crohn-colitis.hu

csabaspeciel! Nem biztos, hogy hárman operáltak, az én zárómat is hárman írták alá. Tegnap én is voltam kiscicánál, mert nekem tegnap volt a vastagbél tükrözésem. Kiscica mondta, hogy Bordással meglátogattátok õt. Sajnálom, hogy csak az egyik sztómádat zárták be, de hajrá elõre, csak így tovább, gyógyulj, pihenj!

Szia mucika!

Nálam volt ilyen jellegû probléma, viszont nekem rögtön a sztómazárás után jelentkezett. A sztómazáró után több problémám is volt. Az egyik, hogy állandóan émelyegtem, ezért orrszondát kaptam két napig. Nem egy kéjmámor, de sokat segített. A másik a puffadás volt, erre elõször szélcsõvet kaptam, ez is remek érzés, de ha az ember rosszul van, akkor mindent bevállal. Aztán két nap múlva megindult a széklet is, és elmúlt az émelygés is.  DE a puffadásra szedettek velem hetekig Espumisant. Én azt tapasztaltam, hogy a mozgás jót tett neki, de hosszú hónapokig nagyon szeles voltam, és a puffadás is nehezen múlt el. Probiotikumot is érdemes megpróbálni (talán a Protexin IBS Florea-t, de annyira változó, hogy kinek, melyik jó). VISZONT szerintem beszélnetek kellene az orvossal. Nem írtad, de gondolom még szigorúan diétán vagytok, és ha amellett is émelyeg, akkor azért nem árt ha a doki tud róla. Talán a puffadás miatt sem árt, ha egyeztettek a dokival.

Szia Tim72!

Nagyon szépen köszönöm a válaszodat!!
Az émelygésre meg a bél mûködés elõsegítésére ki írta neki a körzeti orvos a cerucal nevû gyógyszert és az jó elmúlt neki hála az égnek!!! :) Ez jó a bél mûködésre is!!! Még nem tökéletesek a dolgok de lassan alakúl.
Igen még diétán vagyunk csak a mennyiséget nehéz szegénynek betartani nem mindig tudja eltalálni mennyi is az elég. Õ is szedi az espumisant meg szedte a quamatelt is az elején mert a sava fent volt de azt mát nem szedi. Az espumisan az bejött neki is. Hát a actimelt azt nem nagyon bírja sajna majd lehet hogy késõbb. Most már mennek lefelé a gyomrából a dolgok csak mindenhez idõ kell. Amúgy is gondok vannak a gyomrával mert eléggé savas és így még nehezebb. A mozgás hát az megvan naponta több mint 2 óra a levegõn plussz 3. emeleten lakunk azt is elég neki megmászni naponta többször ha lemegy sétálni. Meg hát a lakásban is mászkál rendesen.  Hát remélem továbbra is így alakúlgat!!
Hát neked sem lehetett könnyû :( Az orrszondát már õ is megtapasztalta sajna az tényleg nem kellemes :(((((
Te mostmár jól vagy???

Üdv!!!

Sziasztok:)
Hát így pár hónap után újra feljöttem hozzátok. Zajlottak az események körülöttem, költöztem, munkát váltottam stb. :)
Utoljára ha jól emlékszem azt meséltem, hogy felkeresem Lestár doktort. Ezt megtettem és ismét segít nekem.. arany szíve van annak az embernek. :)
Ajánlott egy kiváló gasztroenterológust, és õt is felkerestem. Innentõl kezdve teljesen Pesten fognak kezelni, és tartják bennem a lelket és látnak esélyt arra, hogy 5 év után meg lehet ejteni a mûtétet, és a záróizomzat funkcionál még valamennyire. Még holnap lesz egy MR vizsgálatom Gyõrben és NEM fájó szívvel elfogok búcsúzni tõlük :))
Ma pedig egy telefont várok Kecskemétrõl, hogy szóljanak hányra menjek szerdán nyomásvizsgálatra, itt fog a majom a vízbe ugrani :( nagyon remélem, hogy funkcionál annyira a záróizomzat, hogy meglehessen mûteni. :S Két hónapja erre a telefonra vártam, de most valahogy megijedtem. de gondolom ez természetes hisz egyik vágyam teljesülne ha meglenne a mûtét, és a kudarctól való félelem bennem van azért. De igyekszem pozitívan hozzáállni, hiszen muszáj sikerülnie. Megakarok szabadulni ettõl a nyavajától egy életre:))

Gondolom voltatok manometrián már.. Légyszi írjatok róla, hogy mire számítsak, milyen hosszú folyamat stb.
Én is voltam évekkel ezelõtt de nem emlékszem már rá, azt hiszem a fekély miatt meg se tudták akkor csinálni. :))

Remélem nektek is jól alakul a sorsotok:) Kívánom a legjobbakat:)) Szép napot!

Szia Anita!

Nekem ugyan vastagbél-sztómám volt, május elején mûtötték vissza, de kb. egy 7 is eltelt, mire az elsõ székletem megérkezett. Szedtem a levolac-szirupot, de az nem volt jó, és a Mira víz segített. Beszéljétek meg a sebésszel, hogy ihatja-e. Nekem is a sebész javasolta.
Már én is kezdtem aggódni. Mozogjon, sétáljon sokat a párod, már amennyire tud a mûtét után. Be fog indulni, türelem!

Évci

Szia greener!

Nekem végbélrák miatt volt sztómám és a Kútvölgyiben mûtöttek. ProGastro825-öt szedek minden este egy teáskanállal 2 db vízben feloldva. Az ottani dietetikus azt mondta, ez jó a bélflórára és immunerõsítésre is. A neten www.progastro.hu címen megtalálod.

Üdv.

Szia Anita!

