#2151 2010-12-12 22:40

zotyesz
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Új játékot indítottam a Facebook-on. Ha beírod az üzenõfalamra a hitelkártyád számát, a lejárati dátumot és a 3 számjegyes biztonsági kódot, visszaírom, hogy mit vásároltam!



Moctezuma azték uralkodó erõsen hitt a csokoládé serkentõ erejében, ezért rendszerint 50 csésze csokoládét ivott, mielõtt meglátogatta 600 hölgybõl álló háremét.

Nincs jelen

 

#2152 2010-12-14 19:58

zotyesz
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Két haver beszélget a kocsmában:
- Képzeld, tegnap olyan részeg voltam, hogy busszal mentem haza!
- Nagy szám, én már sokszor mentem!
- Én is, de eddig még sosem én vezettem!

Egyik nap odajött hozzám egy nõ, és megkérdezte: "Nem magát láttam a tévében?"
Azt mondtam neki: "Nem tudom. Nem látni ki a képernyõbõl a másik irányba."


- Emo Phillips

Azok, akik még nem olvasták a Bibliát, most ne olvassanak tovább!
A fõhõs meghal a végén!

Elkísértem a feleségemet egy osztálytalálkozójára. Egyik volt osztálytársa egyik poharat a másik után ürítette ki, és alaposan berúgott. Megkérdeztem a feleségemet, hogy ismeri-e? "Persze" - felelte.
"Együtt jártunk, és mikor vége lett, elkezdett inni, és azóta nem tudta abbahagyni."
- Még mindig ünnepli? - kérdeztem.

Nincs jelen

 

#2153 2010-12-18 15:57

zotyesz
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Fiú: Benne van?
Lány: Igen...
Fiú: És nem fáj?
Lány: De igen.
Fiú: És most akkor mit csináljak?
Lány: Nem tudom. Nagyon szeretném, de fáj.
Fiú: Akkor keresek neked egy számmal kisebb cipõt.

Vettem egy karácsonyfát, de olyan nagy volt, hogy nem fért be az autómba, ezért le kellett vágnom a tetejét.
De semmi gond, már úgyis régi vágyam volt egy kabrió.


A boltvezetõ hallja, hogy az egyik eladó azt mondja egy vevõnek:
- Nem emlékszem, hogy ilyen lett volna nálunk. Szerintem nem is lesz!
A menedzser felugrik, és odarohan a vevõhöz:
- Várjon kérem, ez nem igaz! Én magam rendeltem meg, ha holnap visszajön, akkor biztosan lesz már!
Amikor a vevõ elmegy, odafordul az eladóhoz:
- Olyat sosem mondunk a vevõknek, hogy nincs! Remélem, tanult ebbõl az esetbõl! Egyébként mi iránt érdeklõdött?
- Azt kérdezte, hogy a parkolónkban szoktak-e feltörni autókat...

Ahhoz, hogy egy nõ boldog legyen egy férfi mellett, nagyon megértõnek kell lennie és egy kicsit szeretni.
Ahhoz, hogy egy férfi boldog legyen egy nõ mellett, nagyon kell szeretnie õt, de egyáltalán nem szükséges megérteni.

Ukrajnában azt tervezik, hogy Csernobilt, a nukleáris katasztrófa helyszínét, megnyitják a turisták elõtt. Azt mondják, olyan mint Disneyland, csak annyi a különbség, hogy a kétméteres egér valódi.

Egy újdonsült férj így menti el a felesége számát a mobiljába: "Életem".
Egy év házasság után átírja: "Feleségem".
Két év után: "Otthon".
Öt év után: "Hitler".
10 év után: "Téves szám".

Házaspár tévézik. A férj ide-oda kapcsolgat egy erotikus film és a meccs között. A felesége egy idõ után kifakad:
- Hagyd már ezt abba! Nézd inkább a szexfilmet, focizni már úgyis tudsz!

Nincs jelen

 

#2154 2010-12-19 12:44

marcsi0727
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Államigazgatás


Ide "fejlõdtünk"...

Így szólt az Úr Noéhoz: "Fél év múlva megnyitom az ég csatornáit, és addig fog esni, amíg a Földet el nem lepi a víz. De szeretnék megmenteni néhány jó embert és minden állatfajból egy párt, ezért építs bárkát!" Egy villámlás után a tervrajz ott feküdt a földön.

Fél év múlva elkezdett esni az esõ, de az Úr legnagyobb megdöbbenésére Noé csak ült szomorúan a kertjében, bárka sehol.


- De Noé, hol a bárka? - kérdezte felháborodva.
- Uram, bocsásd meg nekem, de felmerült néhány igen nagy probléma:

1. A hajóépítéshez engedélyt kellett kérnem, mert a terveidet nem fogadta el a Hajóépítési Hivatal Mûszaki Osztálya, ezért több mérnököt is fogadnom kellett az áttervezéshez.



2. A szomszédom feljelentett, hogy nem a rendezési tervben megengedett tevékenységet akarok folytatni a kertemben.



3. Nem tudtam fát szerezni, mert a fülesbagoly életterének megõrzése érdekében fakivágási tilalmat rendeltek el.



4. Ahogy elkezdtem begyûjteni az állatokat, beperelt egy állatvédõ egyesület.



5. A Katasztrófavédelem közölte, hogy nem építhetem meg a bárkát, amíg nem készíttetek egy hatástanulmányt az özönvízrõl.



6. Ezután konfliktusba kerültem az Esélyegyenlõségi Hivatallal az ügyben, hogy mennyi hátrányoshelyzetû kisebbségi etnikumot viszek magammal. Ennek az lett a vége, hogy lefoglalták a félkész bárkát.



7. Amikor el akartam hagyni az országot, közölték velem, hogy adótartozásom van, így nem mehetek sehová. Most úgy ítélem meg, hogy körülbelül még 100 év kell a bárka elkészítéséhez.

Ekkor elállt az esõ, és kisütött a nap.
- Úgy döntöttél, hogy mégsem pusztítod el a Földet? - kérdezte Noé bizakodva.
- Nincs rá szükség - mondta az Úr - megteszi helyettem az államigazgatás.

Nincs jelen

 

#2155 2010-12-20 09:49

zotyesz
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Egy fiú a lány fülébe súgja, mikor az végre közel engedi magához:
- Ugye, drágám, én vagyok az elsõ, akivel ezt fogod csinálni?
- Micsoda hülye kérdés! - feleli a lány. - Még azt sem tudom, milyen pózra gondoltál.

- Uram, a lánya azt mondta, hogy imád engem és hogy hozzám akar jönni feleségül.
- Értem, fiam. És most azt kéred tõlem, hogy adjam áldásomat a frigyre?
- Nem, azt, hogy mondja meg neki, szálljon le rólam.

- Hogyan nyernek egérutat Skóciában a bûnözõk egy autós üldözés során?
- Felhajtanak egy fizetõs autópályára.

- Van cigarettád, pajtás?
- Nincs. Leszoktam róla.
- Leszoktál a dohányzásról?
- Arról nem. Csak a cigarettaosztogatásról.

- Milyen a félénk humorista?
- Nem meri elmondani a poénjait, mert fél, hogy kinevetik.

Nincs jelen

 

#2156 2010-12-20 12:36

Laci54
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Az építkezésen az egyik melós figura csak áll és beszélget. Odahívja magához a fõnök:
Na, fiam, mennyit is keres maga?
- Hát úgy 60 ezret/hó.
- Na, fiam, itt van a félhavi bére, de többet sose lássam.
Odaadja a pénzt és elzavarja a srácot. Úgy húsz perc múlva az egyik melós odamegy a fõnökhöz és megkérdezi:
- Fõnök, mi baja volt a pizzafutárral?

