#10051 2009-06-14 21:22

pasek
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Nita
(Mivel volt itt Nita és a párja, szóval mondhatom, hogy voltak itt Nitáék :))
Remélem hazaértetek rendben, és azt is nagyon remélem, reméljük, hogy Bükkszentlászló felé nem csuklott az anyukám, amiért emlegettétek, hogy az nyád ristenit, hova küldtél bennünket! :D
Melcsi:
Hétvége:
A patkány már három nullra vezet, tegnap volt egy döntetlen, mert az ugye nem száít, ha ugyanúgy találtam a patkányfogót, ahogyan azt este hagytam. Ha jól meggondolom, eddig csak etettük a kishavert...
Továbbá a hétvégém még azzal telt, hogy egy jó nagy adagot daráltam, na nem diót, hanem búzát a kamasz csirkéknek. Jajj, nagyon rosszak már! Ma tartottunk népszámlálást, de úgy hogy egyenként pakoltuk be õket a szálláshelyükre, mondhatni a kollégiumba.
Elõször jött ki az az eredmény, hogy nem szökött meg egyik sem, és osztódással nem is szaporodtak, azaz 39, mert 40en érkeztek és Pityesz miatt 39 koleszos, Pityesz ugye vegyük úgy, hogy magántanuló.
Ja igen, amit elfelejtettem, 4-1-est esznek és nem isznak és nem is boroskóla, hanem búza-táp. Rengeteg zöldet fogyasztanak, de nincs üveges tekintetük tõle, tehát nem a THC-s fajta zöldet, mielõtt meggyanúsítana valaki, hogy befüveztetjük a csirkéinket.
Végülis befüveztetjük, csak mégse úgy, még ha koleszosnak is titulálom õket. Tarrá tarolták az udvart, pedig csak két hete lettek rohangálósra engedve, egyik-másik már jó 80 deka is lehet.
Jóanyám ma mondta telefonban, hogy milyen isteni is lesz a kertbõl szedett friss borsóból borsóleves, és mellé zsenge rántott pipi újkrumplival. Így aztán mondtam a tollasoknak, hogy ne vigadjanak oly felhõtlenül, mert a borsó már vadul virágzik :D:D
Ha valaki hülének nézne, hogy még csak most virágzik a borsónk, annak tájékoztatásul elárulom, hogy 600 mBf a magasságunk kb. (Az mBf az "méterBaltifelett" csak hogy villogjak, hogy én ilyet is tudok)
Aiolosz:
Lisa mesélte, hogy miért is ne legyen jogász Pityeszbõl, de megnyugtathatlak, hogy a mérõszalag és a daráló csatlakozó kábele köti le nagyon, tehát a válasz adott: valamiféle elektrotechnikai pályát választ, mert ugye mi nem erõltetünk rá semmit a gyerekre!! :D:D
MA a papagájok is kinn voltak az udvaron, feltettük õket a garázs tetejére, ahonnan ráláttak a csirkékre. Volt kavarodás rendese, mert a papagájok féltek a csirkéktõl, ezért vadul repdesni kedtek a lakosztályukban, erre a csirkék beparáztak és elindult a láncreakció. De végül mindenki megnyugodott, olyannyira, hogy Kleki és Petra a zöld és a kék madár amint behoztuk õket azonnal elfoglalták az alvós helyüket. Petra a kalitka tetejét kívülrõl, Kleki pedig a hintát. Ja, ugyanis ma voltak elõször kinn a szabadban.
..és már írtam annyit, hogy kezdem szégyenleni magam, így hagyok teret másnak is, mert lassan nem férek el egy képernyõn!
Dolgos hétköznapokat, esetleg akinek még kijut a jóból kellemes nyári szünidõt!!
Sziasztok!

Szerkesztette: pasek (2009-06-14 21:22)

Nincs jelen

 

#10052 2009-06-14 21:24

aiolosz
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Melcsi_ írta:

Aiolosz, nem semmi :) Tök jó lehetett, imádom a Balatont. És már vissza és jöttetek, vagy Balatonról írsz? :)
Vitorlázáshoz meg a legjobb idõt fogtátok ki....jó nagy szél volt.

Vissza is jöttünk, de sûrûn vagyunk ott :D
A jövõ héten majd hosszabb idõre megyek le, de az internetrõl ott le vagyok tiltva :(
Azért minden nap kukucskálok, hogy rendben vannak-e a dolgot itt/is :)
Igen, kellemes szél volt... de mi most a motort szereltük be, többek között, mert nagyjavításon volt.
Én még fürödni sem tudtam :(

Nincs jelen

 

#10053 2009-06-14 21:33

aiolosz
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

pasek írta:

A patkány már három nullra vezet, tegnap volt egy döntetlen, mert az ugye nem száít, ha ugyanúgy találtam a patkányfogót, ahogyan azt este hagytam. Ha jól meggondolom, eddig csak etettük a kishavert...

Pasek, a múltkor elfelejtettem megírni, a patkányok a imádják a bélszínt, azt kell a patkányfogóba tenni :D 

Ami Pityikét illeti, bármi lehet, de nagyon nem javasolnám jogász és politikus pályát, hallgassatok az öregre, mert jót akar :)  Ahogy ismerlek Benneteket, tudom, hogy gondos szülõként, okos döntést fogtok ez ügyben hozni :D

Nincs jelen

 

#10054 2009-06-14 22:07

Nita
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Üdv!
Hazaértünk Pasek nem szidtunk az-az út gyönyörû bár az uccsó keresztezõdésnél egy lányt még megkérdeztünk jó felé megyünk-e kicsit gyanús volt mikor mondta hogy igen, de izgi út lesz :D Viszont így nagyon hamar odaértünk tényleg sokkal gyorsabb volt így köszi!
Most megyek pihenni egy kicsit mert hulla vagyok és holnap már Hétfõ :(
Puszi mindenkinek!