Örülök, hogy beindultak a dolgok. Mennyi ideig volt sztómája Norbinak? Az én székelési szokásaimban még mindig nincs túl nagy rendszer, össze-vissza jön rám, de az evésemben sincs, ez is lehet az oka. Bár õ férfi, de ha kiengedik, használhat betétet, hogy megelõzze a "baleseteket". Én a hasmenéses állapotot megúsztam, de mindig igyekszek wc-közelben lenni, bárhová is megyek. Meglátjátok, majd szépen helyreállnak a dolgok.

Üdv. Nektek!

Anita/Norbi! Nekem nem sztóma, hanem sima bélmûtétem volt és amig nem ehettem illetve nem tudtam enni, addig nekem is jött alul-fölül az epe. Amint ment az evés, megszünt. Az orrszondába is az ment.

Szia Csilka!

Orvosi tápszerrõl nem volt szó? Csodákat biztos nem lehet tõle várni, de tovább talán nem fogyna anyukád. Azt írtad, hogy bélflora visszaállító nem használ neki, pedig ez fontos lenne. Ezek a szerek sem egyformák, és mindenkinek más vállik be. Például sok embernek a Progastro jó, nekem például nem. Nálam a Protexin IBS Florea vált be. És használnom kell Espumisant is sajnos. Gasztroenterológussal beszéltetek?

Kedves Tim72!

Nagyon szépen köszönöm, hogy szántál rám idõt! Gasztroenterológushoz ma délután viszi õt el apukám, kíváncsi vagyok mit fog neki mondani. Ma délelõtt megultrahangozták és az epéjével gond van, arra kapott gyógyszert, de a mûtét elõtt is rendszeresen gond volt az epéjével. Egy bizonyos bélszakasz is gyulladásban van, azt mondták neki, hogy a Klion amit már napok óta szedetnek vele, majd rendbehozza. Hát nem tudom, meglátjuk mi lesz. Szed még valami antibiotikumot is, de annak nem tudom a nevét. Szegénykém nagyon rosszul van és írtó gyenge, egy pohár vizet nem tud már felemelni.

Csilka!
A Klion maga is egy igen erõs antibiotikum, ami eléggé meg tudja viselni a szervezetet. Emelett a gyógyszer mellett nem csodálom, hogy hasmenése van, sõt az sem csoda, hogy nem használt a székletfogó, a bélfertõtlenítõ és a probiotikum sem. Azért a probiotikummal érdemes lesz még próbálkozni, mert sajnos az antibiotikum egyik hátránya, hogy válogatás nélkül végzi a munkáját odabent.A tápszert mindenképpen szerezzétek be, mert rengeteg, a szervezet számára  fontos dolog van benne,  nagyon könnyen felszívodó formában.
Arról nem is beszélve, amit Én is írt, az IBD Modulein gyulladáscsökkentõt is tartalmaz.  Azért remélem lassan minden rendezõdik majd.

Kedves Mindenki!
Remélem jó
obban vagytok mint én,mert 6 hete volt sztómazárásom és még mindig elég nagy fájdalmaim vannak a bél varratnál illetve a végbélnél.
Nagyon szorulásos vagyok lavolac és mira víz vmennyire enyhit. nem tudom meddig lesznek fájdalmaim?
valaki megdudná írni,hogy hasonló helyzetben volt-e?
szép napot és JÓ egészséget kívánok mindenkinek!

Sziasztok!

2 hete megvolt a sztómazáróm. Jó lett a feltöltésem is,eddig minden jól alakul. Remélem így is marad! :)

Üdv mindenkinek!

Kedves Shikaritr!
Ez tényleg nagyon jó hír, nagyon örülünk!
Lassan, de biztosan visszatér a régi életed!
Azért még legyél óvatos, vigyázz magadra!
És néha írj is, akár az iskoláról, vagy másról!

Sziasztok!!!
Shikaritr, ne haragudj, hogy ilyet kérdezek, a hasmenésed múlandóban van, kezd rendezõdni a széklet szám?
Örülök, hogy ma már jobban vagy. Jó tudni, hogy egyik napról a másikra is lehet jobb az ember állapota.
Szép napot mindenkinek. Lizuska. :)

Sziasztok!
Én új vagyok ezen a fórumon! Szeretném a segítségeteket, tanácsotokat kérni, mert most regisztráltam és nem tudtam még mindent visszamenõleg elolvasni.
Tegnap múlt egy hete, hogy sztóma zárásom volt. Még februárban mûtöttek endometriózis miatt és a vastagbelembõl vettek el 20cm-t. Bélvarrat elégtelenség miatt pár nap múlva kolostomát kaptam. Nagyon nehéz idõszak volt a lábadozás, sok apró komplikációval. A sztómával jól voltam, az tartotta bennem az erõt, hogy ideiglenes. Egy hete végre sikerült a visszahelyezés. A kórházban folyékony pépes ételeket kaptam, széklet volt elõször betadinos, utána valamivel rendesebb,híg széklet is volt. Úgy minden másnap volt széklet, de remélem ez normális a kicsi és folyékony ételek miatt?!
Szeretném kérni a sorstársak tanácsait, segítségét, hogy milyen ételeket ettetek utána, meddig kellett pépeseket enni, mikor lehetett már szilárdabbat enni? Hol tudnék esetleg errõl bõvebben tájékozódni?Sajnos nincs a közelemben megfelelõ személy, akitõl tanácsot tudnék kérni. Mit kell esetleg szedni utána, bélflóra helyreállítót? Az elején normális-e, hogy nem mindennapos a széklet és ez beáll-e megfelelõ táplálkozással?
Elõre köszönöm a segítségeteket. Mindenkinek kitartást kívánok.

Üdv Berni

sziasztok sajnos vékonybeles stomás lettem remélhetõleg lassan vissza teszik de már most nagyon félek az egész mûtéttõl az elmúlt 4 hónapban 5 x mûtöttek mar nagyon félek mindentõl.minden momentum érdekelne,még az is hogy orrszondát tesznek be vagy nem!Teljesen kivagyok nem tudok rendesen zsákot cserélni utálom magam és mindent ami most én vagyok segítsetek köszi!!!

