyeim is rendben.Nem tudjak mi lehet a bajom.En viszont mar nem birom.Nem segitenek a felirt gyogyszerek,sem a teak,sem a dieta,most mar nagyfoku verszegeny lettem.most egy ideje (2 hete )nem dietaztam szigoruan a tunetek nem kulomboznek a dietas idoszakhoz kepest.Lehet,hogy a dieta nem volt megfeleloen osszeallitva?Belflora regeneralot,eros gyomorfogot,stb.kiprobalta az orvosom,de meg egy napra se sikerult normalis szekletet produkalnom.Kerem adjon tanacsot.Foleg a reggeli orakban,mikor folkelek,akkor 4-5 szor is kell,de napkozben is parszor es nem tudom tartani,hisz csupa viz megy ki belolem.
Hanzelne
Válasz: Kedves Asszonyom! A leírtak alapján nem tudom mi a baja, lisztérzékenységre volt mintavétel vagy vérvétel? Úgy tudnék segíteni, ha összes leletével eljönne a szegedi klinikára, hogy megvizsgáljam. Ha ehhez lenne kedve, írjon emailt. Üdv MT
Kérdés: Tisztelt Doktor Úr!Férjemnél 2008.márciusában diagnosztizáltak Colitis Ulcerosat.Jelenleg 2x500 mg.Salofalk tbl.-t szed.Idõnként puffad,és gyakran bal oldali,tompa hasi fájdalmai vannak. Azt hallottam,hogy az õrölt lenmag jó hatással van a betegségre.Önnek mi a véleménye errõl?Válaszát elõre is köszönöm.
Éva
Válasz: Kedves Éva! A lenmaggal kapcsolatban sem tudományos adatot sem tapasztalatot nem tudok mondani, saját betegeim nem számoltak be erről. Én inkább a Salofalk dózisát emelném meg. Üdv MT
Kérdés: Tisztelt Doktor Úr!
Lányom colitises egy éve. Holt tartanak a kutatások a crohn-colitis gyógyítása terén? Reménykedhetnek a betegek, hogy mihamarabb gyógyítható lesz ez a betegség? Válaszát köszönöm.
Erika
Válasz: Kedves Erika! Jelenleg még végleges gyógyulást eredményező gyógyszer nem került elő, és sajnos szerintem a közeljövőben nem is várható. De az utóbbi évek újabb biológiai gyógyszerei (Remicade, Humira) jelentős áttörést jelentenek. Üdv MT
Kérdés: Kedves Doktor Ur!Nagyon köszönöm a válaszait,sokat segítettek.Nagyon boldog uj évet kínánok!!
Gombos Szimonetta
Válasz: Kedves Szimonetta! Köszönöm és viszont kívánom. Üdv MT
Kérdés: Tisztelt doktor ÚR!Kellemes ünepeket utolag is, és boldog uj évet, !!20éves vagyok Crohn beteg, és már egy hete szinte folyamatosan szurokfekete a székletem!!Nemt udom mitöl lehet?A Crohntol?Vagy most mibajom van már??Várom válaszát.Köszönöm.
Andrea
Válasz: Kedves Andrea! Crohnban ritkán van gyomor vagy vékonybélvérzés, mely fekete székletként jelentkezik. Nem szed vasat véletlenül, mert az feketére festi a székletet? Ha nem, keresse fel kezelőorvosát vérkép ellenőrzés céljából. Üdv MT
Kérdés: Tisztelt Doktor Úr!Crohn beteg vagyok,1 hete hagytam abba a medrol kezelést 1 év utan.Most Imurant és Salofalkot szedek,tünet mentes vagyok,de amikor elhagytam a Medrolt pöttyök lettek az arcomon,nagyon viszketett,feldagadt.Mostmár pöttyek nincsenek,de olyan az arcom mintha egy maszk lenne rajta,feszül és foltokban ki van száradva,mármivel kenem nem múlik el.A szemhéjjamon is van,alig tudom kinyitni.
Lehet ez gyógyszer mellékhatás vagy a szteroid abbahagyása mitt alakult ki?
