crohn-colitis.hu

Szia!

Igazad van. Ez a téma is megér egy új topikot, végre! :) Hát én nem dicsekedhetek ilyen szép sikerekkel a párkapcsolatok terén. Nekem mindig is nagy nehézséget jelentett és jelent még most is beszélni a betegségről (főleg, hogy sztómás vagyok). Nem azért írtam, hogy engem sajnálni kell, de nekem ez a legfőbb gondom :( Igazából, mindig attól félek, hogy ha az emberek annyira nincsenek képben, hogy ha elmondom és talán megmutatom, akkor megundorodnak tőlem. Ezt egy olyan embertől, akihez kötődök érzelmileg, úgy érzem nem bírnám elviselni. Ezért jelenleg még ott tartok, hogy féltem a  szívem és a lelkem, pedig nem kellene. Az eszem tudja ezt :))

jaj, ne... :(
ez egy nehéz ügy...
én most inkább megpróbálok magam talpra állni és valóban én is félek kellek-e majd valakinek így de inkább nem is gondolkodom ezen...

Sziasztok!
Nagyon király ez a  topic!
Én már több, mint 1 éve vagyok colitises.Tavaly januárban diagnosztizálták.Márciusban megismerkedtem egy fiúval,akivel 8 hónapig együtt voltam.Ez a 8 hónap elég borzalmas időszak volt nálam.Akkori párom ugyanis,havonta szakított velem.Én persze lelkileg padlóra kerültem és teljesen kifordultam magamból.
Tudjuk,hogy a betegség kiújúlhat stressz hatására.Az orvosok azt mondják, kerüljüka stresszhelyzeteket.Kérdem én,a mai világban ez hogy lehetséges?
Az exem tudott a betegségemről,sőt mindig figyelmeztetett,hogy mikor kell bevennem a gyógyszert.Ebben mellettem állt.
De aztán amikor rájött az 5 perc,szakított.
Én voltam a hülye,hogy 8 hónapig visszafogadtam.
Amikor már nagyon kész voltam lelkileg,akkor döntöttem úgy, hogy véget vetek ennek a dolognak.Azóta jól érzem magam,sok az energiám, és visszataláltam régi önmagamhoz.Sokat mosolygok és sokkal több szeretet vesz körül.
Én a betegségem alatt sokkal érzékenyebb lettem lelkileg,és így is maradtam.
Aki beteg,vigyázzon nagyon milyen embert talál maga mellé.
Én sokkal válogatósabb lettem ezáltal,mert nem akarom kockáztatni a saját egészségemet.Elég volt egyszer.
Viszont a betegségemről nyíltan beszélek,és az a tapasztalatom,hogy az emberek sokkal segítőkészebbek velem.
A betegségeteket soha ne szégyeljétek,mert nem ti tehettek róla!
Egyszerűen így alakult,és meg kell tanulni együtt élni vele.
Én tünetmentesen úgy folytatom az életemet,mint a betegségem előtt.
Persze odafigyelek,mit eszek.
Ha éppen magam alatt vagyok,csak beszélgetek egyet a barátaimmal és minden oké.
Vegyétek észre a sok apró dolgot magatok körül,lehet hogy ezek hozzák meg  boldogságot!:))
Néha jobb egyedül,mint párban!
Pozitív életszemlélet a lényeg!
pusszantás