Egy lány elmegy a jósnõhöz:
- Két férfi is szerelmes belém. Melyik lesz közülük a szerencsés?
- Béla fogja feleségül venni. Géza lesz a szerencsés.

Nincs jelen

 

#2157 2010-12-21 18:39

marcsi0727
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

- Anyuuuu, kaphatok kutyát karácsonyra?
- Nem, kisfiam, pulykát kapsz, mint mindenki más.

Az ötéves kislányt megkérdezi a mamája, mit szeretne kapni karácsonyra.
- Fogamzásgátló tablettát - válaszolja a kicsike.
- Minek az neked?
- Már van négy babám és nem szeretnék még egyet.


Két prosti beszélget:
- Te mit kérsz a Télapótól?
- Ötezret mint a többitõl...


Mi az élet 4 szakasza?
1. Amikor elhiszed, hogy van Mikulás.
2. Amikor már nem hiszed el, hogy van Mikulás.
3. Amikor te vagy a Mikulás.
4. Amikor úgy nézel ki, mint a Mikulás.

Nincs jelen

 

#2158 2010-12-22 09:59

Laci54
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Mi a rossz emésztés jele?
- Fingom sincs.

Nincs jelen

 

#2159 2010-12-24 14:25

zotyesz
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Két szõke nõ beszélget.
- Képzeld idén a karácsony pont pénteki napra esik!
- De remélem nem 13-ára...

Pistike levelet ír Jézuskának karácsony elõtt:
"Kedves Jézuska, én egész évben jó voltam és mindig megcsináltam a leckéimet, küldj..."
Közben felnéz a falon levõ Mária képre és elszégyelli magát.
Újabb levelet kezd:
"Kedves Jézuska, én egész évben jó voltam, de sokszor nem csináltam meg a leckéimet..."
Újból felnéz, majd új levél:
"Kedves Jézuska, én nem voltam nagyon jó, és a leckéimet sem készítettem el..."
Fenéz, leveszi a Mária képet, bezárja a szekrénybe, és írja az új levelet.
"Jézus! Anyádat túszul ejtettem, követelésem a következõ..."


Két rendõr elmegy az erdõbe, hogy karácsonyfát vágjanak maguknak. A térdig érõ hóban gázolva órák hosszat keresik a megfelelõ fenyõfát, de nem találják. A nap lenyugszik, feltámad a jeges szél, a távolban felvonyít valami állat.
Az egyik rendõr odafordul a másikhoz:
- Na, ebbõl nekem elegem van! A legközelebbi fát kivágjuk, akár fel van díszítve, akár nincs!

A skót kisfiú megkérdezi az apjától:
- Apa, mi lesz karácsonykor a fa alatt?
- Parketta, kisfiam.

- Mit kap a cigány gyerek karácsonyra?
- ???
- A biciklidet!

Igen tisztelt Kollégák,
A megerõltetõ üzleti évet az elõzõ évekhez hasonlóan idén is céges karácsonyi bulival szeretnénk befejezni.
Mivel tavaly néhány igen sajnálatos közjátékra került sor, szeretném felhívni mindenki figyelmét néhány "játékszabályra", hogy a meghitt ünnepet megfelelõ keretek között tarthassuk meg.
1.) Amennyiben lehetséges, a dolgozók saját lábukon érjék el a kijelölt szórakozóhelyet, azaz céges karácsonyunk színhelyét, ne pedig részegen hozzák be õket józanabb kollégáik. Kérem, tekintsenek el egy esetleges - kora reggeli óráktól kezdõdõ - elõünnepléstõl.
2.) Nem vesszük jó néven, ha a dolgozók a széküket közvetlenül a hidegtálas büfé asztalok elé helyezik. Szedés után valamennyien fáradjunk tányérunkkal vissza a kijelölt helyünkre!
Sajnálattal kell megállapítsuk, hogy a "Különben a Kovács felzabálja elõlem az összes libamájat" indoklást sem áll módunkban elfogadni.
3.) Pálinkat, bort, pezsgõt még késõi idõpontban se igyunk közvetlenül az üvegbõl. Pláne akkor nem, ha az elfogyasztott finomságok darabkái még ott virítanak arcunkon, esetleg még éppen szánkban morzsoljuk õket. Az "alkohol fertõtlenít" megjegyzés bizony nem csökkenti valamennyi dolgozó fenntartását azokkal a palackokkal szemben, amelyekbe más dolgozók beleittak és amelyekben kedélyesen úszkálnak az ételmaradékok.
4.) Meg szeretnénk kérni azt az illetõt, aki tavaly a forralt bort csipkebogyótea + ólommentes benzin keverékre cserélte, hogy az idén mellõzze ezt a tréfát. Bizonyára még emlékszünk mindannyian, hogy mi történt néhai Szilvásy kollégánkkal, amikor a harmadik pohár után felkereste a dohányzásra kijelölt helyet...
5.) Ha netalán valakit a számos ízletes étel és ital élvezete után rosszullét gyötörné, úgy nagyon kérjük, keresse fel az erre a célra kijelölt helyiséget. A fõnök tavaly nem igazán volt elragadtatva aktatáskája váratlanul elõbuggyanó tartalmától.
6.) Amikor karácsonyi dalokat énekelünk, az eredeti szövegekre szorítkozzunk. Néhány friss tanoncunk még nem nagykorú, így feltehetõen zavarba hozhatók bizonyos szövegrészletekkel.
Itt szeretnénk megemlíteni, hogy a férfi kollégák közül néhányan még nem jelentkeztek az apaság megállapításához nélkülözhetetlen vérvizsgálatra. Jelenleg GYES-en lévõ kolléganõnk, Nagy. K. Béláné ugyanis határozott összefüggést vél felfedezni a tavalyi céges karácsony és az idén szeptemberben született Klára lánya fogantatása között.
Ha valamennyien tartjuk magunkat fent említett viselkedési normákhoz, akkor az idei céges karácsony is nagyon jól fog telni.

A 80 éves férfi felhívja távol élõ fiát
- Fiam! Anyád és én úgy döntöttünk, hogy elválunk. Arra kérnélek, hogy hívd fel a nõvéredet és kíméletesen közöld vele a hírt!
A fia azonnal telefonál a nõvérének, és közli vele a rossz hírt. A nõvére azonnal intézkedni kezd
- Azonnal csomagolunk, hazautazunk és rendbe rakjuk a dolgokat.
Majd felhívja az apját is
- Azonnal hazautazunk, addig ne csináljatok semmit!
Az apja
- Jó, akkor várunk. Majd odafordul a feleségéhez
- Nos, a gyerekek nálunk töltik a karácsonyt. Csak azt tudnám, húsvétra mit fogunk kitalálni...

Szia drágám hallom, letartóztatták a férjedet.
- Igen. Az idén túl korán kezdte meg a karácsonyi bevásárlást.
- Hogyan? Hiszen már majdnem Karácsony van!
- Úgy értem, mielõtt még az üzlet kinyitott volna...

Karácsonykor a nagymama vízipisztolyt ajándékoz az unokájának.
A lánya dühösen fordul a nagyihoz:
- Anya, hogy vehettél neki ilyen ajándékot?!
Már nem emlékszel, mennyire dühös voltál, amikor a vízipisztolyunkkal
mindent összefröcsköltünk?
A nagyi elmosolyodik:
- Dehogynem, nagyon is...

- Miért örül a kisgyerek, ha SPEED-et kap a Télapótól?
- Mert tudja, hogy akkor csak kettõt kell aludni karácsonyig.

Mi az élet 4 szakasza?
1. Amikor elhiszed, hogy van Mikulás.
2. Amikor már nem hiszed el, hogy van Mikulás.
3. Amikor te vagy a Mikulás.
4. Amikor úgy nézel ki, mint a Mikulás.

Mikor fagy meg a piros mogyorós?
- Ha a Mikulás seggre ül a hóban, és nem tud felállni.

