#2801 2009-03-31 07:02
- nanus
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Sziasztok!
Oxytarmhoz:
A GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL SAJTÓKÖZLEMÉNYE
JOGSÉRTÕEN HIRDETTE ÉTREND-KIEGÉSZÍTÕ TERMÉKEIT AZ AVALON TEAM KFT.
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 2005. július 6-án tartott tárgyaláson megállapította, hogy az Avalon Team Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelõsségû Társaság a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított azzal, hogy a Vivax, Metabol, Oxitarm és Életkristály termékek forgalmazása, valamint az azokkal kapcsolatos tájékoztatás során termékeinek gyógyhatást tulajdonított. A Versenytanács az eljárás alá vontat a jogsértõ magatartás további folytatásától eltiltotta, továbbá helyreigazító nyilatkozat többszöri közzétételére, valamint 30 millió forint bírság megfizetésére kötelezte.
A gyógyhatású, az emberi szervezetre ható készítményeket keresõ vásárlók a fogyasztók speciális csoportját jelentik, akik a gyógyulás vagy gyógyító hatás, illetve a fogyás reményében lényegesen érzékenyebben reagálnak az ezt ígérõ tájékoztatásra és anyagi erejüket meghaladó kiadásokra is hajlandóak. E piac fogyasztóit egészségügyi problémáik, testi és egyéb adottságokból adódó fogyatékosságaik fokozottan kiszolgáltatottakká teszik. A gyógyszerek, gyógyhatású termékek és általában az egészség, a testsúly megõrzésével, helyreállításával kapcsolatos termékek bizalmi termékeknek tekinthetõk. Különösen újonnan piacra kerülõ termék esetén a fogyasztók elõre nem ismerhetik a termék hatásait. A bizonytalanság jelentõs lehet. Ezt a bizonytalanságot hivatott mérsékelni a hatósági ellenõrzés és engedélyeztetés.
Az engedélyezési eljárásnak egyik fontos célja az, hogy az emberi egészségre ártalmas termékek ne kerüljenek forgalomba, és a forgalomba hozás és fogyasztás feltételei egyértelmûen legyenek meghatározva. E szûrés elengedhetetlen velejárója, hogy az esetleg hatásos és jó termékek késõbb, nehezebben kerülhetnek a piacra, illetve aki e szûrõn nem kíván átesni, nem is viheti piacra - még esetleg akár nagyon is jó - termékét, vagy legalábbis nem adhat termékérõl olyan tájékoztatást, ami gyógyhatásra utal. Tehát mindazok a vállalkozások, amelyek ezt az utat megkerülik, nem állíthatják termékeikrõl azt, hogy annak gyógyhatása van.
A versenyfelügyeleti eljárás során az OÉTI (Fodor József Országos Közegészségügyi Központ Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézete) a GVH megkeresésére kifejtette álláspontját a Kft. egyes termékeirõl. A "Metabol reklámanyagának szövege azt az illúziót kelti, hogy a termék rendszeres szedésével lefogyunk, megszûnnek a bõr és hajproblémák, az izületi fájdalmak, a szívizom károsodása, a vérnyomásproblémák, a menstruációs panaszok és a depresszió. Ezek a hatások nem elvárhatók az étrend-kiegészítõ készítményektõl. Ezek a hatások nem elvárhatók az étrend-kiegészítõ készítményektõl. A felsorolt problémák betegségek, amelyek megoldása az orvos feladata gyógyszer ill. gyógyhatású készítmények segítségével." Az Oxytarm kapcsán az OÉTI kifejtette, hogy a "reklámanyagban feltüntetett hatások (segít a székrekedés, hasmenés, aranyér, bélgyulladások esetén, a Candida elleni küzdelem nélkülözhetetlen eszköze stb.) megtévesztõk, azt sugallják, hogy az említett betegségek megszûnnek a termék fogyasztásával. A Vivax kapcsán az OÉTI tudatta, a reklámanyagban feltüntetett hatások (növeli a szexuális vágyat és fantáziát, fokozza a potenciát és a libidót, csökkenti a depressziós tüneteket) élelmiszer készítményeken nem szerepelhetnek.
A Versenytanács döntése meghozatalakor a GVH már kialakult joggyakorlatát folytatva azt vette figyelembe, hogy az érvényben lévõ törvények alkalmazása mellett a vállalkozások étrend-kiegészítõnek minõsülõ termékeinek nem tulajdoníthatnak gyógyhatást, illetve nem állíthatják, vagy sugallhatják, hogy a változatos, kiegyensúlyozott étrend nem alkalmas a szükséges tápanyagok bevitelére.
A Versenytanács a szankciók meghatározásakor súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy az eljárás alá vont társaság ügyvezetõje hasonló tárgyban indult, marasztalással záruló eljárásban szereplõ vállalkozás vezetõ tisztségviselõje volt, valamint azt, hogy az eljárás alá vont nem folytatott önkéntes jogkövetõ magatartást, illetve magatartása súlyosan felróható. A helyreigazító nyilatkozatokat azokban az újságokban kell közzétennie, ahol a jogsértõ hirdetések rendszeresen megjelentek.
