crohn-colitis.hu

Csilla!

Tudom, bízom benne, hogy lesz könnyebb, majd meglátod. Addig meg nyugodtan sírjál, az jó szokott lenni, az ember megkönnyebbúl egy kicsit. És ha ezek" magán-könnyek," nem zavarnak senkit... A magány is néha jó, erre gondolj.
Bocs, hogy ilyen evidenciák jutottak eszembe, de tényleg így van, legalább is az én tapasztalataim szerint...

Juhász Gyula:

Meghalni...

Meghalni milyen szomorú lehet,
Mikor mienk még mind a kikelet.
Mikor a rózsák legszebb kora van:
Meghalni, elmenni magányosan!

Meghalni milyen szomorú lehet,
Mikor a köd már küldi a telet,
Mikor az õszirózsa oda van:
Meghalni, elmenni magányosan!

Mindegy! Ha nap ég, ha köd borong,
Szomorúak voltunk vagy boldogok,
Késõn, korán, - keserû bárhogyan:
Meghalni, elmenni magányosan!

Hol talállak?


Hová tüntetek boldog szép idõk?
Hol vagytok, most, ti, gyönyörû nõk?
A vidám kacagás, a pajkos mosoly,
A szorító ölelés, és a forró csók?

Keresem, keresem, talán majd meglelem,
Kinek a szerelme sebet ejt szívemen.
Aki majd rabul ejt, s leköti életem,
Örökké velem lesz, és nem lesz több félelem.

Hol vagytok most, ti, gyönyörû nõk?
Mikor lesznek majd újra szép idõk?
Lesz-e még kacagás, pajkos mosoly,
Szorító ölelés, és forró csók?

Szerkesztette: bánatos (2008-11-25 12:56)

A szerelem örök, emberfeletti és titokzatos erejével megszünteti a magányt, eloszlatja a távolságot két ember között, lebont mindenféle mesterséges választófalat, melyet társadalom, nevelés, vagyon, múlt, emlékek emeltek közénk. Mint aki életveszélyben körülnéz, és egy kezet keres, mely titkos szorítással üzeni, hogy van még részvét, van együttérzés, élnek még emberek valahol.
   
Márai Sándor

Titkolt szerelem.


Hogy szerelmes vagyok,
Arról nem beszélek.
Az is elég nekem,
Hogy csodálhatlak téged.

De azt el kell mondjam,
Fáj így ez az érzés,
Hogy meddig bírom ezt,
Az itt a nagy kérdés.

Marja a szívemet,
Mit elfojtok magamban.
Félek sosem leszel,
Ölelõ karomban.

Másra nevet szemed,
Más kapja a csókot.
Nekem azt sem szabad,
Hogy mondjak egy-egy bókot.

Így nincs is esélyem,
Hogy megismerjél engem.
Mert, ha beszélünk is,
Komolynak kell lennem.

Eltitkolt szerelmem,
Csapdájába estem.
Hogy szabad legyek újra,
Mit kellene tennem?

Pedig az mit érzek,
Õszinte és tiszta,
Félek, enyém marad,
Szívemnek e titka.

Rabnak érzem magam,
A szerelem rabjának.
Te vagy bírtokában,
Börtönöm kulcsának.

Kérlek, szabadíts ki,
Vezess ki a fényre.
Boldogan nézhessünk,
Egymás két szemébe!

Öleljük meg egymást,
És adjunk csókokat!
Együtt temessük el,
A magányos napokat!

Most csak képzelgés ez,
De érzem a vágyat.
Ha majd kellek neked,
Szerelmemmel várlak!

Lehetnék..

Ha akarnék, kortárs mûvész lehetnék.
Azt mit õk csinálnak, én is tehetném.
Mindegy milyen. Irodalmár vagy festõ,
új irányzatot, kacifántos nevût teremtõ.

Bla-bla, stb-stb, eceterra-eceterra,
ez lenne az író, ecet erre, ecet arra.
Vagy színeket, fomákat egybe festõ.
Ki tudja mit mázolmányozottõ.

Az írók, festõk sorában felkapott legyek,
hát nem mindegy mit mûvelek neked?
Lényeg, hogy ismerettségem legyen,
s jól mutassak újságban, interneten.

Christian Morgenstern

        Hal éji éneke
                ˉ
               ¢ ¢
              ˉ ˉ ˉ
             ¢ ¢ ¢ ¢
              ˉ ˉ ˉ
             ¢ ¢ ¢ ¢
              ˉ ˉ ˉ
             ¢ ¢ ¢ ¢
              ˉ ˉ ˉ
             ¢ ¢ ¢ ¢
              ˉ ˉ ˉ
               ¢ ¢
                ˉ
Szabó Lõrinc fordítása

Reményik Sándor:

Én elengedtem...            