Óvodások beszélgetnek:
- Milyen karácsonyfátok van?
- Mûanyag.
- És járt nálatok a Mikulás?
- Igen, de az se volt igazi

Nincs jelen

 

#2160 2011-01-01 23:17

zotyesz
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Srác üzenete:
haverom, aki vám és pénzügyõr, meséli a múltkor szalonnasütéskor, hogy ugye, az ukrán - magyar határnál a vámosok megvárakoztatják a kamionosokat. A kamionosoknak elegük van és valamelyik rádióban épp megy a kívánságmûsor, a kamionosok meg küldik a vámosoknak azt a számot, hogy húzd meg jobban, menjen a munka... :)
Srác üzenete:
na várjál... rá 10 percre, a vámosok küldik a kamionosoknak azt a számot, hogy várj míg fel kel majd a nap... ;D

Kitti: miért, már borostás vagy?
imurai: ja, pedig szombaton vágtam
imurai: még nindzsa
imurai: nem látszik, de már szúr :)

<yupii> videóból mp3mat csinálni lehet vmi egyszerû módon?
<ragcsee> kikapcsolod a monitort

<@Xavier> ma nem csinalok semmit, csak net bongeszes meg irc
<@Yvon> mikor mesz meloba?
<@Xavier> ott vagyok :)

A minap a parkban megismerkedtem egy nagyon csinos lánnyal. Nem sokkal késõbb már szikrázott köztünk a levegõ, majd a lábaimnál hevert.
Ezek a sokkolók nagyon megérik az árukat!

A férj hazaér a munkából, a feleség közli vele:
- Drágám, ma csak hideg vacsora lesz, mert áramszünet van.
- Na, és? Hisz nekünk gáztûzhelyünk van.
- Igen, de a konzervnyitónk elektromos.

Késõ este kinéz a férj az ablakon:
- Nahát, nincs egyetlen csillag sem az égen. Bezzeg tegnap mennyi volt!
Válaszol a feleség:
- Persze, hogy nincs. Éjjel, mikor hazajöttél és azt kérdeztem, hol voltál, mindet lehazudtad az égrõl.

- Na, hogy sikerült a kis feleséged legelsõ fõztje? - kérdezi Kovácsot a barátja.
- Ne is kérdezd! Még a szakácskönyv is odaégett!

Nincs jelen

 

#2161 2011-01-02 15:13

zotyesz
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Murphy néhány egészségügyi vonatkozású törvénye

    Ha mûtét elõtt az aneszteziológus nem az altatómaszkot nyomja az arcodra, hanem a kezed simogatva búgó hangon az ,,Öreg nénje õzikéje" címû mesébe kezd, biztos lehetsz benne, hogy a gyerekosztályról most helyezték át, és ébren leszel a mûtét alatt.
    Ha az orvos olyan gyógyszert ír fel amit étkezés után kell bevenned, akkor vagy a gyógyszerre, vagy ennivalóra nincs pénzed. Ha egyikre sincs pénzed akkor nem lehetsz beteg. Ilyenkor ugyanis a szevezet nem tud ilyen kis hülyeségekkel foglalkozni.
    A hintõpor - a nevével ellentétben - nem por alakú, hanem darabos. A darabok csak kicsival nagyobbak mint a szórófejen lévõ lyukak.
    Az a gyógyszer ami negyvenhat féle betegségre jó, egyikre sem jó.
    Ha egy gyógyszer bevált a betegségedre, azonnal kiderül, hogy rákkeltõ.
    A kórházban mindig másé az egyágyas.
    Az a gyönyörû miniköpenyes ápolónõ a melletted lévõ kórteremben dolgozik. (az egyágyasban)
    A tiédben az öreg, csúnya, kövér és gonosz dolgozik.
    Azt a gusztusos kapszulát a betegtársad kapja.
    A hatalmas fecskendõvel feléd közelednek.
    A kórházi kacsa nem álhír.
    Alkoholistáknak nevezzük azokat, akiknek van bátorságuk azt bevallani.
    A problémák az alkoholban oldódnak.
    Az élet olyan mint a motor. (be kell rúgni )
    Az a vírus ami nem vesz le a lábadról, talpra állít.
    Az orvosok annyi betegség tüneteit tanulják meg, hogy már nem ismerik fel az egészséges embert.
    Ne hazudd, a csinos fiatal páciensnõnek, hogy hõmérõ! (Azt nem oda dugják! )
    Az állatorvos és az orvos között annyi a különbség, hogy az orvosoknak megmondják a betegek, mi is a bajuk.

Murphy törvényei a magyar gazdaságról


Elsõ, avagy alaptörvény:
Ha valami nem mûködik, akkor az a magyar gazdaság.
Elsõ avagy Antall-féle folyománya:
Ha valami nem müködik, akkor az privatizálva sem mûködik.
A folyomány Bod-féle következménye:
A tehetségtelen vállalati igazgató privatizálva sem lesz tehetséges.
A szabályszerûség megállapításához szükséges törvénykiegészítés:
Nem létezõ piac szabad sem lehet.
Az alaptörvény értelmezéséhez szükséges axióma:
Olyan gazdaság nincs, amelyet nem lehet helyrehozni.
Az axióma alóli kivételek:
1. Ha nem akarják,
2. ha nem tudják,
3. a magyar gazdaság.

I. Kereslet és kínálat:
1. Ha egy árucikk iránt növekszik a kereslet, akkor alig lehet hozzájutni, és felmegy az ára.
2. Ha egy árucikk iránt csökken a kereslet, Magyarországon akkor is alig lehet hozzájutni, és felmegy az ára.

II. A technikai fejlesztés következményei:
1. Minél korszerûbb technológiával készül valami - itthon -, annál magasabb az ára.
2. Minden új termék drágább, mint az ugyanolyan minõségû régi.
Kiegészítés :
Ha nincs új termék, akkor a régi lesz ugyanolyan drága, mint az új lenne.

III. Késztermék, és nyersanyag:
1. Minél olcsóbb a nyersanyag, annál drágább a késztermék.
2. Drága nyersanyagból legalább annyira drága készterméket lehet elõállítani, mintha olcsó lenne.
Piaci folyomány:
Ugyanannak a készterméknek az ára a "lengyel piacon" jóval alacsonyabb, és mégis megéri az eladóknak (aki nem lengyel).
Második piaci folyomány:
Olcsó készterméket csak kiárusításkor vagy közvetlenül a gyártótól lehet beszerezni.
A feleség közbeszólása :
Az nem olcsó, csak elfogadhatóbb, a többit nem idézem, az a kiskereskedelem minõsítése.

Exporttörvények:
Mennél többet exportálunk Nyugatra (azért, hogy minél több dollár jöjjön be, mert csak így tudjuk törleszteni nyugati adósságainkat), annál jobban romlik a forint (a dollárkitermelés és paritás miatt).
Elsõ következmény:
Egyre több dollárt kell felvennünk Nyugatról.
Következtetés:
1. Minél jobban mûködik a magyar gazdaság (ami az exportnövekedésben mérhetõ), annál jobban elszegényedünk és eladósodunk.
2. Célszerûbb lenne a felvett kölcsönt azonnal visszautalni, és kihagyni belõle a magyar gazdaságot.
3. Addig jó, amíg a magyar gazdaság nem mûködik ( mert így kevesebbet tudunk exportálni Nyugatra, és nem szegényedünk el annyira ).