Budapest, 2005. július 6.
dr. Horváth Anita
Sajtófõnök
További információ:
Dr. Horváth Anita
Gazdasági Versenyhivatal
Sajtófõnök
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
Nincs jelen
#2802 2009-03-31 09:36
- Hunoranyu
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Gondoltam,hogy megint lelombozzák a jókedvemet...... Pedig már kezdtem hinni magamban,hogy meggyógyulok. Most marad a depi, és a többiek. De azért köszi az infókat. :(
Nincs jelen
#2803 2009-03-31 09:50
- nanus
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Hunoranyu! Ha Neked használ, akkor szedd. Tudod, minden éremnek két oldala van. A Tiéd az egyik, ez pedig a másik. Ez nem jelenti azt, hogy az állapotodban ne állhatna be javulás! De meggyógyítani nem fog....
Szép napot!
Nincs jelen
#2804 2009-03-31 13:50
- Hunoranyu
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Nanus! Ezzel nagyon is tisztában vagyok,hogy minden éremnek 2 oldala van. :) Minden beteg más, más használ neki. Nekem is volt,hogy az egyik fellángolásnál a salofalk klizma segtíett, de a következõnél csak rosszabbul lettem tõle. :(
Nagyon nem vagyunk egyformák........ Rita
Nincs jelen
#2805 2009-03-31 13:57
- nanus
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Rita, értem én.... Tudom, milyen az ember, mikor beteg. MIndent kipróbál, mindent megpróbál. Csak az dühít fel, amikor a gyógyulás reményével kecsegtetnek, és egy csomó pénzt lehúznak az emberrõl, akinek ugye nincs elég baja azzal, hogy kínlódik. Ha javasolhatok valamit: próbálj meg egy kineziológust. Rajtam már egy kezelés is sokat segített. Persze, tudom. Ez sem mûködhet mindenkinél egyformán. De hátha... Tudod. Egyszer talán elcsípjük azt, ami hat. Nekem a kinez hatott.
Nincs jelen
#2806 2009-03-31 16:26
- Sa-ni
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Van valakinek a Duspatalin nevû gyógyszerrel tapasztalata? Én 2 napja szedem, és csak fokozta a tüneteimet - lehet ez a gyógyszer a "bûnös"?
Nincs jelen
#2807 2009-03-31 17:56
- Hunoranyu
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Nanus! Köszi szépen a tippet.
Nincs jelen
#2808 2009-04-01 01:26
- Cori
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Sziasztok.
Szed valaki közületek Klion-t? Épp egy hete szedem, de rosszabbul lettem, mint voltam. Olyan hirtelen hasmenések jönnek rám napközben, hogy....berregnek a beleim és egyéb kellemetlen fájdalom is jelentkezik. Egyéb mellékhatásai elõjöttek, amiket a betegtájékoztató is ír: fémes rossz szájíz, lepedékes nyelv, álmosság.
Nincs jelen
#2809 2009-04-01 03:30
- mercy70
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Cori!Én szoktam Kliont szedni,de sosem voltak ilyen mellékhatásai.Mit szedsz még mellette?
Nincs jelen
#2810 2009-04-01 11:26
- ani58
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Cori! Az én lányom is colitises és neki sem jó a Klion meg a Ciprobay sem, már többször próbálkoztunk vele régebben és neki is fokozta a hasmenést, vérzést és sokkal rosszabbul lett mindig, mint elõtte, ugyhogy én többet nem vagyok hajlandó neki adni. Egyébként olvastam, hogy colitisben újabban már nem is ajánlják.
Üdv.: Ani
Nincs jelen
#2811 2009-04-01 12:40
- nanus
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Rita, nincs mit, nagyon szívesen. Remélem, hogy hasznos lesz Számodra. Sok sikert és kitartást!!!!
Nincs jelen
#2812 2009-04-01 15:02
- Sa-ni
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Cori: én többször szedtem Kliont, de olyan volt, mintha be sem szedtem volna, sem jó, sem rossz hatása nem volt.
Nincs jelen
#2813 2009-04-01 18:49
- zincõ
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
hallottatok már a Lactoseven szimbiotikumról???
valakinek esetleg tapasztalata??
Nincs jelen
#2814 2009-04-01 19:09
- mercy70
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Zincõ,szedem néha.Orvosom javaslatára.Tapasztalat?21 év Crohnnal a hátam mögött,szerintem nagyon jól vagyok.
Nincs jelen
#2815 2009-04-01 23:42
- Cori
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Régebben, kb. 1,5 éve szedtem már Kliont egy ideig, de nem emlékszem meddig és arra sem, hogy miért kellett abbahagynom. Most 1 hete szedem, érdekes, mert 2 nap múlva teljesen elmúlt a nyálkás váladék. :) Viszont azóta erõs hasmenésem lett és más az érzés is. Tegnap bevettem éjfél körül, reggel fél 4kor rohanás volt a wc-re.