     "Nem, mégsem engedem el a kezét!"
Írta, mikor már szinte haldokoltam.
S megértették egysoros levelét
Akkor az égben s a pokolban.
Sikoltása forró szélvész gyanánt
Becsapta menny és pokol ajtaját.
Pedig kettõ közül valamelyik
Engem akkor már tárva-nyitva várt.
"Nem, mégsem engedem el a kezét!"
Pedig messzirõl írta egysoros,
Kétségbeesett és akaratos,
Gyönyörû levelét.

Nem telt bele egy év:
Én álltam ágya mellett.
De nem tudtam úgy ostromolni mennyet.
És fogtam szinte végig a kezét.

És elengedtem mégis a kezét.

Álom



Rólad
Álmodtam az éjjel.
Testünk összeforrott
Mámorító kéjjel.
Szorítottuk egymást,
Reszketett a lelkünk,
Egymás testében,
A gyönyörre leltünk.
Így repített minket
Rég elfojtott vágyunk,
Olyan magasságba,
Hol még sosem jártunk.


Aztán
Mást is láttam,
Lassan távolodtál.
Hiába hívtalak,
Egyre csak kacagtál.
Én bénulttá váltam,
Verejtékben úsztam.
Tested szép vonalát,
Halványodni láttam.
És jött a sötétség,
A földöntúli hangok.
Ekkor úgy éreztem,
A pokolban járok.

Gyóni Géza:


HA LÁTTAD VOLNA...

Ha láttad volna, hogy bámultak
Barátaim: a gond, a bánat,
Mikor - az ég tudná, mióta -
Megint szivbõl nevetni láttak.

S mikor ujjongva, önfeledten
Kiáltottam neved a szélbe -
Ha láttad volna, hogy futottak,
Mint a pokol Isten nevére.

Ady Endre: Sorsunk

Van az életben egy-egy pillanat,
Erõsnek hisszük szerfelett magunkat.
Lelkünk repül, száll, magával ragad,
Bús aggodalmak mindhiába húznak.
Csalóka álmok léghajóján
A vihar szépen fellegekbe tüntet,
Míg lenn a földön kárörvendõ,
Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket.

Van az életben egy-egy pillanat,
Hogy nem várunk már semmit a világtól,
Leroskadunk bánat terhe alatt,
Szívünk mindenkit megátkozva vádol.
Míg porba hullva megsiratjuk,
Mi porba döntött - sok keserü álmunk,
Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,
Míg testet öltött fájdalmakká válunk.

Ez a mi sorsunk, mindörökre ez,
Szivünk a vágyak tengerén evez,
Hajónkat szélvész, vihar összetépi,
De egy zord erõ küzdelemre készti.
Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,
Nincs egy reményünk, mely valóra válna,
Míg sírba visz az önvád néma átka.

Névnapra
Ugy áldjon meg isten neved napján,
Hogy beérhesd vele minden órán.
Legyen élted mint a virágos fa:
Remény s öröm virágozzék rajta.
Mely sok szívnek keserû gyötrelem,
Legyen neked édes a szerelem.
Igaz legyen, s mindig hû, szeretõd,
Ki jobban szeressen, mint te szereted õt.
Bánat ha ér, legyen az rövid éj,
S utána hosszú boldog nap a kéj.
S bárhova visz tõlünk a szerencse,
Lépésidet emlékünk kövesse.
S rokon érzet tartson köztünk hidat:
Te se felejtsd távol barátidat.
(Vörösmarty M)

VLAGYISZLAV HODASZEVICS:


  GISELLE


Igen! Vak, édes szenvedélyben
emésszen el a láz, a láng!
Levélként tépd a szíved széjjel,
õrülj meg, hívjad a halált!

S aztán? Kriptalapod levetned
kell újra, ott sincs nyugalom,
ugrálnod kell megint s szeretned
a holdas, kéklõ színpadon.

( Baka István)

Radnóti Miklós:

ALUDJ

Mindig gyilkolnak valahol,
        lehunyt pilláju völgy
ölén, fürkészõ ormokon,
        akárhol, s vígaszul
hiába mondod, messzi az!
        Sanghaj, vagy Guernica
szivemhez éppen oly közel,
        mint rettegõ kezed,
vagy arra fenn a Jupiter!
        Ne nézz az égre most,
ne nézz a földre sem, aludj!
        a szikrázó Tejút
porában a halál szalad
        s ezüsttel hinti be
az elbukó vad árnyakat.

Gyóni Géza:

Ó NE SIRASD...

Ó, ne sirasd, hogy gyönge voltál
S egy üdvösséges pillanatra
Erõsebb volt a csók hatalma
Gõgös, szemérmes lányságodnál.

Ó, ne sirasd! Egy pillanatra
Parancsoltak a szilaj csókok.
Hiába küzdött, átkozódott
A hazug erény sápadt ajka.

Halványvirágos lányszobádba
Piros tüzrózsákat dobálva
Gyõztesen benyitott az Élet.

Nevess! Nézd: menekül a mult.
Viszi magával a fakult
Sok vérszegény leányemléket.

Ne elégedj meg azzal, ami vagy, hanem törekedj azzá válni, ami lehetnél.
   
