crohn-colitis.hu

A krónikus keserûségben szenvedõ beteg hetente egyszer vesz tudomást a betegségérõl: vasárnap délután. Mivel ilyenkor sem a munka, sem a hétköznapok egyformasága nem enyhíti a tüneteit, ráeszmél, hogy valami nagyon nincs rendjén, mert ezek a nyugodt, békés délutánok pokoliak a számára, és soha nem akarnak véget érni. Ilyenkor egész nap ingerülten viselkedik.
   
Paulo Coelho

Az idõ rohan... Az idõ senkire nem vár... Az idõ begyógyítja a sebeket... De mindannyian arra vágyunk, hogy több idõt kapjunk. Idõt, hogy talpra álljunk. Idõt, hogy felnõljünk. Idõt, hogy feletsünk. ... Idõt ...

Gyûjts erõt, dolgozd fel a múltad emlékeit, és jól figyelj, mert ahol eltörtél, ott leszel erõs, ahol vesztettél, ott leszel legyõzhetetlen. Az Igaz Ember nem menekül a múltjától, bármilyen sötét volt is, mert kudarcaiból lesz hatóanyag, vereségeibõl diadal - tragédiái érlelik naggyá.
   
Müller Péter

Fáj nekem.


Már nem érint a gyengéd kezed.
Már nem néz rám a gyönyörû szemed.
Fáj nekem.

Már nem hallom a bársonyos hangod.
Már nem kapom a szerelmes csókod.
Fáj nekem.

Már nem érzem a tested illatát.
Már nem látom az arcod mosolyát.
Fáj nekem.

Már nem tudok vigyázni rád.
Már nem tudsz vigyázni rám.
Fáj nekem.

Már nem hiszek semmiben.
Már nem jó nekem élni sem.
Fáj nekem.

Szerkesztette: bánatos (2009-01-25 21:08)

A barátságnak négy formája van: a hõsies, az intim, a szellemi és a játékos. De az igazi barátság mind a négyet egyesíti, s ezért nyugodtan mondható, hogy ez a barátság négy dimenziója. A hõsiesség az, hogy feláldozom érte életemet; a szellemi az, hogy ahol együtt vagyok vele, az a szellemi világa; a játék az, hogy olyan vidáman játszom vele, mint a gyermek; az intim az, hogy feltárom magam.
   
Hamvas Béla

Bánatos: ezek a versek gyönyörûek és fájdalmasak. Szívednek békét kívánva szeretettel ölel


                                                                                                                                   Györgyina

Kedves bánatos, ne haragudj, hogy a topicodat ide nem illõ dolgokkal terhelem, de remélem , vagyis tudom, hogy itt vagy .
Szóval jelentkeznél hogy mi újság Veled? És, hogy hogy vagy mostanság??? Hiányzol Nekem!!!!
Puszi : Lisa

Valamikor

Valamikor réges-régen,
talán még Árpád idejében.

Kárpátoknak szép honában,
Magyaroknak hazájában.

Büszkén állt a Magyar nép,
összetartva s erõsen élt.

Nem voltak hazug szavak,
falak s képviselõk hada.

De annál több volt a becsület,
ritkán szóltak,de ékeset.

Valamikor réges-régen ,
talán még Árpád idejében.

Zotyesz

Reményik Sándor:

Szerenád oda túlra     


Ezen az elsõ õszi reggelen
Jobban fáj, hogy már nem lehetsz velem.

Most lehetnék hozzád figyelmesebb:
Az õsz, tudod, mindíg megenyhített.

Beteg lelkemen most pattan a zár,
Pattintgatja a búcsúzó sugár.

Most nyílnak bennem fátyolos egek,
Most félve, én is föltekinthetek.

Most írhatnék Neked sokat, sokat,
Míg szólnál: "Fiam, ne fáraszd magad."

Most mutathatnék elsõül Neked
A reggelinél elibéd simítva,
Sápadt szirmú kései verseket,

S hallgatnám kritikád, a halkszavút,
Egyetlen drága anya-kifogást:
"Ó, fiam, - csak ne olyan szomorút..."

Zotyi köszike :D:D:D

Nappal és éj

Örök idõk végtelen csatája,
fénynek s sötétnek harca.

Egyik sem ura a másiknak,
nem hódolnak egymásnak.

