#51 2007-05-30 06:48

Pevi
Tag
Regisztrálva: 2006-10-31
Írások: 108

Re: Alternatív módszerek

Ajjaj, ezt ne bolygassuk! Kedves Ottó és a többiek! Én már rég rájöttem, hogy nem tudunk megváltoztatni senkit a meggyőződésében, maximum javasolni lehet valamit. Inkább tartsuk tiszteletben a másik hitét, gondolkodásmódját...stb.
És mindenkinek saját magának kell megtapasztalni, hogy neki mi a jó, és mi a rossz. Engem is próbáltak egyszer "jó útra téríteni" a kereszténység nevében, pontosabban azért,mert egy kollégám szerint a thai chi is az ördög műve, de csak azt érte el vele, hogy önkéntelenül kerültem két hétig, pedig ő nagyon szimpatikus emberileg. Meg vagyok keresztelve én is és hiszek Istenben,  de szerintem a kettő nem zárja ki egymást. Attól még gyakorolhatom a keleti harcművészeteket, nem leszekrosszabb,  sőt, az ember etikai szintje jelentős mértékben megnövekszik, megértőbb lesz, kiegyensúlyozottabb, összeszedettebb, stb.  Ez az én vélményem. Ha Ti mást gondoltok erről, azt is tiszteletben tartom.

É.

Nincs jelen

 

#52 2007-05-30 10:52

Vicaa
Crohnos közleány,Kingitanga Főmamija
Hely: Eger
Regisztrálva: 2006-02-09
Írások: 1268

Re: Alternatív módszerek

Kedves Ottó!

Ezt nem tudom megállni hozzászólás nélkül! Én keresztény vagyok, de egész egyszerűen nem értem miért nem fér ez össze az agykontrollal!!!! Tudod, hogy az miről szól? Az anyukám is elment a Domján féle tanfolyamra /ő is keresztény/  és segített nekem is elsajátítani egy-két dolgot. Én úgy gondolom, hogy ez rossz semmiképp nem lehet, persze ez egyéni megítélés kérdése, de az tény, hogy a vallással semmi összeférhetetlenséget nem tartalmaz.


"A mosoly olyan görbület, amely mindent egyenesbe hoz"
                                                 
                                                    (Phyllis Diller)

Nincs jelen

 

#53 2007-05-30 11:18

MrPeetR
Crohn - harcos
Hely: Lochau, Ausztria
Regisztrálva: 2006-04-21
Írások: 171

Re: Alternatív módszerek

Kedves Ottó!

90 %-ig biztos vagyok benne, hogy te a Németh Sándor féle HIT Gyülekezet elkötelezett híve vagy. Az agykontroll tanfolyamon több református és katolikus lelkész is jelen volt. Világszinten pedig nagyon sok pap, lelkész, vallásos ember végezte el. Ez nem okkultizmus, nem mágia. Csupán önismeret, lazítás, stresszoldás. Van egy agyunk, aminek jó esetben a 3-4%át használjuk. Milyen vallással nem fér az össze, hogy én szeretném a már amúgy is adott elmém, képességeim legalább 10%át adni? Én nem mondom, hogy hívő vagyok (bár megkereszteltek a szüleim), de tiszteletben tartom mások nézőpontját is. Ugyanakkor nevetségesnek találom, hogy minden felekezet hívei meg vannak róla győződve, hogy ők jutnak a Paradicsomba és mindenki más megy a pokolra. Van egy pár felekezet majd meglátjuk a világvégén kinek lesz igaza.

Maradok tisztelettel: PeetR


Mindig azok a legbetegebbek, akik saját magukat is sajnálják!

Nincs jelen

 

#54 2007-05-30 12:05

Tilda
Tag
Hely: Budapest
Regisztrálva: 2006-10-27
Írások: 199

Re: Alternatív módszerek

Én nem vagyok keresztény és még az agykontrollt is elvégeztem... sőt még gyerekekkel is végzek relaxációs gyakorlatokat rendszeresen...  lévén gyógypedagógus vagyok.. sőt ..terapeuta ( még rosszabb  smile )
Akkor én most hátrányos helyzetű vagyok???  smile

T

Nincs jelen

 

#55 2007-05-30 16:11

Berci
Tag
Regisztrálva: 2005-06-16
Írások: 64

Re: Alternatív módszerek

Kedves Ottó!

Hogyan imádkozhatunk elmélyültebben? (Kazetta)

Tanácsok az elmélyült imádkozás testi-lelki feltételeinek a megteremtéséhez. A kazetta B oldalán – gyönyörű zenével a háttérben és ellazultan – a legismertebb imát, a Miatyánkot hallgathatjuk meg. Írta: dr. Domján László

Nincs jelen

 

#56 2007-05-31 06:10

Ottó
Crohn
Hely: Miskolc
Regisztrálva: 2004-08-05
Írások: 320
Honlap

Re: Alternatív módszerek

Jó reggelt! Hát ilyen hozzászólásom már rég volt, hogy ennyire sokan reagáltatok volna vissza.
   Tisztelt mindenki a véleményem ugyanaz, ami pedig azt illeti, hogy sok embernek nem lett baja eddig belőle..
   Erre most azt tudnám válaszolni, hogy az igaz, hogy e világ istene Sátán. De Isten a mindenható, és minden ami itt történik (jó vagy rossz) az ő tudtával és engedélyével mehet végbe, Sátán munkája is.
   Mivel Isten az embert végtelenül szereti, ezért a rossz dolgok sem teljes hátásával éri az embereket, biztos, hogy figyelembe veszi az emberek jóhiszeműségét. Például ezzel a dologgal (és sok-sok egyéb dologgal kapcsolatban is). Ezért nem feltétlenül történik rögtön meg a katasztrofális hatása. Másik oldalról megnézve, az ellenség sem mutathatja ki rögtön a foga fehérjét, hiszen akkor szinte senki nem menne be a csapdájába. A csapdában pontosan az az egyik lényeg, hogy az áldozatot be kell vmivel csalogatni.
  Ami a felekezetet illeti, nem a Hit gyülekezetébe járok.
Eredetileg görög katolikusnak kereszteltek, most viszont az Adventista felekezetet látogatom.
  Ennyit szólnék most, mindenkinek minden jót, továbbra is figyelemmel próbálom követni a fórumon a dolgokat, munkám mellett, mert végre akadt munkám...