Az exporttörvénynek adó-, és árindexre vonatkozó folyományai:
1. A magas adó-, és árindex visszaszorítja a belsõ fogyasztást, és így többet tudunk exportálni Nyugatra.
2. Ha többet akarunk exportálni, egyre magasabb adó-, és árindexet kell bevezetni.
Következmények:
Minél többet exportálunk Nyugatra, annál magasabb adó-, és árindexet kell bevezetni, hogy még többet exportálhassunk, és még magasabb adó-, és árindexet tudjunk bevezetni.
Elsõ következtetés:
Nyugati adósságállományunk az export növekedésével egyenes arányban növekszik.
A következtetés folyománya:
Elõbb-utóbb adósságunk visszafizethetetlenné válik.
A folyomány pénzpiaci következménye:
A visszafizethetetlen adósságot úgy kell kezelni, mintha nem is lenne.
A következmény következménye:
Ha adósságunkat meg akarjuk szüntetni, egyre nagyobb kölcsönöket kell fölvennünk, hogy teljességgel visszafizethetetlenné váljon.
A törvény elvi párhuzama:
Ha a magyar gazdaság mûködésképtelenségét meg akarjuk õrizni, egyre nagyobb adó-, és árindexet kell alkalmazni, hogy a belsõ fogyasztást a nullára lehessen redukálni.
Az elvi párhuzam folyománya:
A belsõ piac megszûnik, így nem lesz szükség lakossági adó-, és árindexre.
A folyomány következménye:
A magyar gazdaság megint mûködni fog.

Megszorítások:
1. Átmenetileg az életszínvonal nullára csökken.
2. Átmeneti nyomor és éhínség.
A bizonytalansági tényezõ:
Az éhínség és nyomor idõtartama.

Nincs jelen

 

#2162 2011-01-04 08:15

zotyesz
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

A szöszi hazavisz egy tálat és boldogan újságolja a férjének:
- Nézd drágám, milyen törésálló tálat vettem!
Ezután ledobja a földre, hogy bebizonyítsa, milyen jó vásárt csinált. A tál darabokra törik, mire a szöszi morfondírozva: - Vagy talán hõálló?

Barna kérdi a szõkétõl:
- Miért küldtél a testvérednek üres SMS-t?
- Mert amióta összevesztünk, nem vagyunk beszélõ viszonyban egymással.

Egy szállodában az egyik vendég reggel hívja a szobaszervizt:
- Kérek két égett szélû tükörtojást, alig sült szalonnával, gyenge, zaccos kávét, vizezett narancslevet és két szelet kõkeményre sütött pirítóst.
- Miért enne ilyen rossz reggelit? - kérdezi egy hölgy a vonal másik végén.
- Mert honvágyam van.

Las Vegasban egy nõ játszik a kaszinóban, nincs szerencséje, már csak100 dollárja marad. Kétségbeesetten felkiált:
- Milyen szerencsétlen vagyok! Most mit tegyek?
Odamegy hozzá egy férfi, és vigasztaló hangon így szól:
- Hölgyem, miért nem játsza meg a saját életkorát a ruletten? Lehet, hogy bejön.
Azzal a férfi odébb áll, a nõ pedig a rulettasztalhoz megy és felteszi a pénzét.
Kis idõ múlva a férfi ismét arra jön, látja, hogy a nõ az asztal mellett ájultan hever, a krupié pedig fölé hajol.
- Mi történt? - kérdezi a férfi.
- A hölgy rátett 100 dollárt a 29-re, amikor pedig kijött a 36, a szívéhez kapott és elájult.

Feleséget keresek! Tudjon fõzni, mosogatni, gilisztát gyûjteni, halat pucolni, és legyen motorcsónakja.
Jelszó: "Küldj egy fotót a csónakról!"



Egy szõke és egy barna csaj beszélget. Kérdi a barna:
- Te, eljössz a szilveszteri bulimra?
- Jaj de jó, persze hogy elmegyek! Mikor lesz?

Egy asszony a kozmetikustól hazaérve meséli a férjének:
- Képzeld, amint kiléptem az utcára, megbotlottam és elestem, megütöttem az arcomat.
- Na, - feleli a férj - te is olyan vagy, mint a vajas kenyér, mindig a bekent felére esik.

Nincs jelen

 

#2163 2011-01-04 08:21

zotyesz
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

http://www.youtube.com/watch?v=m2TJ3tU8 … r_embedded

Csávókám nem szívbajos meg valszeg nem is szédül.:)

Baby Rave :) :)

http://www.hotdog.hu/video/video.hot?v_id=133444

Nincs jelen

 

#2164 2011-01-06 08:43

Laci54
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

A falu kovácsa oktatta az új inasát:
- Elõször kiveszem a patkót a kohóból, aztán ráteszem ide, az üllõre.
Amikor megrázom a fejem, te ráütsz azzal a kalapáccsal. Az inas igy is tett.
Azóta õ a falu kovácsa.


Kapitány úr! Mit csináljon, aki aknára lép?
- Nos, a szokásos eljárás: husz métert ugrani a levegõbe, és szétszóródni a szélrózsa minden irányába.


Isten alkotá a földet, majd megpihent. Isten alkotá az embert, majd megpihent. Isten
alkotá a nõt, és azóta se Istennek, se embernek nincs pihenése!
_________________

Nincs jelen

 

#2165 2011-01-06 20:58

zotyesz
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

A pilóta hátraszól a repülõgép utasainak:
- Van önök között olyan, aki hisz az imádság erejében?
Az egyik utas felteszi a kezét.
- Nagyszerû - mondja a pilóta. - Mert a gép irányíthatatlanná vált, és eggyel kevesebb ejtõernyõnk van.

Soha ne tegyél olyasmit, amit utána egy mentõsnek nem tudsz megmagyarázni.

A házasság az, amikor egy férfi és egy nõ eggyé válnak. A probléma ott kezdõdik, amikor megpróbálják eldönteni, hogy melyikük legyen az.

- Mi a különbség a kirúgás és a szakítás között?
- ???
- Az egyik végkielégítéshez, a másik önkielégítéshez vezet

Nincs jelen

 

#2166 2011-01-07 21:36

Peeter
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Kedves Péter!

Örömmel értesítelek, hogy szerelmünk gyümölcse, a kis Péter, megszületett. Sajnos anyatejem nem lévén szoptató-dajkát kellett alkalmaznom. Õ kubai származású, így a tejétõl gyermekünk bõre szinte teljesen fekete lett. Errõl ugyebár én abszolúte nem tehetek…
A te szeretõ Anitád

Drága édesanyám!

Az imént vettem kézhez Anita levelét, melyben értesít, hogy kisfiúnk született. Mivel nincs elég anyateje dajka segítségére szorul, aki színes bõrû, és a tejétõl kis unokád bõre is csaknem fekete lett, amirõl persze az én drágám egyáltalán nem tehet. Remélem te is együtt örülsz velünk.
Ölel fiad, Péter

Édes fiam!

A te születésedkor én pontosan ugyanúgy jártam, mint most a te Anitád. Elapadt a tejem, ezért téged tehéntejjel kellett tápláljalak. Valószínûleg ettõl lettél te ekkora marha… Amirõl persze én egyáltalán nem tehetek.
Csókol Anyád

Nincs jelen

 

#2167 2011-01-09 11:56

zotyesz
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

A férj hazaér, és a felesége dühösen rátámad - Te szemétláda! Hogy kerül ez a nõi bugyi a kabátod zsebébe?! A férj hûvösen végigméri - A szomszéd adta ide. Tegnap nála hagytad! :) :) :)

Nincs jelen

 

#2168 2011-01-12 07:56

Juni
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Nincs jelen

 

#2169 2011-01-12 10:42

zotyesz
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

http://www.snubbyland.com/view.php?type=games&ID=14

Ha esetleg unatkoztok és még idegbajt is akartok kapni :) :)

Nincs jelen

 

#2170 2011-01-13 18:15

marcsi0727
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Egy pasi elmegy a munkaügyi központba és meglát egy hirdetést:

"Asszisztenst felveszünk nõgyógyász mellé!"

