crohn-colitis.hu

Olyan, hogy én nem is létezik. Ha ebbe a kérdésbe bele akarnánk menni, akkor ugye abból kellene kiindulnunk, hogy minden és mindenki EGY. Az az elválasztódás amit most megélünk pusztán tudati szintû. Egyelõre csak a párkalcsolatok és a meditációk alatt képesek legtöbbünk a teljes EGYSÉG megélésére. Azoban idõvel lehet, hogy ez közösségek és társadalmak szintjén is mûködni fog. A kollektív tudatossághoz tudatosan is lehet kapcsolódni, és sokak innen nyerik akár azt a tudást is ami a gyógyuláshoz szükséges.

Nincsen szándékomban senkit sem összekeverni, de úgy érzem jogom van kinyilatkozni dolgokat ezen a fórumon:

1. mivel régrõl vagyok tag, csak egy ideig inaktív voltam

2. been there, done that, vagyis voltam én is a padlón vérzésekkel, depisen, világvége hangulattal, stb. és ki lehet belõle jönni, igenis el lehet felejteni (a múlt elmúlt, a jövõ még nem jött el, csak a jelen van jelen)

3. a tudást amit az életben megszerzünk kötelességünk tovább adni, ez egy univerzális törvény

Miért mondjuk azt, hogy minden és mindenki EGY? Ez nem csak egy jól hangzó spirituális vagy vallásos kijelentés. A NASA bebizonyította, hogy az univerzum olyan mint egy hologram és akár ha csak egy részecskéjét kiemeljük, legyen az egy személy, akkor a testének a geometrijából akár az egész naprendszer és még sok más leírható (fibonacci számsor! erre Kepler is rájött, de a maga idejében nem volt meg az a technológia amivel be tudta volna ezt bizonyítani). Egy õs lehelet hat át mindent, ezt a földhözragadtabbak nevezzék csak null-pont energiának. Ezért köszöntik a maják egymást úgy, hogy: "In La'kesh!" vagyis köszöntén a benned lakó ÉN-t. Ez a kulcs, ha ezt az egységet megtapasztalod akár csak pillanatokra is bármi által (a kedveddel való együttlét - így nem nehéz!, kedvenc sportod, hobbid, a természetre való rácsodálkozás, egy csodás meditáció) akkor máris a gyógyulás útjára léptél!

Miért kellene megtükröztetnem a bélrendszeremet? Elárulom, hogy életemben mindössze egyszer hagytam, hogy megtükrözzenek, amikor kórházba kerültem. Ez akkor volt, amikor 17 évesen colitisesnek skatulyáztak. Ez is csak egy bélyeg, egy programozás. Én Kovács Mihály vagyok, aki teljes, egész és tökéletes. Ha ezt akarom megéni a szeretet végtelen rezgése által, akkor ez lesz a valóságom és a sejtjeim ezt szépen elfogadják (õk nem kérdeznek ám vissza, teszik azt amit érzel és gondolsz) és ezt az állapotot fogják megvalósítani.

Nem engedtem, hogy gyógyszerezzenek az elsõ akkori kikezelésem óta. Nem fogadtam el azt a kijelentést amikor azt mondta a doki hogy ebbõl majd sosem lehet meggyógyulni.

Léteztek és virágoztak kultúrák az egész hülye nyugati orvolás nélkül is! Colonoscopia és minden más nélkül is. Nem újkeletû betegség ez. A rák sem az. Afrikában többszáz évvel ezelõtt is távolítottak el tumorokat kagylókkal és egyéb eszközökkel (sikeres mûtétek voltak).

De oké mondjuk, hogy túl földhöz ragadtak vagyunk mindehez és a mai nyugati orvolásban hiszünk (ettõl mentsem meg mindenkit a Jóisten, ajánlanám Dr. Hamer történetét, aki a betegségek pszichoszomatikus eredetével az elsõk között kezdett el foglalkozni, majd bebörtönözték a 60-as években!!!!!!!!!!!!!!!!!) szóval google -> Dr. Hamer és akkor majd felnyílik a szemetek!