bélgyulladás egyebek mellett döntően a húsevés következménye

Nincs jelen

 

#57 2007-05-31 06:44

Pevi
Tag
Regisztrálva: 2006-10-31
Írások: 108

Re: Alternatív módszerek

Gyerekek, ez egy medddő vita. Mindenki járjon oda, és művelje azt, ami neki tetszik...ennyi, ez olyan, mit a politizálás...úgysem tudod meggyőzni a másikat az igazadról, de nem is kell:) én már próbálkoztam ilyennel, nem sok sikerrel:)smile
Sztem az agykontroll jó, de mindig tedd hozzá, h úgy történjen, ami mindenki számára a legjobb..mert ha nem, érdekes történéseket tudsz létrehozni, amik hosszútávon nem biztos, hogy jók.bár Te akkor azt hiszed, hogy neked az a helyzet  a legjobb, ..én végülis ezért álltam le vele. Inkább hagyiom megtörténni a dolgokat "véletlenül", úgy sokkal izgibb:))

Nincs jelen

 

#58 2007-05-31 07:08

HUHA
Tag
Regisztrálva: 2007-05-31
Írások: 4

Re: Alternatív módszerek

Sziasztok!
Én egy 40 éves "férfi" vagyok, a fenekem és a végbelem körül, már kb. egy éve,                5-6 váladékodzó sipollyal.
Tegnap voltam a Margit kórházban, Bobó dr. úr-nál, megnézte, és azt mondta be kell feküdnöm kivizsgálásra, a Crohn betegség kizárása végett. A III. bel. osztályra utalt be,
tükrözés, feltöltés stb...
Szeretnék segítséget kérni Tőletek, hogy szerintetek "jó" helyre kerülök-e, /esetleg valali tud valamit a Szt. Imre korházról ez ügyben?/, és mennyire elviselhetetlenek ezek a vizsgálatok. /pl.: tükrözés/
Köszönöm, hogy elolvasta valaki, várom válaszotok!
huha

Nincs jelen

 

#59 2007-05-31 08:42

Licsi
Colitis
Regisztrálva: 2006-07-31
Írások: 59

Re: Alternatív módszerek

Szia HUHA !

A kivizsgálások szükségesek, nem kellemesek, de kibírhatók. Arra nem tudok válaszolni, hogy jó helyre kerültél-e, mert nem ismerem a helyet, de a vizsgálatokat el kell végeztetni valahol, ebben szerintem nincs nagy különbség.
A colonoscópiához kérhetsz altatást, ezt én javaslom, mert így biztos nem lesz rossz élményed. Én már vagy 20 colonon vagyok túl, tudom mi a különbség. Ahol csak lehet kérd a fájdalomcsillapítást, jogod van hozzá, ahol meg nem lehet, mert az együttműködésed kell a vizsgálathoz, ne izgulj, mert az csak rosszabb.
Gondolj mindig arra, sokkal jobb ha minden vizsgálatot elvégeznek és így biztos, hogy nem feleslegesen etetik majd veled a gyógyszereket!
Kitartás! Túl fogsz jutni rajta és nem is lesz olyan rossz!

Üdv. Licsi

Nincs jelen

 

#60 2007-05-31 15:04

HUHA
Tag
Regisztrálva: 2007-05-31
Írások: 4

Re: Alternatív módszerek

Köszönöm Licsi, a szívből jött szavakat!!! :-)
huha

Nincs jelen

 

#61 2007-05-31 18:46

Ánya
Kingitanga egyszerű alattvalója
Hely: Budapest
Regisztrálva: 2006-11-13
Írások: 645

Re: Alternatív módszerek

Szia Huha,
a Margit kórház híresen jó a bélbetegségek kezelésében. A sebészetét ugyan most majdnem ellehetetlenítették, de ha téged dr Dobó vizsgált, akkor a legjobb kezekben voltál. Ha olvasod a fórumot, sok jót fogsz megtudni felőlük.
Csatlakozom Licsihez, az izgalom nem segít, a fájdalomcsillapítást kérjed mindenhol. Nekem is volt már sok tükrözésem, de én colitises vagyok és az más, ahogy itt a fórumon olvasom. A kivizsgálás azonban nagyon fontos.
A legjobbakat kívánom neked: Ánya


„ Mindaz, ami történik veled, lehetőség az Út megtalálására”.

Nincs jelen

 

#62 2007-06-03 09:37

HUHA
Tag
Regisztrálva: 2007-05-31
Írások: 4

Re: Alternatív módszerek

Köszönöm Ánya Neked is , a bátorító szavakat, sokat segíttetetek ezekkel a  sorokkal mindketten! wink
Kedden reggel kezdődik az egész, ha hazajöttem, írok.
Mégegyszer köszi; sziasztok:  huha

Nincs jelen

 

#63 2007-06-03 11:42

Licsi
Colitis
Regisztrálva: 2006-07-31
Írások: 59

Re: Alternatív módszerek

Kedves HUHA!

Várom a beszámolót, kedden gondolok Rád! Siess haza és minden jót!

Szia! Licsi

Nincs jelen

 

#64 2007-07-13 21:03

ernő
Tag
Hely: Törökbálint
Regisztrálva: 2007-05-05
Írások: 10

Re: Alternatív módszerek

Szia vikac!