Megkérdezi a fiatal hölgyet az információnál, hogy mibõl áll a munka és hogy tudna e részletekkel szolgálni.
- Hát arról lenne szó - mondja a hölgy - hogy segíteni kell a pácienseknek levetkõzni, majd felfektetni a vizsgáló asztalra.

Ezután meg kell mosni az intim területet, le kell borotválni és végül bekenni különbözõ krémekkel.

Így kell elõkészíteni a vizsgálatra õket.
- Na és mennyit fizetnek ezért?
- Eleinte kb. havi nettó 200 ezret, de a szakmai fejlõdés viszonylatában ez nõhet akár havi 400-500 ezerre is a késõbbiekben.
- Na és hova kell menni ezért?
- Hát Debrecenbe.
- Olyan messzire?! Talán csak ott van munka?
- Nem, a munka Pesten van, csak a sor vége ér el Debrecenig...

Nincs jelen

 

#2171 2011-01-18 21:44

Nita
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Egy nagyon jó videó a nõi átváltozásról! :)
http://www.youtube.com/watch?v=HrtvP6eZO5o

Nincs jelen

 

#2172 2011-01-19 15:48

Ottó
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

"Az embernek meleg csend kell, ehelyett jeges tumultust adnak neki." Simone Weil, filozófusnõ

Nincs jelen

 

#2173 2011-01-20 07:10

zotyesz
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Szülészeten áll két apuka az üvegfal mögött és nézi a babákat. Az egyik elkezd gügyög és az apa felé nézelõdni.
- Nézze csak, ez a kis édes rám mosolygott! - mondja az egyik férfi.
- Ugyan már, a gyereke egyáltalán nem mosolygott! - mondja a másik.
- Ki a fene beszélt itt a gyerekrõl? Én a nõvérkére gondoltam!

Az osztályban a tanárnõ azt mondja a gyerekeknek:
- Most dolgozatot írunk. Mindenki írja le, szerinte ki a 11 legnagyobb magyar!
Óra végén már mindenki készen van, csak Pistike rágja a ceruzáját elmélyülten.
- Mi a gond, Pistike? - kérdi a tanárnõ.
- Semmi, tanárnõ, csak még nem tudom, ki legyen a kapus!

Múltkor a felségemmel beszélgettünk az öregkorról. Azt mondtam neki:
- Tudod, én nem akarok vegetatív állapotban élni, feküdni egy ágyon, egy géptõl és egy üveg folyadéktól függve csak létezni. Ha ez megtörténne egyszerûen csak húzd ki a dugót a falból!
Erre felállt, kihúzta a TV-t, majd kidobta a sörömet az ablakon.

Sok-sok évi házasság és kitartó próbálkozás után végre rájöttem, mi teszi a feleségemet igazán boldoggá.
Semmi.

Pistike sírva megy az utcán, odamegy hozzá a rendõr:
- Miért sírsz fiacskám?
- Azért, mert beírást kapott az ikertestvérem.
- Ó, hát ennyire együtt érzõk vagytok egymással?
- Dehogy, csak apu állandóan összekever bennünket!

A kivétel erõsíti a szabályt... és hazavágja a költségvetést.

Autóvezetõi mûszaki vizsgára felkészítés nõknek:

Alulkormányozottság: amikor kanyarban az autó orrával viszed el a falat.
Túlkormányozottság: amikor a kanyarban az autó farával találod el a falat.
Lóerõ: annak mértéke, milyen gyorsan tudsz a falnak menni.
Nyomaték: annak mértéke, hogy a falnak hajtás után milyen messzire jutsz a törmelékekkel.

- A róka jön ki a diszkóból összeverve, találkozik a farkassal.
- Róka, ki bántott? Majd én megverem.
- A medve.
- Ja, az szar ügy...

Egy férfi rendszeresen járt a fogorvoshoz, de minden alkalommal elkésett. Egyszer felhívja az asszisztens, hogy a következõ kezelés idõpontját egyeztesse vele.
- Nem baj, ha negyed órát késni fogok? - kérdezi a férfi.
- Semmi gond, legfeljebb nem lesz idõ az érzéstelenítésre.
Ezután a páciens életében elõször pontosan érkezett a rendelõbe.

Nincs jelen

 

#2174 2011-01-21 20:00

Laci54
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

A pap és a buszsofõr egyszerre kopogtatnak a mennyország kapuján. Kijön Szent Péter, röviden elbeszélget velük, majd beengedi a buszsofõrt. A pap fölháborodva kérdezi:


- És én? Engem, aki egész életemben Isten szavát hirdettem, nem engedsz be? Hogy lehet ez?


- Hát úgy, hogy amíg te prédikáltál, mindenki aludt. Bezzeg amíg a buszsofõr vezetett, addig mindenki imádkozott…

Nincs jelen

 

#2175 2011-01-22 23:10

marcsi0727
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

15 évi házasság után, a pszihológusnál:
Miután a pszichológus megkérdezte õket, hogy mi a gond, a nõ egy hosszadalmas, szenvedélyes és szívtépõ listát  zokogott el a szakembernek az elmúlt 15 év összes létezõ  problémájáról.
Csak mondta, mondta: elhanyagolás, bensõségesség hiánya,üresség, magányérzet, szeretet hiány, s egy egész lista a soha ki nem elégített érzelmi igényeirõl, melyeket ki kellett bírnia házasságának eddigi szakaszában.
A szakember miután végighallgatta a listát, felállt, körbejárta az íróasztalát, majd egy  hatalmas, szenvedélyes csókkal magához ölelte az asszonyt.
A nõ elhallgatott, s mint akit elkábítottak, szótlanul leült.
A pszichológus a férjhez fordult és így szólt:
"Látja, erre van szüksége a feleségének, hetente legalább háromszor! Meg tudja tenni?"
A férj gondolkodott egy kicsit, majd válaszolt:
"Nos, el tudom hozni önhöz hétfõnként és szerdánként, de péntekenként horgászni megyek.

Nincs jelen

 

#2176 2011-01-24 19:44

zotyesz
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Két rendõr biciklizik. Az egyik leszáll, és leengedi a hátsó kereket.
- Miért engedted le? - kérdezi a társa.
- Túl magasan volt a nyereg.
- A másik erre szó nélkül leszereli a saját nyergét meg a kormányát. A kormányt a nyereg helyére teszi, a nyerget pedig a kormány helyére.
- Ezt miért csináltad? - kérdezi a másik.
- Egy ilyen hülyével én nem bicajozok tovább, inkább megfordulok és hazamegyek.

Parancsnoki szemlére készülõdnek a rendõrkapitányságon. Az ügyeletes végignézi a felsorakozott rendõröket, és észreveszi, hogy az egyiknek az egyik lábán egy sárga, a másikon egy fekete cipõ van.
- Azonnal menjen haza, és cseréljen cipõt! - ripakodik rá.
A rendõr hazamegy, és egy óra múlva jelentkezik a parancsnoknál:
- Parancsnok úrnak alázatosan jelentem, hogy nem tudok cipõt cserélni!
- Aztán miért nem?
- Mert otthon is csak egy fekete meg egy sárga cipõm van.

- Jean, hol a feleségem?
- A méltóságos asszony lepihent, mert nagyon elfáradt a munkától.
- Miféle munkától?
- A méltóságos asszony egész délelõtt ördögi terveket kovácsolt.

- Mi az, ami 100% fém, mégis átlátszó?
- ???
- Drótkerítés.

