crohn-colitis.hu

Természet

A hajnal sugaraival kelni,
természettel együtt ébredni.
Látni lassan ébredõ részeit,
és csodálni szépségeit.
Élvezi nyugodt felébredését,
mert ö nem kési le munkaidejét.
Itt mindennek megvan a maga rendje,
elsõnek a fény kúszik be a sötétbe.
Finoman lassan mindig kicsit többet adva,
de sohasem sietve hirtelen berobbanva.
Finom melegével csiklandoz és simogat,
így adja tudtodra indítsd a napodat.

A fák bokrok levelei felszáradnak,
kisimulnak és a nap felé fordulnak.
Elkezdik napi rutinjukat, dolgukat,
széndioxidot bontanak és oxigént adnak.
Virágok kitárják kicsi szirmaikat,
ezzel másokat oda oda csábítva.
Méhek rovarok õket keresik kutatják,
nektárjukat lopják,virágukat beporozzák.
Ébred a sok sok csoda szép sorban,
de te a kávédat keresed a konyhában.
Menned kell mert várnak a munkában,
és már csak egyet kortyolsz a kávéba.
Kilépsz az udvarra a természet éredésébe,
magadba szívod erõit és beszállsz az életbe.

Zotyesz

Egy hét. Egy örökkévalóság annak, aki valóban boldogtalan. Annyira, minden porcikámmal, keresztül-kasul boldogtalan voltam, hogy egy hét alatt elfogyott az egész. A hajam is boldogtalan volt, a bõröm, az ágyam, még a ruháim is. Annyira tele voltam boldogtalansággal, hogy semmi sem létezett azon kívül. És amikor már nem létezik semmi más, akkor lassan megszûnik a boldogtalanság is, mert nincs semmi, amihez hasonlíthatnád. És akkor jön a teljes kimerültség. Aztán elmúlik az is. És lassan újraéled az ember.

Erich Maria Remarque

Ha rombadõlnek legszebb álmaid,
Reményeid el ne hagyjanak!
Ne csüggedj, mert csüggedni nem szabad!
Hisz nem egyszer az összedõlt rom felett
A legszebb virág fakad!

    Vörösmarty Mihály

Az embereket nem cselekedeteikbõl kell megítélni, mert azok a körülményektõl függenek, hanem sokkal inkább titkos gondolataik és legmélyebb szándékaik szerint.
 
Anatole France


Egy nõnek mindenekelõtt és mindig és örökké gyöngédségre van szüksége.

Márai Sándor

John Donne:

A szerelem növekedése

Szerelmem nem oly tisztán egyszerû,
   mint gondoltam, mivel
   szívós, akár a fû,
és minden zord évszakon áttelel.
Hazudtam télen át, hogy végtelen,
hisz tavasszal még nõtt e szerelem.
S ha ez a szer, mely bajt több bajjal ûz el
- a szerelem - nem puszta kivonat,
de keverék, s lélekre-testre hat
naptól-kapott, buzgó erejü tûzzel -
úgy elvont csak akkor lehet nekünk,
ha Múzsánk van csak s nincsen kedvesünk.
S mint minden, melynek része sok elem,
hol gondolat, hol tett a szerelem.

S talán tavasszal nem is lett nagyobb,
   csak láthatóbb a szerelem,
   mint naptól csillagok
nem nõnek, csak ragyognak élesen.
Mint sok virág fakad egy gyökeren,
a szerelem új szerelmet terem,
s mint több kört vet a vízen egy kavics,
úgy sokasul e szerelem ma is,
s mint sok szféra egyetlen ég körül,
minden szerelem benne tömörül.
Minden tavasz új meleget kinál,
s mint békében sem törli a király
a háborús adót - a kikelet
növését nem csökkentik a telek.

- Vas István fordítása -

ALEKSZANDR BLOK:

OLY ISMERÕS VAGY

Oly ismerõs vagy, mintha hajdan
éltél is volna már velem.
Másoknál, otthon, utcazajban
meglátom arcod hirtelen.
Te jössz, ha halk nesz kél mögöttem,
ott vagy te, bárhol is legyek.
Hallom kopogni éji csöndben
közelgõ könnyû léptedet.
Nem te suhansz el láthatatlan
mellettem, ha ajtót nyitok,
légbõl, párából szõtt alakban,
te álmaimból támadott?
El-eltûnõdöm néha: nem te
ültél a szérûskert alatt,
egy sír gyöpén, a cinteremben,
kartonkendõdben hallgatag?
Egy pillanat - még ott pihentél,
s tûntél, suhantál már tova.
Dalolva a patakra mentél...
Az estharang szelíd szava
választ zúgott dalodra messze,
s én sírtam, s vártam csüggeteg,
hogy hallak-e, hogy szólsz-e, jössz-e,
de elhalt édes éneked.
Kartonkendõd egy percre túlnan
megvillan még a part felett,
s eltûnsz. De érzem szomorúan,
hogy még találkozom veled.