De tegyük fel, hogy ennek ellenére kórház+gyógyszerek és a dokik hülyesége. Akkor se felejtsük el, hogy ez tudomány is folyamatosan fejlõdik és bizony lehet, hogy holnapután már mást mondanak a colitisrõl és jönnek a kis gyógyítõ nanorobotokkal és helyreteszik a bélfalat.
Viszont olyan öngyógyító erõ szunnyad bennünk, hogy csak na. Aki pedig ezt nem akarja elhinni és ezáltal kihasználni, az egy hatalmas lehetõségtõl rántja el magát. Léteznek emberek akiknek a szervezetük képes egyes vitaminok elõállítására! Van olyan személy itt a mi kis hazánkban aki úgy született, hogy az egyik lába rövidebb volt, majd agykontrollos vizualizációkat használva növesztett rajta.
Minden a fejben dõl el és minden gondolati szinten születik meg. Senki sem lenne itt, ha két ember nem gondolt volna arra, hogy õk legyenek illetve egyetlen egy tárgy sem létezne, ha valaki nem találta volna fel vagy valósította volna meg az ideát ami alapján készült.

Többet nem írok amit akartam ismét elmondtam. Ezért szoktam csak idõrõl idõre idejönni erre a fórumra. Lássátok végre, hogy egy iparág készül a bélbajosokból is! Protexin+meg ilyen-olyan készítmények. Coloscopia mániás seggturkász dokik és így tovább. Nem kell, nem kell a betegség és nem kell feladni az álmainkat.

Azt hittem én is, mint sokan, hogy emiatt a betegség miatt, majd nem leszek képes komolyabb párkapcsolatok kialakítására és még annyi minden hülyeséget elhittem. Azóta több csodás társam volt és talán most megtaláltam az igazit. Kemény sporotkat kipróbáltam amikrõl azt hittem, hogy majd ártanak vagy én nem bírom majd úgy mint az átlag. Elmentem a világ másik végére Japánba és az ottani ételek mindennél jobbat tettek az emésztésemnek! Szóval merjetek hinni a gyógyulásban! És ne a többi beteggel beszélgessetek hanem keressetek meg olyanokat akik igenis 20 éve tünetmentesek és nem szednek semmilyen gyógyszert, jól érzik magukat és egészségesek, mert vannak ilyen emberek, én is ismerek jó párat!

Ölelem mindnyájatokat és kívánom azt, hogy mihamarabb meggyógyuljatok (ez pedig tényleg csak rajtatok múlik!!!!!).

Senkit nem akarok megbántani, de nem az a topic címe, hogy ALTERNATÍV módszerek????
Nem pont az ilyen "kézzel nem fogható és nem bizonyítható" dolgokról, tapasztalatokról kell hogy szóljon?????
Mert amúgy annak ott van a Gyógyszerek és ... topic...

Monka! Akkor szerintem, mindent jól csináltál!:D Esetleg, még azt lehetett volna tenni, hogy elherdáld az összes maradék pénzedet, hogy jobban ráérezz a gazdagság ízére!

Szerkesztette: Marthuska (2010-05-19 12:05)

Kedves Breki!
Azért azt nem  mondanám hogy semmit, inkább azt hogy nem eleget tudunk eme õsi kultúrákról.
"De felemelkedésrõl olvasni,Õsökrõl és azok tudásáról,és hasonlókról,olyan mintha a Csillagkapu sorozatot nézném már bocs." Fordítsd meg a dolgot mintha már te a film elõtt hallottál volna tudtál volna ezekrõl a dolgokról, akkor ezt írnád né má a fenébe hát valaki nem bele szõtte a filmbe ezeket a dolgokat.
"Az iszlám vallás támogatja Magasztos Allah Egyedülvalóságát,szörnyü dolgokat tesznek erre hivatkozva a hitetlenekkel," Valamit elfelejtesz a keresztes hadjáratot. Próbáltad volna õket meggyõzni anno hogy ez nem szép dolog mármint isten nevében ölni. Bizonyos dolgok csak nézõpont kérdése. ;)
Legyen szép napotok!

