crohn-colitis.hu

Hû társam


Lágyan ringass Szerelem,
Ne ejts sebet a szívemen.

Te vagy az én hû társam,
Aki csak jött, sose vártam.

Te vagy az, Ki engem éltet,
Velem leszel, amíg élek.

Lettél minden reményem,
Maradj velem, csak ezt kérem.

Szerkesztette: bánatos (2008-12-17 15:01)

A férfi a nõ szemében hõs akar lenni. Ha a nõ bármilyen okból csalódott vagy boldogtalan, a férfi ezt saját kudarcaként éli meg. Társa boldogtalansága megerõsíti legmélyebb félelmét: egyszerûen nem elég tökéletes. Manapság sok nõ nem veszi észre, milyen sebezhetõek a férfiak, mennyire szükségük van nekik is szeretetre. A szeretet segít a férfinak rájönni: éppen elég tökéletes ahhoz, hogy képes legyen teljesíteni mások kívánságait.
   
John Gray

“Az egészséges elme nem más, mint a valósághoz való feltétlen ragaszkodás.

Életünket egy valós világban éljük. Hogy jól éljünk, szükséges, hogy a lehetõ legjobban megértsük a világot. Ez a megértés nem könnyû. A valóság és a valósággal vállalt viszonyunk számos eleme kellemetlen és fájdalmas számunkra. Csak a szenvedés és az erõfeszítés vezethet el a megértésig. Ezt mindannyian szívesen elkerülnénk, ki kisebb, ki nagyobb mértékben. Bizonyos kellemetlen tényeket kilökünk tudatunkból. Azaz: megpróbáljuk tudatunkat oltalmazni a valóságtól. Erre különbözõ módszereket alkalmazunk, amelyeket a pszichiátria védekezõ mechanizmusoknak nevez. Mindannyian alkalmazzuk a védekezõ mechanizmusokat, így korlátozva tudatosságunkat. Ha lustaságból vagy a szenvedéstõl való félelembõl sikeresen védelmezzük tudatunkat, a világról alkotott képünk igen kevéssé fog hasonlítani a való világhoz.”

“A másokkal való érintkezésben legelõször azt kell megtanulnunk, hogy hagyjuk a maguk sajátos módján boldogulni az embereket…” (Henry James)

Élni

Valakit szerettél,
butaságot tettél.
Érte megérte?
Még másért se.
Soha senkiért,
mert miért?
Életed drága,
nem szerelem ára.
Van más is,
fû és fák is.
Szép a világ,
zene és virág.
Esõ és szellõ,
kék ég és felhõ.
Ízek, ételek,
barátok, gyerekek.
Színek és illatok,
csodásak vagytok.
A cél: kis dolgoknak is örülni,
s élni, élni és élni!

Az idõ a halál nagyon gyenge fõzete, amelyet lassan adagolnak nekünk, mint valami ártalmatlan mérget. Kezdetben felélénkít, s még azt is elhiteti velünk, hogy szinte halhatatlanok vagyunk, de mikor napról napra, csepprõl cseppre erõsebb lesz, savvá változik, amely zavarossá teszi és felbontja a vérünket. Még ha meg akarnánk is próbálni még hátralévõ éveinkkel visszavásárolni az ifjúságot, nem tehetnénk: az idõ sava megváltoztatott bennünket, kémiai összetételünk már nem ugyanaz, tehát egy csodának kellene történnie.
    Erich Maria Remarque

“Egyik fõ gondunk, hogy nagyon kevés embernek van saját élete. Mindenünket másodkézbõl kapjuk, még az érzelmeinket is. Sok esetben másodkézbõl szerzett információ alapján létezünk. Elfogadjuk bizalommal, amit az orvos, a tudós, a termelõ mond. Ez nekem nem tetszik. Mégis el kell fogadnom, mert tudják azt, amiben én tudatlan vagyok. Ha más szavait hiszem el vesém állapotáról, a koleszterin hatásáról vagy a csirkenevelésrõl, az még csak hagyján. Ám az élet célja, értelme vagy a halál esetében nem elégszem meg más véleményével. Használt hittel nem hihetek másodkézbõl kapott Istenben. Ha valóban élni akarok, saját, személyes információra van szükségem.” (Alan Jones)

Nagyapám emlékére

Egy éves évforduló napja,
egy éve volt a távozása.

Egy éve hogy utoljára láttam,
egy éve volt utolsó pillantása.

Egy éve hogy beszéltem vele,
egy éve mikor búcsúztam tõle.

Egy év alatt egy nap sem feledtem,
egy nehéz év mit nélküle töltöttem.

Egy év tele az emlékével és gyásszal,
egy éve hogy elvesztettem nagyapámat.

Zotyesz

"Vedd még e csókot, édesem!
Mostan megyek, elbúcsuzom
És ez legyen a búcsuszóm:
Igazat mondtál énnekem,
Bús álom az én életem..."
   