Válaszát elõre is köszönöm!
betty
Válasz: A szteroid elhagyása után lehetnek megvonáis tünetek, de ezek nem feltétlenül ilyenek, amiket leír. Bőrgyógyászhoz kellene fordulni. Üdv MT
Kérdés: Tisztelt Doktor úr!
Kb. 3 hónapja kezdõdött, de miközben a székletem normálisnak tûnik, (nincs hasmenésem) de körülötte néha szokott nyálkás sárgás barna szerû anyag lenni rajta és van, amikor csak elmegyek wc-re és csak gáz távozik a végbélbõl akkor ez is szokott ürülni, de ez ritka. Volt olyan is hogy széklet mellett lévõ nyálkás rész kicsit rózsaszín volt mintha véres lett volna?
Mi lehet a bajom?
Hogyan tudnék megszabadulni a nyálkás széklettõl?
Milyen orvost és vizsgálatokat tudna ajánlani?
Elõre is köszönöm a válaszát!
dennis2007
Válasz: Széklettenyésztés kell, majd negatív esetben tükrözés jöhet szóba, majd az eredménytől függően kezelés. Üdv MT
Kérdés: tiszteltt doktor úr 30 éves vagyok olyan problémával fordulok önnhöz hogy körülbelü egy honapja kezdödött azegész egy este ugy éreztem hogy fáj a fejem és levert voltam. hideg rázás gyötört és höemelkedésem volt.folyamatosan hasmenés kisért.napi 15 biztosan amikor már nem jötsemi csak inger volt egyszer egyalkalomal csak vér jött azota nem volt véres de nem érzem jobban magamat esténként lever aviz alig alszok egypár orát azakkori belgyogyász azt mondta hogy virus okozza ezt az egészet de én érzem hogy valami bevan gyuladva nálam vetek tölem vért ami negativ lett .hasi ultra hang vizsgálat is jo lett.volttam gyomor tükrözésen azis jo lett .most hétfön megyek vastag bél tükrözésre .remélem ott sem lesz semmi baj.azt szeretném kérdezni öntöl hogy ugy érzem aprosztatám vagy a hugyholyagom is be van gyuladva mert nagyon nehéz a vizelésem is.föleg mozgás közben van az alhasi fájdalom .maga szerint lehetséges a chrom betegség
juhász jenö
Válasz: Kedves Jenő! A tükrözés után ki fog derülni, milyen típusú betegsége van, lehet bélgyulladás is, Crohn nem valószínű. Üdv MT
Kérdés: Tisztel Dr.úr ideiglenes sztómám van minden rendben, de aranyerem jött ki, azt még tudom is mi a megoldás, de mellette abõrõm berepedt, nedvedzik már enyhül a fájdalom egy kicsit de nem múlik el. MI A TEENDÕ?
MI A TEENDÕ?
Válasz: Kezelni kell a végbelét, a sztoma ilyen szempontból nem számít. Ha nem jön alul széklet, hamar meg fog gyógyulni a végbele. Üdv MT
Kérdés: Tisztelt Doktor Úr! 4éve van sipolyom, mit lehet tenni,hogy mihamarabb begyógyuljon?(végbelem mellett van) Köszönettel
laci
Válasz: Kedves Laci! A kérdés bonyolult. MR vizsgálat kell, ha szükséges, sebészeti beavatkozás, majd megfelelő gyógyszeres kezelés, melyek közül a Remicade a leghatékonyabb. Így általában begyógyulnak a sipolyak. Üdv MT
Kérdés: Kedves dr Úr!Olvastam hogy chron betegnek nem lehet szoláriumba menni.egy héten 1 szer egy 10 percre sem lehet ?vagy kéthetente?
válaszát köszönöm elõre
Gombos Szimi
Válasz: Akkor nem lehet, ha Imurant szed, egyébként a Crohn betegség nem akadálya a szolariumnak. Üdv MT
Kérdés: Kedves Doktor Úr!