A pozitív és negatív gondolatokról és az univerzumról csak annyit, hogy elolvastam  Titok címû könyvet. Akkor még nem is voltam colitises. Odáig rendben is volt, hogy ha valamire koncentrálunk, pozitívan állunk hozzá, beleéljük magunkat, akkor az univerzum majd elintézi. Nálam ott verte ki a biztosítékot, amikor azt a példát hozta, hogy amikor a postaládánkba megérkeznek a csekkek, akkor ne úgy tekintsünk rá, mint fizetendõ dologra, hanem mintha pénzünk érkezett volna!! Micsoda? Na, ki az a kretén, aki az érkezõ gázszámlára boldogan ránézve úgy érzi, hogy pénze érkezett?
Más könyveket is olvastam a témával kapcsolatban, hogy hogyan lehet pozitívan áthangolni a gondolatainkat (ekkor sem voltam még colitises, sima szerelmi bánatom volt) és ott normális, használható tanácsok voltak, pl. autogén tréning stb.

Sziasztok! Csatlakoznék Monkához, mert nagyonis igaza van!

"A szervezet második legnagyobb idegsejthálózata nem a gerincvelõben, hanem a bélcsatorna falában található. A második agynak is nevezett hálózat aktívan kommunikál az aggyal, és egyre több jel utal arra, hogy a felõle érkezõ jelek jelentõs mértékben meghatározhatják érzelmeinket, hangulatunkat." - ez tudományos megállapítás!

És mi van, ha ez a "második agyunk" okosabb nálunk, és nem tudjuk kijátszani semmiféle trükkel, még derûlátó gondolkodásmóddal sem? Lehet, hogy ez a második idegrendszer határozza meg a hangulatunkat, és nem a hangulatunk van befolyással a bélidegrendszerre?  Vagy az is lehet, hogy oda-vissza igaz!
Szóval, van mit tanulni még, mert igen sok minden nincs tisztázva!

Kedves Szuszidi! Ha, ez az általad ismert ember, "kitalálta, hogy tudja az idegeit, az agyát átverni", akkor miért szorul egyáltalán mûtétek sorozatára? Érzek én itt egy kis ellentmondást!

Sziasztok, ez egyre érdekesebb.
Én magam láttam azt a pasit, akirõl Szuszika ír, és elmondhatom, hogy igazán meggyõzõen nézett ki a kora ellenére. A módszert, amit alkalmazott a mûtétje során, már a betegsége kialakulását követõen sajátította el és ennek segítségével nemhogy felépült, de fiatalosabb, mint valaha.
Igazából számomra az egyik nagy tanulság, hogy ha beteg vagyok, akkor hiába hiszem úgy, hogy én pozitívan gondolkodok (amit én magamról egyébként tudom, hogy  nem igaz), valami gond van. Ha harmóniában lennék és jól tudnám kezelni az engem érõ események okozta érzéseket, akkor nem jelentkeznének ezek a betegségek (ezek alatt a krónikus betegségeket értem).
Tök rossz volt olvasni, hogy mennyire nekiestetek Mishanak, aki bár ellentmondások közepette, de leírt néhány dolgot, amiben hisz (senki sem tévedhetetlen és sokszor talán nem megfelelõ szavakat használ, ami félreérthetõ). De ezt nehogy bántásnak vegyétek, könyörgöm, csak jelzem, hogy mint kívülálló, ilyen fura kis érzelmek generálódtak bennem.
Rengetegszer elõfordul velem, hogy "szintetizálódnak" a gondolataimban bizonyos következtetések, mondjuk vasalás közben és annyira érzem, hogy milyen jó, de aztán mikor szeretném ezt elmondani, a szavak már nem úgy jönnek és látom a beszélgetõtárson, hogy olyan furcsán néz. Valami ilyesmi lehetett ez is talán.
Nos, hirtelen ezek jutottak eszembe és nem gondolom, hogy nálam a bölcsek köve, pedig nagyon bírnám:):)!
Szép napot!!!