A fény fedi fel a titkot,
mit a sötét féltett s óvott.

Sötét nyeli el újra azt ,
mit a fény,engedni látott.

Végtelen harc ez mit vívnak ,
az örök éj s örök nappal.

Zotyesz

Spam

Jött a mail s egy levél,
vajon mi hírt hoz felém.

Képemet ki kéri épp,
meghalok pár sorért.

De nem más csak levélszemét,
ki a franc irt egy spamért.

Nem élek a spamekért,
elrohanok tûzfalért.

Tûzfalam itt mit sem ér,
postafiókom megtelt épp.

Egy levelet írok én ,
mailt már nem kérek én.

Zotyesz

Szerkesztette: zotyesz (2009-01-30 20:56)

Az igazi szeretet ajándék: nem kérheted, és nem is követelheted, ahogyan õ sem kér, és nem követel semmit. Van, ha életre hívod; és nincs, ha elvárod, hogy legyen. Földi eszköznek semmi hatalma felette.
   
Akhilleusz Tatiosz

Amikor megérintette az ajkát, olyan volt, mintha tûk fúródnának testének minden egyes pórusába. De nem fájt, csak bizsergetõ érzés volt. Melege volt és fázott egyszerre, és valami új érzés áradt szét benne, valami teljességgel zavarba ejtõ.

Kai Meyer

Boldog vagyok, és szeretném, ha te is boldog lennél. Én tökéletesen boldog vagyok. Veled ébredek, és veled alszom el. Mást én nem tudok. A fejem mint az ezüst, ha magunkra gondolok, máskor meg, mintha hegedû volna. Minden utca velünk van teli, olyan ez, mint a muzsika, közben néha más emberek is beszélnek, meg képek peregnek, mint a filmen, de a muzsika akkor is ott van. Mindig.
   
Erich Maria Remarque

Arany János:

TETEMRE HÍVÁS     


A radványi sötét erdõben
   Halva találták Bárczi Benõt.
Hosszu hegyes tõr ifju szivében;
   "Ime, bizonyság Isten elõtt:
   Gyilkos erõszak ölte meg õt!"

Kastélyába vitette föl atyja,
   Ott letevék a hûs palotán;
Ki se terítteti, meg se mosatja:
   Vérben, ahogy volt, nap nap után
   Hever egyszerû ravatalán.

Állata õrzeni négy alabárdost:
   "Lélek ez ajtón se be, se ki..."
"Hátha az anyja, szép huga már most
   Jönne siratni?" - "Vissza neki;
   Jaj, ki parancsom, élve, szegi!"

Fojtva, teremrõl rejti teremre
   Halk zokogását asszonyi bú. -
Maga, pecséttel, "hívja tetemre"
   Kit szemre vesz, ölyvként, sanda gyanú:
   Legyen a seb vérzése tanú.

A palotát fedi fekete posztó,
   Déli verõn sem süt oda nap;
Áll a tetemnél tiszti pörosztó,
   Gyertya, feszûlet, kánoni pap:
   Sárga viaszfényt nyughelye kap.

"Jöjjenek ellenségi, ha voltak!"
   Jõ, kit az apja rendre nevez;
Hiába! nem indul sebe a holtnak
   Állva fejénél az, vagy emez:
   "Gyilkosa hát nem ez... újra nem ez."

"Hát ki?..." riad fel Bárczi sötéten,
   "Boszulatlan nem foly ez ösi vér;
Ide a gyilkost!... bárha pecsétem
   Váddal az önnön szívemig ér:
   Mindenki gyanús nekem, aki él!"

"Jöjjenek úgy hát ifju baráti!"
   Sorra belépdel sok dalia:
Fáj nekik a hõst véribe' látni,
   S nem harc mezején elomlania.
   Erre se vérzik Bárczi fia.

"Jöjjön az udvar! apraja, nagyja...
   Jöjjön elõ Bárc, a falu, mind!"
Megkönnyezetlen senki se hagyja,
   Kedves urára szánva tekint.
   Nem fakad a seb könnyre megint.

"Jöjjön az anyja! hajadon húga!"
   Künn a leány, már messze, sikolt;
Anyja reárogy, öleli búgva:
   Mindre nem érez semmit a holt:
   Marad a tört vér - fekete folt.