Sziasztok!
Nemrég találtam meg ezt a topikot és úgy gondoltam,hogy én is bővitem.
17éves korom óta chronos vagyok,szóval volt időm együtt élni vele,most 24 vagyok.
volt egy 2éves kapcsolatom,azt hittem hogy minden oké lesz,de mikor a legnagyobb sz-ban voltam akkor hagyott el.Igaz tudomásul vette,hogy rosszul létek,fájdalmak,hullámvölgyek bármikor lehetnek,de most már így vissza gondolva,nem is kívánhattam volna jobbat az Égiektől.A lelki sérelmekről nem is beszélve.2003-ban megműtöttek,azóta is retikült hordok magamon.Persze egy világ dölt össze bennem,hogy megszégyenítenek,megaláznak....de megismertem egy olyan férfit aki elfogadott olyanak amilyen vagyok Hiszitek vagy sem egy benzinkúton ismertem meg...Felnyította a szemem,hogy én is Nő vagyok,kinyította visszahúhodó szívem,mélyen féltve örzött világát. Nehéz volt elmagyaráznom,hogy mi is a helyzet,de sikerült és boldog vagyok.Ez mindennél többet ér nekem.


"A legnagyobb boldogság az életben az a tudat,hogy szeretnek minket
-szeretnek azért amilyenek vagyunk vagy inkább annak ellenére milyenek vagyunk"     Ezt egy sorstársnőnk mondta nekem...

Kívánom mindenkinek,hogy találja meg a párját és higyétek el, nem szégyen ha őszínték vagyunk!  Jobb,mint a bújkálás saját magunk elől,mert így csak önmagunkat taposuk a sárba...

Halihó!

Én is csak örülni tudok e topiknak, mert biza tényleg nagyon bele tud az ember életének eme részébe is szólni egy ilyen beépített feature, mint az IBD.

Magamon azt vettem észre, hogy szépen körbefalazott. Egyébként is eléggé otthonülő típus voltam, s ez persze rátett még egy lapáttal. Társasági élet szépen megnyírbálódik, s ezzel az ismerkedés lehetősége is. Ha mégis kibontakozni látszik valami, akkor is bele tud pacsmagolni az egészbe.

Ezen nagyon sokat segít, ha egész egyszerűen felvállalja az ember saját magát. Onnantól, hogy nem titkoltam a nyűgömet, megértőbbek voltak a kollégák is és mindenki. Olyannyira, hogy együtt tudtunk röhögni egy-egy egyébként kényesebb szitun és nem volt bántó tőlük. Így aztán eljutottam odáig, hogy egyszercsak vőlegény lettem. Aztán még az egybekelés előtt borult a bili, kiderült, hogy a leányzó nem tudja tolerálni mindazt, ami ezzel jár, s nem tud mit kezdeni az egésszel. Szétmentünk. Persze ez alapos kezdőlökés egy belobbanásnak.

Teltek múltak az évek, és rálaltem életem párjára. Természetesen első perctől tudta, mi lakozik belül s hogy ez mivel jár, s elfogadta. Míg az előző leányzó ábrázatán az undor volt látható egy-egy 00 szétrobbantó akció után, párom és immáron feleségem arcán az aggódás és a szeretet tükröződik vissza. Nagyon nem mindegy.

Szóval szerintem előbb el kell fogadni magunkban a tényt, aztán hagyni kell, hogy a környezetünk is tisztában lehessen a dologgal s így ők is el tudnak aztán fogadni. Ez valahol egyfajta bizalmi kérdés is talán s oda-vissza hat(hat). Aki nem tud elfogadni, hát nem tud, oda se neki! Azok a lényegesek, akik mindezzel együtt is barátként maradnak az ember mellett.

Lehet, hogy nehezebb így rálelni életünk párjára, de egyáltalán nem kizárt. Sőt, adott esetben még segíthet is. Nem véletlenül neveztem az ulcerosámat beépített feature-nak. Sokmindenre megtanít(hat), egyfajta alázatosságra, együttérzési készségre, fogékonyabbá tehet mások problémáira is. Ezeken túl nekem elém tárt egy csomó apró szépséget és örömöt, amik mellett azelőtt elsétáltam (mint egyébként rengetegen). Egy egyszerű boltba menetel is élmény, itt elröppen egy madárka, ott levitorlázik egy falevél, egy tócsán hullámok fodrozódnak a szellőben, és lehetne sorolni mindazt, amik leköthetik figyelmünket és érzékeinket. S életemben a legközvetlenebb hatása, hogy a kényszerű otthon ücsörgés is kinyithatja a világot, itt az interneten. Az ulcerosa nélkül nem valószínű, hogy ennyit űlnék a gép előtt. Párommal pedig a neten keresztül jöttünk össze. Lehet hülyén hangzik, de valahol köszönet az ulcerosának. ;)