Nekem olyanokat is mondtak, hogy amikor gond van, ezzel a betegséggel visszamegyek szaros gyereknek... és ha õszintén végig vizslatom az életem eseményeit, nos... a konfliktushelyzetekben én vagyok a szegény kis áldozat...
És a gyerekkori sérülések állatira az emberben maradnak, én most látom, hogy a gyerekeim mennyire tényleg úgy "mûködnek", mint ahogyan írják, mint pl. utánzás, stb. És azt is látom, hogy a rosszul megszokott cselekvéseimre hogyan reagálnak. És hogy a gyerekek MINDENT elhisznek!!!! Ha azt mondom rájuk, hogy csodálatosak vagytok, akkor azt is, de ha rossz jelzõkkel illetem (hisztis, rossz, stb.), akkor azt is. Fú, van egy nagyon jó könyv, a címe: Mérgezõ szülõk (http://www.libri.hu/konyv/mergezo-szulok.html), nos, ennél konkrétabban nem is lehet ezt megfogalmazni. Nagyon durva és sajnos, kicsiben-nagyban, rá lehet ismerni a saját szüleimre (remélem, én még idõben észrevettem, de majd 10 év múlva kiderül).
És az, hogy erõltették a hegedût, csak a hegedûre igaz? Ezt te tudod valamilyen szinten. Nekem nagyon erõs befolyást gyakorol(t?) az anyám szinte minden döntésemre, anélkül, hogy jelen lett volna, mert az elsõ, amit minden esetben végiggondoltam, hogy õ mit fog szólni, nem az, hogy nekem milyen érzést okoz...
Szóval... (bár bocsánat, nem hozzám intézted az irományodat...).

Szia, Breki... nem arról van szó, hogy minden dolgot pozitívan kellene megítélni, mert az képtelenség (én is ezt hittem, hogy ez ezt jelenti, és ekkor mondtam minden ilyen számomra akkor dumának tûnõ dologra, hogy na nehogymár...).
Az érzelmek rosszul kezelésérõl van szó, az én olvasatomban (ami megint lehet, hogy rossz kifejezés).
Sõt... én sokszor eleve az érzések megnevezésére sem tudok szavakat, majd már arra sem, hogy ezek milyen érzelmeket váltanak ki bennem és hogy ezeket hogyan kell kezelni ahhoz, hogy ne más ellen irányuló agresszió vagy ha már ezt leküzdöttem, akkor ne magam ellen irányuló agresszió (betegség) legyen belõle.
Ami ilyen egyszerû, az egyébként amikor helyzetben van az ember, annyira nagyon bonyolult is egy idõben.
Igazából én azon tûnõdtem el, hogy gyerekkorom óta volt-e egyáltalán jogom rosszul érezni magamat és ezt még kifejezésre is juttatnom... és nem lehetett. Mert akkor én hisztis voltam, meg rossz, meg ilyenek. Pedig mennyivel egyszerûbb lett volna, ha valaki - mondjuk a szüleim - megkérdik, hogy hogy érzed magadat (nem hogy milyennek látom õket, mert nem engedik meg, hogy játsszak), hanem hogy hogy érzem magamat... mert ha valaki elmondhatja, hogy éppen összeszorul a gyomra és fél és ezt az érzését elfogadják (nem azt mondják, hogy áááá, nem lehet ilyen érzésed, mert mire fel lenne...), akkor az nem halmozódik fel, és rossz idõben, rossz módon robban ki.
Ez megint tapasztalat, hogy ha a gyerekekre tekintélyelvet követve akarok hatni (rakj rendet-de nem akarok,utálom [most nálunk a négy évessel ez megy naponta 10 percenként]), akkor azonnal ellenáll, míg ha az ellenállását elmondhatja úgy, hogy hogy érez és nem ítélkezik, hanem az érzéseirõl beszél, mert úgy közelítjük meg mi, szülõk, akkor sokkal könnyebb megtalálni a közös hangnemet és ezzel a gyerek is talán egy jófajta konfliktus kezelést tanul meg és nem kell, hogy az elfojtások miatti agressziót ilyen-olyan módon élje meg.
Ami még eszembe jutott, hogy amikor rosszul érzem magam és megpróbálom elfojtani vagy elterelni a figyelmemet róla, akkor sokkal hosszabb ideig tart átesni rajta, mintha átadnám magam annak az érzésnek... szóval valami olyasmi, mintha az ember harcolna valami ellen, ami annál ellenállóbb (fú, ez már tök értelmetlen, ugye?).
"Ha meghalna egy szerettem,ne adja isten,kétlem h jónak fognám fel,és sírás-fájdalom helyett azt mondanám mosojogva,hogy jobb helyre került,és boldog lennék.."