Köszönöm a korábbi válaszát. Most hívták fel a figyelmemet a Cseppkõgombára és a Patkónyelvgombára, nekem Colitisem van. Érdemes ezeket kipróbálni? Ha igen tudna terméket is ajánlani. Az igazat megvallva egyet találtam, de pont egy olyan cég gyártja, amit ez év szept. -ben bûntettek meg a fogyasztók megtévesztéséért. Tõlük nem vásárolnék ha egy mód van rá.
Köszönöm válaszát.
Csilla
Válasz: Kedves Csilla! A kérdésre meg is adta a választ, semmi értelme ezeknek a nem bizonyított "gyógymódoknak". Üdv MT
Kérdés: Kedves doktor úr!
Imurant szedek 3 hónapja, gyereket szeretnénk és úgy hallottam, hogy nem ajánlott a nemzés (az Imuran miatt).
Azt szeretném kérni Öntõl, hogy magyarázza meg, nõk miért szedhetik akár terhesség alatt is az Imurant, férfiaknál pedig tilos ugyanez (nos, nem a terhességre gondoltam :D).
Elõre is köszönöm, a gyógyszer mellékhatásaira gondoltam, hogy létezik, hogy a férfiakra hat, a csecsemõre pedig nem? (amíg a hasban van).
Üdv,
Lajos
Válasz: Kedves Lajos! KOrábban jelentek meg olyan adatok, hogy a fejlődési rendellenességek gyakoribban IMurant szedő apák gyermekeinél. Az utolsó évek adatai ilyen szempontból megnyugtatóak, ezek alapján nem kell kihagynia a gyógyszert. Üdv MT
Kérdés: Tisztelt Doktor Úr!
A következõ problémával fordulok Önhöz: a székletem felszínén idõnként sárgásbarna nyák található, amelyben ritkán minimális mennyiségû vér is látszódik. A tüneteim ne új keletûek, úgy gondolom, hogy nagyjából egy januári antibiotikumos kúra óta tapasztalhatók, nem rendszeresen, hanem csak idõnként.
Hasmenésem nincs, inkább székrekedéses típus vagyok. Néha székletürítés közben fáj a hasam de csak arra
az idõre, sem elõtte, sem utána nincs ilyen panaszom. Harminckilenc éves vagyok, aggódom, hogy komolyabb probléma is lehet. Válaszát elõre is köszönöm!
Bogi
Válasz: Kedves Bogi! Antibiotikus kezelés után lehet nyákos a széklet felszíne. Ez nem biztos, hogy bajt jelent. Probiotikus kezelés szükséges, és széklet vérvizsgálat. Ha nincs javulás és/vagy pozitív a széklet vér, tükrözés kell. Üdv MT
Kérdés: Tisztelt Doktor Úr! Átmenetileg vastagbélsztómám van, 2x1 tasak Pentasa granulátumot kell szednem. Azt vettem észre zacskócserénél, hogy a gyógyszer egy része a székletben van. Ez normális dolog?
Köszönettel
Ági
Válasz: Kedves Ági! Normális, nem sztómás betegeknél is lehet granulátum a székletben. Üdv MT
Kérdés: Kedves Doktor Úr! Engem 09 napja mûtöttek,mikor kezdhetek el szobabiciglizni?
válaszát elõre köszönöm:
Szimi
Válasz: Amint kiszedik a varratokat. Üdv MT
Kérdés: Kedves Dr Úr! Azt is szeretném kérdezni hogy lekvárakból melyiket lehet enni?(ha lehet),Búzacsírát lehet enni?
Köszönöm a válaszát.
Tisztelettel:
Gombos Szimonetta
Válasz: Lekvárt és búzacsírát is lehet enni. Üdv MT
Kérdés: Kedves Dr Úr!Engem 2 hete mûtöttek,kiderült Chronos vagyok.A kérdésem az lenne hogy szója tejet lehet inni?mert ugye a rendes tejet nem,de én nagyon imádom és gondoltam szoja tejet használhatok fõzésre stb..
Másik kérdésem az lenne,hogy szedem a Pentasát,és tegnap vettem észre hogy a szemõlcseim egy része elmultak,lehetséges hogy a gyógyszertõl?