Nincs jelen

 

#10055 2009-06-14 22:17

judy1981
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Nori: nagyjából van sejtésem az idõjárás és az ízületek összefüggésérõl, de szerencsére engem még hagy aludni.
Kitti: ablak nyitva, málna jöhet :P, meggy maradhat.
Roor: Albán szamár effektus? :D Csak úgy halkan megjegyzem, hogy tegnap eszembe jutottál, amikor is húgommal végigsétáltunk a Debreceni pulykanapok bazársorán, és
#1 ha láttad volna, milyen kaják voltak...
#2 hûtõmágnesek a következõ feliratokkal: "HAGGYÁÁÁ NEKEM IS!!!" "EDD MEG A MARADÉKOT" "FÕZZÖN A FA..OM, MA HIDEGET ESZÜNK" :D
Melcsi: Hõsök 3? Szinkronosan? Ide vele. Bár még a 2.-at sem érkeztem megnézni, pedig itt van valahol :P Én lennék sorozatfüggõ, ha lenne egy értelmes sorozat, de mostanában nincs. Meg el is szoktam felejteni. Már mint  általában azt nem tudom összefüggésbe hozni, hogy pl. szerda van, és Dr. House. Ha már itt tartunk, vasárnap van, és Dirt :D De hol a távirányító! :O
Pasek: ha én nem dobtam egy Vukot Bükkszentlászlón keresztül (a gondok Bükkszentkereszt és Almár között kezdõdtek), akkor Nitáék is biztos kibírták :D
Anno mikor nekünk volt papagájunk, azok is kétségbe estek, amikor kitettük õket. Fõleg, mikor az egyik szomszéd fehér kölyök macskája átjött játszani velük :D

Szóval tegnap 10 órára be kellett menni egy szerzõdés miatt, de aztán bementünk Debrecenbe tescoba, mert anyám akart egy hordozható telefont. (Bezzeg mikor én akartam venni: "Minek az?") Így már a fõnök is akart egyet, ami nem is árt, lévén, hogy nem az én asztalomon van a telefon, de ugye mindent én írjak fel, és ilyenkor viszem a fél aztalomat.
Na de húgom kitalálta, hogy elõtte menjünk a Fórumba (ez Debrecen Westend-je csak kb. fele akkora, de oda elég. Árak kb ugyanott) Ami anyagilag rossz ötlet volt, merthogy most volt idõ kellõen szétnézni, így találtam 2-3 üzletet, ahol valamelyik kedvelt - megfizethetõ - ruha márkámat árulták, és végigszenvedte ámokfutásomat. :D Itt jegyezném meg, hogy vajon az M3 Outlet mitõl outlet, mikor ugyanannyiért vásároltam mindkét helyen?
Debrecen fõutcáján volt a már említett pulykanapok megrendezve, ahol... hm... micsoda illatok voltak... Meg olyan sorok, hogy nem volt kedvünk kivárni. A bazársoron találtam olyan mágneses láncot, amire már fájt a fogam egy ideje, így vettem is gyorsan egyet. Aztán bementünk a tescoba, és ugyanannyiért 2-t vettem. :D De mikor ott kerestem, nem volt.

Nincs jelen

 

#10056 2009-06-14 22:46

Melcsi_
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Aiolosz gondolom azért még elég hideg a Balaton vize és az idõ is hüvös volt.
Amúgy megskubiztam õõõ most hirtelen nem emlékszem melyik topik az, de tudod ahova képeket osztotok meg, szóval ott Alsoõrsös meg vitorlázós képeket. Klasszak :) Látom Te is nagy utazó vagy :) Na majd én is megosztok Veletek pár képet az utazásaimból.

Pasek :D:D:D:D:D:D Ne, ez kéész, már lakótársam kopogott be h minden rendben van-e annyit nevettem.
Még el is nevezitek õket wáááá :D Na és Pityesz hogy-hogy magántanuló? Patkánynak adtatok már nevet? Tiszta Zoo a kertetek, van ott minden, papagáj, csirkék, patkány...:D A te képeidet is emgnéztem, mármint amikor csirke van a  fejeden :D:D:D:D hihetetlen. :D
A patkánynak üzenem addig jár a korsó a kútra míg el nem törik...szóval...elõbb vagy utóbb...de bizti elkapjátok. :D

Judy én is szinkronosan néztem az elsõ és a második évadot a Hõsökbõl de sajna a neten mindehol felíratosan van a 3. évad és valóban annyira de annyira furcsa/rossz így, hogy más a hangjuk, de majd megszokom. Amúgy jó, úgyhogy mindenképp kotord elõ a második évadot. Ja Dr House, lost, Grace klinika és inkább be is fejezném mert végén meghazudtolom elõbbi kijelentésem :D De amúgy ezek elõtt bambulok, suli/munka után leeresztésképpen.

Nita jóéjszakát, jó pihenést!

Én is el teszem magam holnapra, jóéjt mindenkinek. ZzZzZzZzZzZzZ
De még elalvás elõtt még egy rész Hõõõsöööök :D

Nincs jelen

 

#10057 2009-06-14 23:20

sziszi32
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Sziasztok!
Melcsi, hogy te mien jó nõ vagy (ezen a fényképen!)!!! :)
Felség, remélem, hallásod javult valamicskét! Amúgy mingya megy a válasz is mailben!
Luci: igéreted komolyan vétetett! :D Mindenki látta, olvasta!
Nita: irigyellek Lisa-Pasekékért és a BTyKB megismeréséért (hogyhogy mit jelent? Hát azt, hogy Bükki TyúkKoleszosBanda! :P)
Judy: ez jó! Mármint a bevásárlós sztorid! :D
Aiolosz: bon voyage! :D (nagyon szeretem a hajókat, és a vangelis tengeri témájú zenéit! Mivel ez nem reklám helye, ezért le se irom, hogy az oceanic cd-rõl kotyogok) :D
Sorozatok: house, ruzs és nyujork, dexter, 'feleségek (egyre uncsibb, sajna), mostanában megint jó a doktor csont, azelõtt kedveltem a CSI: New Yorkot is. Emlékeztek még troy és mcnamara dokikra? Ezek a viasaték most már sose adják õket újra? Annyira birtam a stilusukat (meg troy dokit :P)
Nem sorozat, de ide sorolom még a nagy házalakitást, és a sprnannny-t. Még jó, hogy pölö ma sem volt bekapcsolva a tévénk! :D :D :D
Sorozatok nyelvezete: néha szeretem kikapcsolni a magyar szinkront, és megnézni angolul, egyrészt a hang, másrészt amiatt, hogy rájöjjek, mennyit értek még belõle... :D :D
Én mostanában tényleg alig tévézem, mivel rákattantam az e-könyv oldalakra, s a szemem már jojózik a monitortól, de ha olvasok, észre sem veszem az idõ rohanását! :D :D
Jóéjt mindenkinek! :D

Nincs jelen

 

#10058 2009-06-15 06:42

pasek
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Jó reggelt!
Nyertünk!
Szegény kishaver rendesen odalett, úgy ki voltak gúvadva a szemei reggelre, mint két hatalmas bors szem.
Aiolosz!
Végül a baracklekváros bukta miatt lett a patkánynak bukta, ebbe beletört a foga, vagyis az orra, ugyanis azt csapta telibe a patkányfogó!
Lisa azt mondta rám, hogy GYILKOS!!! :(
Akkora volt mint a cipellõm, pedig 43-asat hordok.