Több mint húsz éve élek ezzel a betegséggel. erre válaszoltam a mccbe honlapján ott sok okos dolgot találsz.

szia Ernő

Nincs jelen

 

#65 2007-07-13 21:18

ernő
Tag
Hely: Törökbálint
Regisztrálva: 2007-05-05
Írások: 10

Re: Alternatív módszerek

Szevasztok!

Alternatív módszer!

Több mint húsz éve ennek.  Chron beteg vagyok.

Amikor kezdődött a betegségem éppen SZU-ban Orenburgban( Szovjetúnióban) dolgoztam.
hasi panaszokkal ,görcsökkel. Először azt hitték epegörcsök,  elmentünk ott az orvoshoz.
-Kórház lett a vége.- kb 20 cm -es tükrözés után megállapították hogy bégyulladás.
A terápia:  naponta valamilyen barna színű beöntés , utána lefekvés oldalra fordulva.
Gerinc masszázs, kemény diéta. 1 hét után  teljesen elmúltak a panaszaim , a fejbőrőm korpásodása megszünt, ( ami előtti és utána is folyamatos problémám).  Ez tartott három hétig. Több évig ezzel minimális problémám volt.

Azóta is keresem hogymi lehetett ez a kezelés sajnos semmilyen támpontot azóta sem találok.
Itthon nem találtam olyan orvost aki tudott volna ebben segíteni.

Én is hasonló kezeléseket kapok mint ti.

Ha tudtok  Orosz Orvosról infót aki esteleg többet tudna segíteni megköszönném.

Ernő

Szerkesztette: ernő (2007-07-14 17:14)

Nincs jelen

 

#66 2007-08-03 12:38

ildikócska
Tag
Hely: Vác
Regisztrálva: 2007-08-03
Írások: 102

Re: Alternatív módszerek

Sziasztok!

Szeretném megosztani minden crohnossal az alternatív gyógymódokkal kapcsolatos tapasztalataimat.
Sok mindent kipróbáltam már én is, mert a gyógyszerek mellett nagyon sok mindent nem tudtam megenni és mindig az órát néztem evés után, hogy na még mennyi időm van, hogy távozzon minden belőlem. A hasmenés miatt nem mertem elhagyni a lakást, dolgozni tudtam ugyan járni, mert ott ugyibár van wc, meg azon szerencsések közé tartozom akinek a főnöke rendkívül jól tolerálta a betegségem, de sehova nem mozdultam ki.
Ráadásul én nem is tartozom az igazán súlyos crohnosok közé, mert se műtét, se szteroid se semmi nincs a múltamban, de a hasmenés, meg a mindenféle egyéb más tünettől már elegem volt.
szóval ami nekem nagyon bejött az a búzafűkapszula. Sajna a levet nem igazán tudtam beszerezni, a termesztést meg nem vállaltam be, mert a szobanövényeimet is havonta egyszer vagyok csak képes meglocsolni (de már hozzászoktak:-) ), úgy hogy maradt a kapszula. Igaz én szétszedem, kiszedem egy kis pohárba a port, vízzel lenyelem, mert én a kapszulás dolgoknál a műanyagot fenntartással kezelem.
A lényeg, hogy a napi 15 wc-re rohangálásomból már az első pár nap után 2-3 lett csak. Még én is meglepődtem az eredményen, mert már nem nagyon hittem semmiben. Először addig kell szedni amíg nem érzel teljes (már amennyire beszélhetünk teljes javulásról) javulást, azután én úgy csináltam, hogy 2-3 havonta 1-2 hétig szedtem újra, hogy szinten tartsam magam. Vagy ha jön egy stresszessebb időszak, vagy érzem, hogy már kezdenek fájni az izületeim (mert nekem mindig ez az előjele mindennek) akkor el kezdem szedni. Lényeg, hogy sokkal de sokkal több mindent meg tudok enni azóta. Nyers gyümölcsről nem is álmodtam eddig, idén nyáron meg ettem mindenfélét.
Tavaly nyáron már 10 perc után is csupa kiütés lettem a napon, nem voltam nyaralni sem sehol, idén meg állandóan a Dunán lógok és olyan csokibarna vagyok, mint gyerekkoromban utoljára.
Sok gondot okozott a vérszegénység meg vashiány miatti állandó fáradtság. Erre nekem a lecitin vált be, abból is a folyadék alapú buerlecitin. Nappal pörgök, éjjel meg alszom tőle, mint a bunda (mert amúgy nagyon rossz alvó vagyok)
Állandó vashiányom is volt mindig, a vaskészítményeket nem bírta a gyomrom, aztán elmentem egy gyógynövény boltba, ott ajánlották az amarántot. Aki nem ismerné, olyan, mint a mini pattogatott kukorica, szinte semmilyen íze nincs, abszolút fogyasztható. Minden nap egy alig mokkás kanálnyit tettem joghurtba és egy hónap múlva a vérképem olyan volt, hogy ilyet még soha nem láttam sem én sem az orvosom. A vasam annyi volt, mint az eddigi leleteimen összesen sem soha. Ja és tartós, mert hogy nem ürült ki olyan gyorsan a szervezetemből, mint a vastabletták által. A vas mellett tartalmaz még magnéziumot, káliumot, kálciumot, mindenféle hasznos ásványokat, ami ugye a felszívódási zavarok miatt hiányoznak a crohnosok szervezetéből.
És mindezek a dolgok drogériákban, gyógynövényboltokban beszerezhetők és nagyon baráti áron (pölö az amaránt 350Ft egy zacsi ami fél évig is elég lehet akár, mert folyamatosan nem szabad szedni)
Beszámolóm kicsit hosszúra nyúlt, elnézést mindenkitől.