(Lator László)

LUIZ DE CAMÔENS:

REMÉNY, MIT REMÉLSZ?

Remény, mit remélsz? - Semmit, soha többé.
Miért? - Valami megváltoztatott.
Élet, mi vagy? - Csak gyötrelem vagyok.
Mit mondasz, szív? - Szeretek, mindörökké.

Lélek, mit érzel? - Igy kell tönkremenni.
Hogy élsz? - Nem várva semmi jót, szerencsét.
Mégis, mi éltet? - Csak a mult, az emlék.
Csak ennyi a fény életedben? - Ennyi.

Látsz végsõ célt? - Csak egy gondolatot.
Mire gondolsz? - Hogy várom a halált.
Jó lesz? - Parancs kényszerít, hogy tegyem meg.

Mért kényszerít? - Mert tudom, ki vagyok.
Ki vagy? - Az, aki megadta magát.
Kinek? - A fájó, örök Szerelemnek.

(Szabó Lõrinc)

Heinrich Heine:

A FEKETE ASSZONY

A fekete asszony keblére zárt,
tán soha el sem enged.
Ó de a hajam szürke már,
ott, hová könnye pergett.

A szememre csókolt örökös éjt,
csókolt, mig béna lettem,
a velõmet szívta életemért
mohón és révületben.

Holttest, hová élettelen
a lelket börtönözték,
az vagyok - s lelkem esztelen
húzódik most tombolva összébb.

Ó átkaid! A szavak szörnye még
senkit se dönthet sírba.
Fogadd el az élet végzetét,
s könyörögj csendbe, sírva.

(Görgey Gábor)

Sóhajunk

Kiszakadt belõlünk a sóhaj,
mint anyaméhbõl a gyermek.
Tudjuk vágyakozásunk csak óhaj,
hogy egymáséi legyünk: lehetetlen

Sóhajunk mélyrõl tört fel,
mint hegy mélyérõl a vulkán.
Szívünk sokszor igennel felel,
de elménk erre nemet mond már.

Sóhajunk tovatûnve elszállt,
mint fészkérõl a kismadár.
Tekinteted kérlek nézzen másfelé,
mert nekem a sóhajhoz tekinteted is épp elég.

Gyöngéden sóhajtottunk, lassan,
mint langyos szellõ tavasszal.
Lemondunk egymásról sóhajtva már,
mert így helyes, bár mindkettõnknek fáj.

Pilinszky János:

Csak állok az éjben

Csak állok az éjben
A végtelen éjben
Nem tudom hol az eleje
hol van a vége
csak állok az éjbe(n)
Mellettem suhannak
Nevetõ legények
Kacagnak mulatnak
A csillagos égnek
És felnézek én is
Meríts vágy meríts
Lelkem a távoli fénybõl.
És ömleni kezd rám
A ragyogó csillám
Fény önti el a testem
az orcám
Vágyom a fényt
de nem melegít.
Csak ömlik, csak ömlik
S hidegen elsiklik
Csak állok az éjben
A vaksetét éjben
Fáradtan leverten
Nézek az éjbe, a semmiségbe.
Hol van a vége
Csak nézek az éjbe
Vágytól már nem égek
Mellettem suhannak
Elkorcsosult vének
S én álmok szegénye
megyek az éjbe
hol van a vége, a vége.

õsz

Új szelek fújnak és felhõk úsznak,
az ég alatt nyoma sincs már a nyárnak.
Borongós szürke napok jönnek mennek,
lassan nyugalomba vonul a természet.
Megnyugszik mi eddig élt és virágzott,
a virágok ragyogásának leáldozott.
Egy újfajta szépség van születõben,
a nyugalom  mely most köszönt be.
Szép lassan hal el a levél a fákon,
mint aki mondja nem még nem akarom.
De az õsz nem ismer érvet ,ellenvetést,
így vagy úgy de hozza az eredményt.
Széllel esõvel zimankóval és hideggel,
adja hírül lassan szembenézhetsz a téllel.
Készülj fel mert én csak elõhírnök vagyok,
ha nem teszed ,télen mondhatod megfagyok.