Nincs jelen

 

#10059 2009-06-15 07:01

aiolosz
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

pasek írta:

Nyertünk! Szegény kishaver rendesen odalett, úgy ki voltak gúvadva a szemei reggelre, mint két hatalmas bors szem.
Aiolosz!
Végül a baracklekváros bukta miatt lett a patkánynak bukta, ebbe beletört a foga, vagyis az orra, ugyanis azt csapta telibe a patkányfogó! Lisa azt mondta rám, hogy GYILKOS!!! :( Akkora volt mint a cipellõm, pedig 43-asat hordok.

<kép>

Jó szívvel javasolom ezt a helyet "Bukta" végsõ elhelyezése ügyében

Nincs jelen

 

#10060 2009-06-15 07:30

Melcsi_
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Sziszi, köszönöm a bókot. A Kép Olaszországban, Tropeán készült mikor kint éltem Reggio di Calabriában...régi szép idõk sejhaj (nagy sóhaj)
Egyet kell értenem Veled, ami a Dextert illeti wuuuuuu :D Állat :D Jó kis beteg sorozat, imádtam. CSI, mindet láttam (new york, las vegas, miami) Született Feleségek, Kés alatt -> Nip/Tuck a lista hosszú...ok lebuktam, sorozatfüggõ vagyok :D na nem, csak sokat voltam sick. :D

Pasek wá gratu Nektek, akkor végre fellélegezhetnek a tyúk kolesz lakói is. Na de õ (mármint a patkány) nem volt már amatõr...ja és elég nagy patkány lehetett áááá :D

Jajj, hétfõ reggel van hmhm :S Tudnék még aludni az az igazság. Mindig éjjeli bagoly vagyok...nehezen tudok aludni menni, elaludni, bezzeg a reggelek, rémálom, 5x nyomom ki a telefonon a szundit...

Mindenkinek szép napot, majd még cégtõl fel-felslisszolok. :) :*

Nincs jelen

 

#10061 2009-06-15 07:58

pasek
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Aiolosz
Nem rossz a temetõs link, sõt! De nálunk kicsit póriasabban mûködik a dolog végtiszt(eletlen)ség ügyében.
Jobb híján ugynis úgy történt a dolog, hogy mikor megláttam és megállapítottam a halál beálltát, patányfogóstul kivittem szegény párát a kuka mellé. Kivarázsoltam az elhunytat a halált okozó szerkezetbõl, majd mivel úgy meg volt meredve mint a 3 hetes kifli, egy szép lapulevéllel megfogtam a farkát, és orral lefele belehelyeztem egy kék mûanyag kerekes szeméttároló "konténerbe", vagyis jelen esetben orral lefelé lett felravatalozva. A gyászoló rokonság végsõ búcsút szerda reggeleig vehet az elhunyttól, ugyanis akkor jön a szemetes autó, aki végsõ nyughelyére viszi. Utolsó utja valószínûleg egy Miskolc környéki szeméttelepen lesz. De hát porból lettünk és azzá is leszünk.
Õ már az örök vadászmezõkön van a felhõk felett, és mennyei darákat csemegézget, de ha a patkánypokolba került esetleg (ugye patkánysága tetteit mi nem ítélhetjük meg, és azt sem tudhatjuk, hogy az írás szerint folytatta é az életét) akkor remélem a patkány ördög nem bünteti lekváros buktára kárhoztatással.
Viszont engem megviselt a gyilkosság ténye, majd Lisától megkérdezem, hogy ez vajon minõsített eset e, de annyiban biztos vagyok, hogy elõre eltervelten, talán aljas indokból követtem el a gyilkosságot, és vállalnom is kell érte a felelõsséget.
Félretéve a viccet, azért hatalmába kerített rendesen a rossz érzés, mert bár nézzetek hülének, de aranyos volt mikor az udvaron rohangált. Pl. tennap a légynek is megmondtam, hogy ha már bejött a konyhába, akkor lesz oly szíves és távozik, vagy ha nem, hát szembe kell néznie a következményekkel, miszerint a mûsorújság Édes Drága Dundika c. szappanoperálás 23234455672. részének beharangozójával fogom halálra sebezni.
(Bocs Rokker Zsolti, tõled loptam a szöveget)

Nincs jelen

 

#10062 2009-06-15 08:16

aiolosz
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

pasek írta:

"...Nem rossz a temetõs link, sõt! De nálunk kicsit póriasabban mûködik a dolog végtiszt(eletlen)ség ügyében...."

Pasek
Köszönöm a részletes beszámolót és hidd el nekem, nem tapad még <kép>vér sem a kezedhez :)

Epilógus/ok/:

A biológiai labor vezetõje mondja a vendégének:
- Mostanában a kísérleti patkányokról áttértünk az ügyvédekre.
- Miért? - csodálkozik a vendég.
- Elõször is: sokkal több van belõlük. Másodszor: a laboránsok nem kötõdnek hozzájuk érzelmileg. Harmadszor: van egy csomó dolog, amit a patkányok nem hajlandóak megtenni.



A boltban sokan vannak, amikor két fiú belép. Türelmesen kivárják a sorukat. A boltos nagy hangon megszólítja õket:
- Na mit adhatok a fiataluraknak?
- Egy doboz patkánymérget kérünk.
- Sok a patkány, ugye?
- Igen.
- Nagyok?
- Többnyire.
- Mekkorák?
- Így kábé ekkorák.
- Akkor ez jó lesz. Tudjátok hogyan kell használni?
- Igen.
- Itt fel kell bontani a dobozt, aztán ki kell húzni a tálcácskát, és a tálcácskának itt a szélét kell feltépni. Tudjátok, hogyan kell adagolni?
- Igen.
- Kétméterenként szétrakjátok arra, ahol a patkányok járkálnak, de vigyázzatok, hogy más állat ne férhessen hozzá. Tudjátok, hogy mit kell csinálni a maradékkal?
- Igen.
- Beleteszitek egy zacskóba és elégetitek. Mostmár mindent tudtok. Akkor a legjobbakat! Sziasztok!
- Viszontlátásra!
A fiúk fizetnek, majd az utcára kilépve összenéznek:
- Hú de jó, hogy végül mégse kértünk óvszert!

