crohn-colitis.hu

Lelkem

Árnyékban élek,
felhõk árnyékában.
Örök árnyékban-félek
a sötétség fogságában.

Látom, messze süt a nap
odamenni nem bírok.
Távolról nézem azt,
hogy a fény, hogy ragyog.

A fény erõ, élet, boldogság.
Jó annak aki ott lehet.
A sötét, gyengeség és lehangoltság,
bánat az a léleknek.

Valaki! Valaki vigyen oda!
Vegye észre hol vagyok.
Vegyen erõsen karjaiba,
s a sötétben ne hagyjon ott.

Bárki, aki képes rá
jöjjön és nézze meg,
nézzen csak bátran rám,
s lássa szenvedésemet.

Nem akarod?-Nem tudod inkább-
nem hibáztatlak téged...
Hiába is kérlek nézz rám, nézz rám!
Neked nem sötét, hanem fény kell.

Mint mindenki másnak,
ez a természetes,
hiába is látnak,
a sötétség félelmetes.

Nem tud senki értem jönni,
magam kijönni nem tudok,
a sötétség és mélység
örök rabja vagyok.

S látom...messze a fény ragyog,
mint kristály, egyre csak ragyog.

Szerkesztette: csilla (2008-08-06 15:58)

Giovanni Pascoli:

                                                          A MÚLT


                                    Viszontlátom a helyet, hol zokogtam:
                               és megmosolygom most, hogy ott zokogtam.
                                   Viszontlátom, hol egykor mosolyogtam,
                              s megkönnyezem most, hogy ott mosolyogtam!


                                                Berczeli A. Károly fordítása

Szabó Lõrinc:

SZERETLEK

Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet,
csókolom minden percedet.


Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messzirõl kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek

Kosztolányi Dezsõ:

TALÁLKOZÓ

Kihûlt az égbolt és leszállt az éjjel.
A kert alélva, csendesen susog,
ébrednek a virágok szerteszéjjel,
bólongatnak a méla ciprusok.

Én is kinézek, lámpámat kioltva,
már nem piros az égnek széle sem.
Sóhajtozó rezgés kel a fasorba:
jön csillagos, sötét szerelmesem.

Az én arám a méla éjszaka...
Oly lopva surran, úgy susog szava,
mert õ is a nap árva számûzöttje.

Lábujjhegyen várom, s keblére dõlve
átfogjuk egymást csendben, én meg õ,
mint két hûséges, régi szeretõ.

Légy az, aki vagy, és ami a szíveden, legyen a szádon, mert azok, akik kifogásolják ezt, nem számítanak, akik pedig számítanak, azok nem fogják kifogásolni.

  Theodor Seuss Geisel

Hullámvasút/miért?
                         

                                            Repülni akarok!
                                            Mért fogjátok a lábam?
                                            Szállni akarok a madarakkal,
                                            nagy-nagy magasságban.

                                            Elérek mindent.
                                            Mért nem engeditek?
                                            A mindenség enyém,
                                            ha kinyújtom kezem.

                                            Megtanulok bármit.
                                            Mért nem hagyjátok?
                                            Képes vagyok mindenre,
                                            nincsenek akadályok.

                                            Mindent átérzek.
                                            Mért nem akarjátok?
                                            Boldoggá tennék mindenkit,
                                            áldást hoznék rátok.

                                            Mindenem odaadnám.
                                            Mért akadályoztok?
                                            Amim csak van tietek,
                                            kerüljön hozzátok.

                                            .      .      .
                                            .      .      .

                                            Már nem akarok repülni,
                                            nem akarok szállni.
                                            Nem akarok elérni semmit,
                                            nemhogy bármit.

                                            Nem akarok tanulni,
                                            nem akarok semmirõl tudni.
                                            Hagyjatok engem,
                                            magam elõl futni.

                                            Nem akarok érezni,
                                            hagyjátok meg amim van.
                                            Semmit nem akarok,
                                            létezésem teher csak.