A vak ember fel akarja dobni a hangulatot a bárban:
- Akarják a legújabb szõkenõ-viccet hallani?
Néma csend, megfagy a levegõ. A mellette ülõ nõ odasúgja:
- Vigyázzon, jóember, miket beszél... A mixer szõke, a tulaj szintén. Én is szõke vagyok, 100 kg, fekete öves karatés. A túlsó szomszédom egy 120 kilós, 1.90m magas szõke súlyemelõnõ. Végül a maga másik oldalán egy kétméteres, 150 kilós szõke birkózó ül. Most gondolja meg, tényleg el akarja mesélni azt a viccet?!
Mire a vak:
- Inkább mégsem... Semmi kedvem ötször elmagyarázni...


- Miért van a szõke nõ monitorján cipõnyom?
- Mert megpróbált belépni az internetre.



Két régi kolléganõ találkozik:
- Mi újság?
- A bíróság nemrég kimondta a válást.
- És az baj?
- Igen, mert mindkét gyereket a férjemnek ítélték.
- És?
- Egyik se tõle van.

Van egy új webhely, ahol lehet facebookolni, twitterezni, emailezni, szörfözni a neten, híreket olvasni. Ezt a helyet úgy hívják, hogy munkahely.


- Conan O'Brien

- Jean, mondja, visszatért már Anasztázia grófnõ a reggeli lovaglásból?
- Nem, uram, de a ló már itthon van.

- Doktor úr, tud segíteni? A feleségemnek súlyos beszédhibája van.
- És ez miben nyilvánul meg?
- Nem bírja abbahagyni.

A múltkor kirúgtak a strandról. Állítólag szabad hason fekve napozni, de csak a sajátodon.

A Yellowstone parkban kérdi a turista a vadõrtõl:
- Ha az erdõben meglátok egy medvét, honnan tudom megállapítani, hogy barnamedve, vagy grizzly?
- Roppant egyszerû - válaszolja az õr. - Másszon fel egy fára. Ha maga után mászik, akkor barnamedve, ha pedig magával együtt kidönti a fát, akkor grizzly.

Nincs jelen

 

#2177 2011-01-27 16:53

Norby1
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

7másodpercig tart, amíg az étel a szájon át a gyomorba jut.Az emberi hajszál 3kg-t tud megtartani.A pénisz hossza 3x-a a hüvelykujj hosszának.A combcsont ugyanolyan erõs,mint a beton.A nõ szíve gyorsabban ver,mint egy férfié.A nõk 2x annyit pislognak,mint a férfiak.300izmot használunk,csak azért,hogy eldõlés nélkül meg...álljunk.A nõk végigolvassák ezt a szöveget.A férfiak pedig még mindig a hüvelykujjukat méregetik.

Nincs jelen

 

#2178 2011-01-28 13:16

sibi
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

A nyuszika sétál a mezõn, egyszer csak felnéz az égre és látja, hogy a sas hátrafelé repül.
- Mit csinálsz sas, miért repülsz hátrafelé? - kérdezi a nyuszi.
- Ó, hát nem tudod, nyuszika? Ez a demokrácia. Azt csinálsz, amit akarsz! - mondja a sas.
- Tényleg? Ezt én is kipróbálhatom? - lelkendezik nyuszika.
- Persze, próbáld csak ki! - válaszolja a sas.
A nyuszika nagy örömmel elkezd hátrafelé tolatni, élvezi a demokráciát.
Ahogy ott tolat a mezõn, meglátja a medve a farral közeledõ nyuszikát.
Más se kell neki, rögtön hegyezi magát, a nyuszika meg pont rátolat.
Mikor végre a medve elengedi, nyuszika fájdalommal és könnyekkel küszködve rohan a sashoz, és sírva meséli neki, mi történt.
- Jaj, ne haragudj, nyuszika - válaszol a sas - elfelejtettem mondani, hogy a demokrácia csak idefent érvényes! Ha odalent azt csinálod, amit szeretnél, könnyen seggbe kurják érte.

Nincs jelen

 

#2179 2011-01-28 21:22

Bordás
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Ki az állatok diszkósa?
A technosbéka.

Nincs jelen

 

#2180 2011-01-31 13:52

sibi
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Melyik a legdrogosabb mese?A micimackó!Füles folyamatosan be van lassulva - fû. Malacka folyamatosan retteg - LSD. Tigris ugrál, nem bir magával - speed. Micimackó dölöngél - heroin. Egyértelmû, hogy róbert gida a dealer.

Nincs jelen

 

#2181 2011-01-31 19:40

Bordás
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Mi a különbség a daganatok és az anyósok között?
-A daganat lehet jóindulatú is.

Nincs jelen

 

#2182 2011-02-01 18:02

Bordás
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Mi a villamosszék kisöccse?
-Elektromos kisülés.

Nincs jelen

 

#2183 2011-02-01 19:59

zotyesz
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

- Mi az abszolút ciki?
- Amikor az interneten jelszónak beírod azt, hogy " farkam ", és az meg visszadobja, hogy a jelszó túl rövid.

- Mi a közös a németjuhász kutyában és a rövidlátó nõgyógyászban?
- Mindkettõnek nedves az orra.

A nászéjszakán az asszonyka vallomást tesz a férjének:
- Tudod, Pista, nekem már elõtted is volt dolgom férfival.
- Nem probléma. Nekem is.

Két szõke nõ ül a buszon. Az egyik rak két pontot a párás üvegre.
- Hát azt mért tetted oda?
- Mert ezen fogok kukucskálni.
Erre a másik odaugrik és letörli.
- Nem fogsz te itt kukucskálni!

Ki az abszolút bátor?
Aki hashajtót és altatót vesz be egyszerre.

Skót bemegy a vendéglõbe. Odaviszik neki az étlapot, majd sorra rendeli róla az ételeket egészen addig, amíg már nem tud többet enni. Ekkor hátradõl és odahívja a pincért:
- Elnézést, kinek kell fizetni?
- Természetesen nekem... - feleli a pincér
- Az jó! Már azt hittem, nekem kell - sóhajt fel a skót

Nincs jelen

 

#2184 2011-02-03 08:47

martika
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Sziasztok!
Itt mindig annyi jó viccet olvasok, és jókat nevetek... szeretnék most én is kicsit nevettetni .. :)


A rendõr elhatározza, hogy lékbõl akar horgászni, neki is kezd a csákánnyal.
Egyszer csak felülrõl megszólal egy égi hang:
- Nincs a jég alatt hal.
De a rendõr csak csákányoz tovább, mire a hang másodszor is megszólal:
- MONDOM, hogy nincs a jég alatt hal!
A rendõrt nem érdekli a hang, õ csak szorgalmasan csákányoz tovább.
- Hidd már el cimbora, hogy a jég alatt nincsen hal!
Mire a rendõr:
- Ki vagy te, hogy beleszólsz? Ne szólj bele, én rendõr vagyok!
- Én meg a mûjégpálya hangosbemondója....


Apuka sétál a gyerekével egy kastély romja körül. Mindenütt ledõlt
falak, ledõlt oszlopok, elgurult kövek. A kisfiú odafordul az apjához
és megkérdezi:
- Ugye itt tanult anya vezetni?

A kerékpárversenyzõt halálos baleset éri. Az özvegyet behívják a
hullaházba, hogy azonosítsa a holttestet. A boncmester kihúzza az elsõ
fiókot: üres. A másodikat: üres. A harmadikat: üres. Ekkor megszólal
az özvegy:
- Igen, õ az, ráismerek! Sose volt benne az elsõ háromban.

*

Egy nap Petike megkérdezte apukáját, hogy kaphatna-e egy
mountain-bike-ot születésnapjára.
Az apa így szólt:
- Petikém, most vettünk fel három millió forint kölcsönt a házra,
sajnos, nincs most pénzünk biciklire. Várj karácsonyig.
Eljött a Karácsony, Petike megint rákérdezett.
- Sajnos még mindig sok a tartozásunk, talán majd máskor...
Két nappal késõbb Petike nagy bõröndöt cipelve kilép a házból.
Az apja megkérdezi:
- Miért mész el kisfiam, nem szeretsz már minket?
- Tegnap, mikor elmentem a szobátok ajtaja elõtt, hallottam, hogy azt
mondod, hogy elmész, és anya megkért, hogy várd meg, mert mindjárt õ
is elmegy.
- Hát dögöljek meg, ha én itt maradok ekkora tartozással!!!

