#2551 2013-09-01 09:33

Lisa
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Szia Amani!

Sikerült érdemben elolvasnom amit írtál :D (megjegyzem nem volt egyszerû, de nem is vártam mást Tõled)
Szóval én õszinte leszek Hozzád és elmondok egy más (esetlegesen az én szemszögemet). Tudod most én is elkezdtem kicsit jobban nyitni más felé és nem csak a fórum (bár az az elsõ nekem) felé és én a tök ismeretlenbe mentem és próbáltam, mert azt mondtam, hogy nem veszíthetek.
Itt most arra próbálok utalni, hogy ha a társaságból úgy érzed kilógsz, akkor már nem tudsz jönni egy kicsit kikapcsolódni? Olyan hülyén hangzik és olyan hülyének szoktak engem nézni emiatt, de én egymagam is nagyon jól el tudok lenni így ha "új" helyre megy az ember.
Mondok egy sarkalatos példát. ha például el tudnék menni a Balcsira, de csak egyedül, vagy egy olyan társasággal akik tök messze állnak tõlem akkor is mennék azért, hogy akár egyedül sétálhassak a parton, vagy éppen egyedül üljek be egy vacsira, vagy egyedül süssek szalonnát . ( Te vagy olyan nagyon spirituális emberke, így biztos megérted a mondanivalómat
Én  anno nagyon berendezkedtem erre az életformára és nem is volt semmi bajom vele, aki élvezni akarja az életet, az élet szépségeit azt megteheti bárhol, legyen bárkivel vagy senkivel!!!, nem muszáj mindig megfelelni a mások elvárásainak csak Magadnak)
Pénteken voltam egy kiránduláson ahol 50 ember volt és csak kettõt ismertem közülük, amikor épp másfele kóborolt ez a két emberke akkor is élveztem az újdonságot amit kaphattam, amit nézhettem, mert soha nem tudjuk meddig élünk és meddig leszünk ezen a Földön és pláne mobilis állapotban. Ezért azt mondom ha más miatt nem is de Magad miatt biztos, hogy nem tenne rosszat Neked, mert azért tudom, hogy TE SEM vagy az a nagy kiszabadulós fajta, így legalább kimozdulnál otthonról ami néha muszáj, mert begolyózunk.)
Azt említenem sem kell, hogy ha csak egy ember akad akivel találsz közös hangot és a többivel is tudsz pár szót váltani akkor már megérte. Arról nem is beszélve ha a dombon tudsz furulyázni az állatoknak.
Azt hiszem ezt egy kicsit túlbonyolítottam, de nem jobban mint Te szoktad :P :P :P :D
Amennyiben egyéb, problémák merültek fel amit beszéltünk akkor tök független az írásom,  akkor azt írd ide  :D

Bocsika Mindenkitõl, hogy Amaninak ilyen hosszan üzentem itt, de lehet másnak sem árt. Nekem biztos, hogy nem árt ezeket a dolgokat elismételnem!!!

Várom már a Talit!!!
Kaja ügyben egyeztetek Nitával és írjuk!!!

Sziasztok

Nincs jelen

 

#2552 2013-09-01 09:35

Lisa
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Sokat írtam bocsánat,  néha én írhatok sokat :P

Nincs jelen

 

#2553 2013-09-01 11:20

Lucifer
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Halihó!

Sajnos lehet , hogy mi nem megyünk a talira.:(:(
Gyula eleve lehet , hogy nem is tudna jönni ami nem lenne gond mert mehetek én egyedûl is.
Én viszont melózok még pénteken min.1/2 1-ig igy meg nem tudnék hogy menni.:(:(

Nincs jelen

 

#2554 2013-09-01 12:05

Peeter
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Lisa maximálisan igazad van! :D Tõlem is mindig kérdik, mikor egyedül megyek motorral túrázni, hogy nem unatkozom-e, mit csinálok olyankor stb...erre szerényen csak annyit válaszolok, hogy nálam jobb társaság nem kellhet senkinek, fõleg nem saját magamnak. :P Komolyabban pedig csak egy kicsi akarás kell, hogy az ember feltalálja magát, mert az országban mindenhol van valami szép látnivaló vagy jó program, amit egyedül is lehet élvezni.
Ja és Amani! Csak te tedd fel magadnak a kérdést: Jól éreztem magam (legalább egy kicsit) az elõzõ talikon? Ha igen a válasz tudod a dolgod. ;)

Nincs jelen

 

#2555 2013-09-01 12:23

Lisa
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Peeter!

AMEN!!! :D

Nincs jelen

 

#2556 2013-09-02 18:18

Szabóné
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Kedves Marci0727!