Nincs jelen

 

#10063 2009-06-15 08:50

kitti60
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Melcsi megy a meggy :D
Judy neked a málna :P

Szerkesztette: kitti60 (2009-06-15 08:51)

Nincs jelen

 

#10064 2009-06-15 09:16

sziszi32
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Pasek, mint gyakorló egérgyilkos (mióta falun élek) most ámítsalak azzal, hogy csak az elsõ gyilkosság ilyen szörnyû? :D :D Hát, ha még nevet is adsz majd nekik, akkor mi lesz?:O  Akkor szerdán temetés, megy a gyásztávirat! :P

Nincs jelen

 

#10065 2009-06-15 10:19

pasek
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Nemrég hívott Lisa, sikerült a vizsgája, de hát nem is csoda, este a párna alá tette a tételeket :P

S még utoljára a patkányokhoz visszatérve

Itt a djilkosság indítéka:

"A patkányok már három hónapos korukban ivarérettek. Vemhességük mindössze három hét, ami a házi patkány esetében évente 2-4 alkalom, míg a vándorpatkány 3-7 alkalommal ellenek kb. 10 egyedbõl álló almokat. Takarmányigényük évente átlag 15-20 kg, tehát a közvetlen károkozás egyszerû szorzással kiszámítható. Számítások szerint, a világ gabonakészletének mintegy 1/5 részét patkányok eszik meg. (WHO Egészségügyi Világszervezet adat)

Takarmányszennyezésük ennek a háromszorosa! Ürülékük mintegy 200.000 Salmonella baktériumot tartalmazhat, évente kb. 16.000-szer ürít. Terjeszti a ragadós száj- és körömfájást, sertéspestist, leptospirózist stb. (WHO Egészségügyi Világszervezet adat)"

Jaj, és köszönöm az együttérzést, hogy tettem lelki feldolgozásában segítetek! Bár neve csak kishaver volt, látszik a kettõsség, mertmivel hogy havernak hívom, és csúnya nagy patkányfogóval jutalmaztam.
(még ki is reszeltem a fogazott részét élesre, hogy biztos, ami biztos)
...így tényleg nem az én kezemhez tapadt a vér :)
Gyilkos szerszám
A nagyobbik féle volt, és nagyon erõs a rugója.
Ha valakit érdekelnek a technikai részletek, akkor ki kell égetni egy "sikeres" gyilkosság után, ugyanis megérzik rajata a társuk szagát, és akkor nem másznak bele...

Szerkesztette: pasek (2009-06-15 10:27)

Nincs jelen

 

#10066 2009-06-15 10:35

fater
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Pasek mond meg Lisanak ne féljen maradt még patkány neki is /a patkányok csapatosan élnek/.Szerintem
egy csomag p. mérggel többre mennél.Azt a lyuk elé kell rakni s amig fogy van patkány.Én zõld dobozosat vettem
/kis kerek csomagok vannak benne,bió szer./s nem jut eszembe a neve.Viszont téglákkal takarni kell mert a kutyák
is szeretik.Meglepõdsz hogy mennyire szeretik.

Nincs jelen

 

#10067 2009-06-15 10:36

fater
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Szeretik MÁrmint A PatkÁnyok.

Nincs jelen

 

#10068 2009-06-15 11:11

Lucifer
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Halihó!

No eztet már szeretem!!:D:DEgy kis irrrgum - burrgum és már is van termés rendesen , de  a hiányoltalkat is várom ámmmm!!:D:D

Pasek!
Na végre!!:D
Gratulálok a patkány elfogásához , de miért nem mutattad be a  fogdságba illetve  a halálra itéltet??:D:D:D
A kollégistáknak is gratula és jelentem itt van a nyári szünet!!!!!:D:DPityikének milyen lesz a bizije????::D:D:D:D

Nálunk ma van délután a  biziosztás ma telefonált a tanitónéni , hogy irjak egy kérvényt a dirinek , hogy kérem a Niki évismétlését.Most akkor nem kap majd bizit???:D:D:D
Norbit ma ismételten felvittük  a dokihoz , de most nincsen nála telefon és péntek helyett már szerdán hazajöhet.
Nála viszont az iskolaváltásról van most szó!!!
Voltunk tegnap a hungaroringen is volt sok szép és gyors autó!!!:D:DD:D:D:D

Lisa!
Gratula  a vizsgádhoz nagyon ügyi vagy.:D:D:D

Kitti!
Neked még van a héten suli?????:(

Nincs jelen

 

#10069 2009-06-15 11:36

pasek
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Luci, ha megfelel, hogy este lefényképezem az elhunytat a ravatalon, ám legyen :P

Nincs jelen

 

#10070 2009-06-15 12:10

Györgyina
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Pasek, ha a lelkiüdvödért elkezdessz patkányokat nevelni, a vonat mögé fekszem.

Nincs jelen

 

#10071 2009-06-15 13:07

én
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Luci! Sajnos nem emlékszem, hogy mit írtál elõzõleg Nikivel kapcsolatban. De ha te kéred az évismétlést, akkor is kell, hogy adjanak valami bizonyítvány-félét. Vagy a bizibe beírva a záradékot vagy valami hasonlót. Ez iskolánként eltérõ lehet. Nálunk még nem fordult elõ olyan, hogy a szülõ kéri az évismétlést. De természetesen lehetséges.

Nincs jelen

 

#10072 2009-06-15 13:24

én
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Pasek! Neked meg munkát tudnék ajánlani. Ha netán érdekel, a mi házunk (társasház) pincéjében állítólag él néhány(?) patkány. Szerencsémre vagy az övékre még nem futottunk össze. De jó lenne kitalálni ellenük valami hatékony dolgot! Lisa! Gratula a vizsgához!