                                            Szélsõségekben lakom.
                                            Egy-két órára, megnyugszom.
                                            De ez csak látogatás,
                                            mert ez, nem az én otthonom.

                                        -Vagy csillagok közt, vagy mélyén a szurdoknak,
                                          hol fent, hol lent, de sosem középútban-

                                          Hát nem értitek?
                                          Érzelmeim oly nagyok,
                                          hogy elviselni azokat,
                                          már képtelen vagyok.

Önmagában a szeretet nem elég. Féltõ gonddal kell õrködnünk az emberek felett, akiket szeretünk, sosem elég azt mondani, szeretlek, hanem minden áldott nap ki is kell mutatnunk azt a szeretetet, még olyankor is, amikor akadályokat gördít elénk az élet.

  Jane Green

Baranyi Ferenc:

KÖRÖZVÉNY

Ezerkilencszázhetvenkilenc
október tizenharmadikán
fölegyenesedett a kertben
és lopva szétnézett az apám.
Az ásót földbe ütve hagyta,
mintha csupán a boltba menne,
s mivel kezén is, homlokán is
zavarta õt a munka szennye:
megmosdózott a locsolónál
- nyitva maradt nyomán a vízcsap -
s úgy lopakodott ki a kertbõl,
mint aki percre távozik csak.
Aztán - mikor senki se látta -
egy alacsony felhõre lépett
és nekivágott kiskabátban
a magasságos õszi égnek,
amikor rájöttünk a cselre:
már nem tudtuk követni szemmel.


Fogják meg! Ott! A földi létbõl
kereket old egy öregember!

Minden dicsõségnél, minden tehetségnél többet ér, szeretni.
Nem az, hogy az embert szeretik, hanem az, hogy az ember
szerethet !..... Szeretni valakit, feolvadni benne, érte élni,
vágyódni, vágyódni utána, ez az élet értelme !

Jászai Mari

Endrõdi Sándor:


A SZERETETRÕL


Valakit, valamit szeretni kell.
Istent, szülõföldet, hazát.
Kinek lelkében nincsen szeretet:
Az élete csupa pusztaság.


Valakit, valamit szeretni kell.
Nyíló virágot, kék eget,
Minden koldusnál százszor koldusabb,
Ki senkit, semmit nem szeret.


Valakit, valamit szeretni kel.
Jók vagyunk, ha szeretünk.
Az Isten a szeretet tüzét
Szövétnekül adta nekünk.


Valakit, valamit szeretni kell.
Hogy szívünk boldogabb legyen.
Kivert kutyánál is gazdátlanabb
Az ember, hogyha szívtelen.


Valakit, valamit szeretni kell.
A szeretõ szív tündököl.
S Isten világa örök éj marad
Annak, ki mindent csak gyûlöl.

Az ember élete két részbõl áll. Az elsõben reménylünk egy boldog jövõt, a másodikban bánkódunk elkövetett hibáink felett. E két idõszak között alig marad egy percünk a csendes, boldog élvezetre.

  Széchenyi István

Kedves 'fórumbarátok'!
                                       Kedves Bánatos!
     
  A külön, (nem megkülönbözetõ) megszólítással a topik házigazdájának' kedveskedni igyekeznék:).
      Egy kis bevezetés szükséges a következõ vershez ha megengeditek. Múlt hétvégén egy nagyon kedves barátom Erdélybe invitált, nõsülése alkalmából,aminek sikerûlt eleget tennünk.Tegnapelõtt  késõn érkeztünk vissza,1frankó hetet töltöttünk Nagybányán. Sokat gondoltam rátok, és szerettem volna hozni egy kis ajándékot.Ezért felkerestem az ottani barátok segítsétségével a helyi( egyébként megyei) könyvtárat,és hoztam egy, a hazájában igen kedvelt költõtõl 1 versikét.A tartalma kiválasztásakor Bánatos, Te indítottál meg(ha meg nem bántalak ezzel). Fogadjátok szeretettel Baia Mare-ról.:)
   
              Mihai Eminescu
                                     Emlékeim
                       
               Emlékeim a messze rég
               Múltba ha visszahúznak,
               Nekivágok úgy néha még
               Az ismert hosszú útnak.
       