Harmadik dolog ami érdekelne ,az az lenne hogy a dohányzás ugye nem ajánlott chronos betegnek?mert én leszoktam direkt ezért(már nem is szenvedek),de van aki azt mondja lehet dohányozni semmi bajom nem lesz.Most mi az igazság?
Válaszát elõre megköszönöm
Tisztelettel:Gombos Szimonetta
Gombos Szimonetta
Válasz: Kedves Szimonetta! Dohányozni nem lehet, ez biztosan rontja a Crohn betegséget. A Pentasa nem valószínű, hogy befolyásolja a szemölcsöket. Szója tejet és rendes tejet is lehet inni gond nélkül. Üdv MT
Kérdés: Tisztelt Doktor Úr!
1 hónapja visszatérõ hasi fájdalmaim vannak a köldököm körül.A görcsök a végbélig hatolnak.Iyenkor fájdalmas a wc-zés,de hiába wc-zek ,utána olyan mintha nem ürült volna ki teljesen.Feszül is a hasam.
Nincs székrekedésem és hasmenésem sem.A nõgyógyászaton méhgyulladást állapítottak meg,de a háziorvos
béltükrözésre küldött.Ön szerint ez nõgyógyászati,vagy bél probléma?
Köszönöm válaszát!
Adrienn
Válasz: Nem tudom pontosan. Ha székürítéssel függ inkább össze, akkor lehet, hogy nem rossz ötlet a béltükrözés, de előtte labor és hasi UH is indokolt, hátha nem kell a tükrözés. Üdv MT
Kérdés: Tisztelt Doktor Úr! Köszönöm a gyors,és egyértelmû válaszát,az elözõ kérdésemet szeretném kiegészíteni,hogy jelenleg aktív a crohnom,és napi 48mg medrolt is szedek az imuran mellé,igy is javasolt a védõoltások beadatása? Elnézést ha túl körülményesnek tûnök,de nem szeretném,ha gond lenne,akár a crohnnal,akár az oltóanyaggal kapcsolatban. Köszönettel!
Krisztina!
Válasz: Kedves Krisztina! A válasz ugyanaz, be lehet adni az oltást, de lassabban fejlődik ki a hatása, így pl influenza ellen most már nincs értelme oltani. Üdv MT
Kérdés: Ezt a betegséget mûteni fogják?
Évi
Válasz: Sokmindentől függ, ennél azért több információ alapján szoktak dönteni. Üdv MT
Kérdés: Mikor múlik el ez a betegség?
Évi
Válasz: Melyik? A Crohn és a colitis ulcerosa tünetei szünhetnek meg, de a betegség nem gyógyul meg. Üdv MT
Kérdés: Muszály betartani a diétát?Ha nem milyen következménye lehet.
Évi
Válasz: Attól függ, mi a baja. Ha lisztérzékeny, vagy cukorbeteg, kell a diéta, ha gyulladásos bélbetegsége van, akkor szigorú diéta nem kell, csak fűszerszegényen kell étkezni. Üdv mT
Kérdés: Tisztelt Doktor Úr! A kérdésem az lenne,hogy elkezdtem szedni az imurant,viszont utazás elött állok,és megfontolandó a hepatitis A B,illetve a hastifusz elleni védõoltás beadatása,ugy tudom,hogyha nem "élõ" vakcináról van szó,akkor gond nélkül be lehet adatni,de nem vagyok biztos benne. Érdekelne,hogy Ön mit javasol. Köszönettel!
Krisztina!
Válasz: Teljesen igaza van, azokat a vakcinákat nem szabad beadni, ahol gyengített élő kórokozók vannak az injekcióban, elölt kórokozók esetén csak annyit kell tudni, hogy a védőhatás kialakulása lassab, kb 2-3 héttel több idő kell hozzá. Üdv MT
Kérdés: Tisztelt Doktor ÚR, már párszor irtam önnek és köszönöm válaszát, 20 éves vagyok, Crohn-os , és a laboromba elég kevés a vas, a vaskötö kapicitás meg sok!A vasam éppenhogy nem kevesebb a minimumm értéknél, 12, a minimumm pedig 10.7. Ön szerint indokolt valami vaspotló, vagy nem?MÉg nem voltam orvosnál a véreredményemmel, !Várom válaszát!!Köszönöm.Andrea
molnaribd@hotmail.com
Válasz: Normális vasszint esetén nem kell vaspotló kezelés. Ennél rosszabb eredménye ne legyen. Üdv MT
Kérdés: Tisztelt Doktor Úr!