Szerkesztette: én (2009-06-15 14:31)

Nincs jelen

 

#10073 2009-06-15 14:09

judy1981
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Melcsi: akkor megvárom míg leszinkronizálják. Én max a brit filmeknek értem meg a felét, mert azok még úgy ahogy tisztán beszélnek, semmi "tájszólás". (Pl a Harry Pottert - bár nem is érdekelt annyira - még értettem is nagyjából, ha nem volt idõ elolvasni a feliratot. :D)
Pasek: Gratula a nagy fogáshoz. Kedvencek temetõje? :D No igen, amikor már elkezdi az ember tisztelni az ellenséget a kitartásáért...
Mi is éltünk 10 évig város széli kertvárosban, és õsszel-tavasszal volt egérforgalom. (Télen aludtak, nyáron volt mit enni kint a földeken). Egyik kis virgonc miatt mai napig fóbiám van mindennemû apró rágcsálótól. Ideértve hörcsög, degu, és egyéb apró házi kedvencet is. 1 teljes hétig etettük.
Lisa: Gratula a vizsgához. :D:D:D

Sorozatok: Dexter: kb addig volt érdekes, míg nem törekedett normálissá válni (azt hiszem ott szálltam ki, mikor leszálltak róla, mert rákente a zsarura a dolgokat). Az elsõ évadot imádtam, és repestem a boldogságtól, mikor Sziszi megemlítette, hogy õ is szereti ezt a "kissé pszihopaci" sorozatot. Már nem is gondoltam magam hülyének.
CSI: a Las Vegasi volt az igazi, nekem minden más csak utánzat volt. Jobb híján elmennek.
Kés alatt: unalmas lett.
Született feleségek: szintén.

Nincs jelen

 

#10074 2009-06-15 14:38

Lucifer
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Halihó!

Én!
Nem sokára kiderûl , hogy mi  a helyzet!!!:D:D

Pasek!
Szadó hajlamaimat kiélve képet akarok!!:D:D:D:D:D

Sorozatok:
Nem szoktam nézni csak kettõt  - Szökés
                                               -CSI - Miami helyszinelõk

Nincs jelen

 

#10075 2009-06-15 14:45

Melcsi_
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Lisa, gratulálok a vizsgádhoz! :)


Judy pedig naagggyon jóóóó a Dexter, fõleg ha te is szereted a betegebb filmeket. :D
CSI Las Vegas a legjobb igazad van, utána a miami, new yorki az nekem se jön be.

Apum nagy Lost fan....összes évadot le kellett töltenem neki. :)


Pasek, képet képet képet a pórul járt patkányról. :)

Kedvencek temetõje...ez jó Judy :D csak fel ne támadjon :D

Nincs jelen

 

#10076 2009-06-15 15:36

roor
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Halika!

Hallok.:D
Látok.:D
Beszélek (igaz nem sokat :D ).:D
És lefordulok a székrõl a röhögéstõl.:D
Judy:be kellett volna szerezned nekem egy mágnest,mondjuk "aggyá még kaját".:D:D:D:D

Nincs jelen

 

#10077 2009-06-15 16:08

sziszi32
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Sziasztok: mivel látom, hogy a sorozatok egyenesen perverzióvá dagadtak egyesek lelkecskéjében, hadd áruljam el, hogy anyám jóban a rosszat (vagy mi is a cime.. :P - aki tudja pontosan, az LEBUKOOOOOTTTT!!!!!!!!!!!!) nézi, néha még interneten is, de volt úgy, hogy nem jött be náluk a tévékettõ, és akkor felhivtak szkájpon, és a webcamot oda kellett állítanunk a tévé elé, és úgy nézte!!! Na ezt übereljétek! :D :D :D
Nekem tetszett a dexterben az, amikor az ügyvéddel kezdett haverkodni, és az évad végén elvette a csajt feleségül. Az tetszik benne, hogy tényleg hihetõ az egész, ugyanakkor borzongató, az ártatlan képével, a kispolgári életével, hány és hány emberrõl tudom én ezt elképzelni... képzeljétek, lehet, hogy Pasek-bácsi is alteregóban valami dexter-féle, csak éppen a patkányokkal leplezi gyilkos hajlamait... :P :P :P
Luci, ne hari, de én is lemaradtam valamirõl: miért kell a nikinek ismételnie? :(
Lisa: ÜGYI VAGY!!!!! Igy kell ezt csinálni, gratula!!! :D :D :D
Holnap elvileg elmegyünk pancsizni valamék' strandra, ha kitart az idõ.
A new yorki helyszínelõkben tetszett az a kedves kis izzás a két fõszereplõ között, mint a hauz és kádi között is... én már csak ien maradok! :P

Nincs jelen

 

#10078 2009-06-15 16:48

én
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Luci! Bocs a cavintont már megint elfelejtettem bevenni. De már rémlik valami, hogy régebben tárgyaltunk a döntésedrõl Nikirõl. Majd számolj be, hogy adtak-e bizit. Biztosan kaptatok valamit, mert azért adminisztrálni kell, hogy mit csináltak a tanító és a gyerek egy évig. Én nem ismerem Nikit, de ha így döntöttél, jól tetted. Semmi vesztenivalója nincs, csak jót tehettél ezzel neki.

Nincs jelen

 

#10079 2009-06-15 19:45

Nita
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Hello!
Na kipihentem magam a munkahelyemen :) Nagyon jó volt ez a hétvégi bicajozás, de azért a szombati 80km bükk teljesítménytúra nyomait még érzem a lábamon.
Lisa! Gratula még jó hogy pont tegnap kérdeztema vizsgádról ügyi vagy!
Pasek! Én sajnálom szegény Patit, de rosszkor volt rossz helyen! Pár hónapot laktam vidéken bár ott csak egerek voltam egy reggel mentem volna fürdeni és szegény egérke az üres kád alján futkározott nem volt lelkierõm bántani olyan kicsi volt még, beletereltem egy befõttes üvegbe kapott forgácsot meg enni és egy darabig abban élt még, de nem bírtam nézni hogy akárki jött felvette az üveget és megrázta közben kérdezte hogy mit csinál alszik? Ja aludt volna...na elengedtem inkább.  Pasek azért ne bánkódj miatta lesssszzzzz másssikkkk! :D
Én nem tudom melyik az a Dexter?! Nem a mese ugye? Bár azt nagyon csíptem :P
Nálam a sorozat a dr haus meg a vészhelyzet, amíg ment a Maffiózók a szülcsi-felcsi meg tényleg uncsi kezd lenni :)
Sziszi! A webcamos  sztori nem semmi ez már orvosi eset :)
Melcsi tényleg jó a képed! Biztos sok szép képet csináltál még olaszban majd pár tájképet tölts fel még!
Luci! Én is lemaradtam mi volt a Nikivel, bár a Norbit se tudom követni miért van orvosnál?! Az biztos te tudod mi a jó lánykádnak nagyon okos kislány, és biztos megvan az oka a döntésednek!