A reggeli adagom nem vettem be, mert kineziológushoz mentem messze. Napközben minden oké volt, sõt azt a fémes ízt sem éreztem délutánra. Most este ismét bevettem egyet...leragadnak a szemeim, pedig éjszakai bagoly vagyok. Reggel és este kell bevennem belõle 1db-ot, mellette Medrol 40mg, de vasárnap óta 64mg, mert ha nem emelek idõben, akkor hónapokig fetrengek a rosszulléttõl. Ezt szó szerint kell érteni. :( Persze a dokim ilyenkor van külföldön, tehát tanácsot sem tudok tõle kérni, hogy szedjem, vagy ne. Múlt héten azt mondta, tükrözésig szedjem. Jövõ hét péntekre van idõpontom, de addig...?
Nincs jelen
#2816 2009-04-02 01:20
- cyan
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
szerintem ne szedd tovább a hatását már bõven kifejtette és töbebt árt mint használ
Nincs jelen
#2817 2009-04-02 06:34
- Juni
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Sziasztok! Én jelenleg is kapom a Kliont, igaz nem tablettában. Évek óta nem tudom szedni tabl.-ban, 10 perc után viszont látom. :) Infúzióban kapom, naponta kétszer. Különösebb mellékhatása nincs leszámítva a hányingert néha. Cori! Szerintem se szedd ha ilyen gondokat okoz, elég a Medrol. Jobbulást és kitartás mindenkinek! :):):)
Nincs jelen
#2818 2009-04-02 12:54
- Cori
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Sziasztok! Na most ismét egy fogas kérdés. Este bevettem az 1 db Kliont, totál elálmosodtam tõle, beszélni alig tudtam. Éreztem, hogy zsibbad az arcom, a szám, szemem. "Bedagadt" a fejem elég látványosan. Bezuhantam az ágyba, reggelig aludtam.
Reggel arra ébredtem, hogy a térdeim rettenetesen fájnak, olyanok, mint az elefántnak, úgy bedagadtak. A torkomon fehér foltok lettek. Most meg nem tudok elmenni wc-re....
Ez röhejes, komolyan.
Nincs jelen
#2819 2009-04-02 14:28
- Réka25
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Cori!
Én is szedem/szedtem a Kliont kb 2 hétig, naponta 2-szer, és tegnap hagytam abba önkényesen, mert nekem is elõjött a lepedékes nyelv, és a fémes szájíz mellékhatásként, ráadásul nekem olyan érzésem van, mintha folyamatosan lenne vmi a torkomban, illetve a számban. Összesen 2 dobozzal kellett beszednem, és azt mondta az orvos, hogy ha ez elfogy, akkor többet nem is kell. Az elsõ doboznál még nem is volt semmi változás, de a másodiknál elõjöttek az említett dolgok, és ezért abbahagytam. Még 14 szem lett volna belõle, de már azt nem akarom én sem beszedni. Én amúgy a Kliont a Salofalk 500-zal és a Budenofalk-kal együtt szedtem.
Nincs jelen
#2820 2009-04-03 00:42
- Cori
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Köszi a tanácsokat. Ma nem is vettem be és nem is fogom többet. Délután 4körül végre sikerült bejutnom wc-re is. A torkomon enyhék a foltok, szerintem így holnapra el is múlik. Azt nem tudom ezt a zavartságot mitõl érzem. Talán a bedagadt fejemtõl? A látvány nem is igazán zavar, viszont az az érzés...mintha pofazacskóim nõttek volna és felszilikonoztattam volna a szám. Vicces is meg nem is.
Réka24, nekem is csak 2 dobozzal kellett volna beszednem belõle. Tükrözésem lesz 10-én, addigra elfogyott volna.
Így marad a Medrol, más semmi. Kiegészítésként csontritkulásra kell szopogatnom 1 vitamint.
Remélem mindenkinek elmúlik minden nyûgje és hamar rendbejövünk.
Nincs jelen
#2821 2009-04-06 14:31
- VOLT-R
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Sziasztok!
Lehet, hogy írt már valaki ezekrõl, de sajnos ennyi oldalt nincs idõm visszanézni (kb 550 hozzászólásnál feladtam). Én nem gyógyszerekrõl, hanem tápszer + egyébrõl szeretnék érdeklõdni, hogy valaki CROHN-os használta-e közületek, és mi a tapasztalat?
PROTIFAR 90
NUTRISON POWDER
GREEN GOLD TERMÉKEK (http://www.wellstar.info.hu/2-greengold.htm)
Köszi, ha reagáltok valamit!
Szerkesztette: VOLT-R (2009-04-06 15:21)
Nincs jelen
#2822 2009-04-09 12:49
- mamo.
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Sziasztok!
Entocort tablettát szedett valaki és az használt? ez lenne a kérdésem.
Köszi
Nincs jelen
#2823 2009-04-09 13:38
- VOLT-R
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Hello! Nekem a párom Crohn-os 1989. óta, és õt sokáig kezelték Entocort kapszulával (ha jól emlékszem, ezt váltotta fel az Imuran), meg az Entocort clismát is használta.