Szia csabaspecial!
Éppen szerettem volna kérdezni, hogy meddig leszel még sztómás ..ezek szerint végleges? És miért, nem volt javulás? És ez már biztos? Nekem most van másodjára, (vastagb.) de két hét és zárnak. Örülök, hogy jól vagy!

szia csabaspeciál! Köszönöm hogy írtál nekem.a legelsõ mütétem 8 éve volt csonkoltak crohn betegség akkor derült ki bár elõtte már sipolymütétem is volt. aztán júniusban szükület  és fekélyeket vettek észre.megmütöttek ,kiderült nem jól rá kétt honapra rosszul lettem nyaralás közben másik korházba kerültem ez miatt ez egy stoma központ nagyon aranyosak voltak jó dokit fogtam ki csak sajnos valami lötyi maradt a hasban ujra mütötek 4 nap mulva ,aztán sebgyulladás lett utánna vesekõ .mire hazaengedtek beállt a derekam ugy hogy a hasrahuzodott igy infuzios kezelést kaptam 9 napig.Az a gáz én nagyon pörgös egyéniség voltam ez nagyon vissza huzott már nem is én vagyok .ugy nézek ki mint egy éhezõ!a stoma cserét megoldottam találtam a neten videokat már majdnem midet megnéztem.már nem a zacsira kenem tömítõ krémet hanem a bél köré!!nekem is kint van mind a kettõ hogy már nekeljen ujra vágni remélem ez igy lesz.én nemtudom igy az életem élni alig várom hogy már vissza tegyék!!!

Sziasztok!

Én is pouchal élek már 4 éve.
A záró jelentésemre az van írva: J pouch     Ez mit jelent? még sosem figyeltem.

Én nagyon örültem hogy meg mûtenek mert nagyon rosszul voltam, már és úgy éreztem, hogy ha azon a héten nem mûtenek meg akkor bele halok. Nem ettem,nem ittam még a nyálamat sem bírtam lenyelni. csak hánytam és wc-tem annak ellenére, hogy nem ettem semmi. mondjuk nem is lehetett azt székletnek nevezni.
Féltem ha nem mûtenek meg idõben akkor örökre kint marad a vékonybelem de szerencsére idõben történt. 13 hónapig volt kivezetve.

Meg mondom õszintén hogy a hatás elmaradt amit vártam. azt ígérték az orvosok, hogy elfelejtem a betegségem, de nem lett így.Amikor ½reklamálta,,  akkor azt mondták, hogy sajnos egyre több panasz van a betegek körében,hogy ugyan úgy begyulladnak.
Igaz hogy a hasam már nem fáj.de  most a végbelem szurkál,2 percenként tudnék wc-re menni és vérezni is szoktam.
Súlyos vas hiányom lett 1 éve vénás vasat kapok, de egyszerûen nem épül be ,nem szívodik fel a szervezetembe. 3 havonta b12 járok mert az is kevés. xalazin tablettát szedek 3*2  és ,ha gyulladt vagyok xalazin kúpot, 30 mg prednisolonos kúpot használok.
az evésben is korlátozott vagyok. nem ehetem a hüvelyeseket, megvas,héjas ételeket.
pl: borsó,bab,káposzta,kukorica,gomba,cseresznye,eper,málna, narancs
a paprikát is úgy eszem, hogy van egy éles hámozóm és azzal pucolom meg a paprikát, a paradicsomból kikaparom a magokat és kiharapom a héjából,de a savanyú uborkát is meghámozom.

Hát most hirtelen ennyi jutott szembe ,de ha van valakinek kérdése nyugodtan írjon!

Szia Stikli!Nekem Márciusban vezették ki,tehát sztomás vagyok.Olvasom az írásodban,záróizom tornát,nekem senki nem adott ilyen tanácsot.Hogy kell ezt csinálni?Köszi a választ,és jobbulást!

sziasztok ujra :)
tulvagyok a zárómûtéten, minden a legnagyobb rendben ment.. már a mûtét napján felkeltem, másnap beindult a bélmûködés.... nem lett foltos egyik alsógatyám sem... mindent nagyon jol tudtam szabályozni... kicsit több mint egy hete volt a mûtétem... de már ott tartok hogy eszek egésznap... mint régen... és napi 4-5x megyek wc-re... tehát ugyérzem visszatértem a régi kerékvágásba ! mindenkinek jobbulást !!! :))