Akit érdekelnek még a tapasztalataim, írjon, aztán priviben szívesen beszámolok még a dolgokról.
Üdv mindenkinek: ildi
Ui: ja és a lényeg, hogy HINNI is kell ezekben a dolgokban, de én pölö jobban vagyok a híve az ilyen dolgoknak, mint a gyógyszereknek. Bár azt is szedem, mert aszonták, hogy kell, de mellette ezek sokkal többet javítottak az állapotomon.

Nincs jelen

 

#67 2007-08-08 14:07

Rigor
Colitis
Regisztrálva: 2006-09-14
Írások: 1516

Re: Alternatív módszerek

Leírásod alapján úgy tűnik hogy nem olyan súlyos az eseted, lehet hogy nálad egy jó adag hittel szinte AKRÁMI használt volna.

Persze a búzafű jó gyulladáscsökkentő, de ez jópár növényről még elmondható, pl fokhagyma ami elég erős gyulladáscsökkentő, de mondjuk egy bélbetegnek annyira nem ajánlott:) - kérdés hogy a búzafű milyen eredményt hoz egy erősen gyulladt esetben, érzékenyebb bél esetén nem kerül-e túlsúlyba valamilyen esetleges káros hatása.
(mint ahogy a joghurt is nagyon jótékony hatású kivéve ha aktívabb a gyulladás mert akkor az is meghajt).   

Ennél a betegségném meg különösen nehéz megállapítani a pontos ok-okozati tényezőt hiszen néha csak úgy magától alábbhagy a gyulladás, máskor meg a legbrutálisabb szteroid se bírja lenyomni.
Az ember meg könnyen elfogult lehet, én is többször hittem már azt hogy na ETTŐL lettem jobban. Aztán kiderült hogy francokat. Szóval csak óvatosan.


"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket."

Nincs jelen

 

#68 2007-08-08 14:38

ildikócska
Tag
Hely: Vác
Regisztrálva: 2007-08-03
Írások: 102

Re: Alternatív módszerek

Szia Rigor!

Jajj ne tessék már elvenni a kedvem......
Igen azt írtam is, hogy nekem még se műtétem nem volt se semmim, csak rohamosan kezdtem elfogyni a fájdalmakról nem is beszélve.
A dolgokat csak azért írtam le és osztottam meg mindenkivel, mert a súlyosabb esetekben ha még kicsit is érhető el javulás szerintem már az is sokat számíthat. Hátha kedvet kap valaki hozzá, hogy kipróbálja és akkor eldönthetjük, hogy csak nálam használt és akkor aláírom, hogy inkább a hit használt nem a búzafű.
Valamelyik másik topicban olvastam az aloe verát, azt hiszem Te is hozzászóltál a dologhoz. Igen azt én is próbáltam és tényleg nem jó.
Nekem már az is marha jó eredmény volt, hogy nem megy át rajtam a kaja és a folyamatos 39 fokos lázam is megszünt, ami már kezdte a szívemet is megviselni.
Üdv: én

Nincs jelen

 

#69 2007-08-08 16:15

Rigor
Colitis
Regisztrálva: 2006-09-14
Írások: 1516

Re: Alternatív módszerek

No akkor azért mégsem volt olyan lightos mint elsőre gondoltam (csak mert nem említetted a rengeteg vért, bár az inkább nálam volt látványos, igaz én "csak" colitises vagyok).
A kedved nem akarom elvenni, csak én is már óvatos vagyok.tongue  (egyszer pl azt ajánlották hogy húúúú igyak kamillateát mer az milyen jól gyulladáscsökkent. hát ittam is. A probéma csak az hogy a kamillatea irtózatosan hashajt is mint kiderült....)  Meg volt már közöm aloeverához gélben kapszulában, kombucha gombához, lenmagolajhoz, q10hez, pre/probiotikumokhoz (na ez kb annyit használt hogyha kilengtem az scd diétából akkor kevésbé gázosodtam, de amúgy kb semmit.) stb. talán még nyúlbogyót elrágtam:)


"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket."

Nincs jelen

 

#70 2007-08-08 17:05

ildikócska
Tag
Hely: Vác
Regisztrálva: 2007-08-03
Írások: 102

Re: Alternatív módszerek

szia Rigor!
A vérzés nálam nem is volt olyan brutális, de valahogy a láz még sem akart szűnni.
Én is ilyen szkeptikus voltam már mindenféle "csoda" dolgokkal, de aztán történt olyasmi az életemben ami rákényszerített arra, hogy összeszedjem magam. Nagyon kezdtem már lelkileg lecsúszni, nem tudtam kimozdulni sehova, mert ugye a wc-t nem vihetem magammal. (ide egy vigyorjelet szántam, de foggalmam sincs, hogy hogy kell beszúrni....bendzsa vagyok).
Igen a kamilla teát aki ajánlotta az elég "tehetséges" lehetett, mert köztudott tény, hogy hashajtó és még ráadásul a bélbolyhokat is letúrja, úgy hogy több kárt tesz mint hasznot.
Azt hiszem itt írta még valaki a körömvirág teát, én azt hiszem azt is ki fogom próbálni. Én nagyon hiszek az ilyen dolgokban, illetve kénytelen vagyok hinni, mivel a gyógyszerekből bőven elég. Volt, hogy übereltem nagymamám napi mennyiségét, gyomrom már teljesen ki volt. Amit épp meg tudtam volna enni a crohnom miatt azt nem tudtam a gyomrom miatt.
Én senkire nem akarom ráerőltetni a dolgot, csak gondoltam hátha valaki kipróbálja.
üdv: én

Nincs jelen

 

#71 2007-08-08 17:24

Rigor
Colitis
Regisztrálva: 2006-09-14
Írások: 1516

Re: Alternatív módszerek

Nem akarom elvenni a hited, de azért csak óvatosan az alternatív, meg természetes szerekkel, mert attól hogy valami természetes nem biztos hogy jó!  Ajánlom figyelmedbe az alábbi cikket:

"Természetes vagy mesterséges - ez itt a kérdés?"
http://szkeptikus.blog.hu/2007/07/12/p115807   

Illetve ezt:

"Gyógyhatású termékek gyógyszerekkel együtt szedve árthatnak"
www.mok.hu/index.php?pg=news_1_24433

- tudod csak nehogy baj legyen. Jobb esetben csak pénzt és hitet veszítesz, rossz esetben az egészségedet....