Hogy használt-e? Hát, azt gondolom, a lelki- és idegállapot, a stressz sokkal nagyobb befolyással van az állapotára, mint a gyógyszerek. De valamit biztosan használt, mert amikor volt egy-egy nagyon rossz idõszaka, akkor a megmaradt Entocortot kapkodta befelé...
Nincs jelen
#2824 2009-04-09 14:30
- aiolosz
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
VOLT-R írta:
Sziasztok!
Lehet, hogy írt már valaki ezekrõl, de sajnos ennyi oldalt nincs idõm visszanézni (kb 550 hozzászólásnál feladtam). Én nem gyógyszerekrõl, hanem tápszer + egyébrõl szeretnék érdeklõdni, hogy valaki CROHN-os használta-e közületek, és mi a tapasztalat?
PROTIFAR 90
NUTRISON POWDER
GREEN GOLD TERMÉKEK (http://www.wellstar.info.hu/2-greengold.htm)
Köszi, ha reagáltok valamit!
Üdv VOLT-R !
Szerencsére egyikhez sem volt szerencsém, de ha netán velõspacal ízû is lesz, akkor kipróbálom :)
Az elsõ kettõ olcsó és patikákban kapható, a harmadik pedig nem :(
Komolyra fordítva, érdemes elolvasni ezt:
VOLT-R, ezt érdemes elolvasni
A szerzõt itt találod meg:
Fekete Krisztina dietetikus
Azt hiszem autentikus a véleménye és bizonyosan szívesen segít Neked.
más
Régen jártál erre és jó, hogy most itt vagy, illetve egy frászt jó, lehetne egy vidámabb hely is...
Munkahelyed az, ami régebben volt ? Nem privát okból kérdem, mert ugye azt nem itt tenném...de Te sokxor tudtál segíteni hasznos információiddal.
Remélem én is tudtam Neked segíteni.
aiolosz
Nincs jelen
#2825 2009-04-09 15:37
- VOLT-R
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Köszi, elolvastam még egyszer, bár ezt épp a hétvégén találtam meg, amikor recepteket próbáltam keresni.
Igen, rég jártam erre, sajnos sok a munkám mostanában (melóhely még változatlan).
Ezek a szerek egyébként azért keltették fel az érdeklõdésem, mert mostanában Ati elég rossz idõszakát éli (kolonoszkópia után van épp), és nagyon hiányosan tudom csak "etetni", egyébként is tök rosszul kajál (ritkán és keveset). Arra gondoltam, hogy valamiképp utána járok, mit lehetne ezzel kezdeni, illetve hogyan tudnék javítani az étkezési szokásain (úgy, hogy õ persze ellenáll)... Ami kaják itt fel vannak tüntetve, annak a nagy részét õ nem tudja befogadni, így abszolút egyedire kell szabni az étkezését.
Ami hónapok utolsó hétfõjén szokott lenni valami összeröffenés az Erzsébet kórházban, oda jár közületek valaki? Arra gondoltam, egyszer ellátogatnék, megnézni, milyen. Plusz ott van a progastro is nagyker áron, állítólag...
A Green gold azért érdekelt volna, mert múlt szombaton ezzel kapcsolatban volt valami rendezvény (elõadás, konferencia, ilyesmi? orvosok részvételével), és ott állítólag beszéltek valami Crohn-os ürgérõl, akit totál rendbehozott (nem meggyógyított) ez az algás cucc.
Szerkesztette: VOLT-R (2009-04-09 15:37)
Nincs jelen
#2826 2009-04-09 16:01
- aiolosz
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
VOLT-R írta:
"...Köszi, elolvastam még egyszer, bár ezt épp a hétvégén találtam meg, amikor recepteket próbáltam keresni......."
Szerintem pedig Fekete Krisztinát érdemes megkeresni...Utticai Cato után szabadon.
Az Erzsébet kórházi összeröffenésekrõl pedig, többek között, Clio tud neked beszámolni. Miután Clio az érdekvédelemmel foglalkozik az "MCCBE"-ben, így lehetne vele "bartelozni", Te is tudsz Neki segíteni...Õ is Neked, jó-jó tudom, mert írtad, hogy sok munkád van...
Ami a "Green gold"-ot illeti, arról privát véleményem van és eszembe jut az a "szovjet" orvos, aki a vak anyósának egy hal szemeit ültette be...nem folytatom, gonosz asszociációim vannak és 1ébként is off
Nincs jelen
#2827 2009-04-09 17:05
- mamo.
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Szia!
A Green Gold algágról, irtam Neked, hogy az tök jó volt az erõnlétemre és a vérképemre.
Vasat jól rendbeteszi, és tényleg erõsít.
Nincs jelen
#2828 2009-04-09 18:57
- Tom
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Sziasztok mindenkinek!
Én a Favin7plusz prémiumot szedem rendszeresen, mellette mindig mást:)Mindenkinek ajánlom, mert jó. Hozzá tudlak juttatni benneteket sokkal olcsóbban,mint ahogy a gyógyszertár,és a biotéka adja. Írjatok, ha kérdésetek van vagy érdekel titeket!