Legyen szép napotok! :)

Mondjuk hozzáteszem, nem kifejezetten kerestem. Épp csak elfogadtam, hogy ez is éppen úgy egy kapcsolattartási lehetőség, mint bármely másik és nem tartottam kizártnak, hogy ezen keresztül is elkaphatják a frakkomat akár. :) S lőn.

Szóval nem szabad görcsösen keresni, az sem a neten, sem más formában nem vezet semmire. De sokféle közösségre lehet bukkanni, legyen az egy fórum, chat vagy blog (ez külön egy jó móka), esetleg on-line játék. Könnyen meg lehet ismerni sokakat, s lehet rámosolyog az emberre a szerencse. Ha nem, akkor sincs semmi vész, akkor sem elvesztegetett idő, még akkor sem, ha közben negatív tapasztalatok is gyűlnek meg csalódások. Az is velejárója a dolognak. De a lehetőségeket mindenképpen csak kibővíti.

Nem is tudod mennyire igazad van maKACS!

Akár még itt a crohn-colitis fórumon (vagy a kirándulásain) is megtalálhatja az ember azt, aki a későbbiekben befényezi a napjait. Sosem lehet tudni mit ( kit )hoz a sors! S most úgyis jön a tavasz, mindenkinek felpezseg a vére, tomboló hormonok s kívánom hogy mindenki örömét lelje benne! <kép>

maKACS ez a hozzászólás milyen találó és milyen jó a kép :)
Köszi jó volt olvasni... elgondolkodtató...

Vidítsatok fel légyszi, mert összeomlott a kis világom, párkapcsolati téren :(
jaj.
olyan jó hogy ti itt vagytok!!!

Szerkesztette: Judit (2005-03-23 19:19)

A múltat elfogadni kell, s nem elfeledni. Ha nem fogadjuk el a saját, s mások döntéseit, akkor azok minduntalan visszatérnek, hiába is akarjuk elfeledni őket!
A jövőt a jelenben alapozzuk meg cselekedeteinkkel, döntéseinkkel, amik azután életünk végéig hatással vannak ránk.
Tudom ezek alapigazságok, de talán így leírva többet segítenek!

Judit!
Világod lehet, hogy ma összeomlott, de holnap megint kisüthet a nap és fényében minden szebbnek tűnik majd!

Jobbulást Mindenkinek!
Puszi

Sziasztok!

Én is kezdek összeomlani. 7 év után ismét egyedül! A kedvesem elhagyott.Csak kapkodom a Xanaxot. Múszáj, mert a Colitisem is kezd összeomlani velem együtt. Bocs,ha valakit nem érdekel a nyavajgásom, csak magam alatt vagyok.

Sziasztok! Köszönöm a kedves szavakat! Remélem Norc te is jobban vagy azóta...
Puszi mindekinek:
Judit

Szia Mindenki!
Most írok fórumba el?ször, eddig soha sehol nem tettem, de ez az oldal nagyon tetszik, ugyanis eddig mindenben (ami a crohn-t illeti) csak saját magam voltam.Bár ez nem igaz teljesen, 1× voltam a Margit kórházi rendezvényen, de úgy alakult, hogy soha többet nem mentem el. Er?t kellett volna csak vennem magamon, de valahogy mindig vagy kés?n jutott eszembe a foglalkozás, vagy épp nem volt kedvem (id?m) elmenni. Ez az oldal viszont nagyon kényelmes, nincs id?ponthoz kötve, internet pedig lassan mindenütt van.
Szóval örülök, hogy megtaláltam ezt az oldalt, remélem hasznát tudom venni, és másnak is át tudok adni valamit a saját tapasztalataimból.Terveim szerint gyakran fogok ide látogatni, szeretnék ugyanis megismerkedni Veletek, ugyanis mégsem olyan tuti egyedül, mint ahogy eleinte gondoltam...
Mindenkinek minden jót kívánok, ha szükség van rá akkor jobbulást, sziasztok!