"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket."

Nincs jelen

 

#72 2007-08-12 20:28

Berci
Tag
Regisztrálva: 2005-06-16
Írások: 64

Re: Alternatív módszerek

http://www.ideal.hu/cikk/3492
A Crohn-betegség és a colitis ulcerosa komplex kezelése

Nincs jelen

 

#73 2007-08-12 21:58

Rigor
Colitis
Regisztrálva: 2006-09-14
Írások: 1516

Re: Alternatív módszerek

Újabb propaganda az aljas és legbefolyásosabb kuruzslás, a homeopátia mellett.


"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket."

Nincs jelen

 

#74 2007-08-19 09:56

Rigor
Colitis
Regisztrálva: 2006-09-14
Írások: 1516

Re: Alternatív módszerek

Én maradok szépen a víz/ásványvíznél. A folyadékpótlás fontos! Ha pedig valami ízesítettre vágyom én, ilyen bolero italport szoktam (abban nincs finomított cukor! - ami pl diétás szempontból fontos).

Ezen kívül SCD diéta (egyénileg kicsit módosítva), (érezhetően jobban elviselhető az aktív időszak, kevesebb széklet, bár én colitises vagyok, úgyhogy nekem ez a főbb szempont, de alapvetően crohn-ra találták ki). Ami még nagyon bejött az a tápszer dolog. Bár én újabban kifejezetten testépítő boltos tápszert veszek, azon belül is főleg fehérjekomplexet (benne minden eszenciális aminosav)  - aminek baromi jó a felszívódása(vagy csak tejsavó fehérjét, aminek a leggyorsabb) ,   - - (ez egy crohn-osnak még fontosabb lehet)  arról nem beszélve hogy különösebb salakanyag se marad utána.
(Érdemes rákérdezni a boltban mit ajánlanak, ahol én jártam kiderült hogy volt crohn-os ismerősük.)

Na persze én sportolok is mellé, (súlyzós, futós, bringázós - azt tapasztaltam hogy a nem megerőltető tekerés még az aktívabb belet is nagyon jól megnyugtatja - bár hangsúlyozom én colitises vagyok) úgyhogy arra is jó hogy az ember egy kis izmot szedjen magára (zsírt azt nem, azt szénhidrát evéssel lehet:) )  - ha nagyon aktív a belem ,valami minimális terhestorna jellegű átmozgatást akkor is! - mert különben a bél renyheség miatt görcsölget jobban. 

Ráadásul úgy érzem szteroid mellé is jó, mivel az borítja a fehéjre anyagcserét, és ilyenkor fokozott fehérjepótlásra van szükség, ami egy folyékony turmixból a legkevésbé terheli a szervezetet. (hja és ha kiszámolja az ember, akkor forintra olcsóbban jön ki mintha csirkemelleket enne egész nap).

A szénhidrát meg puffasztott mindig rettenetesen, namost azt meg tudjuk mivel jár a sok szél+ véres nyákos béllel kombinálva...
Szóval a tésztát, rizset, krumplit, hüvelyes zöldségeket, cukrot (barna, melasz, fehér, stb) kerülni kell,
helyettük lehet mondjuk sztíviát, fruktózt, (vagy csak édesítőt de abban mondjuk nincs kalória) illetve mézet használni, valamint almát almával:)  Köretnek én enyhébben sózott tojást, kemény sajtot de leginkább zöld salátákat, illetve párolt répát szoktam enni. 
És napi 6 étkezés, kis adagokban. (sajnos az se tartható hogy az ember nem eszik amikor rosszul van, mert a pangó bél is tombolni tud, az üresen termelődő sav is gondot okozhat, a legyengülésről nem is beszélve) - max annyi hogy tényleg kis adagok.


"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket."

Nincs jelen

 

#75 2007-08-19 11:14

Rigor
Colitis
Regisztrálva: 2006-09-14
Írások: 1516

Re: Alternatív módszerek

Ez a glutamin dolog engem is érdekel, csak elég drágának találtam, tényleg annyira használ? Mióta próbálja?
Hmm és milyen kajákat nem tud megenni a szűkület miatt? - amúgy én a problémásabb rostok miatt pár éve vettem egy aprítógépet, amivel egészen fimom pépesre szét lehet mindent "őröltetni", a hatásfokáról csak annyit hogy a cukorból porcukrot készítsmile  (na meg vannak ám turbó aprítók is ami pl telefonból finom port őrölsmile ) - esetleg ilyen finommá darálva bő folyadékkal fogyasztott kaja nem megy át a szűkületen?  (pl nagyon fincsi pástétomokat szoktam csinálni, meg tojás, stb krémeket, - sokféle változatos ízűeket ki lehet hozni) Meg aszpikolni/zselatonozni is lehet úgy jobb az állag, a zselatin amúgy is jó (persze cukormentes) ugyanakkor megmarad a laza szerkezet (gyomorban szétolvad).


"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket."