Szép napot!Üdv:
Tom
Nincs jelen
#2829 2009-04-09 22:44
- cyan
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Szia Mamo!
Én most szedek Entocortot, minden Crohnosnak szívbõl ajánlom ha már muszáj szteroidon élnie... mert pár napja kezdtem el és azóta olyanokat tudtam csinálni, amit február közepe óta nem:( :) úgyhogy végre, végre megint jobb lesz egy ideig (amit szeretnék kihasználni hogy ha el kell hagynom, ne essek vissza!!).
Szóval már csak székrekedésem ne lenne és szinte tök jól lennék... írta VOLT-R, hogy a lelki okok sokkal nagyobb befolyással voltak a párjára, nos nekem is fõ-fõ a lelki ok, de egy új kezelés elején ettõl még senki ne riadjon el, a gyógyszer éppen azért kell, hogy amíg ezeken a lelki okokon nem sikerül javítani, addig is ki lehessen bírni (ezt persze csak arra az esetre írom ha valakinek hasonlóan nagy megoldandói vannak). Ha már egy éve szedni kell, akkor esetleg lehet félni hogy veszít a hatásából... (én még azt nem tudom)
Nincs jelen
#2830 2009-04-09 22:54
- mamo.
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
köszönöm Cyan, hogy ezt leírtad, már sok gyógyszert szedtem, de most legalább remélem, hogy ez segít.
Sokáig szedtem az Imurant, nem használt, sõt, sok minden bajom volt, de nem vérzett a bélésem.
Vérzés most már szerintem elmúlik. Most már a kedvem is jobb. Igy igaz, ha jobban vagyunk, tudunk törödni a lelkünkkel is. Most gondolkodom, hogyan tovább, mert nem véletlen ez a kiújulás. Mindennek oka van. Tudjuk is mi az, de tennünk is kellene valamit.
Nincs jelen
#2831 2009-04-14 18:10
- cyan
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Sziasztok!
Sajnos az után hogy 2 hozzászólással visszább még dícsértem és ajánlottam az Entocortot, most muszáj vagyok megint ide egy negatívabb kérdéssel elõjönni... ettõl még elõre le kell szögeznem, hogy nincs vele baj... /amennyiben a következõket nem tapasztalták mások (NÕK) rajtam kívül/ (az pedig, hogy NEKEM már ez sem hat, egyéntõl és korábbi szteroid kezelésektõl(...) függ, én már elértem ezt a "stádiumot" is...)
A kérdésem az lenne, tapasztalt-e valaki olyat BUDEZONID (Entocort, Budenofalk...) szedésénél hogy a menzesze gyakrabban jött meg a kelleténél? (mondjuk 2× gyakrabban de normálisan megjön) Én egy hete szedem, és máris.... elõtte a Budenofalknál ugyanez történt! És egyébként sosem szokott ilyen lenni, akkor már inkább késik.....
Szerkesztette: cyan (2009-04-14 18:12)
Nincs jelen
#2832 2009-04-14 20:17
- Ede
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Szia, Cyan! Nekem a medroltól tavaly összesen volt három menszeszem. Letettem dec 24-én, és márciusban egyiket 10 nap múlva követte a másik brutál... Most újra medrolozom... Nagyszerû gyógyszerek nagyszerû mellékhatásai....
Puszi
Nincs jelen
#2833 2009-04-14 20:28
- cyan
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Szia Ede! Hát igen, medrol a másik véglet... nekem tavaly még normális volt mellette idén már késett tõle(vagy nem tõle?)... én azon csodálkozom hogy elvileg az enyhébb szteroid is max. késleltethetné, de nem értek hozzá biztos megvan rá magyarázat hogy miért mégis fordítva "hat"... hát igen a nagyszerû gyógyszerek és még el is tûrnék ennyit de sajnos már ez se hat úgy mint elõtte.... mindenbõl csak a mellékhatás marad nekem??? :(:(:(
Puszi!
Szerkesztette: cyan (2009-04-14 20:29)
Nincs jelen
#2834 2009-04-14 21:38
- Ede
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Drága Cyan, tudnék mesélni.... szar az ügy, de mit lehet tenni. Teljesen tanácstalan vagyok ám, de mindegy. Szép álmokat!!!
Nincs jelen
#2835 2009-04-14 21:53
- cyan
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Azt elhiszem...így én is tanácstalan vagyok elegem van már hogy mindig "megjósolom" hogy ha ez és ez így marad akkor minden megy tovább lefelé a lejtõn.....de tenni nem tudok ellene csak látom ahogy megyek tönkre... legalább álmodnék szépet, köszi. Neked is szép álmokat! és mindenkinek. Kívánom hogy használjátok ki, amit csak lehet.