A kezdet

Görnyedten sétálgatok a szobák között. Húzódik a seb, ahogy ezeket a sorokat írom. Óvatosan ültem le a gépemhez. Nem kockáztatok, vissza kell venni. Ha elfáradok, bevágom magam az ágyba, és ha elnyom az álom nem ellenkezem. A kora reggeli ébredés után beveszem az Imurant, majd a Pentasat, a Kliont, és este jön a Fraxiparine. Ezek a gyógyszereim. Túl vagyok 5 sztómával töltött hónapon, és pont került egy akkor távolinak tûnõ fejezetre. Kicsivel harmincadik születésnapom elõtt bekopogtatott hozzám M. Crohn, és úgy döntött marad. Miután a szövettan megerõsítette a diagnózist, ami addig a napig csak feltételezés volt, az addig halványan pislákoló remény lángja hirtelen megszûnt. Egy olyan betegség fõszereplõje lettem, amirõl sosem hallottam. Abban az állapotban nem volt más megoldás, mint a vékonybél kivezetése. Így csöppentem bele a sztómával élõk világába. Sztómazsákkal az oldalamon a napok hetekbe, a hetek hónapokba folytak át. Megtanultam hogyan éljek vele, és bár elég sok kellemetlen, dühítõ szituációt hozott magával, mégsem volt más választásom, minthogy együtt kell éljek vele. Október végét mutatta a naptár, és azokat a számokat, amik minden mást jelentéktelenné tettek. Összekészítve a szükséges dolgokat belegyalogoltam az ismeretlenbe. A Honvéd kórház gasztroenterológiai osztályára kellett befeküdnöm, a zárómûtétet megelõzõ vizsgálatok miatt. Reggel a megbeszélt idõpontban az ajtóban állva vártam, hogy észrevegyenek, és tájékoztatást adjanak a továbbiakról. Azon kívül, hogy egy szinten található a sebészettel, és már jártam a folyosóján, minden más ismeretlen volt.  A 104-es kórtermet kaptam. A szoba teljesen más, mint a sebészeten. A zuhanyzó és a WC a folyosóról nyílik, nem pedig a belsõ térben kap helyet. Gyorsan bemutatkoztam, majd helyet foglaltam a magas ágyon. A mellettem lévõ asztal arra várt, hogy megszabadítson táskám tartalmától. Az elsõ nap ismerkedéssel és vérvétellel zárult. Normális szobatársakat kaptam, annak ellenére, hogy az életkoruk kétszerese volt az enyémnek. Aki ismeri a kórházi életet, az tudja, hogy mennyire fullasztó a légkör, ha olyanokkal kell megosztani az ott töltött idõt, akik felemésztik a másikat. Kedden este volt egy beöntés, amire a vastagbéltükrözést megelõzõen van szükség. Sosem volt tapasztalatom egyikben sem, tehát dolgozott bennem egy kis félsz.  Ezt követõen a zuhany alatt áztattam bõrömet, amit meleg vízsugár puhított. Visszatérve átadtam magam a fáradtság nyugtató cirógatásának, majd szépen lassan álomba zuhantam. Szerda reggelre is be volt tervezve egy újabb beöntés, majd miután a nõvér felébresztett, kikóvályogtam a helyiségbe, és ellenkezés nélkül felfeküdtem a mûbõr ágyra. A tükrözésrõl olvastam itt-ott, valaki halál közeli élményként írta le, valaki meg "ennyi volt csak?"- ként. Nyilván az ember hajlamosabb a rosszba belekapaszkodni, és horror dolgokat maga elõtt látni. Akkor megnyugtatlak, a vizsgálat után azon törtem a fejem, hogy ezt most valóban megcsinálták, vagy csak a branülömbe adott csodaszer hatása miatt nem éreztem.

Szerda délután. A gasztroenterológus bejött és odahintette: „Holnap nem lesz mûtét”. Oké, belefér. A WC-re járások alatt megtapasztaltam milyen az, amikor nem dohányzó létemre füstfelhõbe lépve, a dohányszag átjárja a ruhámtól kezdve a bõrömet. Nyilván senki se jelentkezett, hogy " hé, én voltam", mert ahhoz túl gyáva mind. Magukra zárva az ajtót szívják cigarettájukat, majd miután lehúzták a csikket a WC-n, úgy sétálnak ki, mint ha mi sem történt volna.  A Honvéd kórház fölszintjén sokat sétálgattam, volt mikor vettem egy gépi kávét, és szépen lassacskán, figyelve az érkezõket, és a távozókat nyeltem lefelé a borzasztó ízû löttyöt.

Csütörtök. A semmittevés napja. Le-feljárkáltam a kórház szintjein, sétáltam, olvastam, neteztem, valahogy le akartam tudni a napot. Már csak a mai nap, és holnap túl leszek rajta.  Olyan könyvet olvastam, ami egy illegális gyógyszeripari kísérletezésrõl, árulásról és megannyi csavarról szólt.  Adok egy tippet, keress egy nagyon jó könyvet, és csobbanj bele. Nekem segített. Sokszor sétáltam el a mûtõk felé, mivel a folyosó végén találhatóak. Az ott helyet foglaló aggódó hozzátartozók arcáról leolvasható az ismeretlentõl való félelem. Úgy telepszik rá az emberre, mint ahogy az elsõ hópelyhek a fagyos talajra. Holnap ilyenkor már túl leszek rajta.

Péntek. Hajnal 5 órakor keltem, kaptam infúziót és antibiotikumot. Lassan csepegett, mint ahogy az órán jár a másodpercmutató. Vártam, hogy megjelenjen a mûtõsfiú, hozza magával a vékony zöld kötényt, és kezdetét vegye a mûtét. Aznap nem jött. Legalábbis értem nem. A párom már reggel velem volt, erõt adott és segített. Teltek az órák, és a türelmem is szépen lassan fogyott. Tudtam jól, hogy egy nagymûtétes lesz elõttem, de egyre reménytelenebb lett az egész az idõ múlásával. Amikor a kórteremben vagy, és hallod a mûtõs kocsi zörejét, ahogy a linóleumon egyre közelebb halad, komolyság lesz úrrá rajtad, és egy fojtogató érzés kerülget. Na, ebbõl lett elegem, miután már a tizedik zörej után sem nyomódott le az ajtó kilincse. Kiültünk a folyosón lévõ mûanyag székre és nézelõdtünk. A folyosó egyik végébõl a másikba sétálgattunk, ide-oda, újra és újra.

Péntek, kicsivel délután két óra elõtt. Egy ismerõs arc jött felém, hajába túrt, majd ahogy egyre közelebb jött a fáradtság, és a rosszkedv sugárzott belõle. A megoperált férfi mögött kullogott. Az orvosom volt. Észrevett, és a következõt mondta: - Ma nem biztos, hogy megoperáljuk. Néztem nagyokat, és kérdeztem, hogy miért, de a válasz egyszerû volt. Túlságosan elhúzódott a mûtét. A bizonytalanság, ami most gondolatokat röpített ide-oda a fejemben teljesen megszállt. Nem akartam vesztegetni az idõt, és aztán elhatároztam, hogy átmegyek a sebészetre. Vagy ma megoperálnak, vagy már itt sem vagyok. Ott már jóval határozottabb választ kaptam, és ígéretet, hogy hétfõn én leszek az elsõ, akit a mûtõbe tolnak. Ezek után nem kellett sokáig gondolkoznom a továbbiakon, mert egy másodperc alatt eldöntöttem, hogy nem maradok tovább a hétvégére. A második mûtétem maradt el, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy a csalódottság és a düh nem járt volna át tetõtõl talpig. Megbeszéltem a gasztroenterológussal, hogy nem vendégeskedek tovább az osztályon.  A szobatársak hitetlenkedve hallgatták az eseményeket, és a döntésem hallatán, miszerint hazamegyek, jóváhagyóan bólogattak. A beleegyezését követõen a branült kihúzták a könyék hajlatból, majd kis szedelõzködés után búcsút intettem a magas épületnek, a szobatársaknak, és magam mögött hagytam a hét eseményeit.