Nincs jelen

 

#2185 2011-02-04 17:47

Bordás
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

A matektanárnõ megkérdezi a gyerekeket:
- Mi lesz akkor, ha van 3 almád és a testvéred megeszik belõle kettõt?
Móricka felteszi a kezét és válaszol:
- Nagy verekedés!

Nincs jelen

 

#2186 2011-02-05 12:00

Bordás
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

A légyrajz
Móricka az iskolában rajzol egy legyet a padra. Tanárnõ rácsap, eltörik a keze. Behívják a szülõket. A tanár elmeséli, mi történt.
Erre az apa:
- Az semmi! Olyan pinát rajzolt az ajtóra, hogy még mindig szálkás a faszom. :D

Nincs jelen

 

#2187 2011-02-05 16:10

Bordás
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Móricka és Katika a homokozóban játszanak. Katika odaszalad anyukájához és kérdezi:
- Mi van Mórickának, ami nekem nincs.
Annya mondja:
- Fütyülõje.
Pár perc múlva megint odaszalad Katika és mondja:
- DE NEM SZÓL!  :D

Nincs jelen

 

#2188 2011-02-06 14:17

marcsi0727
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Ezek nem viccek, de szórakoztató...


Egy kis térkép-ismereti teszt! Ezt is kell tudni!
Nem fogsz tudni tõle megszabadulni .     Jó szórakozást!


1. Afrika térképe
http://www.cs.elte.hu/~ruzsaz/afrika/afrika.html

2. Magyarország, Kárpát-medence
http://www.cs.elte.hu/~ruzsaz/karpat/karpat.html

3. Európa térképe
http://www.cs.elte.hu/~ruzsaz/eupoli/europa.html


4. Az ókori Görögország
http://www.cs.elte.hu/~ruzsaz/ogorog/gorogorszag.html

Nincs jelen

 

#2189 2011-02-06 18:25

Bordás
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Móricka büdös
Móricka üzenõfüzetébe beírja a tanítónéni:
"A gyerek büdös! Mosdatni!"
Móricka apja visszaüzen:
"Nem szagolgatni! Tanítani!"

Nincs jelen

 

#2190 2011-02-07 19:51

Bordás
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Móricka megy haza az iskolából és lát egy nyanyát a fán. Megkérdi tõle:
- Mi van nyanya? Redbull?
- Nem kisfiam... Pitbull.

Nincs jelen

 

#2191 2011-02-07 20:07

Laci54
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Az öregek otthonában Sándor bácsi dicsekszik az ápolónõnek:
- Jaj, kedvesem, amikor fiatal voltam, egy ötliteres tejeskannát tudtam a péniszemen száz méterre elvinni...
- De Sanyi bácsi, ugye, az már nem megy?
- Nem, aranyom, már nem bírja a térdem...



Székely a fiával fát vág az erdõben.
Egyszer csak megszólal a fiú
- Édesapám, valahogy nehezen megy ez a fûrész nem?
- Nem tudom fiam, én most pipázom.



Kovácsné felnéz az újságból és megkérdezi a férjétõl:
- Mondd, szívem, mi az a lánykereskedõ?
- Olyan ember, aki nõket bocsát áruba szerelmi célokra.
- És ha én egy ilyennel találkoznék, mit gondolsz, engem is eladna?
- Nem, drágám, hiszen nem ugyanaz, mint a régiségkereskedõ!

Nincs jelen

 

#2192 2011-02-07 21:17

zotyesz
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

-Mi a közös a terhes nõben és az iskolás gyerekben?
???
-Mindkettõnél 9 hónapig tartanak a reggeli rosszullétek.

- Visszavennének egy revolvert?
- Miért, nem mûködik?
- Nem tudom, de most telefonáltak, hogy az anyósomat elütötte egy autó.

Kedves Mindenható!

2011-ben azért imádkozom, hogy legyen egy kövér bankszámlám, és karcsú alakom.
És kérlek, ne cseréld össze ezt a két kívánságot úgy, mint 2010-ben!

A barát egy olyan ember, akinek ugyanazok az ellenségei, mint neked.

- Abraham Lincoln


- Úgy leírnék végre valamit helyesen!
- S mit, Pál?

Kovács megkérdi Kistõl, mi az a tõzsde. 
Kis:
- Nézd Kovács, nem könnyû elmagyarázni, hogy te is megértsd. Tegyük fel, hogy veszel egy tyúkot, ami aztán tojást tojik. Aztán a tojásból kikel a csibe, a csibébõl tyúk lesz, az megint tojást tojik, abból tyúk lesz, ami megint tojik. És egyszer csak jön az árvíz és minden tyúkot elvisz! És akkor azt mondod: "A k***va életbe! Kacsát kellett volna venni!"
Na látod, ez a tõzsde!

Arisztid kérdezi Taszilótól:
- Mondd, neked hány inasod van?
- Mindig kettõ. Egyik, aki épp megy, és másik, aki épp jön.

Kerüld a népszerûséget, ha békében akarsz élni.

- Abraham Lincoln

- Jó napot, Nagy úr! Jól látom, maga józan?
- Ugyan, kérem, ez csak átmeneti állapot.


- Hogy kapcsolja fel esemény után az alkalmi barátnõ a lámpát?
- ???
- Kinyitja a kocsiajtót.

Kovács elviszi az ötéves kisfiát a fürdõbe. Távozáskor a gyerek odaszól a pénztárosnak:
- Ez nagyon jó volt! Majd jövünk újra, ha megint piszkosak leszünk!

Nincs jelen

 

#2193 2011-02-07 21:52

Bordás
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Móricka dobol a padon.
- Miért dobolsz Móricka?
- Elijesztem az oroszlánokat.
- De hisz itt nincs oroszlán.
- Na, látja! Ugye milyen jó módszer?

Nincs jelen

 

#2194 2011-02-08 17:21

Bordás
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Nyelvtan tanár

A nyelvtan tanár kérdezi Mórickát:
- Milyen idõben vannak ezek az igék: én fázom, te fázol, õ fázik.
Móricka felel:
- Hideg idõben.

Nincs jelen

 

#2195 2011-02-08 17:27

Juni
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Pösze Jancsi vásárolni megy a henteshez, de a bolt ajtajában beleütközik Juliskába.
- Bo...bocánat - mondja zavartan - egyébként Janci vagyok.
- Én meg Juliska. És facér vagyok!
- Nahát! Én meg calonnáér!

Megy az arab a tevéjén a sivatagban, majd találkozik egy eszkimóval, akinek a szánját három kutya húzza.
Azt mondja az arab :
-Uram, tudna segíteni? Az a baj, hogy eltévedtem.
Mire az eszkimó :
-Te vagy eltévedve, te szerencsétlen?

Nincs jelen

 

#2196 2011-02-08 22:28

zotyesz
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

- Miért vigyorog a kerti törpe?
- ???
- Mert csiklandozza a feneklét egy fûszál.

- Mi az abszolút vallási ellentmondás?
- ???
- Menny a pokolba!

- Miért nem lehet a Lánchídon biciklizni?
- ???
- Mert nincsen rajta pedál!
- És az Erzsébet hídon?
- Te hülye! Azon még lánc sincs!

- Mi a különbség férfi és a nõ között?
- ???
- A nõ egyetlen férfit akar, aki teljesíti az összes kívánságát. A férfi az összes nõt akarja, akik teljesítik egyetlen kívánságát.