Zotyesz

Szerkesztette: zotyesz (2008-09-19 16:37)

Szabolcsi Zsóka:

Holnap sem

Sejtelmes lebegés,
fájdalmas mámor,
tûnékeny pillanat,
tündöklõ zápor.
Könnyezõ játék,
röpködõ fények,
kavargó álmok,
éhezõ lélek.
A ma is nehéz volt,
s hiába a könnyek,
hiába törlöm le,
holnap sem lesz könnyebb.

Jüan Csen:

HOLT HITVES SIRATÁSA

Ki hal elõbb meg? - tréfáltunk veled.
Egyszerre aztán elvesztettelek.
Ruháidat majd mind másoknak adtam.
Csak a hímzésed nem. Az zár alatt van.
És nem merem megnézni sohasem.
Most jó vagyok, amint te, kedvesem.
Háznépem ellátom pénzzel, vigasszal,
álmomban meg-megleplek ezzel-azzal...
Ez itt a sorsa a gazdagnak, szegénynek,
az istenek a dúsat is verik,
de ezt a bút csak azok ismerik,
kik hajdanában oly szegényen éltek...

Hsieh leánya, ó te szép, te boldog,
ki egy rongyos költõé lettél ifjan,
kis szatyrodból varrtál ruhámra foltot,
én meg aranyhajtûid is elittam.
Ebédre hányszor gizt-gazt szedegettünk,
télvíz-idõn rõzsénál melegedtünk.
Most kézhez kaptam százezer ezüstöt.
S mit vettem néked? A templomba füstöt.
Itt üldögélek, és gyászollak téged, édes.
Számlálgatom, mikor leszek már hetven éves.
Jobb embereknek sem adott fiút az ég,
és jobb költõket is ért ily nagy veszteség.
De én halál után se látlak, hitvesem,
mert nem hiszek ebben, és nem hittél te sem.
Csak éjjelente, hogy rád gondolok,
látom a porban fáradt homlokod.

(Kosztolányi Dezsõ)

WYSTAN HUGH AUDEN:

A NAGY TITOK

A nagy titok végre kipattant, ahogy mindig is lenni szokott,
A jóbarát hallhatja immár a gyönyörû fordulatot;
A tea mellett vagy a téren a vágy kitörve beszél -
Hja, lassú víz partot mos, néma a haraszt, ha nem fúj a szél.

Ha csatornában a hulla, ha kísérteten csörög a lánc,
Ha veszettül iszik a férfi, ha méreg a nõnek a tánc,
A fáradt tekintet, a sóhaj, a migrén görcse mögött
Mindig új történet bujkál, több, mint ami szembe szökött.

A zárda falán túl a tiszta hang hirtelen dalba fog,
A bodzaillat, a hallban a rézkarcok, sportnyomatok,
A nyári kroket, a kézszorítás, gyors csók, köhögési roham:
Mind mögött ott van a rontás, mindig oka van, oka van.

(Vas István)

Szerkesztette: bánatos (2008-09-21 11:49)

JÕJJ!

Egymás szemébe néztünk, és láttuk a szikrát,
Mely nagy tüzet gyújtott, lángolót, és tisztát.
Kerestük egymást, vártunk minden percet,
Amit együtt töltünk, önfeledtet, szépet.
Szívünk forróság járta át, izzó testünket összefonta a vágy,
Soha nem érzett kéjjel, élveztük Ámor nyilát.

A tûz hevébõl maradt még elég,
A szeretet melegét ontotta felénk.
Segítettük egymást, figyelve álmaink,
És küzdöttünk együtt, az élet napjain.
De jött a Sors, ki nem kegyelt minket,
És elvett Téged tõlem, mint legdrágább kincset.

A tüzem már szunnyad, sokszor nagyon fázom,
De Te eljössz hozzám néha, fáradt éjszakámon.
Boldogok-e percek, és szörnyû az ébredés,
Döbbenet a magány, és nincs reménykedés.
Néha a parázsból felkúszik egy kis láng,
Pislákol egy kicsit, de fájó, hiú ábránd.

Most csak úgy elvagyok, koptatom napjaim,
Eltûntek a ködben, tervezett céljaim.
Útjaim bejártam, már csak egyet várok,
Te állsz ott a végén, ebben tisztán látok.
Sorsom elfogadom, nem teszek ellene,
Ami rám van mérve, viselnem illene……

Boldog, ki együgyû, és könnyen felejthet,
De Te belém égtél, részemet képezed.
A jót, mit tõled kaptam, szívemben érlelem,
De néha úgy érzem, elhagy az értelem.
Jöjj, Novemberi esõ, oltsd el lángomat,
Fakítsd emlékeim, mosd el vágyamat.