Nincs jelen

 

#76 2007-08-19 11:26

Rigor
Colitis
Regisztrálva: 2006-09-14
Írások: 1516

Re: Alternatív módszerek

Ja, meg nem csak üdítőport szoktam, hanem kalcium, magnézium pezsgőtablettákat,(ezek nagyon kellenek, csontritkulás, meg izomgörcsök megelőzésére) néha multivitamint egyébként hasonló üdítő jelleggel:)(de a vitaminozást túlzásba se szabad vinni).
Esetleg tovább lehetne növelni az étkezések számát, így egyszerre nagyon kis adagok mennének le, talán az jó lenne a szűkületre? (ja, és én minden étkezéshez/előtt néha megiszok fél liter vizet+közben is).
Tojást bírja? - mert a tojás nagyon jó, szinte minden szükséges tápanyag+vitaminok (van benne abdef vitamin csak c vitamin nincs, gyakorlatilag tojáson és citromos vizen el lehetne élni:) és nagyon sokféleképp elkészíthető, felhasználható (főzve, buggyantva, sütve, krémben, habosítva, majonéznek, köret jelleggel, - ráadásul sokféleképp fűszerezve görögösen, olaszosan, magyarosan, ragukkal leöntve stb, stb.).


"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket."

Nincs jelen

 

#77 2007-08-19 12:14

Marthuska
Crohn
Regisztrálva: 2007-06-02
Írások: 1390

Re: Alternatív módszerek

Rigor sok hasznos tanácsot adott, amiből más is ötletet meríthet. Köszönjük! Régebben én is kevés folyadékot fogyasztottam, pedig nagyon fontos lenne a bőséges bevitel. Én is szoktatom magam a szénsavmentes ásványvízhez, és kevesebb teát iszom /ezalatt nem gyógyteát értek/.

Hajnal! Friss műtét után ez a hányinger /hányás/ igen gyakori, legtöbbször az altatószer mellékhatása. Ahol engem operáltak, ott savlekötőt is adtak /melyiket, azt nem tudom/. Persze a párod most még nem ehet, nem ihat, az infúzióban van minden.
Mielőbbi jobbulást kívánok Neki!

Nincs jelen

 

#78 2007-08-19 12:29

Marthuska
Crohn
Regisztrálva: 2007-06-02
Írások: 1390

Re: Alternatív módszerek

Talán könnyebb lenne neki, ha ledugnák azt a szondát, bármilyen kellemetlen.
Ha elkezdenek mocorogni, zuborogni a belek, az már jó jel, akkor indul meg a bélműködés.

Nincs jelen

 

#79 2007-08-19 12:40

Marthuska
Crohn
Regisztrálva: 2007-06-02
Írások: 1390

Re: Alternatív módszerek

Van, akinél később következik be a tényleges bélműködés, de előbb-utóbb bekövetkezik. Már nem emlékszem pontosan mennyit mondtak, azt hiszem 3-5 napot. Ha már beindul a széljárás, és lesz egy picurka széklete, könnyebb lesz.

Nincs jelen

 

#80 2007-08-19 12:46

pacsaji
Crohn
Regisztrálva: 2007-08-17
Írások: 140

Re: Alternatív módszerek

Én annak idején Lansone-t kaptam a kórházban.

Nincs jelen

 

#81 2007-08-19 12:52

pacsaji
Crohn
Regisztrálva: 2007-08-17
Írások: 140

Re: Alternatív módszerek

Bocsi, tényleg túl szűkszavú voltam. Savlekötő kapszula. Szerintem receptköteles is , ja és a kórházi készleten már akkor, sem volt - pedig hol volt még az eü. reform! De a családdal behozatták, csakúgy, mint a protexint (az meg a bélflóra helyreállítására jó). Egyébként a körömvirág tea nálam is bevált. Javulást kívánok!

Nincs jelen

 

#82 2007-08-19 13:24

Rigor
Colitis
Regisztrálva: 2006-09-14
Írások: 1516

Re: Alternatív módszerek

hajnal: szerintem olvasd át az scd diétát, (itt a crohn-colitis.hu-n) ne is annyira a javasolt/kerülendő ételeket (ott van néhány marhaság) hanem inkább a káros körforgásról és az összetett szénhidrátokról!!! Na ezért kéne elsősorban kerülni a finomított, illetve öszette szénhidrátokat, keményítőt!!  (tehát a tészta, rizs, krumpli ezért is kilőve - a szűkületről nem is beszélve). A másik pedig a fene nagy étvágy (ugye ez savval jár) - nos ezekről is a tészták, összetett szénhidrátok tehetnek! (én régen nagy tésztás voltam saját gyúrású ravioli, pizzák, lasagne, kenyérsütő, stb de teljesen leszoktam és nem is hiányzik).  Annak idején azt tapasztaltam hogy megcsináltam akár 1kg tésztát is, dugig ettem magam aztán egy óra múlva még éhesebb lettem mint előtte - ennek az az oka hogy a magas szénhidrátbevitel gyorsan és nagyon erősen megdobja az inzulin szintet, ez vércukorszint ingadozáshoz vezet, (előbb magas aztán hirtelen nagyon leesik a vércukorszint) aztán pedig az ember jó alaposan megéhezik, és kezdődik az egész előlről.

Ha napi 100g szénhidrát alatt maradok (ez gyakorlatilag a tojásból, zöldségekből, répából, gyümölcsből összejön, tehát a tészták, krumpli rizs teljesen kiesnek) akkor egyáltalán nem éhezek meg! Főleg ha naponta többször eszem keveset. Az éhség ellen az is jó, hogy már akkor enni kell mielőtt megéheznél, illetve minden étkezés előtt 15 perccel meginni fél liter vizet. Tehát kb időre enni, úgy hogy egyáltalán nem is éhes az ember.
Nekem ez azért is bevált mivel én colitisesként iszonyúan zsírosodtam, főleg a medrol miatt.   

Szerintem nem tértünk el az alternatív gyógymódoktól hiszen a "hivatalos" kissé avitt gasztros álláspont  szerint
hagyományos (ami egészséges embernek sem egészséges) étrendet enged, semmi megkötés csak toljad a gyógyszereket, szteroidot.  Az más kérdés hogy a köznyelv alternatív gyógymódok címszóval természetgyógyászatra és egyéb kuruzslásokra vajákos nénire aszociálsmile  Vannak modernebb lehetőségek is:P


"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket."