"Jöjjön utolszor szép szeretõje,
   Titkos arája, Kund Abigél!"
Jõ; - szeme villan s tapad a tõrre,
   Arca szobor lett, lába gyökér.
   - Sebbõl pirosan buzog a vér.

Könnye se perdûl, jajja se hallik,
   Csak odakap, hol fészkel az agy:
Iszonyu az, mi oda nyilallik!...
   Döbbenet által a szív ere fagy:
   "Lyányom, ez ifjú gyilkosa vagy!"

Kétszeri mondást - mint lebüvölten -
   Hallgat el, aztán így rebegi:
"Bárczi Benõt én meg nem öltem
   Tanum az Ég, s minden seregi!
   Hanem e tõrt én adtam neki.

Bírta szivem' már hû szerelemre -
   Tudhatta, közöttünk nem vala gát:
Unszola mégis szóval "igenre",
   Mert ha nem: õ kivégzi magát.
   Enyelegve adám a tõrt: nosza hát!"

S vadul a sebbõl a tõrt kiragadja,
   Szeme szokatlan lángot lövell,
Kacag és sír, s fennvillogtatja
   S vércse-visongással rohan el.
   Vetni kezet rá senki se mer.

Odakinn lefut a nyilt utca során,
   Táncolni, dalolni se szégyell;
Dala víg: "Egyszer volt egy leány,
   Ki csak úgy játszott a legénnyel,
   Mint macska szokott az egérrel!"

Nincs a világon nehezebb, mint õszintének lenni, és nincs könnyebb, mint hízelegni. Ha az õszinteségben csak egyetlenegy hang hamis, már megvan a disszonancia, és azzal együtt a botrány. De ha a hízelgés végig, az utolsó hangig hamis, akkor is kellemes, akkor is élvezettel hallgatják. Sekélyes élvezet, de élvezet. És bármilyen vaskos a hízelgés, legalább a felét elhiszik.

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

Matematikai formulába öntötte a boldogságot: Va per Vá, azaz a valóság osztva a vágyakkal. Ebbõl az következik, hogy a boldogsághoz két út vezet: az ember vagy javít az õt körülvevõ valóságon, vagy pedig lejjebb adja a vágyait. (...) Ha a valóságot elosztod a vágyakkal, akkor megkapod a boldogsághányadost. Ha viszont fordítva csinálod (a vágyakat osztod el a valósággal), akkor nem a boldogság ellenpárját kapod... hanem a reményt. (...) Ha a valóságot adottnak vesszük, akkor a vágyaknak nagyobbnak kell ennél lenniük, hogy megteremtõdhessen az optimizmus. Másrészt viszont igaz, hogy a pesszimista olyasvalaki, akinek a vágyai kisebbek a valóságnál, mint az egyre kisebb törtszámok az osztáskor. Az emberi lét alapja, hogy ez a szám a nulla felé közelít, de sose éri el - a reményt sose adjuk fel, ugye? Visszajön csõstül, ha muszáj.
   
Jodi Lynn Picoult

A nõk sokáig azt hiszik, hogy a testükrõl van szó. Mikor öregedni kezdenek, felsikoltanak, a dögönyözõnõt hívatják, majd a sebészhez és a fodrászhoz sietnek, gyertyát gyújtanak a templomban, elutaznak Lourdes-ba, új ruhákat csináltatnak, és lefekvés elõtt hosszan dörzsölik arcbõrüket zsíros kenõcsökkel. Idõbe telik, amíg gyanítani kezdik, hogy mégsem a testükrõl volt szó, hanem a szolgálatról, ami szerepük volt a világban. Ilyenkor elcsendesednek, riadtan néznek a levegõbe, kevesebbet fintorognak, és nem kérdik idegen férfiaktól: "Olvasta az új Huxleyt?..." - hanem hallgatnak, fiókokat rendeznek. Az öregedést úgy figyelik, mint a tudósok egy újfajta betegséget. Sok nõt megszeretnek ilyenkor a férfiak.
   
Márai Sándor

Emlék.


Minden tovatûnt, oly messze jár,
Az a csodaszép, bódító nyár.
A halványan reszketõ holdsugár,
Te, és én, a szerelmes pár.

Minden elszállt, elhaladt,
Csak a fájó emlék, az maradt.
De az emlékek szépek,
Még most is érezlek Téged.