Sajnos idõközben kiderült, hogy szombaton délig dolgoznom kell. :(

Inkább megpróbálom rábeszélni a Férjemet, hogy menjünk el együtt. Minderképpen szeretnék elmenni, de nem tudom, hogy sikerül-e. De az is lehet, hogy addig felmondok, mert a fõnököm veszélyes a betegségemre. És akkor nem kell dolgozzak. :)

Amani szerintem is hiányoznál ha nem lennél ott!

Üdv Anikó, aki még nem, tudja hogy hogyan de elmegy a beteg talira...

Nincs jelen

 

#2557 2013-09-04 04:14

cyan
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Drága Lisa, és Mindenki!

Háát ez már egy fokkal meggyõzõbb volt :P :P :P Lisa, egyébként Te egy angyal vagy. Lehet most csodálkozol hogy ezt írom, de egy jó pár év után ideje rájönnöm... :) :) :) Meg már más években is bõven fáradoztál a bíztatásomon, hogy emlékeztess, miért is abszolút jó odamenni és találkozni Veletek;) Õszintén, néha hálátlannak érzem magam. Ti mindig is egy különleges társaság maradtok az életemben. Ezt csak azért írom, mert így van.

Akárhogy kilógok, közöm van hozzátok. :) És ez jó. Ha el is távolodunk régebbi dolgoktól, témáktól, úgy mint teszem azt maga a betegség témája is (!! -mert nem unalmas, vagy fárasztó még?!?!?), az nem kell hogy e társaság végét jelentse, jelentse inkább az ellenkezõ irányt..! Emelkedjünk.. :) :) Jó-jó nem akarok senkit sem "megtéríteni"-téríteni semerre, de ebben azért sokan egyetérthetünk hogy lehetnek pozitív változások az életünkben, kapcsolatainkban...amiket elõször engednünk kell, hogy jöjjenek...nem ragaszkodva a jól megszokott régi berögzõdésekhez, tapasztalásokhoz, úgy mint pl. a crohn miatti szenvedés is. Ezt saját példám miatt említem, mivel idén jobban elkezdtem ezt látni hogy azért én is 'bõven belesüppedek' a "szenvedõ beállítottság" talajába, ahhoz képest hogy sok éve "a világ legpozitívabb emberének" tartottam magam :)), erre rájöttem hogy na azért még mindig van bennem ebbõl az áldozat-szerepbõl amikor nagyon rosszul vagyok és nem próbálom eléggé "felfelé húzni magam" és NEM Elhinni, hogy 'micsoda dráma az életem'.   

Bocs Lisa, ha már az elõzõ kommentem se volt könnyû olvasmány, akkor lehet ez sem lesz jobb... :D De ennek is csak lelki-spirituális háttere van, mikor vmit /vki mondandóját nehézebb megértenünk... na nem akarom hosszúra nyúúúzni (az idegeiteket:),

Egyébként nálam is tökéletesen elfogadható dolog (ma már : ) az egyedüllét. Igazából tök "ismeretlen" /tökmás emberekkel találkozni nálam vagy nagy siker, vagy nagy kudarc tud lenni. Utóbbi inkább csak régi dolog már ;)
Még ha mindenki furán is néz rám, én el tudok lenni bárhol, bárkik mellett... Dehisz tavaly már eléggé ezt csináltam... Ooommmm.. ha még emlékeztek :D  És épp itt lett volna a lényeg, hogy most nem akartam volna már ennyire ufó lenni. Mert egyébként én már igazán semennyire sem tudok törõdni azzal h megfeleljek, -- és pont ebbõl jön az "ufó"-lánylény történet. :D

Majd szeretnék kirándulni drágáim :) Ha másnak nem lenne kedve, akkor egyedül.
Éss ha netán lenne itt valaki a fórumon, aki szintén kívülállóbbnak érzi magát, de mondjuk a "színes kirándulások a Bükkben" jobban felkelti az érdeklõdését, akkor hajrá!!!! (végülis, az is jó ha jönnek új tagok nem?:))

Köszi Pítör, a Tied se volt rossz :D Jól csnálod, élvezd az életet, függeni másoktól csak a szabadság hiánya..

+Ja még egy "apróság"! *khmm..... és volna még egy hely a leányszobában? :D (az a sátoros ötlet rág elszállt és hapedigmáraznem, akkor semmi nem jobb a régi jó házikótoknál.... (más motiválta azt az ötletet, nem komfort, vagy ilyesmi..)

Bocs a regényért, (írjatok Ti is!!!!!!) Szép hetet mindenkinek!

Nincs jelen

 

#2558 2013-09-05 20:26

Lisa
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Cyan!