Edgar Allan Poe

Szûcs Sándor Gábor
Karácsony a temetõben

Itt állok a temetõben a néma csendben,
Az élet rohanása messzire lebben.
Reggel van. És mint régen csak ketten vagyunk.
Ilyen a mi meghitt, boldog Karácsonyunk.

Óh! Ha elmondhatnám mennyire hiányzol!
Nincsen olyan nap ne gondolnék rád százszor.
Hiányzik jó szavad, gyengéd érintésed,
Nagy emberséged és boldog nevetésed.

Még most is hallom korholó, feddõ szavad:
- "Fiam! Mindig a jó, igaz úton maradj!"
Lehajtom a fejem. Könnyes lesz a szemem,
Nem szólhatok többé: - Így élek. Ezt teszem.

Köröttem fenyõfák, koszorúk, virágok,
Mécseseken pislákoló kicsiny lángok.
Amiket gyújtott a féltõ emlékezet,
És táplál az örökké tartó szeretet.

Legyen neked szép, békés Isten országa!
Jézus ültessen téged is a jobbjára!
Meggyújtom a mécsesem, elmondom az imám.
Kellemes Karácsonyt neked Édesanyám!

Gyóni Géza:

EGY ASSZONYT VÁROK

Ezer szem kérdi s meg nem érti:
Miért jöttem és mire várok?
S én Felelek: »Egy asszonyt várok.
Csöndesen! Meg ne riasszátok.«

Nesztelen úton messzirõl jön.
Karjai, válla gyöngyfehérek.
Leül mellém és halkan mondja:
Szeretlek téged és megértlek.

Megfogja tétova kezem
És vezet tiszta, hûs vizekhez.
Lábánál kisírom magam.
Anyám, szeretõm, hitvesem lesz.

Ezer szem néz, mint eszelõsre
És úgy szánnak a mosolygások,
Amint suttogva egyre hajtom:
»Csitt! Csöndesen! Egy asszonyt várok!«

Reviczky Gyula:

Karácsony felé

Szeretni nem bûn e hideg,
Ez érdekhajszoló világba',
Mert szeretett s nagy volt szive,
Magdolnának meg lõn bocsátva.

Õ mondta ezt, az emberek
Nagy vértanúja, messiása,
Nem bûnös az, ki itt szeret,
Szeretni nem bûn e világba'.

Mit is tegyen, mit is tehet
Az ember itt gömbjén a bûnnek?...
Óh, boldog, a ki csak szeret,
Mig egy csöpp vér erébe' lüktet.

Óh, Betlehem szelid fia,
Szived is megdobbant szeretve!
S Magdolna benned annyira,
E dobbanó szivet szerette.


http://www.youtube.com/watch?v=dub5mSigZf0

Szerkesztette: bánatos (2008-12-24 11:36)

Ahelyett, hogy vennék Neked valamit, amit szeretnél, valami olyat adok Neked, ami az enyém, ami tényleg az enyém. Egy ajándékot. Valamit, ami jelzi, hogy tisztelem azt az embert, aki itt ül velem szemben, és arra kérem, hogy értse meg, mennyire fontos, hogy vele lehetek. Most már van valamije, ami egy kicsit én vagyok, van belõlem egy darabkája.
    Paulo Coelho

Két tûzoltó bemegy az erdõbe, hogy eloltsanak egy kisebb tüzet. Amikor végeztek, odamennek egy kis patakhoz. Egyiküknek csupa korom az arca, a másik viszont makulátlanul tiszta... melyikük fogja megmosni az arcát?
- Ez egy hülye kérdés: nyilván az, amelyiknek csupa korom az arca.
- Tévedsz: a kormos arcú ránéz a társára, és azt gondolja, hogy õ is olyan, mint a másik. És fordítva: az, akinek tiszta az arca, látja, hogy a társa csupa korom, és azt mondja magában: biztosan én is ilyen piszkos vagyok, meg kell mosakodnom.
- Mit akarsz ezzel mondani?
- Azt akarom mondani, hogy a kórházban megértettem, hogy mindig önmagamat kerestem a nõkben, akiket szerettem. Ránéztem tiszta, szép arcukra, és magamat láttam tükrözõdni bennük. De õk is rám néztek, és látták, hogy kormos az arcom, és bármilyen okosak és magabiztosak voltak, õk is magukat látták tükrözõdni bennem, és rosszabbnak hitték magukat, mint amilyenek.
   
Paulo Coelho

Reményik Sándor:


Magános öröm            


Mondod: a bánatod magános,
Az örömöd ó, még magánosabb,
Sötétség vagy, ha éjszakába jársz,
De árnyék vagy, ha reád tûz a nap.
És minden árnyék külön libegés
És minden árnyék néma, külön élet,
A bánat õket összesöpri-mossa,
A fény mutatja meg a különbséget.