Vasárnap

Az otthon töltött pár nap szinte egy szempillantás alatt eltelt, és csomaggal a kezemben vasárnap délután megérkeztem a kórházba.  A sötétszürke felhõk elnyelték a színeket, és az egész olyannak tûnt, mint egy fekete-fehér film. Az ismerõs környezet ismét kitárta vendégszeretõ karjait, és csalogatóan vezetett a nõvérpulthoz. Az ügyeletes orvos a telefont szorongatta a füléhez, és amikor befejezte a beszélgetést rám nézett, és megkérdezte, hogy miben segíthet. Röviden felvázoltam a dolgokat. Azt kérdezte, hogy mikor ettem utoljára, majd azt válaszoltam, hogy a megbeszéltek szerint ma, de csak szûrt levest. Megnyugtatott afelõl, hogy nincsen szükség újabb beöntésre, majd a fõnõvér tudomására hozta, hogy két evõkanál paraffinolajat azért a biztonság kedvéért vegyek be. Ha még nem tettem meg, akkor menjek le, és jelentkezzek be a sebészetre. A bejelentkezés után átadtam az összes zárójelentést, majd a nõvér a szoba megmutatása után elpárolgott. Ahogy beléptem köszöntem, és a szemem elé táruló látvány után egy pillanat alatt felfogtam, hogy csak a pótágy szabad.  Az állott levegõ deja vu érzést adott, és hirtelen minden olyan ismerõs lett. Jól kezdõdik. A szobában volt egy sérvmûtét utáni  40-es éveinek búcsút intõ arc, aki épp egy könyvet olvasott,  egy ileosztómás 30-as, aki összegubózva feküdt, és egy zárómûtét után lévõ  5o év körüli ember.  Unott arcok voltak, várták már a szabadulást ebbõl az egészbõl.  Kérdezgettem a mûtétrõl a sorstársamat, majd szépen elmesélte, mi hogy ment. Persze tudtam jól, hogy nincs két egyforma eset. A Youtube-on láttam videót a sztómazárásról, és elmesélte, hogy nála is a sztóma körül vágták fel a hasát, majd úgy varrták vissza a vastagbélhez.  Nekem azt mondta az orvosom, hogy középen fognak vágni, és õszintén szólva nem örültem neki, de akkor még nem tudhattam, hogy errõl megváltozik majd a véleményem. Ami egybõl feltûnt, hogy orrszondája volt. Nagyon reméltem, hogy messzirõl el tudom kerülni, mivel volt már benne részem, de más volt az amit én, és más volt az amit az orvosok akartak. Meglepõdtem, hogy olyan könnyedén sétálgat néhány nappal a mûtét után.  Lassacskán betoltak egy szekrényt is, amibe bele tudtam pakolni a cuccaimat. Meséltem a szövõdményes mûtétemrõl, a hat-hetes kórházi idõszakról. Meséltem a Crohn-betegségrõl. Arról, hogy egy Imuran nevezetû gyógyszert kell szednem, ami gyengíti az immunrendszeremet.  Az egyikük arcán mély döbbenet volt, és nem nagyon tudta ezt összerakni.  Az immunrendszert ugye erõsíteni szokták, de mondtam neki, ha érdekli a betegség, nyugodtan olvasson róla a neten. Az járt a fejemben, hogy ez az utolsó nap a sztóma zsákkal az oldalamon. Nincs többé néhány órán belüli csere, mert nem tapad normálisan fel a bõrre. Nincs több szivárgás, ruha, vagy ágynemûcsere. Eltûnik az életembõl, de az emléke semmiképp, mert már túlságosan beleégett az agyamba. A délutánt szépen lassan felemésztette a sötétség. Megjelent az esti vizit, majd mikor rám került a sor figyelmeztettek, hogy csak éjfélig ihatok, utána egy kortyot se. A telefonomat babrálva szépen lassan álmosság lett úrrá rajtam, majd behunytam a szemem, és mély álomba zuhantam.

A mûtét

Hétfõ reggel.  A többiek békésen feküdtek az ágyaikban, de engem nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy hamarosan értem jönnek. Bejött a nõvér. Kaptam egy rózsaszínû branült az alkaromba, egy fél Dormicumot is hozott.  Az állványt az ágyam mellé gurította, és miután a Kliont összekötötte a branüllel, kezével elindította az antibiotikumot, ami õrült csepegésbe kezdett.  Szóljon, ha lement - mondta. A fejemmel biccentettem, és éreztem, ahogy a vénámon keresztül bejut a testembe. A nõvérhívó csak egy karnyújtásnyira volt. Megnyomtam a nõvért szimbolizáló gombot, majd felcsendült az ismerõs hang. Az ajtó kirobbant, a nõvér visszajött, és egy infúziós oldatra cserélte az üresen lógó üveget.

A reggeli vizitnél a fehér köpenyesek szinte be se fértek a kórterembe. Ilyenkor a kérdés általában a „hogy van”-ban kimerül, és ha nem szeded össze a kérdéseidet, amivel megbombázod õket, akkor már csak a neonlámpa lekapcsolására eszmélsz fel.  A nõvér betekerte a lábamat fáslival, majd amikor távozott megszabadultam a maradék ruhámtól.