Bertolt Brecht

Jó, hogy vannak álmaink, mert nélkülük elviselhetetlen volna a valóság. Csalhatjuk magunkat a valósággal is. Az még sokkal veszedelmesebb álom.
   
Erich Maria Remarque

Szabó Lõrinc:

A LEGFÕBB BOLDOGSÁG

A legfõbb boldogság, a legkötõbb,
a legodaadóbb, istenitõbb,
az, amely úgy hív, hogy borzongsz bele,
az, amelyben két világ egy zene,
az, amelyben a szellem szárnyra kél,
az, amely már tán nem is szenvedély,
az, amely fény, súlytalan súlyegyen,
az, amelyben minden jel végtelen
az, amelyben már mozdulni se mersz,
az, amelyben örökbéke a perc,
az, amelyben megszakad a tudat,
az, amelyben kicseréled magad,
az, mely, élvezve, a vég gyönyöre,
s ha ébredsz, a költészet kezdete:
A legfõbb tudás nem a szépeké -
bárkié, ki a tulsó partra jut,
s tovább vinni, a közös menny fölé,
Kué Fi és Kleopátra se tud.

Szabó Lõrinc:


  PISZKOSSÁGOK

  Sokszor elszörnyedek magamtól,
  hogy egy-egy rossz óra alatt
  mi minden megfordul fejemben,
  mennyi förtelmes gondolat;

  s ha visszanézek tíz-húsz évre,
   bûnökre - mennyi tévedés! -
  majdnem revolvert ad kezembe
  a kései szégyenkezés.

  És lassan mégis belenyugszom:
  Ilyen voltam, hát mit tegyek?
  Akárhogy bánom is ma ezt, azt,
  megváltoztatni nem lehet.

  És ez a megváltoztathatatlan,
  amit most már vállalni kell,
  azzal vezekeltet a rosszért,
  hogy sohase felejtem el;

  de vigasztal is, jóra oktat:
  szeretni, ami emberi -
  piszkosságaimból tanultam
   másoknak megbocsátani.

Higgy a szívedben és saját jóságodban, mert ha így teszel, mások is ezekben fognak hinni. Higgy a csodában, mert teli van vele az élet. De ami a legfontosabb, hogy higgy önmagadban, mert odabenn a lelkedben rejtõzik a csoda, a remény, a szeretet és a holnap álmai.
   
Ron Cristian

Heinrich Heine:

Tudod mi a bánat?

Várni valakit, ki nem jön többé vissza,
Eljönni onnan, ahol boldog voltál,
S otthagyni szívedet örökké.
Szeretni valakit, ki nem szeret téged,
Könnyeket fogadni, mik szemedbe égnek,
Kergetni egy álmot, s azt soha el nem érni,
Csalódott szívvel mindig csak remélni.
Szavakat õrizni, mik lelkedre hullnak,
Remegõ ajakkal idézni a múltat.
Megalázva írni egy könyörgõ levelet,
Szívszorongva várni, nem jön rá felelet.
Hideg búcsúzáskor egy csókot koldulni,
Mással látni õt és utána fordulni.
Kacagni boldogan hazug lemondással,
Hazamenni sírva, könnyes zokogással,
Otthon átsírni hosszú éjszakát,
S imádkozni, hogy õ sose tudja meg:
Mi is az a bánat.

A fiatalság nem életkor, inkább lelkiállapot: akaraterõ, képzelõerõ, heves érzelmek, a bátorság uralma a gyávaság fölött, amikor a kalandvágy legyõzi a kényelemszeretetet. Attól még nem öreg valaki, hogy megélt valahány évet. Öregedni annyi, mint lemondani az álmainkról. Az évek ráncossá teszik a bõrt, a lelkesedés hiánya pedig a lelket.
   
Radha Soami

Nem tudhatod, mit érez a nõ, amikor rájön, hogy senki nem szereti igazán, és csak akkor él, amikor lecsukja a szemét, és álmodik.
   
Lévai Katalin

Miért rosszindulatúak az emberek egymással? Miért negatívak? Ez társadalmi szinten rettenetesen kártékony. (...) Majdnem mindenki, akivel beszélek, utálja a politikusokat, a hivatalokat, az államot, az intézményeket. Mindenki mindenkirõl hazugságot tételez fel, gyanakvás van, mindenki azt hiszi, hogy akkor okos, ha rájön arra, hogy a másik hogy akarja õt átverni.
   
Feldmár András

Hûség

Izzadt ébredés.
Reszketek, mint falevél,
ha megrázza a szél.
Veled álmodtam.

Fájó álom-emlék.
Tûz lobog-parázslik,
láng lobban-elalszik.
Igaz az álom.

Többet akarok.
Hallgassak, ne tegyem,
csak ártana nekem.
Van ki szeret.

Nyugodt ébredés.
Ne legyen fájdalom,
ne legyen szép álom.
A hûség jobb, mint a szerelem.