Persze, hogy nem lehet így... a veszteségeket meg kell gyászolni oly módon, hogy az ember azokat teljességgel átélje... mert a mosolygás ebben az esetben megint csak elfojtást jelentene, és aztán már lehet, hogy ott vigyorogna az ember a Lipóton (ha újra kinyitnák)...

Breki, pont ma mondta nekem a pszihonéni, akihez járok (az Isten áldja meg!!), hogy mindenkinek más (ember, módszer, bármi) van segítségére az életben ahhoz, hogy felnyissa a szemét. Aztán van olyan is, hogy nem adatik ez meg... ez a rosszabb... de még ha csak az élet utolsó napján is, akkor is megéri. Talán. Sokszor elvesztem a hitemet, pedig nekem nagyon jó életem van! Mégis a gyerekkori szarságok... és ebben is el kell jutni odáig, hogy ne a szülõt hibáztassa az ember (az már úgyis mindegy), hanem keresse meg a saját lehetõségét a változásban. Mert ha a hibáztatásban ragad, attól semmi nem lesz jobb, sõt...
Én még a hibáztatásnál tartok, de ez sem állapot.
Én rengeteget tanultam ettõl a nõtõl az utóbbi hónapokban és nagyon rátapint minden kis stiklimre is mindemellett...
Fú, részeg apáról... hála Istennek, én már nem éltem vele túl sokáig, de a tesómnak (aki meghalt 24 éves korában, de jobb is neki, bár ez kegyetlenül hangzik, de õt annyira kicsinálta idegileg, hogy tényleg jobb neki) borzasztó tapasztalásai voltak vele... ütötte-verte és mindemellett még lelkileg is kínozta... szörnyû.
Rohadt alkohol... szörnyû. ettõl már csak a kábítószer lehet borzasztóbb....
Szóval, rohadtul nem egyszerû, de ha meg már idõnként rájön az ember az ízére, akkor meg annyira egyszerû, hogy azon csodálkozik... legalábbis én így szoktam lenni ezekkel.

Ede, nagyon egyetértek. Nekem is anyám nagyon erõs befolyást gyakorolt. Nekem mindig jól kellett tanulni, jól kellett viselkedni,aranyosnak lenni stb. Közben meg már kb. 3 éves korom óta önállóságra törekedtem. Ja, és apám nekem is ivott. Sose sírtam, ha valami bántott gyerekként. Felnõttként meg pláne nem. Mindig úgy viselkedtem, mint egy fiú, kemény voltam. A gyerekem születéséig kb. ilyen voltam. Azóta javult kicsit a helyzet.
Egy barátnõmnek van egy mondása: három embernek kell tudnon megbocsátani. Saját magadnak és a szüleidnek. Nem tudom, hogy teljesen megbocsátottam-e már nekik, pedig már meghaltak. Remélem én nem fogok lelki sérüléseket okozni a gyerekemnek. El fogom olvasni a könyvet ,amit írtál.