Igen-igen van hely a lányszobába :D, hogy lehetne elfelejteni az Ommmm-ot :D, kirándulás nagyon jó lenne, mert kezd szép színes lenni az erdõ :D, de mi épp egy éjszakai túráról beszéltünk , de ahhoz már hideg lenne :D, az, hogy mennyire leszel UFO-lány, majd a helyzet adja magát :D, hála  a társaság szinte egyáltalán nem szokott a betegséges "sztorival" foglalkozni :D
Szóval ha úgy gondoldo, hogy jösz akkor beírunk egy helyre a nagyszobába :D

(írtam, csak a másik topicba :P)

Nincs jelen

 

#2559 2013-09-05 21:19

marcsi0727
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Kedveskéim,

Szombaton, szeptember 7-én Bp-n leszek és kb fél 4-tõl fél 7 - 7 - ig ráérek, nincs programom... A MÜPA-ba megyünk koncertre, szóval a környéken, ha épp ráértek kedves bp-iek, egy bambira beülhetünk valahova. Halmozottan hátrányos vidéki kislány várja a javaslatokat. Pusza :D

Nincs jelen

 

#2560 2013-09-06 23:58

Nita
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Cyan! Mi úgy szeretünk ahogy vagy, sõt! Ommmmm :-) Nem ragozom gyere, ha tudsz!

Nincs jelen

 

#2561 2013-09-08 11:26

Lisa
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

2013 IBD Fórum Találkozó

Sziasztok! Körülbelül így nézne ki a hétvégi étkezés megoldása 

Péntek:

Tárcsán sütött csirkemell filé és csirkecomb savanyúval, kenyérkével igény szerint készítünk rizst.
Este: szalonna és kolbász sütés

Szombat:

Reggel: önállóan (szendvics, tojásnak, felvágottnak, sajtnak-hûtõ van, gáztûzhely van)
Ebéd: gulyás leves, halászlé (csirkemelleseknek :D pöri)
Délután-este: hurka, kolbász sütés tárcsán, illetve benn tûzhelybe (opcionális)Késõ este: szalonna sütés

Vasárnap:

Reggel-ebéd: füstli kenyérkével (illetve egyéni megoldás)

Ezek amikkel készülünk, és aminek az árát szétdobjuk. (elkészítéshez szükséges fûszerek, kenyér, KV. WC-papír stb.)Körübelûl 1000 forint/fõ/ napr-a fog kijönni! Ez a maximum összeg.

Ehhez mérten aki egyéni diétát folytat, illetve nem felel meg, bolt van a közelben, nyitva is van késõ estik (20 óra kb.)

Szerkesztette: Lisa (2013-09-08 17:43)

Nincs jelen

 

#2562 2013-09-08 12:39

Nita
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Lisa! Köszi mindent ismét! :-) Aiolosz átrakta ezt a Face csoportba is, szóval már mindenki mindent tudhat! Ha valaki most így a menüsor után kapna kedvet, még van hely a lányszobába és fiúba is. Ne hagyjátok jó kis hétvége lesz.

Nincs jelen

 

#2563 2013-09-08 17:27

Norby1
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Nagyon jó a menü  De egy kevés kaviárt és francia pezsgõt elviseltünk volna pluszba  :D

Nincs jelen

 

#2564 2013-09-08 20:27

cyan
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Kedves Ember-kék,
Még mindig megy ez a fenn-lenn hullámvasutas jobbésrosszabb dolog a napjaimban, minthogy most pl. alig bírtam rávenni magam h lépjek már be mert fáradt is vagyok, a hasam is rosszabb.., stb, szóval arra gondoltam a legjobb az ha ott van a naptáromban hogy Bükkszent és akkor úgy lesz és kész, pont. :D
Asszem ez már így is van.

Köszönöm kedves vagy, Nita! ...még egy jó érzés + viszont szeretet!:) (lassan...még a végén, nem is leszek alien ;))))

Írjatok csak be akkor a nagyszobába..:)
Az "éjszakai túra-->de túl hideg lesz", az ugye nem egy speciális, elõre lemondott formájú túra?:D Mert errõl az éjszakai túra dologról korábban is hallottam már (mikor ott voltam), de részt vennem egyszer sem sikerült ilyenen, mert "minimum" nem tudtam róla. Pedig az is jó lehet....

Ezt nem értem csak: (írtam, csak a másik topicba :P) --> melyikbe? A Roor-t néztem de ott nem láttam nekem szólót. /vagy nem is nekem?

Nincs jelen

 

#2565 2013-09-08 23:02

Lucifer
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Halihó!

Norby!
Egy kevés kaviár nekem van még itthon.:P:P:P

Cyan!
Ez a beszéd!!!:P:P
Neked ott a helyed!!
Ne törödj semmivel,naptárba benn ahhoz igazitod magad és jössz.:P:P


Egy olyan kérdésem lenne, hogy esetleg péntek délután megy valaki Pestrõl kocsival??És van nála 1 hely az ördög számára??:P:P

Nincs jelen

 

#2566 2013-09-08 23:43

marcsi0727
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Lucy, nálam van 1 hely; kérdés, hogy mit értesz a délutánon?