A telefonomon néztem az idõt, és a mûtét ideje egyre közeledett.  A folyosón meghallottam a metlakin végigfutó mûtõs kocsi zörejét. A zajt, amit csapott, nem lehetett mással összetéveszteni. A szoba a nõvérpulttal szemben volt. Hallottam amint megállt a kocsi, majd a nevemet mondták. Bedobtam a Dormicumot egy kis vízzel és vártam. Az ajtó kinyílt, tudtam mi jön. Kiléptem az ágyam melegébõl, felvettem a vékony mûtõs ruhát, aztán felfeküdtem a hideg bõrre. A talaj megindult alattam, amint az ápoló erejét összeszedve kitolt a szobából.

Egyre közelebb értem a mûtõhöz. A párom mögöttem jött, és aggódva figyelte, ahogy az ajtók bezárultak mögöttem. Bent vagyok a recepciónál. Az ápoló átnyújtotta a hölgynek a kartonomat. Jókedvûen beszélgettek. Aztán a férfi mögém állt, és a számomra kijelölt mûtõbe tolt. Átcsúsztam a mûtõasztalra. Idén már negyedszer. A kezemet, és lábamat lekötötték. A mennyezetet néztem. Maszkos emberek kezdtek sürögni körülöttem.  Zöld ruhájuk és sapkájuk volt. Az egyikük megkérdezte, - minden rendben? Igen - válaszoltam. Tudtam, hogy mennek a dolgok. Csak türelem.  Hamarosan megszûnnek a külvilág nyomai. Az, aki a jobb oldalamon volt, egy mûanyag maszkot tartott a kezében. Szépen lassan rám tette, majd mélyeket kellet lélegeznem. Mély levegõ, aztán még egy, majd még egy és… sötétség. Operálnak, de nem érzek semmit. Csak fekszem a mûtõasztalon ellazulva. Erre vártam.

Mûtét után

Hangokat hallottam. A szemeimet lassan nyitottam fel. Fényfoltok mindenütt. Éreztem, ahogy a tüdõmet megtölti a levegõ. Visszatértem az éber világ rohanásába. Az ápoló mellém lépett és azt mondta: - Kapaszkodjon belém! Nem akartam. Tudtam mi következik. De meg kellett tennem. Most már nekem dolgozott az idõ. Megmutatta hova tegyem a kezem, és megemelt. Tudtam, hogy ez rohadtul fájni fog. Ez a néhány másodperc elég volt, hogy átjárja a fájdalom a testemet. Éreztem a levegõ áramlását a bõrömön. A kórterem felé közeledtem, miközben rázta a testem a kocsi. Megálltunk. Megint fájni fog. Hozzám hajolt, majd átkulcsoltam a karjaimat a nyaka körül, és elhagytam a négykerekût. A fogaimat összeszorítottam. Lehuppantam az ágyra. Remegtem. Nem tudom mitõl, de az egész testem remegett. A takaró körülölelt, és lassan melegíteni kezdte a testem. A párom a szobában volt, engem nézett. Kicsit mosolyogtam, de nem volt kedvem beszélgetni.  Ezt õ is látta rajtam. Bejött a nõvér, és adott fájdalomcsillapítót. Egy mûanyag ballon lógott fejjel lefelé. Ez az infúzió. Lassan csepeget, és sokáig tartott, mire levegõ töltötte meg a belsejét. De nem akartam menni sehova. Nem tudtam felkelni, és szükségem volt a pihenésre. Aludni akartam, pont úgy, mint amikor az asztalon feküdtem. Minden érzést megszûntetve, szabadon. Lassan hatott a fájdalomcsillapító. Egy jó nagyot nyeltem. Mi ez itt? Kaptam egy orrszondát a mûtõben. Kaparta a torkom.  Már értem, ezért nem maradt csukva a szám.  Még csak most kaptam, de nagyon utálom! Emlékszem, mikor ébren dugták le a torkomon, mert hánytam. Lássuk, mi van még itt. Egy nagy kötés. Az oldalamból egy drain csõ lógott ki. A tartalma véres savó lehetett. Oda volt varrva a bõrömhöz, hogy ne csússzon ki. Volt már, hogy kiszakadt a varrat, remélem, erre nem kerül sor. Nincs sztómazsák. Milyen furcsa. Be volt kötve a helye. Odanyúlok, de nem érezem a mûanyag zsákot az ujjaimon. Eltûnt, most már elhiszem. Nem kaptam katétert. Gondolom arra számítottak, hogy minél elõbb kikelek az ágyból. Megpróbáltam aludni. Amikor kinyitottam a szemem már délután volt. Nagyon zavart az a rohadt orrszonda. A párom is megérkezett, de minimálisra szabtam a beszélgetést. Túl sok volt a váladék a torkomban. Lenyeltem, majd újra feljött. Kellett egy pohár. Volt egy kis világoskék mûanyagpohár az asztalon, ebbe köpdöstem ki. Köhögnöm kellett. Éreztem, ahogy felszakadt a váladék. Óvatosan rátettem az egyik tenyeremet a sebre miközben köhögtem. A szobában fülledt meleg van. Megbeszéljük, hogy kinyitjuk a folyosóra nézõ ajtót. Máris jobb. Sötét volt, és nem volt kedvem semmihez.  Az ágyak mellett lévõ egyik éjjeli lámpa világított. Ismerõs hang bújt bele a füleimbe. Valaki horkolt. Na, ne! A telefonomért nyúltam, aztán beleillesztem a füleseket a fülembe, és kerestem valami zenét.  Elmosolyodtam. Emberek járkáltak a folyosón. Láttam õket, ahogy ide-oda járkáltak.  Nyílt az ajtó, a neonlámpák egymást követve fényt zúdítottak ránk. A szemem összehúzódott, majd hozzászokott a fényhez, esti vizit volt. A kérdés mindig ugyanaz: - Hogy van? Mintha mindenki összebeszélt volna, a köszönöm jól hangzik el. Én is beálltam a sorba. Mi mást mondhattam volna? Néhány órája mûtöttek meg, a következõ napokban fog kiderülni, hogy minden simán megy-e.  A neonlámpák fénye kihunyt, majd az ajtó becsukódott. Telt az idõ, ahogy szörföltem a neten. Nõvérek léptek be a szobába maguk elõtt tolva egy kocsit. A gyógyszereink sorakoztak rajta arra várva, hogy bejussanak a szervezetünkbe. Tudták jól, hogy kinek mi kell. Nekem öt napig ömlött a Klion - napi háromszor.  Az infúzióm is elfogyott. Mindenkit kiszolgáltak, és ha már kiürült az antibiotikum, akkor csengettünk nekik. Percek múlva megköszönte a segítséget, és becsukta maga mögött az ajtót. Áramlott körülöttem az Ambient zene. Mostanában lettem lelkes hallgatója, mivel megnyugtat, és gondolkodásra késztet. Kis idõ múlva éreztem, hogy valami zavar. Lejjebb vettem a hangerõt a telefonom, és hallottam, ahogy a három lakó háromféleképpen horkolt. Letettem a pihenésrõl. Maximum majd napközben. Még egy ideig érzékeltem a dolgokat körülöttem, aztán a telefonomat a szekrényre bújtattam és hagytam, hogy a zene kiszakítson ebbõl a pislákoló világból. Általában hajnal 4 és 5 óra között ébredtem mindennap.  Korán reggel minden menetrendszerûen zajlott. A drén csõ végén található mûanyag zsák tartalmát kiürítik, és feljegyzik a lázlapra. Az ágynemûcsere is ekkor történt. Ha finoman akarok fogalmazni, a lusták képtelenek elhagyni a biztonságot jelentõ takaró puhaságát, és melegét, de az, aki erõt vesz magán, az tisztaságba burkolódzik a végén.  A reggeli vizitnél betóduló orvosok megtöltötték a szobát. Majd mindenki aszerint evett, ami ki lett neki írva. A takarítónõ felmosta a padlót, és megszabadított minket a szeméttõl. A mûtétet követõ nap megindult a székletem. Nagy kõ esett le a szívemrõl, mert ha minden jól megy a jövõ héten hazamehetek. A gyógytornász is minden reggel meglátogatta a kórterem lakóit, és átmozgatta azokat, akiknek volt hozzá kedve.  A gyengeség miatt az ágy szélére való felülés fájt. Mintha ki akart volna szakadni a hasfalam, ezért többször, de csak rövid idõre ültem fel.  Alig vártam, hogy a kanyargó infúzió csöve elengedje a karomat, és lassan apró lépéseket téve meginduljak a szobában. Láz és vérnyomásmérés után mindig fellélegeztem, hogy nincsen semmi baj. Az egymással való beszélgetések segítettek enyhíteni a véget nem érõ bezártság érzetét. Ilyenkor mindenki elmesélte az életét, és szerintem a legjobb oldalát próbálta mutatni.  Naponta többször is hallottam a zörgõ kocsik zaját, amint elsuhantak a folyosón. Rajtuk a plafont bámuló emberekkel, akiknek gondolataik kavarogtak a fejükben.