Elõfordulhat-e az, hogy egy-két helyen fekélyek vannak a vékonybélben és mégsem crohn, illetve colitis a betegség? Tüneteim nincsenek.
Sándor
Válasz: Kedves Sándor! Előfprdulhat, fertőzés, fájdalomcsillapító gyógyszerek, keringési zavar okozhat még ilyet. Ha nincs tünet, nem kell aggódni. Üdv MT
Kérdés: Tisztelt Doktor Úr!
A segítségét szeretném kérni, hogy végre megértsem miért is fognak megmûteni. A félreértés elkerülése végett nem a mûtéttel van gondom, csak az indokát nem sikerül megértenem.
6 éve vagyok Crohn beteg, és már 2002-ben is megállapította a CT, hogy fistula képzõdéssel jár a betegségem.
Az elsõ pár hónapban Medrolt, Pentasat, Cyprobait, késõbb a MEDROL helyett BUDENOFALKOT kaptam, 2002. októberétõl pedig "csak" IMMURANT és PENTASAT kapok a mai napig ( meg vasat). Rendszeresen járok labor és UH kontrollra. Tünetmentes voltam, persze idõnként elõfordult némi hasi görcs, néha-néha hõemelkedés, de a leleteimmel nem volt semmi baj. 2008. novemberében CT enterographiai vizsgálatra utalt be az orvosom, mivel a korom miatt felmerült a szülés lehetõsége, bár én ezt sem akkor, sem most nem erõltetném, igazából nem terveztem gyermekkel az életem során. A CT vizsgálati vélemény a következõ lett: "Gyulladásos conglomeratum képzõdés figyelhetõ meg a kismedencében, melybe a terminalis ileum hosszú szakasza és a sigma középsõ harmada vesz részt, köztük fistula képzõdéssel". A gasztroenterologusom szerint az a baj a leletemmel, hogy stagnált, azaz nem javult a 6 évvel ezelõttihez képest, függetlenül hogy én nem érzem rosszul magam. Sebészeti konzultációt kért, és amire észbe kaptam, már a sebészeti beavatkozás napját is kitûzték. A sebész szerint a sipoly magától ugysem tud meggyógyulni, és a lehetséges szövödmények elkerülése miatt indokolt a mûtét. Én csak azt nem értem:
1. hogy, ha nem romlott az állapotom (igaz, nem is javult) a 6 év alatt, és nem voltam rosszul sem, valamint a labor leleteim sem mutattak ki semmi bajt ez idõ alatt, akkor most hirtelen miért kell megmûteni?
2. tényleg csak a mûtét maradt nekem, nincs semmi más lehetõség (REMICADE..stb.)?
Kérem segítsen megérteni, hogy miért kell engem megmûteni?
Hálás köszönettel:
Tímea
Válasz: Kedves Tímea! A műtét indoka elsősorban a vékony és vastagbél közötti sipolyképződés lenne, ennek hasmenés, fogyás lehet a klinikai tünete. Ha Ön panaszmentes, súlya elfogadható, nincs állandó hasmenése, nem feltétlenül indokolt a műtét, illetve előtte jó lenne egy endoszkópia, hogy látható legyen, valóban szükség van a műtétre, mely valószínűleg vékony és vatstagbél kivétellel is járhat. Üdv MT
Kérdés: Tisztelt Doktor Úr! Crohn beteg vagyok . G3Juicet szeretném megpróbálni de nem tudom,hogy ártok-e vele. Érdemes évente enzimes béldaganatszûrést végezni?
Szilvia
Válasz: Kedves Szilvia!G3juicet biztosan nem érdemes megpróbálni. Ha az enzimes béldaganatszűrés széklet vérvizsgálatot jelent, akkor el lehet végeztetni, de a Crohn betegség is okozhat vérvesztést. Üdv MT