Nincs jelen
#2836 2009-04-15 06:31
- nanus
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Cyan, kérlek, ne keseredj ennyire el!!!! Tudom, megértelek, mint ahogy itt szerintem mindenki! Egyébként nekem a Medroltól voltak ilyenek. Vagy alig-alig jött meg, vagy havonta kétszer is megvolt. Rohadt egy dolog. Én nemrég abbahagytam a Budenofalkot is, a Pentasa maradt. De bizony újra kezd hasmenésem lenni, illetve nem igazi hasmenés, csak olyasmi. Napi 3-4-szer megyek... A hasam ugyan nem fáj. De NEM akarok szterót szedni többé. Persze lüke vagyok, ez nem akaráson vagy nem akaráson múlik. De ha csak egy mód van rá, elkerülöm. Engem totálisan tönkretett. Nem mintha a bélre nem használt volna, de minden mást kicsinált rajtam. A hajam csomókban hullik és fulladozom. Májusban kellene kontrollra mennem, de elõbb el akartam menni. A kolléganõm viszont tegnap epemûtétre ment, két hétig nem lesz, úgyhogy nekem addig muszáj maradnom. No mindegy, nem vészes a dolog, csak úgy piszkál.
cyan! Kitartás!!!!
Szép napot!!!
Nincs jelen
#2837 2009-04-15 07:59
- mamo.
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Sziasztok!
Én is kérlek titeket, ne keseredjetek el.
.
Nagyon remélem megtalálják a nekünk való gyógyszert, mellékhatások nélkül. Ezt föleg a fiatalok miatt, persze magunk miatt is, de nem szabad, hogy sok-sok fiatal annyit szendvedjen. Higgyetek nekem ,meglesz hamarosan a gyógyszer.
.
Egyik nap jobb, a másik rosszabb. De nem szabad feladnunk a harcot.
.
Cyan meg kell kérni az orvost próbálkozzatok más megoldással. A beöntõszerek sokat használnak. Te nem kaptál?
Kedves Ede!
Mi van a homeopátiával? Szeded még a homeobogyókat?
Én most rengeteg szteroidot kaptam alül, felül ez használ egyedül sajnos. De legalább használ.
Lesznek még jobb napok is és gondolkodom a homeon és az étkezésen, hogy hogyan tovább.
.
Cyan hallottál a 3 hetes krumplidiétáról? Megkeresem, ha gondolod.
Mindenkinek szép napot, nem elkeseredni
puszi
mamo
Nincs jelen
#2838 2009-04-15 08:31
- VOLT-R
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Hah.... nálunk a párom szedte, és én menstruáltam 3 hetente : ))) szóval volt mindig kb 2 tiszta hetem. : (((
Nemrég hallottam az Aviva módszerrõl (ez egy torna, egy magyar származású nõci fejlesztette ki). Fogalmam sincs, a gyógyszerek ellenében tud-e hatni, de ezzel a tornával mindenféle menstruációs problémát helyre lehet tenni, és a problémás napokat minimumra csökkenteni. Hát én ezzel fogok most próbálkozni. Könyv formájában kapható, sajnos neten nem találtam meg a gyakorlatok leírását, se video-t.
Szerintem érdemes kipróbálni, itt a link, ha szeretnétek kicsit informálódni róla: http://www.avivamodszer.hu/
Nincs jelen
#2839 2009-04-15 09:08
- youlcsi
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
szia cyan!
én 2 hónapig szedtem az entocortot, akkoriban volt egy 41 napos (ennek elején kezdtem szedni) egy 28 napos, zárásként pedig 14 napos ciklusom (ekkor már nem szedtem). szóval hogy gyakoribb lett-e? lehet. de aztán jött a prednisolon (6 hétig), és azóta -november- csak gyógyszerrel volt 1x vérzés (ma megyek a köv. adagért az orvoshoz így a 45. napon :)). persze azóta igazoltak pcos-t, úgyhogy én nem vagyok mérvadó ilyen témában. és gyógyszerszedésben sem. szteroidok olyannyira nem hatottak, hogy még a mellékhatni sem akartak :) (gyomorégés, pattanások... kb ennyi... asszem. és még étvágyam sem volt mellettük)
szóval fel a fejjel! nem vagy egyedül :)
Nincs jelen
#2840 2009-04-15 10:26
- kitti60
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Sziasztok!
Én péntek óta szedek 16-ról 8mg Medrolt..Húsvéthétfõn megjött 5 hónap után. De most pénteken már abba is hagyhatom teljesen. Akkor én is számitsak ilyen durva rendszertelenségre? vagy most hogy nem szedem normálisabb lesz? Szerintetek? :S
Nincs jelen
#2841 2009-04-15 11:05
- Ede
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Szisssztok!