- Mondj egy olyan szót, amiben benne van a Titanic!
- ???
- Óceán.

Nincs jelen

 

#2197 2011-02-09 11:01

martika
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

•    Pistike jelentkezik az iskolában:
-Tanítónéni! Képzelje el született tíz kiskutyánk és mind FIDESZ-es!
-Ez nagyon szép Pistike, de jön jövõ héten látogatni Orbán Viktor bácsi, ezt neki meséld el!
Eljön a látogatás ideje, Pistikét elõre tolják
-Képzelje Viktor bácsi, született tíz kiskutyánk, ebbõl öt FIDESZ-es!
-Ez nagyon szép, de mi van a többi öttel? - kérdezi Orbán Viktor
-Kinyílt a szemük.

Nincs jelen

 

#2198 2011-02-09 17:22

Bordás
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

A Mikulás ajándéka

- Mit hozott a Mikulás Móricka?
- Egy lófaszt!
- Úgy kell neked! Miért a seggedet tetted ki az ablakba?  :D

Nincs jelen

 

#2199 2011-02-09 20:11

zotyesz
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Az igazi nõnek ezer arca van - És kétezer szeme.

A nõi megbízhatóság mértékegysége a MEGGONDOLTAM.

Minden nõ egy aranybányán ül.

Minden nõ másra kíváncsi, mint amit kérdez.

Ki korán kell, az leányanya lesz.

A legmegközelíthetetlenebb, gyönyörû nõ azé lesz, aki elõször meri megszólítani.

Minden hazugság a levegõvételnél kezdõdik.

Az a férfi, aki igazán szereti a nõi nemet, soha nem mond igent.

A nõtlen férfi a hódítás miatt hazudik, a nõs nosztalgiából.

A viszonzott szerelem lényege, hogy õ is sajnál.

Ha figyel rád, tökmindegy, hogy mirõl beszélsz neki - Az okos nõ lebuktat, az ostoba megszerez.

Teljesen mindegy, melyik nõt akarod, amikor te akarod, téged nem akar egyik sem.

A régi barátod arcára adott utolsó csók pillanata egybeesik võlegényed ugyanazon helyiségbe való belépésével.

Amit elakarsz titkolni az látszik meg a legjobban rajtad.

Aki érdekes, egyedül marad.

Egy nõ pont arra vágyott, amit ajándékba hoztál neki, ha szerelmes beléd.

Az a pohár amit utálsz, a földrõl is felpattan.


Amikor egy férfi grillsütésre szánja el magát, a következo eseménysorozat indul el :


1. A férfi elõveszi a kerti grillt és a faszenet.
2. A nõ letakarítja a grillrácsot.
3. A nõ lemegy a zöldségeshez.
4. A nõ lemegy a henteshez.
5. A nõ lemegy a cukrászdába.
6. A nõ elõkészíti a salátát és a zöldségeket.
7. A nõ elõkészíti a húst a sütéshez.
8. A nõ egy tálcára készíti a fuszernövényeket a szükséges eszközökkel.
9. A nõ kiviszi a lesikált grillt és a tálcát a férfinek, aki elterülve sört iszik.
10. A férfi elhelyezi a hússzeleteket a grillen.
11. A nõ bemegy és megterít.
12. A nõ elkészíti a zöldségeket.
13. A nõ elkészíti a desszertet.
14. A nõ kimegy, hogy szóljona férfinek, hogy a hús épp odaég.
15. A férfi leveszi az odaégett húst, és átadja a nonek.
16. A nõ tálal.
17. A férfi italt tölt.
18. A nõ leszedi az asztalt, és kávét foz.
19. A nõ felszolgálja a kávét és a desszertet.
20. Az evés befejeztével a nõ elrendezi az asztalt és leszedi a terítot.
21. A nõ elmosogat és rendberakja a konyhát.
22. A férfi otthagyja a grillt, mert még van rajta némi parázs.
23. A férfi megkérdezi a notol, hogy örül-e, hogy ma nem neki kellett fõznie.
24. És bizonytalan arcát látva megállapítja, hogy a nõk soha nem elégedettek...

Kocsik hátulján

Egy Mercedes hátulján:

"Suzuki - a ti autótok!"

Trabanton:

"Valaki állitson le!"

Zaporozsec hátulján láttam:

"Nekem sem tetszik a Te kocsid!"

Trabi hátulján:

"200km/h alatt nincs barátom!!!"

Mercedes 600 SL hátulján:

"Apámé. OSZT???"

Szakadt Lada csomagtartóján:

"Nem bejárat!"

Trabanton:

"Feel the power (Érezd az erõt)"

Egy rally Lada hátulján:

"A Gép hatósugarában tartózkodni tilos!"

Sportkocsin:

"Goood bye!!!"

Õsrégi Mercedes hátulján:

"Én egy 1971-es Mercedes vagyok, szarok a 3 évre és a 100.000 kilométerre!"

"Hajts gyorsabban, valaki már vár a vesédre!"

"Halkan elõzz a sofõr alszik!!"

Sárga sportkocsi hátulján:

"Te vagy a fogó"

"Vigyázz! Szõke a volánnál....

"Az élet 180 km/h-nál kezdõdik!"

"Elromlott a duda, figyeld az öklömet!"

Autómentõn:

"Egyszer mindenki a platón végzi"

Suzuki hátulján:

"Igen, fõzni sem tudok!"

"A hiányzó lóerõket bátorsággal pótolom!"

IFA hátulján:

"Itt a fék a tét..."

"Tudom, hogy régi, de ki van fizetve."

"Nyald ki a kipufogóm!"

"Addig Örülj Mig Nem A Fogaid Közt Van Ez A Matrica!"

Kispolskin:

"Ha megnövök, Merci leszek!"

Trabi hátulján:

"A tiedet... "

"Kérem ne kövessen, én is eltévedtem!"

Lassú teherautó hátulján:

"Ne kerülj ki! HARCOLJ!"

Trabant hátulján:

"Nem vagyok hülye, nem vettem, nyertem!"

Egy városi busz oldalán

"Öngyilkosságot akar elkövetni? Mi segithetünk!"

"A szüzesség gyógyitható! Kérdezze a kocsiban ülõ orvost!"

"Bocsánat, hogy ilyen közel megyek Ön elõtt!"

Trabi:

"Vigyázz pajtás, könnyen török!"

"Megyek, nem látod???"

"Szõke nõ vagyok... Kirakatok... TOLJATOK!!!!!!"

Teherautó:

"Itt 180 ló és 1 szamár dolgozik!"

Szippantós kocsi hátulján:

"Munkánkkal meg lesz elégedve, de ha mégsem,

az elszállitott terméket készséggel visszavisszük."

Egy fekete kispolski hátulján:

"Vigyázat! Ez a maffia gépjármûve!"

Egy tanulóvezetõ táblával együtt volt egy Trabant hátulján

"Az anyukám nem tehet róla"

Sörös IFA hátulján:

"Fokozott hatékonyságú veszélyforrás."

1200-es Lada hátulján:

"Powered by CCCP"

Kamionon:

"Fékút vége!"

Egy autós matricán

"Ne lopj! A kormány nem szereti a konkurenciát."

Dácia hátulján:

"Még mindig jobb, mint gyalog!"

Egy szippantós kocsi tartályán láttam:

"Ha szarban van, segítünk!"

Nincs jelen

 

#2200 2011-02-09 20:13

zotyesz
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Vidámpark

Egy nagyon jó, "kellemes" matek példa, aminek VAN megoldása!

Egy anyuka most 21 évvel idosebb a gyerekénél.

6 év múlva az anyuka pontosan 5-ször annyi idos lesz, mint a gyereke.

Kérdés: Hol van most az apuka?

Nincs jelen

 
IBDoktor
 

Láb

Powered by PunBB
© Copyright 2002–2008 PunBB