Nincs jelen

 

#2567 2013-09-10 13:30

Lisa
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Kedves Cyan! Én a Te beírásod alapján arra mertem következtetni, hogy magunkról írjunk...no ez történt meg az említett topicba :D :D :P nem külön, csak úgy magamról írtam akkor :D
Be vagy írva a nagyszobába!

Csak úgy egy kis kérdés? Ki mikor érkezik kb.?
A házat szokás szerint egytõl lehet elfoglalni.
És szintúgy szokás szerint mi a buszmegállóban fogunk dekkolni :D :P
Peeter, csak, hogy ne érezd Magad elveszettnek ha nem találsz odafenn senkit :D
Úgy vettem ki a privikbõl, hogy délután fele érkezik a csapat.
Zsenikém Ti is melóztok még pénteken?

Nincs jelen

 

#2568 2013-09-10 19:39

kiscica1982
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Csak azt akartam mondani, hogy Cían nélkül mit sem érnek a gyógyító kövek :)
Drága Cyan, jön a barátnõm is, aki spirituális ember, biztos vagyok benn, hogy lesz mirõl beszélnetek :)
Én pedig, ha úgy tetszik 2 napig angolul beszélek veled :)
De a jagerek után már keverem a latint az angollal :)
Csókolom :)

Nincs jelen

 

#2569 2013-09-10 20:23

cyan
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Nahát kezdenek alakulni a dolgok.... :D:D:D:D köszönöm Nektek már most......... (ma voltam egy tré állapotban)
Lisa - így már értem:) ("jé" és tényleg kértem h írjatok :D thx!) olvasgattam is kicsit, én csak azt hittem, konkrétan nekem szólót írtál:) én most itt nem nagyon mesélek, amiért elnézést de ez már csak ilyen velem meg a fórummal...;/

Kiscica--örülök ennek a hírnek:) De Veled is jó lesz találkozni ;) egyébként beszélgetni nem is tudom h 'mennyire lehet velem' (ez teljesen változó..még mindig), még spiri témában is, meg nekem "azon belül"* is teljesen "vegyes", meg "speciális" nézeteim(azaz érzéseim) vannak ;) (*"azon belül": ez csak azért vicces, mert ez az azon jelent Mindent, a teljes Valóságot...) Szóval ilyen galaktikus civilizációkórl meg naggyon sok mindenrõl én ezért nem is nagyon tudnék beszélgetni, de ez csak példa volt :):):) "spiri" is sok féle van ;)
[még Ti is "azokká" válhattok v. kiderülhet h azok vagytok, hehehe]
Igazából pedig, a szavak csak a legeslegszûkebb teret engedik a lélek mélységeinek... igazán, szinte semmit.

Jé, az angolos mondat pedig csak most veri ki a szememet :D Juhúú, ez kedves ajánlat :))))))) Köszönöm, de drága vagy!!! :):):) Kíváncsi leszek, magyarral még nem próbáltam meg angolul beszélni! (vagyis, volt olyan de az még úgy mondanám, "nem volt igazi angol":P)

Nincs jelen

 

#2570 2013-09-10 20:33

cyan
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Jaaa és tényleg, így az utolsó napokban már Amaninak is ideje lassssan feltennie a kérdést :D -->
Lesz-é még egy hely egy kedves valaki/knél Miskolctól Bükkszentre?
^.^
gooodnight!

Nincs jelen

 

#2571 2013-09-10 21:35

Lisa
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Cyan, ha senki nem alakul akkor busz is szóba jöhet, de azért remélem valaki ír Neked!!!

Nincs jelen

 

#2572 2013-09-11 23:47

cyan
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Ja persze, a busz is jó, (emlékszem mikor busszal mentem oda és a terhes nénik helyén ültem végig :D) csak úgy kérdem, már rutinból :D Hú még bicajjal milyen lenne....... (most csak fantázia) :) De jó ám Veletek is menni, akivel épp sikerül!!!!! ;)

Nincs jelen

 

#2573 2013-09-12 21:25

Lucifer
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Haliho!
Szoval ugy jott ossze a dolog,hogy vegul en is tudok menni es egyedul.:)
Marcsi!
Koszonom szepen,de meg oldodott az utazasom.
Hogy kivel megyek? Az legyen meglepi,:-):P,de egy nagyon kedves , aranyos tarsunkkal megyek.

puszi mindenkinek , hamarosan talalkozunk

Ha fel labbal is ,de ott leszek , nem szabadultok tolem :P :P

Nincs jelen

 

#2574 2013-09-12 22:10

Norby1
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Angyalkám  fél12-kor indulunk de még beugrunk a tecsóba is szóval elõbb utóbb odaérünk :)

Nincs jelen

 

#2575 2013-09-12 22:42

Bordás
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Nincs jelen

 

#2576 2013-09-12 22:59

marcsi0727
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Mi 10 körül indulunk, Bp-n ebédelünk, felvesszük a Mariannt és kb 4-re érünk oda.