Nincs jelen

 

#10080 2009-06-15 20:18

Laci54
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Sziasztok!
A hétvége lázas tervezéssel és akert kicsit rendbe tételével telt,meggy szedés fû nyirás szõlõ kötözés.Két hét mulva irány Görög ország,1hét Tolo 1hét Olympic Beach.Imádom a tengert és tele vagyok megint várakozással.
Idén ujabb dolgokat próbálok ki a nap ellen,5 éve õ a nyerõ most remélem legyõzöm.2 hétig majdnem egészséges vagyok.Szép estét mindenkinek.

Nincs jelen

 

#10081 2009-06-15 20:40

Lucifer
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Halihó!

ááááááááááááááááááááááá  Szét megy  a fejem!!!!!:(:(:(:(:(

A Niki kapott bizit és azt irták bele , hogy a szülõ kérésére évismétlés!!
Azért kértem az ismétlést mert nagyon nehezen megy neki olvasni még nem tud irni is alig  , a  betûket és téveszti.Szóval jobb lesz neki ha ismétel most olyan mintha évvesztesen kezdené a sulit.
A Norbinak nagyon jó lett a bizije 5 -ös .:D:D:D Persze ez az eredmény 5 karóból jött neki össze.:D:D:D
És még igy is engedélyezték neki a pótvizsgát , de én nem akarom mert nincsen értelme és különben is másik suliba akarom átvinni.

Nincs jelen

 

#10082 2009-06-15 20:42

Lucifer
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Laci54!
Engem nem akarsz vinni magatokkal???:D:D:D
összetudok menni olyan kicsire mint a kalánnéni és elférek a zsebedben.:D:D:D:

Nincs jelen

 

#10083 2009-06-15 21:23

roor
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Halika!

Hm...nyaralás...na ja meg persze.:D
Harmadik mûszak most a begyere nálam,meg májámi helyszínlesõk,és a csütörtöki új rész a vegaszi helyszinlesõkbõl.:D
Azt hiszem kriminálisak vagyunk.:D
Szereztem ma új kétszázast.Egész jó a fekvése a kezemben.:D


Nincs jelen

 

#10084 2009-06-15 21:58

Melcsi_
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Most értem haza kb 20 perce, kivagyok :D

Sziszi nem semmi h anyud képes volt webcamen sorozatot nézni, na de a hang??? Azt hogy oldottátok meg?
Nem szaggatott a kép? Amúgy Dexter rendes, csak azokat gyolkolássza akiknek sikerült kibujniuk a törvény alól, tehát úgy gondolj hogy majd õ "igazságot" tesz miközben kiélheti beteg énjét. :D Morning routine of Dexter? :D


Nita micsoda??, 80 km bringázás a bükkben???? Le a kalappal, már a gondolatától is érzem a lábaimat. :D Azért én is bevállaltam volna, imádok bringázni, na meg a bükk és friss levegõ.
Okés, ígérem töltök majd fel képeket, csak lusta vok, és még rá kell jönnöm h kell, de most az is nehezemre esik...bocs este nálam agyhalál van. Külföldi kollégák elszívják az agyam. Ma már screen shot-okkal voltam kényszerült magyarázni mert ááá grr, hagyjuk...Jövõhéten én maradok velük 1edül. Yess.
Amúgy Dexter egy igen beteg sorozat, na nem a mese, azt is ismerem, Deedee: uuuh what this button dooo?! :D
Szóval ez egy kicsit beteg sorozat, úgyhogy egybõl megszerettem. Ha gondolod szívesen letöltöm neked és DVD-n vhogy eljuttatom hozzád. :)

Luci, nyugi, én sem voltam egy minta tanuló, aztán gyatába rázódtam mert gazdasági pályára akartam lépni...sikerült. :D Ma már inkább SZTE-ÁOK-ra mentem volna :D

Paseeek, patkányos kép?:D


Na megyek Hõsöket nézni levezetésképpen így a nap végén. :)

Nincs jelen

 

#10085 2009-06-15 21:59

Melcsi_
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

gyata = gatya :D:D sorry :D:D

Nincs jelen

 

#10086 2009-06-15 22:33

én
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Luci! Mondtam, hogy adnak bizit, mert muszáj adminisztrálni az évet. Egyébként ez az egyetlen indok, amivel egy alsós évet ismételhet. A tanító nem buktathat, csak a szülõ kérheti, hogy évet ismételjen a csemetéje. Sok lökött szülõ meg ettõl boldog. Holott sokszor jobbat tenne a kölkével, ha az évet ismételhetne. Ez van. Ha így láttad jónak, okosan cselekedtél. Viszont a másik újabbb hóbort az oktatásban, hogy mindegy mennyi tárgyból bukik a gyerek, a tantestület engedélyezheti a pótvizsgát. Nem egészen értem ezt: pl. 5 tárgyból bukik meg. Akkor mikor a fenébe tanulja meg azt nyáron? Még 1-2 tárgyból talán fel lehet készülni a szünet alatt. Dehogy annál többõl nem az tuti. A nyár meg pihenésre, regenerálódásra való. De hallod Norbidnak azért már lassan megjöhetne a kedve a tanuláshoz.
roor! Az én elsõ elolvasásom is hiányos. A harmadik mûszakra hirtelen azt hittem, hogy három mûszakban dolgozol most. Aztán rájöttem, hogy ez egy sorozat. Viszont a jövõ héttõl én is három mûszakban fogok pihizni és aludni. Na jó egy kicsit mindig teszek-veszek itthon.
Melcsi_! Atya-gatya! És jó az avatarod.
Laci54! Unoka, Görögország!? De jó neked. Irigylem, de jó utat. Érezzétek jól egymást és magatokat.
Sziszi! Danistory? Kiadhatnál lassan egy új napi- vagy hetilapot Danistory címen. Jó pancsit holnapra nektek.
Rózsás csókokat, nyugodalmas jó éjszakát kívánok mindenkinek.