               Házad fölött ha csillag ég
               Ma is csak az, mint régen,
               Mikor még annyiszor feléd
               Irányította léptem.
                 
               S nem más az elszórt fák felett
               A szõke hold ha felkel;
               Míg suttogtunk õ ott lepett
               Karomban ,ó nemegyszer.

                Szívünkben eskü volt: soha!
                És az,hogy: mindörökre,
                S utunkra hullt az orgona
                Virágszirom esõje.

                Lehet-e hát,hogy ennyi vágy
                Mind-mind kihunyt az éjben?
                Hisz a patak még sírja lágy
                Siralmát lennt a mélyben,

                A tölgyek is még mind azok,
                S a régi hold világol...
                S szemében -ma is oly nagyok-
                A vágy epedve lángol.

                                                                        1883
                                                                                    Kacsó Sándor fordítása.

Szerkesztette: kukackonzerv (2008-08-09 19:16)

JOACHIM DU BELLAY:

Ó, DRÁGA FOGSÁG

Ó, drága fogság, melybe nem itélet,
nem erõszak, nem áruló cselek,
de édes felem szép szeme vetett,
s rabjául addig õriz, míg csak élek!

Megáldom azt a percet, napot, évet,
melyben foglyul ejtette szívemet!
Áldott a lánc, mely rámtekeredett,
noha föl-fölsír bennem még a lélek.

Rajtatok súlyos gond ül, bús rabok,
félvén a törvényt, rettegvén a bírát:
szerencsés rab, én boldogabb vagyok.

Száz drága szó, szelíden suttogó,
száz drága csók, szelíden csattanó:
ez kínoz, - ó, ez éltet engem inkább!

(Rónay György)

Tegnap még bosszút akartál vagy megváltást, azt akartad, hogy telefonáljon, vagy azt, hogy reád szoruljon, vagy hogy vigyék börtönbe és végezzék ki. Tudod, amíg ilyesmit érzel, a másik a messzeségben örül. Addig még hatalma van fölötted. Amíg bosszúért kiáltasz, a másik kezeit dörzsöli, mert a bosszú az vágy is, a bosszú megkötöttség. De eljön egy nap, mikor felébredsz, szemed dörzsölöd, ásítsz, s egyszerre észreveszed, hogy már nem akarsz semmit. Nem bánod azt sem, ha szembejön az utcán. Ha telefonál, felelsz, ahogy illik. Ha látni akar, és muszáj találkozni vele, kérem, tessék. És mindez, belülrõl, egészen laza és õszinte, tudod... nincs többé semmi görcsös, semmi fájdalmas, semmi önkívületes az egészben. Mi történt? Nem érted. Már nem akarsz bosszút, nem... s megtudod, hogy ez az igazi bosszú, az egyetlen, a tökételes, az, hogy már nem akarsz semmit tõle, nem kívánsz neki rosszat, sem jót, nem tud többé fájdalmat szerezni neked.

  Márai Sándor

Kedves Kukackonzerv, nagyon szép! Köszönjük szépen.

Hajnal Anna

MEGVÁRSZ?

Nem leszel mindig egyedül,
eljön, hogy újra betakarlak!
együtt leszünk nagy hó alatt:
jövök, még szeretni akarlak.

Hozzád présel az áldott súly,
elérlek, soha közelebben:
csontomig érõ remegés
átjár mint ifjú közeledben.

Megvársz? Csontszámmal megcsókollak,
csontkezem kezedre tapadhat,
csontkarom csontodba karolhat
szeretlek, szeretni akarlak.