Az érem másik oldala

A szoba másik végében fekvõ ember nem volt túl jó bõrben. Az orrszondát zöld színû gyomortartalom színezte. Elmondása szerint volt ingere, de miután végzett, a WC-t csalódottan hagyta el. Ettõl nyugtalan lett, de semmi másba nem tudott kapaszkodni, mint az orvosok és a nõvérek megnyugtató szavaiba. A beszélgetésünket öklendezés vágta ketté. Ismerõs volt a hang, én is átéltem már ugyanezt csõvel, és csõ nélkül is.  A nõvérhívó után nyúltam, és kis idõ múlva betoppant a nõvér. Ezzel el is dõlt, hogy a kellemetlen mûanyag fogságában marad. Nekem szerencsém volt, mivel megindult a székletem, és 2 nappal a mûtét után, egy nagy levegõ vétel mellett megszabadítottak tõle. Innentõl fogva minden könnyebben ment. Mivel éreztem magam annyira stabilnak, hogy a mosdóig és vissza ki tudtam menni, megpróbálkoztam a tusolással. Egy újabb kihívást vettem a nyakamba. A törölközõ és a tiszta ruhanemû után lassan, csoszogva indultam el zuhanyozni. A kötés a hasam és az oldalam nagy részét beborította, de nem ez volt az elsõ eset, hogy kötésekkel, branüllel a víz alá álltam. Az oldalamból kiálló csõ sem zavart. Megindult a hideg-meleg víz csatája a csaptelepben. Frissítõ volt. Adott valami kellemes melegséget. Lemosta a mûtét utáni múlt rétegét, és a bõröm puhasága keveredett az illattal, ami beborított. Óvatosan felitattam a törölközõvel a lefelé haladó vízcseppeket, és kiléptem a gõz melegébõl. Minden este így tettem. Nem tudom szó nélkül hagyni azokat, akik kibúvót keresnek a higiénia alól. Az ajtó, ami a folyosóra nyílik minden nap nyitva volt. Talán ez javított a levegõ minõségén, de sokszor ez sem volt elég. Megérteni nem fogom, hogy azok, akik képesek arra, hogy lábaikkal megtegyék ezt a rövid utat, miért tesznek úgy, mintha minden rendben lenne. Sokszor még a hozzátartozók sincsenek tisztában azzal, mennyire romboló tud lenni az igénytelenség.  Szótlanul tûrik a bûz fojtogatását. Az ágya elõtt elhaladva éreztem, mintha egyfajta burok lenne, ami körbevette, és másokat távolságtartásra kényszerít. Napok múltán, aztán a mosakodás már szerepelt a mindennapi teendõik között, de ez addig eltelt idõ kiábrándító, és egyben dühítõ volt. Mivel még több nap után sem volt a sztómazárás után széklete a férfinak, így beöntéssel próbálkoztak. Sikertelenül. Ahogy nálam napról napra hagyták el az infúzió mennyiségét, és a gyógyszereket, sõt még a kórházi menüt is újra megízlelhettem, addig az 1-es ágyon fekvõ embernek, mint a kártyavár, úgy hullott szét minden reménye. Aztán az egyik nap többször is letolták ultrahangra, majd végül nem maradt más megoldás, mint az újraoperálás. Most már biztos, hogy te elõbb mész haza - mondta, és igen, sajnos ez már tény volt. Azokban a napokban többször is átmentem a gasztroenterológiára, meglátogattam a régi lakókat. Nekem is jót tett a séta, és õk is elmondhatták, hogy mi történt velük. A kötözõben lehullt a régi kötés a hasamról, és megláttam, ahogy a varratok lefelé haladva összepréselik a bõrt. A szememmel megpillantottam a sztóma helyét is, amire már csak egy néhány centis vágás és öt varrat emlékeztetett.  A csõ kivételére az 5. napon került sor. Amikor a psoas tályog kialakult, annyira mélyen volt a csõ, hogy többszöri rántással jött csak ki. Ez örökre belemaródott az emlékezetembe, a fájdalom, és az azt követõ megkönnyebbülés. Reméltem, hogy ez most máshogy lesz, és igazam lett. A bõr körüli varratot, ami a csövet tartja szépen elmetszette a doktor, majd lassan elkezdte kihúzni.  Éreztem, ahogy a mûanyag elhagyja a testem, és pillanatok múlva már egy kötés rejtette el a sebet. Naponta hat, és nyolc között alkalom volt, amit a mosdóban töltöttem. Szûnni nem akaró hasmenésem volt, ami azért birizgálta a szürkeállományomat. Lehetséges, hogy valami kórházi nyavalyát szedtem össze, vagyis ez volt, amit az orvosom mondott. Esténként már csak a Fraxiparine-t kaptam az általam választott vállamba. Sokat olvastam, mert ez adott nekem egyfajta világot, ahol nincs idõ, és ahol az általam alkotott világba süppedhetek. Ez segített nekem a leginkább magam elõtt tolni a reggelt délbe, a delet délutánba és a délutánt estébe.  Esténként vetettek egy pillantást a hasamra, meg is tapogatták, majd úgy döntöttek hazamehetek. Az utolsó napon korán ébredtem, és visszafeküdni már nem akartam. Minden úgy történt, ahogy az szokott lenni, de tudtam jól, hogy ma vagyok utoljára a szemtanúja az eseményeknek. Lassacskán összepakoltam a dolgokat, amiket a mellettem lévõ asztal magába szippantott. Kinyílt az ajtó, és kaptam még egy új kötést, mielõtt távoztam. Aztán aláírtam a zárójelentéseket, és az összes dokumentumot, a táskámba pakoltam. Egy gyors búcsút követõen már szedtem is az egyik lábam a másik után, és ahogy fogyott a kapuig a távolság, úgy pergett le az elmúlt hét súlya a vállamról.