Nincs jelen

 

#10087 2009-06-15 23:30

sziszi32
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Én: pancsika lefújdosva, minthogy a meteorológiai jelentések nem biztatóak, és kisvárdán, ahova mentünk volna, nyáron nincs nyitva a fedett, tiszaujváros viszont túl messze van, és este ötre haza kell érnünk, férjemnek munkája miatt. :(
Danibetyárnál megint megállapították, hogy a vizeleteredmény nem rossz, de lehetne jobb is. Elõrelátóan éheztettük, hogy ne hányja ki a tablettát, de attól még összehányta az egész fürdõszobát. :) Jó hir, hogy nem sírt, evett viszont utána farkasétvággyal: cseresznyét, vajas újkrumplit és pástétomos kiflit, ráivott tejet (tápszert), és nem lett tõle rosszul. :D :D :D
Luci: megint van okom felnézni rád, hogy ilyen erõs tudsz maradni a gyerekeidért! A niki és norbi biztosan nagyon szeretnek azért, hogy nem parázol, hanem kiállsz mellettük. :D :D :D Csak így tovább!
Ja, láttátok a Borat-ot? Ha igen, akkor tudjátok, hogy besz.ráááááás! Duuuurva!!! :P

Szerkesztette: sziszi32 (2009-06-15 23:31)

Nincs jelen

 

#10088 2009-06-16 07:01

pasek
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Jó Reggelt!
Patkányos képet kegyeleti okokra hivatkozva nem rakhatok fel ide, meg történt tegnap ecs csomó minden, így talán még idõm se lett volna, de tényleg már szemétségnek éreztem az "elhunyt" fotózását, inkább nyugodjon békében, így könnyebb a lelkemnek is.
Amúgy pedig másik gyilkosság is történt tegnap....
Folyt.köv.

Nincs jelen

 

#10089 2009-06-16 08:07

Melcsi_
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Jó reggelt, most keltem és munkába kéne érnem 9-re, ügyi vagyok. :D de ha kések akkor Amerikára meg Kanadára hivatkozok és az idõeltolódásra...:D

Pasek másik gyilkosság??? Tiszta Agatha Christie, kezdek félni. :D Na majd mesélj, patkánynak meg rest in peace.

Sziszi nem is baj h nem mentek strandra, tegnap este megnéztem a híradót a neten ismétlésbe és hát írtó magas uv sugárzást mértek...hába a felhõs idõ, ígyis ártalmas sõt ruhádon át is. A Balatonnak jó, mert a sugárzásnak algaölõ hatása van így ezért tisztább a vize évrõl évre. :) Ma állítólag iiiszonyat meleg lesz, éljen a légkondi :D

Mindenkinek szép napot, jó munkát, jó pihenést, jó semittevést.

Nincs jelen

 

#10090 2009-06-16 08:13

pasek
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

No akkor..
Tegnap délután mikor hazaértem, boltból hazafele Lisa mondta, hogy rossz hírei vannak.. Elkezdte sorolni. Végül elérkezett a következõhöz.
Kiszökött egy koleszos. Kérdezem hogyan, kirepült, vagy mégis hogyan?
Háááát..
Ajtónyitáskor kilépett az ûrbe. Ugyanis mikor meghallják, hogy közeledik valaki a koleszudvar felé, akkor vadul elkezdenek kavarni a kiskapu irányába. Vicces látvány, aki látott már ilyet, tudhatja mirõl beszélek. Egyik feleszmél, mivel már megtanulták, hogy ajtónyitásra valami klassz érkezik, elkezd az elsõ szaladni felénk, erre egy másik észreveszi, hogy az egyik szalad, na nehogymá' lemaradjak rohan õ is, és láncreakció kezdõdik, ami addig fajul, hogy majd 40 "raptor" úgy rohan, hogy közben a szárnyakkal rásegítenek, tehát elõre nyújtott nyakkal trappolnak, közben csapdosnak a szárnyaikkal néha-néha egy hatalmas ugrást beiktatva.
Ugyanez történt most is, ajtó kinyílik, pipik betámadnak és egy óvatlan pillanatban kiosont az egyik, mint puki a gatyóba.
Fenn az erkélyen várakozott a szunnyadó gyilkos, és amint ezt észrevette, a következõ játszódhatott le a fejében. Pipi kinn, én nagyon allergiás vagyok a szárnyasokra, plusz van még egy szép kis vadászösztönöm mellé, hiszen ragadozó vagyok. Visszacsatolás: menni kell, menni kell, rohanni rohanni. Lépcsõn le, éles jobb kanyar úgy húsz méter vágta, célpont bemérve, távolság besaccolva, célpont menekül. Végül target catched!
Jól összeropogtatta a csontjait :S
Itt a baj már nem kicsi, így Lisa nagyija utána kénytelen volt elintézni. Torka elvágásával a kiskokas lelke ment a patkány után. Úgyhogy este még csirkepucolás, vagyis nekem csak konyhakésszé tétel, majd kiskakas pörkölt felrakása.
Egyébként mikor bontottam, akkor derült ki, hogy kakas volt a lelkem, ugyanis heréje nem lehet a tyúknak tudtommal.
Az a lényeg, hogy ez már nem tanul meg kukorékolni, csupán az árnyékvilágban.
Így aztán este BK után kakaspöri vacsora.
Ja, és amíg hazaértem, a gyilkos büntetésben volt, de tudta õ, hogy sáros, és emiatt pölö Lisa mikor hazaért, nem is ment le hozzá ugrándozva, hanem bekullogott a helyére, mintha tudta volna, hogy Lisa már értesült a merényletrõl, pedig csak eztán szerzett róla tudomást. Lényeg a lényeg, hogy szeretgetés megvonásban részesült, hogy érezze a tette súlyát. Persze errõl én mit sem tudva, vettem neki csemegefalatot hazafelé, és hát mivel ellágyult a szívem, én törtem meg a jeget, megbeszéltük, hogy ilyet nem tesz még egyszer, mert csúnya dolog, meg hogy szokjon hozzá, hogy a pipik a barátaink, és odaadtam neki a kiscipõ alakú préselt marhabõrbõl készült csemegét.
Szegény kutya nem tudta, hogy akkor most mi van. Büntibe vagyok, de mégis kapok jutalmat is, szó mi szó jól összezavartam. Tudom én vagyok a hibás, következetesnek kellett volna lennem, viszont így számára pasek a feltétel nélküli mentsvár, bármit is tesz. Én nem ember vagyok a szemében, hanem egy kutya, a falákban az a haver, aki mindig lojális :D

..a gyilkos tekintete..