ALBIUS TIBULLUS:

BOCSÁNATKÉRÉS

Esküszöm - és ne szeress, ne legyen rám gondja szivednek,
mely még pár nap elõtt híven epedt szivemért,
hogyha egész fiatalságom ezer ostobasága
jobban bánt valaha, mint az a tegnapi egy
bánt: hogy csóktalan elmentem tõled haragomban,
és letagadta magát ajkamon a szerelem.

(Babits Mihály)

Gárdonyi Géza:

MIKOR A GYERMEK...

Mikor a gyermek gõgicsél,
az Isten-tudja, mit beszél!
Csak mosolyog és integet...
Mit gondol? Mit mond? Mit nevet?

S mint virággal az esti szél,
az anyja vissza úgy beszél,
oly lágyan és oly édesen...
De õt sem érti senkisem.

Hogy mit beszélnek oly sokat,
apának tudni nem szabad:
Az égi nyelv ez. Mély titok.
Nem értik, csak az angyalok

Egy óra hosszat szeretni: állati dolog. Egy éven át szeretni: emberi dolog. Egy életen át szeretni: angyali dolog. Egy életen át csak egyet szeretni: isteni dolog.

(Localdaire)

Kedves Kukackonzerv!

Hogy is fordulhat ilyesmi meg a fejedben, hogy neheztelnék egy szép vers beírásáért. De azért gondolom mire értetted. Én mindent elolvasok, sõt, ha az idõm engedi ismételgetek is. Csak nem nagyon szoktam reagálni, ami nem jelenti azt, hogy nem kisérem figyelemmel a topikot. Nekem is becsúszott már, egy pár hasonló hangulatú vers, de szépnek találom a szomorkás verseket is. Köszönöm szépen a figyelmed, és várom, hogy folytasd a topik szépítését!

GEORGE GORDON BYRON:

AHOGY ITT JÁR-KÉL

Ahogy itt jár-kél, szép, miként
a csillagtüzes éjszaka;
fénybe árnyat és árnyba fényt
szûr arca, szeme, mosolya;
oly szeliden ragyog felénk,
ahogy a vad nappal soha.

Egy sugár még, egy árnyat el -
s a fele báj nem volna itt,
a varázs, mely arcán tüzel
s belengi holló-fürtjeit
a drága fej körül, amely
égi eszmékrõl álmodik.

S mi ajkán s homlokán lebeg,
az a pír, az az eleven,
s az a derû a szeretet
munkáját zengi édesen:
földi jóságot, és szivet,
melyben tiszta a szerelem.

(Szabó Lõrinc)

Jim Morrison:

BUDDHA FIGYEL

Ma furcsa cikket olvastam
a reggeli lapban:
"Az élet körforgás.
Hogy megszülethessen egy lélek,
meg kell halnia egy másiknak"

Különös igazság költözött belém.
Félelem.Düh.Kín.Rettegés.

Szenvedéllyel gondolni egy másik emberi lényre mindig több bánatot okoz, mint örömet. Mindezek ellenére az ember nem lehet meg e tapasztalat nélkül.

  Agatha Christie

Jim Morrison:

ULYSSES

Útrakeltem.
Elindultam a Nap irányába
e világból a kiutat keresve.
Míg egy nap Buddha jött elém
sietve.

Egy tanácsot a fülembe súgott,
mit el nem árulhatok:
"A tiszta élet megnyugvást hoz"
-ha érdekel.

Útrakeltem,a kiutat kerestem
sok ezer év elszállt felettem,
társaim elmaradtak.
Egyedül bolyongok,bolyongok,
bolyongok.

Juhász Gyula:

Emlék

A szálló évekkel
Sok minden megy el,
De a szív, a koldus,
Tovább énekel.

Mi remény volt régen,
Emlék ma csupán,
De legalább sírhatsz
Tûnt szépek után!

Ami emlék, szebb is,
Mint az, ami él,
Romok is ragyognak
Hûs hold fényinél!