Nincs jelen

 

#2577 2013-09-13 06:34

Peeter
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Majd egyszer csak odaérek. :) (Valószínûleg kora délután.)

Nincs jelen

 

#2578 2013-09-13 08:33

Lisa
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Köszi az infókat!!!

Nincs jelen

 

#2579 2013-09-13 08:40

mamo
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Szia Lisa!
Sajnos le kell mondanom. Beteg a lányom, az unokám, egyik gyereket el kell hoznom.
Nem megy ez nekem. Lehet, hogy nem is kellene jelentkeznem, csak menni, ha tudok.
Tényleg sajnálom. De nem is lennék nyugodt ilyen kürülmények között.

Nincs jelen

 

#2580 2013-09-13 09:49

arpapa
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Kedves Sorstársak!
Elõször is Mindenkinek nagyon jó egészséget és nagyon jó találkozót kívánok!
Szerettem volna Veletek tölteni ezt a hétvégét, de most közbeszól a házfelújításom. Lesz még találkozó...
Érezzétek nagyon jól Magatokat és igyatok egy kortyot minden sorstársunk egészségére, majd én is felütök egy citromos Gössert holnap délután s lélekben kicsit Veletek leszek :)
Ölellek Benneteket,
Szeretettel: Árpi

Nincs jelen

 

#2581 2013-09-13 10:03

roor
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Halika!

Talisok!
Érezzétek nagyon jól magatokat,egyetek,igyatok,biluzzatok!!! :D
Lélekben ott leszek veletek,így több pia marad nektek!Meg kaja is! :D

Nincs jelen

 

#2582 2013-09-13 11:56

Lisa
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Sziasztok!
Akik lemondták azoknak SAJNÁLJUK, akik gondolnak ránk azoknak KÖSZÖNJÜK!

Lisa

Nincs jelen

 

#2583 2013-09-13 21:08

pacsaji
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Sziasztok!

Legyen szép idõ rátok és élvezzétek az együtlétet!

Nincs jelen

 

#2584 2013-09-15 17:46

Lisa
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Na sziasztok!
Elnézést a "na" miatt, kicsit fáradt az ember agya :D :D :D
Nagyon szépen szeretném megköszönni a Társszervezõmnek (Nitának :D) a sok segítséget , hogy létrejöhetett idén is az IBD Fórum Tali Bükkszentkereszten!
Örülök, hogy itt voltatok és, hogy jól éreztétek Magatokat! Én is nagyon jól éreztem magam, különösen a mai hajnalon (4 órakori hazamenetel :D)
Köszönjük a gördülékeny munkamenetet, hogy a konyhába nem fértünk be, mert a segítõ kezek ott voltak!!!!
Ahogy Nelli is mondta össze szokott a banda a munkamegosztás terén is!!!!
Minden jó volt, csak k..a hideg volt, de legalább benntrõl voltunk fûtve!! :D :D :D
A jövõröl majd jövõre  :D én most egyenlõre ezt élvezem!!!

Ja és jobbulást annak akinek szüksége van rá :D (beleértve magamat is!!!)
Nem részletezem , egy mondat "Én kiscica lábai elõtt hevertem ma reggel" :D :D :D , még most is fáj a térdem!!!megtanultam nem nyomkodom a telefont lépcsõn lefelé három óra alvás és iszonyat sok aloe után!!!) :D
Puszilok Mindenkit: Lisa

Szerkesztette: Lisa (2013-09-16 18:55)

Nincs jelen

 

#2585 2013-09-15 17:55

Norby1
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Sziasztok

Mi is szeretnénk megköszönni a szervezést hogy ismét együtt lehettünk néhány napra
Az ételek kitûnõek voltak a társaság fantasztikus
Remélem hamarosan mindenki a megfelelõ állapotban lesz :D

Ja és remélem hogy lesz jövõre is :)

Nincs jelen

 

#2586 2013-09-15 18:00

Lisa
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Örülök, hogy megérkeztetek!!! Nelli egy HÕS, hogy levezette amit le kellett!!! :D
Puszi Neki érte tõlem is!!!