Nincs jelen

 

#83 2007-08-19 13:42

pacsaji
Crohn
Regisztrálva: 2007-08-17
Írások: 140

Re: Alternatív módszerek

Úgy egy hete a spektrumon láttam egy műsort, ahol szintén szénhidrát megvonásról beszéltek crohn kapcsán. Nagyon elgondolkodtatott, mert (a szénhidrát részétől eltekintve) eddig is diétáztam, és nekem nagy változásokat jelentett. Amit írtál csak megerősít abban, hogy ezt is kipróbáljam. Egyébként az orvos diétához való viszonyulásáról nekem is rossz véleményem van. Annak idején a doki miután megmondta a diagnózist nagyjából úgy bocsátott el: az interneten talál információkat. Bár akkor kissé kiakadtam, miért nem tőle hallom, ma már tudom, hogy a legjobb helyre küldött. (Igaz, azóta ő akad ki, ha az itteni cikkek kapcsán kap kérdéseket.) A diétát szinte azonnal elkezdtem, és amikor az orvos kérdésére: hogy van? azt válaszoltam : köszönöm, egész jól, a diéta segített- olyan helyes elnéző mosoly bújkált a szája sarkában. És azóta sem hajlandó tudomásul venni a hatását. A

Nincs jelen

 

#84 2007-08-19 13:50

Marthuska
Crohn
Regisztrálva: 2007-06-02
Írások: 1390

Re: Alternatív módszerek

Rigor! Biztos, hogy jó az scd diéta annak, aki tartani is tudja.
De most gondolj bele, hogy pl. egy friss műtét után ez első fogyasztható étel az üres leves, majd következő lépés a krumplipüré. Én Crohnos vagyok, de nem tudom mi lett volna velem, burgonya vagy rizs nélkül.

Nincs jelen

 

#85 2007-08-19 14:06

Rigor
Colitis
Regisztrálva: 2006-09-14
Írások: 1516

Re: Alternatív módszerek

hajnal: én a joghurtokat házilag készítem, úgy nincs benne adalékanyag:) - veszek egy élőflórásat a boltban, meg nem tartós tejet, beleöntöm, másnapra kész! eltenyészik a hasznos baci és hopp fogyasztható. Sokkal de sokkal olcsóbb és tuti.  (ez a bifiduszos dolog amúgy is parasztvakítás, joghurt nincs baktérium nélkülsmile  - kb olyan mintha azt írták volna, kenyér- gabonával!!!).

Krumplit meg elfelejteni. (lehet helyettesíteni répával ami szvsz még sokkal finomabb is) Ez a krumpli, keksz meg kétszersült etetés a bélbetegekkel valami iszonyú nagy baromság, kb abból kiindulva hogy a hasmenésre jók ezek, csakhogy nekünk nem olyan hasmenésünk van mint egy normális embernek, sőt ez igazából nem is hasmenés, azt nem számítva persze hogy a wc-re nagyon gyorsan oda kell érni.


"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket."

Nincs jelen

 

#86 2007-08-19 14:14

Rigor
Colitis
Regisztrálva: 2006-09-14
Írások: 1516

Re: Alternatív módszerek

A kaját meg kiporciózza az ember, különösen jól meg lehet oldani a fehérjetrumixokkal, hiszen azt amolyan kávéivás jelleggel lehet nyomatni:) Vagy pl egy alma, egy tojás, azt úgy be lehet dobni munka közben hogy senki észre se veszi, még csak annyi figyelmet sem igényel mintha valaki dohányozna.


"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket."

Nincs jelen

 

#87 2007-08-19 14:46

Marthuska
Crohn
Regisztrálva: 2007-06-02
Írások: 1390

Re: Alternatív módszerek

Hát igen! Jó kis munkahelynek kell lenni ahhoz, hogy mindezt tolerálják. Az almát pedig érdemes hámozva és cikkezve vinni, akkor is, ha kicsit megbarnul, azért nem romlik meg. Így több idő jut rágásra. Nekem az a tapasztalatom, hogy a dohányosokkal elnézőbbek, mint azzal, aki éppen nem a kijelölt időben eszik. Ha pedig csak  akkor ehetsz, jól meg kell tömni a kis hasikát, hogy kibírd a napot. A mai munkamorál teljes egészében ellenkezik az egészséges életmóddal. Mindezek ellenére, nekem is volt jó munkahelyem.

Nincs jelen

 

#88 2007-08-19 14:49

Rigor
Colitis
Regisztrálva: 2006-09-14
Írások: 1516

Re: Alternatív módszerek

Természetesen, almát pucolva:) Én perpill egyáltalán annak is örülnék ha lenne már végre munkahelyem... sad(( (én akkor is megoldanám stikában az evést, hogy senki nem venné észre. akár a wc-ben:) )


"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket."

Nincs jelen

 

#89 2007-08-19 17:57

tibi5
Tag
Regisztrálva: 2007-08-19
Írások: 1

Re: Alternatív módszerek

A Lenkei féle vitamin szedésével kapcsolatban van-e kedvező tapasztalata valakinek. A "Cenzúrázott egészségügy" és a "Cenzúrázatlan egészségügy" c. könyvei engem nagyon meggyőztek. Most már kb. 3-4 hónapja szedem a közepes adagot, kedvezőtlen mellékhatást nem észlelek.

Nincs jelen

 

#90 2007-08-19 18:12

Szuszidi
Crohnos rádiós
Hely: Budapest
Regisztrálva: 2005-06-29
Írások: 1468
Honlap

Re: Alternatív módszerek

Szia Tibi!
Kedvező nincs tudod jó reklám a könyv a Lenkeinek ártani nem árt azt le kell szögezni! Amúgy a könyv meggyöző de aki szedte kb 1/2 évig tartott ki!