Cyan, teljesen meg tudlak érteni, mert nem kívánom azt a 3-4 napot, amit múlt szerda óta - amikor is az orvos közölte, hogy immáron 5. (vagy 6.?) alkalommal is neki kell esni a szteroidnak. Elõtte a rákészülést szenvedtem meg, utána meg... csõstül jönnek a korábban már tapasztalt mellékhatások. Olyannyira el voltam kettyenve, hogy igazából egy darab vigasz szó nem jut eszembe. De ez van. A legrosszabbon túl vagyok. Most, hogy 32-n vagyok a héten (már csak holnap kell az utolsót, péntektõl 16), jött a szokásos agresszióm, de kaptam egy fülest és most sedativ pc nevû homeo bogyót szedek rá, nagyon jó. nem szedál le, nem vagyok álmos tõle, de a közérzetem összehasonlíthatatlan. Megint kezdtem a sárkányt, a gyerekek meg csak néztek, hogy ki ez??? Ne tudjátok meg. Csak azt tudom mondani, hogy ha nagyon kell, akkor nagyon kell, de azért az orvost kell presszionálni (bár én már egy hete teszem és mégsem képes elolvasni a betegutamat az új doki... áááhhh, ilyenkor ezt érzem, de megrázni magad és tovább!!!!). Egész egyszerûen nincs más választásunk, csak tovább csinálni a dolgunkat, nem?
Persze, ha szarul van az ember, akkor szarul van és akkor azt tessék mindenkinek tudomásul venni.
Kitti, az hogy Neked milyen lesz... ki tudja. Várd azt, hogy jó lesz, elõre ne izgulj, mert annak nincs értelme. Mondjuk, nekem nem nagoyn hiányzott, csak már az is gáz volt, mikor a nõgyógyászom meg norcolutot adott, hogy legyen.... meg ugye, ha nincs meg ez a havi tisztulási folyamat, akkor az nem egészséges.
Volt-R, én még nem hallottam errõl, köszi az infot.
Nincs jelen
#2842 2009-04-15 11:10
- Ede
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Drága Mamo,
csinálom folyamatosan, de sajna, minél tovább tart a sztero, meg a többi sz@r (most reggel 6 féle gyógyszert szedek), plusz kétféle homeopatiasat. Mivel a nyugtatós nagyon bejött így én hiszek a többiben is, de természetesen a hatásmechanizmus felépülése a sok más gyógyi miatt még tovább eltart. Nem akarom feladni. Valahol ez (is) tartja bennem a lelket. Most nagyon ramatyul nézek ki belül (tele van polippal a gyulladástól), arra kell ez a brutál kezelés, de majd késõbb. Te hogy vagy? Mondjuk az alapján, hogy alul-felül sztero, nem túl jó lehet a képlet, de...
Most pont azon gondolkodom, hogy a medrol óta nincs hasmenésem, de vajon a kajával akkor is kell vigyázni? Majd holnap megkérdem, mert a dietetikus, meg az új orvos tart a Szent Imrében gasztro klubot, hátha lehet kérdezni is. Gondolok itt arra, hogy a medrol csak tünetileg ad biztonságot, tehát kell vigyázni az étkezéssel, vagy lehet mellette nyugodtan enni. Mert hasmenésem az kanyarban sem. Na, szép napot!!
Nincs jelen
#2843 2009-04-15 13:01
- pötyi
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Szia Kitti!
Én is most megyek lefele a medrollal de nem ilyen õrûlt iramban mint te! Nekem az orvosom úgy szokta javasolni hogy hetente -4mg és amikor márcsak napi 4mg marad akkor is még 1 hétig minden másnaponta 4mg és így nincsenek problémák. Szerintem kérdezz rá a dokidnál. További szép tavaszt!
Nincs jelen
#2844 2009-04-15 14:55
- kitti60
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Szia Pötyi!
Amikor kezdtem szedni akkor 4 szemet, utánna kettõt, majd egyet, felet és most egy negyedet szedek egy hétig és utánna befejezhetem...az orvos látta milyen a helyzet belül, remélem tudja mit csinál. :) Majd meglátjuk mi lesz :) Sok napfényt arrafelé! :)
Nincs jelen
#2845 2009-04-15 15:51
- cyan
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Sziasztok!! :) ollyan késõn néztem be ide, hogy már ennyien írtatok:):) megint köszönöm Mindenkinek a sok bíztatást, ne aggódjatok én már nem vagyok képes hosszú idõn keresztül mosoly nélkül megmaradni, akkor sem ha fojtogatnak...:):):) fõleg úgy nem hogy írtok :):) na hol is kezdjem:)
Nanus! Oké nem keseredek el látod éppen jobb a kedvem :):) Neked is legyen! Én már a Pentasára mondtam azt hogy soha többé nem akarom szedni!!! úgyhogy ha hasmenésed van szedjed szorgalmasan vagy másegyéb 5-asa-t mert én amiatt "õrjöngtem" hogy szorulááás.... kitartást Neked is!! Én is kívánom hogy NE kelljen többet szteroiddal tömnöd magad, persze, ha mégis muszáj lenne, egy tipp :D lehet hogy sokaknak ez nem fog tetszeni de erõsítsd az immunrendszered attól a gyulladás ígyis úgyis megvan már de a szteroidnak csökkenhetnek a mellékhatásai, jobban bírhatod... tudom duma de én elég jól viseltem eddig a medrolt még ha utálom is (igaz nem szedtem olyan sokáig)...
mamo írta:
Cyan meg kell kérni az orvost próbálkozzatok más megoldással. A beöntõszerek sokat használnak. Te nem kaptál?