Sziasztok!
7 éve ismerem a Macit, 4 éve élünk együtt. Júniusban kezd?dtek az egészségügyi problémáim, két hete derült ki: Crohn. 2 hónapon keresztül kisérletezett rajtam a háziorvosom. A Macim a tünetek alapján neten megtalálta ezt a betegséget, így lelkileg fel tudtam rá készülni. Mivel olvasta az oldalt, így találkozott a tso-val is. Szent meggy?z?dése, hogy bele kell vági. Nem hagy békén vele, minden áldozatot felvállalna értem. Szerinte ez az egyetlen esélyem, f?leg így, hogy még nem volt m?tétem és az elején vagyok a dolgoknak. Már ki is találta, hogy veszünk fel kölcsönt, mikorra fizetjük vissza...Két dokinak mutatta a kórházban a netes leírást. El sem olvasták, mivel ?k szakfolyóiratokból err?l nem hallottak, azonnal elvetették a dolgot. Tegnap azért a háziorvosomnak is elvittem. Elkérte a lapot, mert utána szeretne nézni. Okt. 24-én megyek hozzá! Kíváncsi vagyok!   
Sus

Id?vel bár, de nekem is sikerült most megtalálni azt a lányt, aki elfogad így ahogy vagyok.Ismeri a hátteremet, a mütéteket, a gondom-bajom és mégis elfogad, s?t még uszodába is hivott, amikor tudja hogy a testem középs? része olyan mint egy 2.világháborús veteráné.?szintén bevallom, nem nagyon hittem hogy a saját korosztályomban van ilyen ember aki elfogadja ezt, mert túl sokszor csalódtam már emiatt és nem voltam bizakodó.Így csatlakozom a szerencsésebbekhez akik megtalálták párjukat.

Gratulálok Kicsim! Már megérdemelted a boldogságot! :)

Ismeretlenül is üdvözlöm a KEDVEST! :)


Puszi!

Üdv ebben a klubban is barna-by! :D

Igazad van megie!!!!
Amióta együtvagyo ka kedvesemmel (3 hónap) azóta csak jók történtek velem minden téren.Elfogadott igy ahogy vagyok, pedig sokan tudják min mentem keresztül így 20 évesen.De ? elfogadott így, vágásokkal, csikokkal bélbajjal, mindennel együtt!Támogat mindenbe, elkisér az orvoshoz, még ha hiányoznia is kell a suliból, szóval olyan mintha a véd?angyalom is lenne egyben.Az ? segitségével szoktam le arról, hogy mindenféle gyógyszert bevettem, amit nem is kellett volna (nemtom hogy hivják ezt a fajta betegséget...gyógyszerfüggö???nemtom).De mellette ráébredtem, hogy csak a saját szervezetem rontom el, ami neki is rossz és a világ összes kincséért nem okoznék neki fájdalmat azzal, hogy kórházról kórházra vigyen az én hülyeségem miatt.Megnevelt egy olyan emberré, akivé lenni akartam a m?tét után, csak akkor egy id? után nagy ivben le....tam az egész gyógyszeresdit, amikor meg rosszul lettem, akkor meg mindent bevettem, cska hogy segitsen.Mellette karbantartom magam és figyel rám, nehogy kimaradjon valami, vagy kisértésbe essek a zacskó pisztárciától.Szóval megtaláltam az igazi társam, akivel (még igy a 20as éveim elején) el tudnám képzelni az életem hosszútávon.

sziasztok

Sziasztok!!