Csak ma, felhagyok az aggódással! Csak ma, nem leszek dühös! Csak ma, becsülettel végzem dolgomat! Csak ma, szeretni és tisztelni fogok mindent, ami él! …Gyógyulást mindenkinek  http://www.energia-gyogyaszat.lapunk.hu

Nincs jelen

 

#91 2007-08-19 20:14

Rigor
Colitis
Regisztrálva: 2006-09-14
Írások: 1516

Re: Alternatív módszerek

Árt a pénztárcádnak, meg a túlzott vitaminfogyasztás nem igazán egészséges, használni nem használ, de magának a crohn-nak, colitisnek nem árt. A köny meg az egyik legröhejesebb összesküvéselméletet tartalmazza.


"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket."

Nincs jelen

 

#92 2007-08-19 20:46

Tita
Tag
Regisztrálva: 2007-04-14
Írások: 26

Re: Alternatív módszerek

Szia Rigor!
Kifejtenéd ezt egy kicsit bővebben?Érdekelne...Előre is köszi!

Nincs jelen

 

#93 2007-08-19 21:03

immortal
Tag
Regisztrálva: 2005-03-30
Írások: 62

Re: Alternatív módszerek

Haliho,

kinek volt mar tapasztalata Reikivel? Az is erdekelne, hogy ha mas csinalja a betegen (rajtunk), es az is, hogyha az ember sajat maganak. Leginkabb colitisre erdekel, hogy hatasos-e..

Kosz,
immo

Nincs jelen

 

#94 2007-08-20 00:45

Rigor
Colitis
Regisztrálva: 2006-09-14
Írások: 1516

Re: Alternatív módszerek

Tita: elég hosszú lenne, meg kicsit talán off is, de az alábbi bejegyzés alatt elég hosszú vita van róla vaskosabb megjegyzésekkel:
http://szkeptikus.blog.hu/2007/07/12/p115807


"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket."

Nincs jelen

 

#95 2007-08-20 07:58

Robur
Admin (Crohn)
Hely: Bp
Regisztrálva: 2004-01-05
Írások: 644

Re: Alternatív módszerek

Hideg pacal big_smile

A műtét hazavágja szegény beleket, megrettennek, már mozogni se mernek. A MOZGÁS inkább segít, sétálgatás a folyosón, ilyesmi.

Nincs jelen

 

#96 2007-08-20 09:26

Tilda
Tag
Hely: Budapest
Regisztrálva: 2006-10-27
Írások: 199

Re: Alternatív módszerek

Hajnal,

Nem lehetne kivetetni a szondát egy fél napra legalább??? A mozgás lenne ilyenkor a legfontosabb, be kell, hogy induljon a keringése és ezzel együtt a bélmozgások is. Torna, séta... basszus.. ja, nekem szülés után
( császármetszés.. az is finom a beleknek... a kávétól indult el végül! ) smile

kitartás!!!!
Téda

Nincs jelen

 

#97 2007-08-20 11:32

roor
Összekötő tiszt, Kingitanga uralkodója
Hely: Kingitanga Királyság
Regisztrálva: 2006-10-10
Írások: 2272

Re: Alternatív módszerek

Halika!

Hajnal:hogy kicsit jobb kedved legyen:parancsolj rá a belekre,hogy mozgás indul,egy-kettő,egy-kettő..... big_smilebig_smilebig_smile
Lépés állj!Wc-re in-dul! big_smilebig_smile:big_smile
Pardon!Tudod nagyon dinnye vagyok,inkább mókamiki. tongue
Viccet félre:nekem reggelenete a kávé a katalizátor,szó szerint érzem ahogy ficeregnek odabent.
Miliméterre pontosan kivan számolva a wc-re érkezésem.smile
Persze neki most korlátai vannak,kávét nem is biztos hogy ihat+a szonda.
Hm....megpróbálok infót vadászni és segíteni!
Jobbulást!


"Mindennek oka van!"

Nincs jelen

 

#98 2007-08-20 13:26

Rigor
Colitis
Regisztrálva: 2006-09-14
Írások: 1516

Re: Alternatív módszerek

Kávé!  - smile ezzel az erővel szilvalé tejjel, vagy savanyúkáposzta - beindítani az is beindít.. nade:P   Esetleg hasizom táncoltatás?(én tudom hullámoztatni a hasamat, bár azt még nem figyeltem meg mennyire indít vagy nem indít, nekem a bringázás, vagy ha háton akkor levegőbe biciklizés jött be a legjobban) vagy célzott óvatos masszázs/simogatás?


"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket."

Nincs jelen

 

#99 2007-08-20 14:54

roor
Összekötő tiszt, Kingitanga uralkodója
Hely: Kingitanga Királyság
Regisztrálva: 2006-10-10
Írások: 2272

Re: Alternatív módszerek

Halika!

Hajnal:gasztron dolgozott az ápolónéni akit megkérdeztem,ő is a sétát ajánlotta,majdnemhogy bármi áron. big_smile
Remélem a focizásnál születik pár gól aztán irány a klozett és hajrá,előre a cuccossal. big_smile
Jobbulást


"Mindennek oka van!"

Nincs jelen

 

#100 2007-08-22 06:42

Marthuska
Crohn
Regisztrálva: 2007-06-02
Írások: 1390

Re: Alternatív módszerek

Ez azért már jó jel! A gyakori WC-látogatás ilyenkor természetes, majd helyreáll a dolog, de ehhez idő kell. Reméljük a szonda is mielőbb kikerül és eszegethet.
További jobbulást kívánok!

Nincs jelen

 
IBDoktor
 

Láb

Powered by PunBB
© Copyright 2002–2008 PunBB