Mondod: a bánatod magános,
De volt-e már mély, zengõ örömöd?
Ölelni vágytad a széles világot
S a vágy, öröm szívedbe fúlt, törött.
Vágytál röpülni, önmagadon túlra,
Nem messze, csak egy rokonszellemig, -
Az örvendezõt hûvös mosolyok
Önnön szívébe visszakergetik.

Mint kehely szélén zengõ aranycsöppek:
Az örömital benned muzsikál,
Túláradna, de nincs merre-hova,
Leperegne, de csak habozva áll.
Raksz vértet, páncélt a szíved fölé,
De ver a szíved vért, páncél alatt -
Ujjongva szólnál: most boldog vagyok!
- És összeszorítod a fogadat!

Beszélhetünk, ameddig akarunk. Attól csak a zûrzavar lesz még nagyobb. Vannak dolgok, amiket nem lehet megmagyarázni. És mások, amelyeket megérteni sem lehet.
    Erich Maria Remarque

A séta az élet legemberibb életütemét fejezi ki. Aki sétál, nem akar eljutni sehová, mert ha célzattal és úti céllal ered útnak, már nem sétál, csak közlekedik. A sétáló útközben, minden pillanatban megérkezett a séta céljához, mely soha nem egy ház vagy fatörzs, vagy szép kilátás, csak éppen ez a levegõs és közvetlen érintkezés a világgal. Egy ember, aki lassan elvegyül a tájjal, része lesz egy erdõnek vagy mezõnek, ütemesen átadja magát a természet nagy díszletei között az örök valóságnak, az idõtlen világi térnek, minden pillanatban úgy érzi, hazatért séta közben. A séta a teljes magány. Egy szobában könyvek és tárgyak vannak körülötted, melyek életed feladataira és kötelességeire figyelmeztetnek, a munkára vagy a hivatásra. Aki sétál, megszabadult munkájától, egyedül van a világgal, lelkét és testét átadja az õsi elemeknek.
    Márai Sándor

Adassék nékem annyi lelki erõ, hogy mindazt elfogadjam, amin változtatni nem tudok, és bátorság ahhoz, hogy mindazt megváltoztassam, amire képes vagyok, és bölcsesség ahhoz, hogy el ne tévedjek közöttük.
   
Friedrich Christoph Oetinger

Nem tudom

Nem tudom mi maradhat még,
az idõ minden szépet elemészt.
Nem nyílik már ugyanaz a virág,
nem látjuk a tegnapi nap sugarát.

Eltûntek a tegnapelõtti felhõk,
a szél sem úgy fúj mint azelõtt.
Mások már a kora reggeli ködök,
másképp kavarognak a föld fölött.

Mindennap egy kicsit más és más,
apró eltérésekben van az újdonság.
Néha-néha alig látható a változás,
de már nem ugyanaz néhány apróság.

Ha figyelmesen nézed a dolgokat,
rájössz nem ugyanazok mint tegnap.
A mai nap nem adja a régi dolgokat,
a mai dolgokat nem látod holnap.

Múltba vész szép dolgok egész sora,
fájó kínzó emlékek garmadája.
Elkövetkezõ napokban is ott a csoda,
de benne lehet egy új nap fájdalma.

Az újdonság az ami maradt még,
keresni mindennap mi van másképp.
Semmi sem olyan már mint rég,
tükörbe nézel és más a kép.

Zotyesz

Vörösmarty Mihály:

Ártatlanság köntösében...

Ártatlanság köntösében
A szép új esztendõ
Eljött, s kínáló kezében
Van kupája kettõ.
Egyik a baj, aggodalom
Fanyar ürmösével,
Másik teljes a boldogság
Édes örömével.
E kettõbõl úgy keverjen,
Az új év, magának,
Édes Bácsi, hogy örüljön
Legjobb italának.
Az üröm az örömek közt
Csak annyi lehessen,
Hogy az édes a kesertõl
Még jobb ízt vehessen.
Ezt kívánja a kis Gili
Nem zöld águ fáról,
Hanem jó meleg szobának
Közepe tájáról.
S marad kicsin szolgálója
Ápoló kegyének.
Tartsa meg õt továbbra is
Gondja gyermekének.

Az emberi lét titka nem abban rejlik, hogy éljünk, hanem abban, hogy miért éljünk. Az ember, ha nincs szilárd elképzelése arról, hogy miért éljen, nem hajlandó élni, és inkább elpusztítja magát, semhogy e földön maradjon, még ha csupa kenyérrel rakják is körül.
   
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

Urald a szót,mert nagyon veszélyes,
a nem uralt szó szörnyû szenvedést okozhat.
Egyetlen rosszindulatú szó rengeteg jót lerombolhat.
A tûz okozta sérülés egyszer begyógyul,
de egy szó által kiváltott sérülés olyan sebhelyet hagy,mely soha nem tûnik el.