Szia, Zsuzska... nem tudom, lehet hogy tényleg szétoffoljuk már ezt a topikot (drága Modik, bocsi... de igazából nem találtam most, hogy szétnéztem másik helyet... mert nem depresszióról beszélünk, meg nem lelki tényezõkrõl... talán...).
Nekem ez a mérgezõ szülõk könyv azért is tetszett annyira, mert pont a kisgyermek szemszögébõl közelít és pont arról ír, amit Te is most leírtál... hogy a kisgyerek az azt hiszi, hogy a szülei (az istenek számára, akik nagyok és mindent jelentenek neki) miatta tesznek így vagy úgy... nagyon durva.
Szuszika, tudod, hogy hasonlóra jár az agyunk, de ez a karmikus izé nem teljesen fér nekem bele. Annyira igen, hogy esetleg tényleg lehet valami oka annak, hogy... de az, hogy mondjuk a tesóm karmikusan "érdemelte" azt, hogy a piás apám kergetve õt, a kapát vágta utána, csak mákja volt és mellément... ez igazán már a ... apám még .... döntése volt, nem karma...
Szóval, nekem ezek, - bár tudom, hogy nem úgy szántad - amikor valaki hátradõl és ráfogja, hogy na ez most az apám, az anyám, a karma vagy x miatt van, a felelõsség elhárításáról szólnak. Mert sajnos nekem kell összeszednem magam, hogy 1. észrevegyem, hogy gond van, 2. túllépjek azon, hogy hibáztatok, 3. dolgozzam fel, 3. tegyek. Állati nehéz és a szokások óóóóóóóóriási nagy urak és sokkal egyszerûbb a bevált, rosszat okozó, de már rutinként jövõ eszközökkel dolgozni.

Nevelés... szerintem az csak próbálkozás, aminek az lesz a vége, hogy valamilyen agresszióval kicsikarom a gyerekbõl, hogy úgy tegyen, ahogy én akarom. Példamutatásnak mondanám én, mert hiába mondok én a gyerekemnek bármit (pl. ha bajod van, ne kiabálj, hanem... és okoskodok), mert a gyerek tökre látja, hogy én mit csinálok és azt csinálja õ is. Persze, akkor már - mert egy kívülálló csinálja - az "hiszti" meg "milyen dolog már így viselkedni", miközben meg valószínûleg ha van valami gáz, akkor én is kiabálok... Szerintem a felnõttek a gyerekek útján kapnak egy újabb és utolsó esélyt arra, hogy meglássák való magukat és az õ általuk tartott tükör segítségével változtassanak a saját dolgaikon...
Kísérteties, hogy mennyire leutánoznak bennünket, én látom magam a lányomban, meg idõnként a fiamban is. Ez is nehéz is meg könnyû is egyszerre.
Ja, nekem még az jutott eszembe, hogy amire legkorábban visszaemlékezem, az az, hogy Anyukám sokszor mondta el, hogy én vagyok az õ életének egyetlen vigasza, meg reménysége... és a mai napig minden döntésem hátterében az áll, hogy az mennyire szolgálja ezt az élete egyetlen értelmét, meg mintha ha én magam miatt döntenék, akkor összedõlne a világ. Úh sokszor teszek a kedvére, de ha meg nem aszerint döntök, akkor az direkt azért van, mert õt utálom õszerinte. El sem tudja képzelni, hogy a gondolataim középpontjában nem õ áll és nem vagyok annyira tudatos, hogy amikor valami olyat teszek, ami neki nem tetszik (de nem is árt, csak az én szám íze szerint való), akkor az nem azért van, hogy direkt ellene tegyek... És az biztos, hogy az ember életében minden a szülei miatt van. Hogy lehetne máshogyan, hiszen a legnagyobb befolyással õk vannak ránk (és mi vagyunk a saját gyerekeinkre). A velük/velünk való kapcsolat mutatkozik meg aztán minden más kapcsolatban is. És ezért lehet, hogy amit elnyomunk a szüleinkkel szemben, azt fokozottabban érvényesítjük másokkal szemben.
Van Janikovszky Évának egy könyve, a Lemez kétoldala... fú, annyira jó sztorik vannak benne.
Na, már jól elkalandoztam....