Mindent mi volt, mit átéltünk,
Ahogy szerelmet reméltünk.
Ahogy csókoltak ajkaink,
S ahogy öleltek karjaink.

Mint símogat gyengéd kezed,
A szép szemed, ahogy nevet.
Az a szerelmes suttogás,
Az a boldog szív dobbanás.

A szép múlt, és a zord jelen,
Már soha nem érint a kezem.
A seb, mely esett szívemen.
Mely azóta fáj szüntelen.

A temetõre jön a tél,
A sírod fölött zúg a szél.
A halál nem nyer ellenem,
Mert Örök a Szerelmem!

legalább 15 éve nagy kedvencem:

Váci Mihály: Még nem elég!

Nem elég megborzongni
De lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
de mindig égni kell!
És nem elég csak égni
Fagyot is bírjon el,
Ki acél akar lenni,
Suhogni élivel.

Nem elég álmodozni,
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni
de felismerni kell!
Nem elég sejteni,
Hogy milyen kor jön el;
Jövõnket tudni kell!

Nem elég a célt látni;
Járható útja kell!
Nem elég útra kelni,
Az úton menni kell
Egyedül is! Elsõnek,
Elöl indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
Aki vezetni mer!

Nem elég a jóra vágyni:
A jót akarni kell!
És nem elég akarni:
De tenni, tenni kell!
A jó szándék kevés!
Több kell: - az értelem!
Mit ér a hûvös ész?!
Több kell: - az érzelem!
Ám nemcsak holmi érzés,
De seb és szenvedély,
Keresni, hogy miért élj,
Szeress, szenvedj, remélj!

Nem elég: -a Világért!
Több kell: -a nemzetért!
Nem elég: -a Hazáért
Több kell most: -népedért.
Nem elég: - Igazságért!
Küzdj azok igazáért,
Kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!

szívembõl, szeretettel!

üdv:árpapa

Kosztolányi Dezsõ:

Kösöntyû     

Úgy félek, hogy ezt a homályos, ódon,
vén bánatot egy éjjel elveszítem,
és véle együtt életem s a szívem,
a szívem is, és megvigasztalódom.

S csodálkozom a fáradt, furcsa szókon,
melyek belõle ömlöttek szelíden,
szájam haragra többé nem feszítem
vérezve, átkozódva és vívódón.

De nézem a sírókat és a könnyük,
és gyászolom elvesztett bánatom,
ezt a nehéz és babonás kösöntyût.

ha esetleg elcsüggednétek néha (ez persze természetes) gondoljatok bele így is lehet élni  :( :)

http://polebe.blog.hu/2009/02/10/megero … an_feladod

Egyperces barátaimat folytatom.de ezt most nem rakom ki végig,ha valakit érdekel a vége, az oldalamon megtalálja!!
Arról, hogy mi a groteszk

Szíveskedjék terpeszállásba állni, mélyen elõrehajolni, s ebben a pozitúrában maradva, a két lába közt hátratekinteni. Köszönöm.

Most nézzünk körül, adjunk számot a látottakról.

Íme, a világ fejtetõre állt. Férfilábak kalimpálnak a levegõben, visszacsúsznak a nadrágszárak, a s lányok, ó, ezek a lányok, hogy kapkodnak a szoknyájuk után!

Ott egy autó: négy kereke a levegõbe, mintha egy kutya a hasát akarná vakartatni. Egy krizantém: keljfeljancsi, vékony szára az égbe mered, ahogy a fején egyensúlyozza magát. Egy gyorsvonat, amint füstcsóváján tovarobog.

A Belvárosi Plébániatemplom a két tornyán levõ két kereszten kevõ két villámhárító hegyével érinti csak a földet. És amott egy tábla a kocsma ablakában.



!RÖS TLOPASC NESSIRF

Szerkesztette: Szimi (2009-02-12 11:18)

- Örökre elfogadták egymást. Olyanná válltak, mintha egyek lennének, két testben egy lélek. Magukat látják egymásban, ugyanazt érzik, ugyanarra gondolnak. És ez nem unalmas, ez egy végtelen megújulás, mert minden pillanat más. Egymás hibáiban a saját gyarlóságukat fedezik fel. Egymás mosolyában a saját boldogságuk tükrözõdik vissza. Kaphatnak ennél többet? És ha elveszítik egymást, érheti nagyobb veszteség õket? -