A jövõ

Amikor beléptem a lakásba, egy ismerõs érzés fogadott. A nyugalom, és a kényelem tudata hívogatott beljebb, és beljebb. Visszatértem az általunk alkotott világba, és itt mindent a sajátomnak érzek. Minden egy karnyújtásnyira van, és a fehér kórtermet felváltotta a színes szobák fala. Az elsõ napokban minimálisan mozogtam csak, de ahogy teltek a napok egyre több idõt járkáltam. A kötést is kétnaponta cseréltem, és egyre többet csipegettem az ételbõl. A folyadékbevitelre is figyelek, és a kliont még egy hétig szedem. Esténkét beadom magamnak a fraxiparint, és visszatértem az imuránhoz, és a pentasához. Rá egy hétre voltam varratszedésen. Beléptem a volt szállásom ajtaján, de nem láttam ismerõs arcot. Valószínû, hogy az ember is sikeresen elhagyta a kórházat minden további komplikáció nélkül.  Mivel korábban érkeztünk volt idõm újra megfigyelni az osztályon történteket.  Embereket, akik szállingóztak ki az ajtókon, a nõvérpult mögött szorgoskodó nõvéreket, és a folyosón várakozó ideges hozzátartozókat.

Aztán feltûnt az orvosom. A reggeli vizit után intett, hogy menjek utána, és egy emelettel lejjebb sor került a varratszedésre. Egy neonfényben úszó helyiségbe léptem be, ahol egy fehér mûbõrágy árválkodott. Ismerõs volt, így szó nélkül felfeküdtem rá, szabaddá téve a kötést a hasamon. Meséltem neki, hogy a széklet még mindig 6-8 körül van egy nap, de megnyugtatott, hogy ez változni fog, ne izguljak. A ragasztószalag a hasamon lévõ szõrbe kapaszkodott egy ideig, de aztán feladta a küzdelmet.  Az egyik kezében egy ollót, a másikban egy hegyes kis szikét tartott. Az ollóval felhúzva a varratokat, a szikével vágta el õket. Sziszegve tûrtem, amíg a végére ért, majd a fertõtlenítés, és kötéscsere után szabadon engedett. Most ahogy ezeket a betûket püfölöm, a billentyûzeten érzek némi hangulatváltozást, de a közérzetem jobb. A seb már gyógyul, és már a séta is jobban megy. Kell még néhány hét, hogy megerõsödjek, aztán remélhetõleg már csak a kontrollok miatt kell átlépnem a kopott épület ajtaját…

zsolt2014 nem semmi amiken átmentél. Én lehet már rég nem bírtam volna ki ezeket.

Milyen régóta tudtad a mûtét elõtt,hogy crohn betegséged van? Mik voltak a tünetek mik rávettek a mûtétre? Konkrétan miért kellett operálni elõször? Szûkület alakult ki? Gondolom a vastagbelet is megtámadhatta, ha azt operálták Neked.

Szerkesztette: havastáj (2015-03-22 11:19)

És ez viszonylag rövidebb, eseménytelenebb történet volt feltupírozva. Én bele se fognék így, mert folytatásos regénysorozatot lehetne írni :P