Érdekes dolgok ezek... van aki a magány ellen küzd, van aki fordítva... én az utobbihoz tartozom.. pedig össszetehetném a 2 kezem, hogy 'ilyen' kedves, kitartó és megértö párra találtam, aki jelenleg van!

Viszont lelkiismeretfurdalásom van, hog yrám 'pocsékolja' idejét, mert mostanában egyre többet vagyok rosszul és ilyenkor hisztis, türelmetlen is vagyok, néha ugy jön le, mintha öt hibáztatnék mindenért...
Már párszor mondtam neki, hogy jobb lenne ha magamra hagyna, de aztán sirtunk rittunk és folytattuk kis életünket.

Azt hiszem mig én nem tudom elfogadni betegségem, nem várhatom el ugyanezt másoktol!

Szoval tényleg van napos oldal, kívánom hogy ragyogjon be mindenkit!! :))

sziasztok!

Már annyira régóta bennem van az, amit most le szeretnék írni Nektek. Úgy érzem hogy ezt egy egészséges ember nem érti meg. Négy éve vagyok Chronos, és fél éve egyedül. Kb azóta sajnos szteroidot is kell szednem. Aki már szedett ilyen gyógyszert , az tudja, hogy milyen kellemetlen mellékhatások vannak. Vízfejem van, nagy hasam lett, nyolc kilót híztam, pedigsoha nem voltam kövér. Tele vagyok gátlásokkal, nem merek nyitni az emberek felé, ezzel álmodok. És ki tudja hogy még meddig kell szednem. Persze tudom, hogy az embernek az egészsége a legfontosabb, de olyan rondának érzem magam, hogyk ilépni sem merek néha az ajtón. Annyi rosszat kaptam az emberektõl. Megcsípte egy darázs a fejed? Úristen de meghíztál. Összesúgnak a hátam mögött én pedig egyre magányosabb vagyok. Szerencsére sok barátom is van akik azt mondják h szép vagyok így is és ne foglalkozzak ezzel. De ha a tükörbe nézek bõgni támad kedvem. Szeretnék én is egy fiút, aki elfogad így és szeret engem, de erre már egyre kevesebb esélyt látok. Mikor lesz ennek már vége? Bocsánat a sok siránkozásért, de muszáj volt leírnom Köszönöm h meghallgattatok.

Hát emberek, tartozom egy vallomással!
Az én kapcsolatom ma ért véget!Igen!Kivételesen indult és gyönyörû 8 hónap volt, de egy kis apró gondból elefánt lett, és ez vezetett a véghez!Más részletet nem kivánok közölni, még azoknak se, akik közelebb állnak hozzám, mint mások.Nem nagyon kivánok errõl beszélni!Szeretem még a lányt, úgy gndolom õ is szeret még egy kicsit és talán egy hosszabb idõ múlva érdemes lesz ujra belevágni, addig meg megpróbálom élni az életet egyedül, vagy mással.

Ez van....Talán majd egyszer újra összejövünk...

Sajnálom Kicsim!

Remélem idõvel kevésbé fog fájni:(

Kedves Niala:Szerintem amíg nem igazán ismered a másikat,addig nem érdemes elmondanod neki a legbensõbb titkaidat.Én úgy gondolom,h elõször ismerd meg kicsit jobban,és utána kezdj el mesélni a betegségedrõl,lépésrõl lépésre.Így megtapasztalhatod,h hogy fogadja a kisebb dolgokat és le tudod belõle szûrni,h a késöbbiekben hogy fog reagálni a többire.De ami a legfontosabb,h ne stresszelj azon,h wc-re kell-e majd menned vagy nem,mert így egész idõ alatt erre fogsz gondolni,és nem fogod jól érezni magad a randin!Ha megpróbálsz vmi másra koncentrálni,pl. a fiúra,h minél jobban megismerd,meglátod,h nem lesz semmi baj!Sok sikert!