nagyon érdekes dolgokat írtok... én keveset írnék, mert én is össze vagyok zavarodva.. nekem is sok a gyerekkori sérülésem.. amiket már többször próbáltak oldani , én is,,, de nem ment teljesen...
tehát érdekes , hogy sokan tiltakoznak az ellen, hogy a betegségnek lelki oka van, és lám mégis mennyien megnyíltatok!!
a bélbetegségek nagy része éppen az elfojtásoknak köszönhetõ.. düh harag... meg nem élet örömök...ki nem mondott szavak..
ezek saját  tapasztalatok..

érdekes cikk: http://www.ujmedicina.hu/  !!! a hanganyagokat érdemes meghallgatni!

egyébként szerintem sokan látjuk már az okokat, csak a kilépés.. változtatás.. ezek remélem tanulható feladatok!

Egy közeli ismerõsöm tüdõrákos,nyomják neki a kemot,ott ajánlotta neki a többi beteg a spárgát,hogy enyhén fözze meg,pépesítse ki,és naponta egyen 3x2 evõkanállal.Azt mondja eddig kemó után KO volt,most lazán kisétált mintha nem is kapott volna..
Lehet másra is jó,nem olvastam még utána.Van valakinek tudomása róla,hogy milyen hatása van?Sejtmegújító vagy valami hasonló?Mert ez tényleg filléres dolog...és talán nekünk is hasznos.Habár ezt mondják a Zöldalgáról-zöldkagylóról-céklárol-búzafürõl,búzacsirárol,stb....valakinek valami tapasztalat?

Jah,mert olvastam h állitolag gyulladáscsökkentõ hatása is van
olyat olvastam,hogy a levelében több a vitamin,antioxidáns,stb mint a termésben.
De olyat nem találtam hogy kell azt a pürét megcsinálni,megkérdezem majd az ismerõsõm,de jó lene tudni hogy õ jól csinálja e :)

holnap felhívom :)

Köszi Breki, érdemes lenne kipróbálni.

a sport tényleg  jótékony,ma én is tapasztaltam:)

Kicsi vagyok ehhez, de azért fura igy offolni valakit, aki szintén pozitív gondolatokat probál átadni, még ha számunkra zavaros is, .. de miért? miért nem nyitunk? persze nem mindenkinek ez a feladata,hogy pl ezoterikus úton járjon...

Azt vettem észre bárki valami új gyógymóddal áll elõ vagy nála bevált, itt csoportos "lehurrogás" van, "márpedig nincs gyogymód.. stb legutóbb Misi és Ede járt igy..

ez hosszas és bonyolúlt téma szerintem én ehhez még "kicsi" vagyok.. a pozitív dolgot, magát a szót is mindenki máshogy értelmezi..

Pozitív gondolat bármi lehet amit te pozitívnak állítasz be. Ilyen egyszerû.
Legyen szép napotok!

De magadnak állítod be pozitívnak vagy negatívnak. Más nem érdekes te gondolatod az érdekes. Más csak veled összefüggésben érdekes.

Hát igen , én is ilyen vagyok, mint Tim72 és igen én is birkózom a pesszimista gondolataimmal. Szuszidinek igaza van, de ez tanulható és nekünk muszály lesz ezt megtanulni a saját érdekünkbe.Ha Szuszidi tud eszerint élni, ahhoz neki is biztos vezetett egy út, amin végig kelett menjen. Mi még az út elején kapálózunk, de kérnénk az olyanok segítségét, akiknek ez már alapból megy. Hogyan csináljuk, hogy könyebb legyen?