Nincs jelen

 

#2587 2013-09-15 18:39

Norby1
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Örülök hogy te is épségben hazaértél :)

Nincs jelen

 

#2588 2013-09-15 18:57

Bordás
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Sziasztok!
Én is megérkeztem épségben. Zotyát Blahán "elhagytam" :D Remélhetõleg hamarosan õ is ír pár sort. Köszönjük a szervezõknek, ezt a remek pár napot, Hölgyeknek a sok-sok finomságot, Norby nektek külön köszi a fuvart! Nagyon jól éreztem magam, iszonyat jó kis banda, ismét bebizonyult! :D Maradhattunk volna több ideig is :D :P Rám abszolút jó hatással volt Bükkszentkereszt, és ti is! :) Ott semmi bajom nem volt pocakkal, viszont ahogy hazajöttem... hááát... Bp. nem az igazi, valami átok van erre felé... Szóval Bükkszentkereszt felé kéne nézelõdni lakásügyileg a jövõben úgy látom :D ;) Köszi még 1x nektek! Puszi-pacsi! :)

Nincs jelen

 

#2589 2013-09-15 20:58

cyan
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Sziassztok kedvesek!
Elõször is egy számomra kedves gondolattal kezdeném, ami most nemrég ötlött eszembe: 'Ti már olyanok vagytok nekem, mint egy második családom.., ahova minden évben visszatérek. Amiatt a hasonlóság miatt is, hogy az "elsõ családom" is hasonlóan távoli tõlem (nem u.abban a dimenzióban ;p)'
És ez most hangozhatott csúnyán, de én ezt abszolút pozitívnak érzem, és aként írom. Mert pár éve e gondolat még nem születhetett volna meg (még tavaly sem). ...Hanem most, már tényleg k-ö-z-e-l-e-b-b álltok hozzám*, kedves barátokként...
(*igen és az is ott van a hasonlatban, hogy a családom [najó, ez most fõleg anyukám..] is közelebb került hozzám úgyértve, hogy még mindig "másdimenzió", de akkor is fényévekkel jobb most-anra..)

Ez most lehet unalmas de nekem le kellett írnom :P :)

Meg egy ilyen felsorolás gyûlt bennem hazafelé jövet.. (a drága vonat miatt ez igen sok idõ volt, ami eleve fél ó. késéssel indult el)
+sok kedvesség Tõletek és némi bíztatás is. 
+még Luci és Nita és Nelli is sokszor nagyon kedvesek voltatok velem (csak mert korábbi években kissé még "tartottam" Tõletek... /ez csak egy régi "nõ-fóbiám" miatt volt -pl.rossz emlékek a nõvérem régebbi ridegsége miatt)
+jól voltam (!!!) és mozogtam egy csomót ami sajnos ritka manapság.
+kirándultam 2× egymagamban (+my special "teleportation" experience XD), amikor még azt is bebizonyítottam magamnak h tudok kirándulás közben angolozni (+csepergõ esõben:D védõ lombok alatt)
+az ételek most is nagyon finomak voltak, MINT MINDIG! :D (meglehet az elsõ közös pont a véleményünkben:D)
de komolyan írom.;) Na meg a grillcsirkecomb:D sok lenne felsorolni mindent.
+egy pozitívvá alakult vélemény, egy hirtelen ítélet után azt illetõen hogy (már) tavaly mantráztam...
+♥ több ölelés is sikeredett (jövõre a cél 8× ennyi:D)

-egy elrettent tiltakozás (javaslat h csináljam a tetõtérben) a mantrázásom irányába....
-meg még mindig a csodálkozás,-elkomolytalankodás.., amibõl 1szerûen, sugárzik az azzal szembeni ellentétes beállítottság ('Ti, a normális emberek').. persze nem kéne már elõre éreznem h így fogtok reagálni, háccsak nem vagyok elég erõs..
-felháborodás hogy mer én összemaszatoltam a felmosott csempét meg még a kávém is kifutott 3/4 perc mikrózástól. nem tudtam h 'éppen tilos volt odamenni', ahogy azt sem h a mikró ilyen erõs. ezek így hirtelen eléggé fájóak voltak. Persze a fájdalommal is dolgom van még.
-alig tudtam beszélni, mááár megint. Ehhez túúúúl sok mindennek kéne javulnia hogy lehetségessé váljon ilyen "második család"-féle környezetben, valaki tényleg lélekben közelebbi nélkül (aki hidat képez köztünk).
-senki nem kirándult velem...s nem is igazán látszott a vágy rá senkiben. Jó, esett az esõ, de nem egyfolytában ;D Mindezek alapján ezt érzem és ennyi.
-ez az angolul beszélgetés ötlet sem valósult meg. Párszor eszembe jutott hogy na most, kezdeményezem, de vagy éppen élénk társalgások zajlottak vagy ez, vagy az, na meg az alkohol bácsi..Vagy (és) én voltam túl nyuszi.
-s hát, amit csak látni nem kellemes..hogy Ti még mindig ennyire az önpusztítás hívei vagytok.. ///szóval a kakukktojás-vagyok feeling természetesen még bõõõven megvolt. Meg a fuvolával is, pl. ha már igazi indiai dolgokat játszanák, Ti , meg ott, meg arra,-meg errefelé akkor is ki tudná azt értékelni?!:) :(--- így meg aztán , ez nem sokat hajt elõre a dolgon ami a másoknak/elõtt fuvolázás esélyét illeti.
Azt sajnálom, ha e véleményem netán most rossz ízû és nem tetszik, de nem lennék többé én, ha nem említeném meg a fehér mellett a feketét is;).