Szerkesztette: pasek (2009-06-16 08:18)

Nincs jelen

 

#10091 2009-06-16 09:30

aiolosz
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

pasek írta:

"...No akkor..
Tegnap délután mikor hazaértem, boltból hazafele Lisa mondta, hogy rossz hírei vannak.. Elkezdte sorolni. Végül elérkezett a következõhöz...."

Az igényes, irodalmi szintû hozzászólásokat, ha idõm engedi, egyszer összegyûjtöm és összeállítok azokból egy novellás kötetet :)

Nincs jelen

 

#10092 2009-06-16 10:45

Melcsi_
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Pasek ez kész :D

Nekem volt egy német vizslám, Fifi, nah hát õ tipikusan vadász kutymuty volt. Nagyinál tartottam, hogy vigyázzon rá, mármint a kutya a nagyira nem a nagyim a kutyára :D Nagyinak viszont voltak csirkéi abban az idõben. :D Mikor nagyi óvatlan volt Fifi berohant a tyúkudvarba és kb az összes tyúkot elkapta.. (nemhiába...én kutyám :D) na de a pipiknek nem lett bajuk, tolluk vége se görbült de mind csupa csupa nyál lett!!! Nagyin nem gyõzte törölgetni. Persze szegény tyúkok sokkot kaptak, úgyhogy ha Fifi csak egy kicsit is az udvaruk közelébe ment menekültek a legtávolabbi udvar részbe. :D Imádtam Fifit, rest in peace, majd róla is töltök fel képet.
Amúgy Fifit rászoktattam anno a chipsre, a szõlõre, sõt a rágót is szerette. Rigókat meg rendszeresen levadászott. :)

Nincs jelen

 

#10093 2009-06-16 15:20

Lucifer
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Halihó!

Melcsi!
Hát szó mi szó én sem voltam kiváló , de ez azért egy kicsit sok nem??:D:D:D
Remélem sikerûl a suli váltás és akkor ott jobb eredményeket fog elérni.Nálunk ez most az ismétlések éve lesz hiszen ismétlés a  tudás anyja.:D:D:D

Én!
Én mindig okosan cselekszem.:D:D:D:D
Nálam is nagyon meglepõdött a tanárnõ amikor emlitettem neki az ismétlést hiszen tényleg nagyon sok az elfogult szülõ a gyerekével szemben és nem azt nézi , hogy mi is jó a gyerekének.:D

Pasek!
:P:P:P:P:P
Nem vagy semmi , de ha gyereketek lesz akkor is ezt fogod majd csinálni???:D:D:D
Azt hiszem ez nem olyan jó ötlet , de azért kiváncsi lettem volna LIsára milyen képet vág!!:D:D:D(a 4 lábú)
És milyen lett a pöri???

Sziszi!
Remélem Danival már minden okés!!!!
Nem kell felnézni rám hiszen semmi olyat nem csinálok amit más szülõ ne csinálna meg.:D:D
Az biztos , hoyg szeretnek , de amikor veszekszem velük a rendrakásért akkor neeeem nagyon.:D:D:D
Itt a  nyár , a  szünet és azt hiszem kezd õszülni a hajam.:D:D:D


A csavargókat kéretik jelentkezni.:D:D:D:D:D

Szerkesztette: lucifer2007 (2009-06-16 15:20)

Nincs jelen

 

#10094 2009-06-16 17:41

Lucifer
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Halihó!

No !! Csak magamat olvasom??? Hol vagytok????:P:P

Most akkor magamban beszélgetek.
Legalább nincsen gond ha kötekednék magammal.:D:D

Szerkesztette: lucifer2007 (2009-06-16 17:43)

Nincs jelen

 

#10095 2009-06-16 19:45

sziszi32
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Luci, vagyok, csak késõbb irok, rengeteg még a dougom! :D

Nincs jelen

 

#10096 2009-06-16 21:04

Laci54
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Sziasztok!
Luci,örömmel elvinnélek de az a helyzet,hogy egy boszi már jön velem.
Én,köszönöm a jó kivánságot mindig jól éreztük magunkat remélem most is igy lesz.
Mindenkinek szép estét!

Nincs jelen

 

#10097 2009-06-16 21:22

Lucifer
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Halihó!

Sziszi!
Mit dugsz??:P:P:P:P:P
Jól van no majd jössz ha tudsz.Remélem minden oké.

Laci54!
:(:(:(
De azért köszi!
És én nme is vagyok boszi.:D:D:D:D:D:D

Nincs jelen

 

#10098 2009-06-16 21:27

zotyesz
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

na kukk én is itt vagyok mostanság sokat melozok ,holnap meg cimzia part 3 lesz amugy megvagyok .

Nincs jelen

 

#10099 2009-06-16 22:22

Lucifer
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Zotyesz!
Holnapra jó napot és remélem hatásos is lesz!!:D:D
A melót azért ne vidd túlzásba.:D:D:D

Nincs jelen

 

#10100 2009-06-16 22:48

sziszi32
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Roor rosszalkodásai

Luci, az a szó, hogy "dougom" aztat jelenti parasztosan, hogy "dolgom"! :D :D :D Amúgy ma egész nap Danifiam élelmezésének megoldásán dolgoztam, mivel ma bélpoklosan ébredt :P A gyógyszerét bármibe csempészte a zuram, észrevette, kiköpte. Már azon filózom, hogy cukorkát felolvasztok, s azzal öntöm le a tablettát, hátha lenyeli egészben... :( De ennek ellenére, reggeli (sonkás kifli), tizórai (alma piskótával), ebéd (zöldségleves és paprikáskrumpli), vacsora (u.a., plusz két körte) vészes gyorsasággal elveszett az evészet folyományaként! :D :D :D Mindeközben még a tojalettre csak szinte kiszökni tudtam, annyira számon tartotta a kis zsarnok :), hogy merre az anyja! Elneveztük õt anya-radarnak, mert mindenhova követett, s ha nem tehette, akkor éles hangon szirénázott! :D :D Amúgy nem is volt ma rossz idõ, el is mehettünk volna strandolni éppenséggel! :(
Luci, még nem kiáltasz segitségért? Hogy birod otthon a kölköket? :D :D :D
Zotyesz: jó munkát!
Melcsi: :)
Aiolosz: abból a kötetbõl légyszi juttass majd nekem is! :D :D
Pasek: tényleg felüdülés olvasni téged! :D Szerintem Lisa már tiz kilót hizott melletted a röhögéstõl! :D :D

Nincs jelen

 
IBDoktor
 

Láb

Powered by PunBB
© Copyright 2002–2008 PunBB