Kedves Mamo! Holnap megyek CT-re, és remélem-várom a legjobbakat:) attól is függ, mit fognak látni...de olyan erõs érzések kavarognak bennem hogy mûteni nem hagyom magam. Nem akartalak elszomorítani Téged sem, most ilyen tré az életem és kész... attól még vigyorgok ha olyanom van :D beöntés nem tudom mit érne, mert amennyire én érzem, és a kolonoszkóppal látták, a vastagbelemnek nincs baja... csak feljebb lehet nagy a gubi.
Krumplidiéta?! Lehet hogy hallottam már róla, de hogy nem több, az biztos :) szóval nem tudom milyen, meg mitõl jó, másoknak jó-e? Örömmel veszem ha írsz róla :)
VOLT-R! Minden nõnemû nevében köszönöm a tájékoztatást :)
Youlcsi! :) azért nagyvonalakban már ez is mutat valamit-medrol késleltet, budezonid meg...nem tudjuk :D zavart okoz...de nálam legalábbis gyakoribbságot. Tényleg nem vagyok egyedül legalább ez milyen klassz! :):P
Drága Ede! Ezt az ingerültséget (sárkányságot :D) én is ismerem, nekem a budenofalknál volt olyan... örülök hogy találtál rá hatásos szert. A többi meg, fuhh, kitartást!!! Én sem sok vígasszóra vagyok képes, meg már elfáradtam :D még a mellékhatások kapcsán eszembejut megint, hogy próbálkozni talán még hasznos lehet, hogyan lehetne ezeket enyhíteni, hogy ne okozzon az a fránya gyógyszer még több bajt...kalciumot szedni, azt már én is elkezdtem nehogy késõbb ebbõl bajom legyen!! És most megkapaszkodni: nem zavar ha a macska összekarmol :D próbálok ilyen dolgokat...(immunrendsz.) :D de még kísérleti stádium :D
Húhh, amit az orvosodról írtál, az nem túl kecsegtetõ... elsõ dolga kéne hogy legyen :S...
"meg ugye, ha nincs meg ez a havi tisztulási folyamat, akkor az nem egészséges." - erre az elsõ reakcióm: ez baromság semmi szükség rá :D bocsi :D ezt most muszáj volt:):):) sajnálom ilyen a hangulatom :P
Kitti! Számíthatsz rendszertelenségekre ha szedned kell, de amint látod, a medrol úgy néz ki max. késlelteti a dolgokat, míg másféle szteroidok, máshogy zavarhatnak be... de majd úgyis kitapasztalod, én ennek az egy mellékhatásnak tudnék örülni a medroltól :D
Nincs jelen
#2846 2009-04-15 19:29
- Ede
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Sziasztok.
A tisztulásos dolgot arra értettem, hogy nekem tavaly év végére mindkét petefészkemben ciszták voltak, az egyik már 4 tasakos lett... és ezt is a medrol meg a nemmenstruálás nyakába varrta a nõgyógyászom. Dehát... most talán már nincs, mert a 4 tasakos februárra eltûnt, a jobb oldaliban viszont még ott virgonckodott. Majd lassan megint ideje mennem, de amíg nem okoz panaszt, addig a drága-nõdokibám nem piszkál bele, hozzá, köré, meg ilyesmi. Nagyon jó fej. Mindkét várandósságomat nagyon határozottan és okosan vezényelte le úgy, hogy mindkétszer aktív voltam (de ez nem ide tartozik, bocs).
SZép napokat!!!
Nincs jelen
#2847 2009-04-15 19:50
- mamo.
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Szia Ede!
A gasztro klub engem is érdekelne, itt lakom a Szent Imre környékén. Irjál bõvebbet, mikor lesz.
Köszi
Nincs jelen
#2848 2009-04-15 19:55
- cyan
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Szia Ede! Húú, ezt nem gondoltam, bocssssss :(:(:( így már nem írnám azt hogy baromság, csak azt hittem szimplán azt érted ez alatt hogy akkor mindig mindenkinek ez annyira jó....:S de legalább megint megtudtunk még egy "áldásos" hatást a medroltól... na többet nem engedem el magam így:P Jó éccakát szép napokat!
Szerkesztette: cyan (2009-04-15 19:56)
Nincs jelen
#2849 2009-04-15 21:30
- Ede
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
Szia, Cyan, semmi gáz, ezért gondoltam, hogy leírom. Cupp
Mamo, holnap f3tól lesz az F épület ebédlõben. Egy dietetikus és egy gasztros szakorvos fog tartani elõadást, a témát nem tudom. Azt sem hogy mennyire zárt vagy nyílt, de szerintem nyugodtan jöjj Te is. Szép álmokat!!
Nincs jelen
#2850 2009-04-17 22:28
- ibolya
- Tag
- Regisztrálva: 1970-01-01
- Írások: 0
Re: Gyógyszerek, kiegészítõk
sziasztok én medrolt szedek és a háziorvosom a b12 , a c vitamin , és a multivitamin pezsgõtablettát javasolta colitis ulcerosát diagnosztizáltak nálam. ibolya
Nincs jelen