Szerkesztette: bánatos (2008-09-22 00:28)

Csatlakozom Mercyhez

Magyarország

Kicsi Magyarország Európa szívében,
bárhol járok bennmaradsz szívemben.
Nem feledhetem szülõföldem s nemzetem,
ide tartozom és neked köszönhetem életem.

Nem feledem a sok szép tájat és várat
melyekért õsapáink harcoltak évszázadokat
A Dunát és a Tiszát melyek oly sok csatát,
ellenséget láttak és hõs magyar katonát.

Nem feledem az alföldet és a Hortobágyot,
a gulyákat a méneseket a szép vadvilágot
A hegyeket erdõket patakokat és forrásokat
amelyeket már nem egyszer megcsodálhattam

Nem feledem a falvakat városokat melyek,
többször romba dõltek és újból felemelkedtek.
És az embereket kikben ott volt az akarat,
hogy megvédjék és ujjá építsék hazájukat.

Nem feledem múltadat és történelmedet
és tetteimmel építem fel jövõdet

Önként és dalolva lemondok a versírásról. Ezek után amit Feri írt nem merek egy szót se leírni, nemhogy versbe rendezni gondolataimat.

Zuhanás

Az ember már csak olyan,
Felijed álmából,
Ha álmában éppen,
Lepottyan egy fáról.
Nem kell ezt ragozni,
Nagyon régi ösztön,
Négykezû rokonunk,
Bizonyítja rögtön.
Sose mássz magasra,
Mert nagyot zuhanhatsz.
Szerény legyél, és jó.
Adj mindent, mit adhatsz!

Ha egyszer megértetted, hogyan lehetsz igaz, olyan csodálatos élményben lesz részed, hogy soha többé nem akarsz majd hazudni. Csak azért döntünk szüntelenül a színlelés mellett, mert még nem leltük meg a valóságot.
 
Osho


A hazugság megöli a szerelmet. De csak az õszinteség öli meg igazán.

Ernest Hemingway

Szerkesztette: bánatos (2008-09-22 15:52)

Paul Verlaine:

NAGY FEKETE ÉJ

Nagy fekete éj
száll szívemre lágyan
aludj, minden kéj
aludj, minden vágyam!

Már semmi se fáj
ó szomorú óra!
nem gondolok már
se rosszra, se jóra.

Bölcsõ vagyok én,
ringat egy kéz engem
sirom peremén -
Hallga, hallga, csendben...

(Babits Mihály)

Illyés Gyula:

FELESÉG

Veled jó, veled jó
a mezõ, a folyó,
meg a szél, meg az éj,
meg minden, ami él.

Ha fele nem tiéd,
ízetlen az ebéd,
a nap, a letünõ,
a harag, a jövõ.

Amihez csak érek,
válik ketté rögtön,
két részre a földön:
egybefûzni véled.

Ha fele nem tiéd,
kevés a föld, az ég,
meg a nyár, meg a tél,
meg a dél, meg az éj,

a mult, a kikelet,
a kisgyerek.

Megdöbbennél, hogy mennyi felnõtt halott már belül - úgy töltik a napjaikat, hogy fogalmuk sincs, kik õk, csak várják a szívrohamot vagy a rákot, hogy befejezze a munkát. Ez a legszomorúbb dolog.
 
Laurie Halse Anderson

Sokan vannak, akik élnek, pedig halált érdemelnének. És vannak, akik meghalnak, pedig életet érdemelnének. Nekik mit tudsz adni? Hát akkor ne siess úgy a halálos ítéletekkel. Hiszen még a legbölcsebbek se látják mindennek a végét.   
John Ronald Reuel Tolkien


A mély gyász, amelyet egy szeretett lény halálakor érzünk, abból a megérzésbõl fakad, hogy minden egyénben rejlik valami leírhatatlan, valami, ami csak rá jellemzõ, és ezért teljességgel pótolhatatlan.
Arthur Schopenhauer

Gérard de Nerval:

EL DESDICHADO

Az özvegy, a sötét vigasztalan vagyok,
templomtalan kegyúr, az aquitáni herceg:
fényes lantom fölött, mert csillagom halott,
a melankólia fekete napja reszket.

Sírom éjén te, ki nyujtottad vigaszod,
kedves virágomat add vissza dúlt szivemnek,
Posillipo hegyét, a kék olasz habot
s a lugast, hol borág és rózsák keverednek.

Phoebus vagyok? Ámor? Biron vagy Lusignan?
A királynõi csók ráforrt a homlokomra;
láttam fürdõ szirént, grottában álmodozva...

S már kétszer keltem át az Acheron zaján,
pengetve Orpheus lantját, hol váltva szárnyal
a szent nõ sóhaja a tündér sikolyával.

(Kálnoky László)