      Valluvar

Reményik Sándor:

Özvegy            


Nevetni szívbõl újra megtanult.
S mert Nyár van még: a ruhája fehér.
De lelkében, a legbelsõ szobában,
Minden élõnél erõsebben él
Az ifjú isten, aki tovaszállt,
Ki ajándékba kapta a halált,
Hogy férfi helyett csillaggá legyen:
Örök szépség és örök szerelem.

A lelkében, a legbelsõ szobában,
A virágait rendezgeti szépen:
Ezt névnapra, ezt kézfogóra kapta,
Ezt viszontlátáskor, ezt búcsúképen...
Ó mennyi, mennyi virágot kapott!
Pedig be kurta volt a földi éden.

Pár hétig tartott a paradicsom.
S most lányos asszony-lelkében pihen
Az ifjú hõs, de nem ravatalon.
Élõ erõ és ható hatalom.
Fény, aki mellett árnyék a világ.
Emberarcok, hegyek és tengerek
Csak tükrök, mikben õ jelenik meg,
S kinyilatkoztatja folyton magát.

A megözvegyült lélek-palotán
Férfiak is, kérõk is járnak át.
Tán akad, aki hosszabban tanyázik.
De ki eljut az utolsó szobáig,
Az a küszöbrõl némán visszafordul
És úgy oson el lábujjhegyen, loppal.

Ki merne vívni azzal a halottal?

Reményik Sándor:

Egy Hymen-hírre            


I. Ezt mondja a költõ

Tán szebb lett volna úgy, ahogy megírtam:
Özvegyen mindhalálig.
Szõke hajkoronában diadémként
Egy síri mécs világlik.
Tán szebb lett volna úgy, ahogy megírtam.

De hát így is szép. A nõ nõ marad,
A férfi férfi, és az élet élet,
S a költõ azért költõ, hogy kisüssön
Az életen is túlnövõ meséket.
A mese mese, és az élet élet.

Amit megírtam, mégis csak megírtam.
Az én mesémben a régi marad.
Hiába fon új mirtuszt homlokára
A fellángoló életakarat.
A fantáziám "Özvegy"-e marad.

És most Úristen, kápráztató köddel
Fedj el emléket, szenthegyet és multat.
Adj az élõknek zengõ üdvösséget,
Adj a holtaknak csendes nyugodalmat.

Adj a holtaknak csendes nyugodalmat.

2. Ezt mondja a halott

Menj békességgel, szívem asszonya.
Üzenem néked: értem lelki vádat
Egy pillanatig se érezz soha.
Megmérhetetlen csillag-távolokból
Üzenem néked: hogy közel vagyok.
Üzenem, hogy közelgõ esküvõdön
Boldog örömmel leszek násznagyod.

Az én szívembõl már mindent kimostak
Az örökkévalóság vizei.
Elsüllyedtek a kis papír-hajók:
Vágy, féltékenység játékszerei.
Lefoszlott lelkem örök dallamáról
És elhalt minden kísérõ zene.
Maradt a dallam maga: szeretet,
És azzal vagyok szinültig tele,
Szeretlek, asszonyom, a túlvilágról,
És áldom azt, ki a földön szeret,
Aki legyõzött engem, gyõzhetetlent.

Menj békességgel, az Isten veled.

3. Ezt mondja Jézus
"... megkérdék õtet... A feltámadásnak
napján azért ezek közül ki
felesége lészen az?... "

Bizony mondom, elmúlik e világ.
És bizony mondom, megmaradok én.
S bizony, ha két szív egy ütemre dobban,
Az egy-ütemben ott dobbanok én.

Bizony mondom, elmúlik a világ.
És bizony mondom, én megmaradok.
S akkor nem két-két szívet kötök egybe,
De a szívekbõl koszorút fonok.

S mind, aki egymást idelenn szerette,
A csillag-koszorúba bekerül,
S ragyog szerelmük tisztán, szabadon,
Testetlenül és véghetetlenül.

Szerkesztette: bánatos (2009-01-04 14:07)

Pirkadat.


Mikor kel majd az a Nap,
Mely rám ontja sugarát?
S az éjt felváltja majd,
Egy csodás láthatár.
Elõször csak kéklik,
Majd vörösen felragyog,
Oly régen várom már,
Hogy meglássam a Napot.
De ha egyszer feljön,
Hív, csalogat engem,
Hosszú már ez az éj,
Ahol most kell lennem.
Lesz majd szép ragyogás,
És újra szép színek,
S melegséggel telnek,
A megfagyott szívek.
Jöjj drága napsugár,
Szárítsd le könnyemet.
Töltsd meg szerelemmel,
Az elárvult szívemet!