Amiket nem írtam, vagy nem jutott eszembe, vagy csak ezután fogok rájönni (!!! ami mindig +pozitív dolog, ahogy megérik és meglátom)

Remélem mostanra már jól vagy, vagy legalábbis sokkal jobban, Nita!!!!

Köszönöm hogy bepréselõdhettem hozzátok:D Norby és Nelli. (és Zotyesz, akit ráadásul "molesztáltam" az út alatt :D)
Most ezt elküldöm és csak aztán olvasom újra(úgy sokkal "izgalmasabb") Meg talán izgalmas az egészet elküldeni, így hogy ilyen feketefehér...Na jó éjt mindenkinek! És remélem mindenki gond nélkül hazaért és jól van /már!
xxoo Szájen mani

Szerkesztette: cyan (2013-09-15 21:06)

Nincs jelen

 

#2590 2013-09-15 21:18

zolcsi
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Sziasztok!
Kb. olyan rövid leszek mint az ott-tartózkodásom."Szép volt jó volt köszönöm ennyi" erre az évre.Hirtelen ötlet de milyen jó péntek 13.-án.Köszönet mindenért nagyon jól éreztem magam.Kár ,hogy rövidre sikerült de egy hét sem lett volna elég belõle.:D

Nincs jelen

 

#2591 2013-09-16 07:45

marcsi0727
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Sziasztok

Mi tegnap este fél 11-kor értünk haza :D Köszönöm a szervezõknek, Lisanak és Nitának a szervezést, a többieknek, hogy eljöttek :) Jövõre veletek ugyanitt!

Nincs jelen

 

#2592 2013-09-16 13:49

Geo73
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Sziasztok,

bár az idõjárás próbálkozott, de nem tudta elrontani ezt a három napot, köszönhetõen Lisának, Nitának és a remek társaságnak. Tegnap óta nem ettem és lehet, hogy a héten már nem is fogok...:) (na jó, már kezdek éhes lenni, csak az a baj, hogy ha körülnézek nem látok sem tárcsát, sem kontakt grillt :( )
Köszönet a szervezésért, a kajáért, a fuvarért, meg mindenért!!!!!!

Nincs jelen

 

#2593 2013-09-16 19:49

Lisa
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Sziasztok!
Azért legyetek oly szívesek és akinek készültek fényképek , videók egyéb anyagok azok küljék el nekem!!
Kérem szépen!!! :D

Nincs jelen

 

#2594 2013-09-16 20:03

Lucifer
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Haliho!
Mi is szerencsesen haza ertunk.Sajnos csak telorol tudok most irni mert a gep nagyon :) foglalt.:)))) Igy most csak olvastam es ha ma mar nem,,de holnap minden fele keppen irok bovebben.Kirakom a csaladom szuret a szobabol es enyem lesz addig a gep.

Puszi mindeninek

Nincs jelen

 

#2595 2013-09-17 03:58

cyan
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

(készült pár speciális esõben kirándulós videó, de az privát XD és még én se láttam :D)
(meg amik PL kimaradtak a felsorolásomból: (most ilyen zárójelesen :P)
+és valóban, megismertem egy spirituális személyt ;) ami élmény volt.
+buliztam egyet (a tavalyi tali óta!), ami végülis azt hiszem jó :D ha az alkohol (manapság már...) nem is annyira.
+Odett megtalálta a sálamat!!!!:)
+én pedig másnap megmentettem a társaságot egy darázstól...
+sztem volt még valami ami nappal eszembe jutott de most megint nem jut eszembe. Kukurikú mindenkinek :D )

Nincs jelen

 

#2596 2013-09-17 08:44

Robur
Admin (Crohn)
Hely: Bp
Regisztrálva: 2004-01-05
Írások: 645

Re: Tali topik

Gyertek :)

NÉGYLÁBÚAK A GYÓGYÍTÁSBAN
Bánszky Noémi gyógypedagógus, kutyás terapeuta elõadása.
Új helyszín: Frankel Leo út 6.

https://www.facebook.com/events/595775897149109/

Nincs jelen

 

#2597 2013-09-17 22:16

Ancsa40
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Sziasztok!
Íme, fejlõdõképes vagyok! Kérésetekre tiszteletemet teszem itt a fórumon.
Nagyon örülök az ismételt találkozásnak, jó volt újra látni Titeket! Remekül éreztem
magam. Elviseltem volna egy egész hétig a társaságotokat! :)
Bármi történik, jövõre is összehozzuk! Az akadályok arra valók, hogy elgörgessük õket.
Bár kicsit rosszul cseng, de nem bánnám ha nem tudnák eladni a házat..... akkor megint
mehetnénk Bükkszentkeresztre. Csodálatos kis ékszerdoboz az a falucska!
Most fáradt vagyok, és nem akarom mindjárt teleírni az oldalt... :) még a végén rám untok.... :D
Szóval: Puszi, pacsi! Aludjatok jól! <3  Hamarosan jövök! ;)

Nincs jelen

 

#2598 2013-09-18 20:50

Nita
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Sziasztok! Most sikerült ideülnöm a géphez, nagyjából már leírtam mindent mindenhol, de azért ide is kiírom!
Köszi mindenkinek minden segítséget, Elizabeth+Tibor a halat és a rengeteg melót, palacsintát, Lisa apukádnak a fát, Neked csak hogy vagy nekünk :) Anikó a húst-hússal :) meg a grillt és -nehezen de leírom- a viszkit :P
Cyan neked a  figyelmeztetést, hogy nem figyeltünk rád eléggé és hogy rosszul érintett a felmosós dolog, de ne vedd ezt komolyan, csak tessék máskor erõszakosabb lenni. Kirándulás lesz, volt eddig mindig, csak most nagy volt a sár, meg víz. Pótoljuk!
Na reméljük áll még a ház jövõre aztán újra próbáljuk. Majd elkezdjük májusban szervezni, hátha akkor nyár végére mindenkinem jó lesz :) Én jól éreztem magam veletek megint!
Most szervezõdik egy kis mozgásos, kirándulós, találkozó, de majd az illetékesek írnak, gyertek oda is!

Nincs jelen

 

#2599 2013-09-19 19:08

Lucifer
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Halihó!
Végre géphez kerülhettem!!:P:P

Nagyon jól éreztem magam a talin,bár egy rosssz volt benne , hogy hamar vége lett.
Köszönet a szervezõknek és nagyon remélem,hogy jövõre itt leszünk megint!!!
Elizabeth!
Hálás köszönet nektek,hogy le vittetek.
A sütid pedig isteni volt , örök hálám érte!!
Kiscica!
Nektek is hálám , hogy haza hoztatok!!
Remélem nem voltam nagyon zavaró társaság.:D
Örülök,hogy egy kedves ismerõsödet hoztad magaddal és remélem, hogy lesz még alkalmam/alkalmunk találkozni vele.!!Bár lehet, hogy nem szeretne találkozni többet velünk.:D:D
Nem irok most név szerint mindenkinek mert akkor még holnap is irhatnék.:P
Nagyon örültem , hogy mindenkivel találkoztam , bár egy kicsit nyomtam a  hangulatom, de a lábam nagyon fájt!!:(
Azért nagyon jól éreztem magam.
Judy - Zolcsi!
Nektek különösképpen örültem hiszen annyira régen találkoztunk már és nem is nagyon irtok!!
Anikó!
Piros pont megy csak igy tovább:P:P.Remélem fogsz még irni.:P

Nincs jelen

 

#2600 2013-09-22 01:05

cyan
Tag
Regisztrálva: 1970-01-01
Írások: 0

Re: Tali topik

Jajj Luci ne már mi ez a szerénység..:P :) Te nem ilyen vagy (hanem nagy vagány :D) !!!
Hülyülök de ugyan kinek is jutna ilyen eszébe hogy "TE zavarnál", az ördög aki nélkül nem létezne a csapat ;););)
és most még külön mondanom kell h nélküled egyedül lettem volna a szobában :P így azért jobb volt kicsit..talán így kevesebb mumus is volt (mert ott lenni:D).

Nita -- hogy "nem figyeltetek rám..?" Óh azért én ezt így nem mondtam! Mintha egy 5 éves kislányról lenne szó :) (még ha gyerek is vagyok:P:P) Veletek semmi baj nem volt. Amiket felsoroltam, a (-)-osak, egyik sem "hiba". Még a hibáztatás sem a felmosós dolog miatt! (mint utánaírtam, ezzel az érzéssel is dolgom van még mindig..)

(bár arra tudnék valamit viccesen felelni - hogy "erõszakosabbnak kelleeett volna lennem??" max. ha elõbb Elizabeth leteszi azt a felmosót....:D :P Viccelek..de na, azért...nem volt szavam..
Én is köszönöm viszont hogy elhoztak(hogy elhoztatok, ha olvasod [..és akkor jajj nekem :P:P]) a buszmegállótól! (Lucky-mani, aki vagyok - hogy pont megpillantottuk egymást a buszból :))

És én is-én is külön köszönöm még utólag a finom sütik "társaságát" és a kolbászok amik nem lehet tagadni, na..Jók voltak!

Egy ölelés mindenkinek!

Nincs jelen

 
IBDoktor
 

Láb

Powered by PunBB
© Copyright 2002–2008 PunBB