crohn-colitis.hu

WORDSWORTH, William
ÓDA: A HALHATATLANSÁG SEJTELME /részlet

Madarak, vígan, vígan zengjetek!
         S mintha dob szólna távol,
         te kis bárányka, táncolj!
Lelkünk zengi veletek,
         ki fújod, ki forgatod,
         ki szívedbe fogadod
         ezt a májusi napot!
Mit számít, hogy többé nem tündököl,
az a fény eltûnt a szemem elõl,
         az óra vissza sose jõ,
mikor nyílt a virág, pompázott a mezõ;
         nem szomorkodunk: az ad
         erõt, ami megmarad;
         az örök részvét, amely
         mindig volt s nem múlik el;
         s az enyhítõ gondolat,
         mely kínjainkból fakad,
         s hit, mely haláltól se fél,
s az évek sora, mely bölcset farag.

Hegyek, Völgyek, Források, Ligetek,
szerelmünknek véget ne vessetek!
Szívem nagyon érzi hatalmatok,
lám, minden örömet odahagyok,
hogy ismertebb világotokban éljek.
Bár egykor éppoly könnyed volt a léptem,
most jobban örülök gyors fodrú érnek;
s oly szép, ha az újszülött nap felébred
         a szûzi fényben;
az alkonyég felhõinek a rajza
letompult, így színezi az a szem,
mely túllát a halandó emberen;
már másik verseny ez, más diadalt aratva.
Hála a szívnek, hogy így zakatol,
hála minden félelemnek, örömnek,
nekem egy kis virág is adhat oly
gondolatot, mely mélyebb, mint a könnyek.

William Shakespeare:

XX. Szonett

Lánynak festette maga a Teremtés
Arcodat, vágyam úr-úrnõje! Édes
A szíved, de nem férkõzhet a tetszés
Úgy hozzá, mint a nõk álnok szívéhez;

Szemed fényesebb, de nem oly csapongó,
S megaranyozza mind, amire nézel;
Színre férfi, de, minden színt bitorló,
Férfi-szemet lopsz s nõ-lelket igézel.

S nõ voltál elõbb; de, míg gyúrta tested,
Természet-asszony megkívánta formád,
S valamit hozzá toldva tõlem elvett
S az most, számomra, célnélküli korlát.

De ha már nõk gyönyörére teremtett,
Használják õk, s legyen enyém szerelmed.

(Szabó Lõrinc)

Szerkesztette: bánatos (2009-03-02 14:36)

A"chates senkinek"

Jössz álnéven s hiszed vagány vagy,
elbújsz s úgy írogatsz hát gyáva vagy.

Szavakkal könnyen bánsz tettekkel kevésbé,
gyerek se vagy de ember még kevésbé.

Sötétben írogatsz és a sötétben élsz ,
a fényben pedig rátör a félsz.

Nem vagy te más mint sötétnek árnya,
nevedet falja föl a feledés homálya.

William Shakespeare:

CXX. Szonett

Örülök, hogy bántottál valaha,
S akkori kínom még úgy bennem él,
Hogy vétkem tán földre is sújtana,
Hisz az inam nem érc s nem vert acél.

Mert ha gõgöm úgy sújtott, ahogy engem
A tied, akkor megjártad a poklot,
S mérlegelni én, zsarnok, nem siettem,
Hogy bûnöddel akkor bennem mi sajgott.

Ó, bár leglelkembe idézte volna
Kínunk éje, mi a valódi seb,
S ahogy te, hamar vittem volna azt a
Szelíd gyógyírt, melytõl a szív heged!

Régi botlásod váltság most szememben:
Téged enyém, oldjon a tied engem.

(Szabó Lõrinc)

Szerkesztette: bánatos (2009-03-02 14:35)

Szép Ernõ:

SZOMORÚ FÛZ

Több fák mellett a mezõben
Egy szomorú fûz is éled,
Levelezik minden ága,
Oly friss zöld hogy még sárga.

Jaj de mégis szomorú fûz,
Gyenge lombjai lejönnek
Mint a bánat, mint a sóhaj,
Mint a földbe való óhaj.

Hiába a selyem kék ég,
Hiába ült egy rigó is
Tetejébe széjjelnézni,
Hintálgatni, fütyörészni.

Márai Sándor: Ég és föld: Ajándék




És mégis, ma is, így is, örökké, mennyit ad az élet! Csendesen adja, két kézzel, a reggelt és a délutánt, az alkonyt és a csillagokat, a fák fülledt illatát, a folyó zöld hullámát, egy emberi szempár visszfényét, a magányt és a lármát! Mennyit ad, milyen gazdag vagyok, milyen megajándékozott, micsoda bõség, minden napszakban, minden pillanatban! Ajándék ez, csodálatos ajándék. A földig hajlok, úgy köszönöm meg.

Color :

Féltelek

(dalszöveg)

Rég, hiába hívtalak,
elrejtõztél még, nem láttalak,
nem voltál velem,
még velem, még nekem.

Úgy akartalak,
úgy akartam azt,
hogy végre már megtaláljalak
magamnak, vártalak.

Itt vagy velem, tudom és érzem,
nem kell semmi több már nekem.
Szeress, ölelj mindig úgy engem,
ahogy most ölelsz, ahogy most ölellek én.
Olyan jó, oly jó veled!

Még, ha elringat az álom,
lelkem lelkedhez hozzásimul,
a szívverésedet sokáig hallgatom.

Úgy akartalak,
úgy akartam azt,
hogy végre már megtaláljalak
magamnak, vártalak.

Nem akarom, hogy úgy érezzem,
a napok elsodornak tõlem.
Szorítsd a kezem még erõsebben,
nehogy elszakítson ez a nagy világ.
Tudom, már, hogy mit jelent,
hogy féltelek, úgy féltelek.

Féltelek, úgy féltelek.

Ábrányi Emil:

FÉLTETT BOLDOGSÁG

Boldogságommal nem dicsekszem,
Bár ajkamon csaknem kitör.
Ó hányan vannak a világon,
Kiket nehéz bánat gyötör...
Szegények, ennyi boldogságot látva,
Önsorsukat fájóbban érzenék.
Elhallgatok. S csak titkon mondok áldást,
Hogy társamul téged adott az ég!

A sors irígy a boldogokra,
Gyötörni õket lesbe áll,
S én üdvömet féltõbben óvom
Mint gyönge fészkét a madár.
Nem! Mitse vallok! Szótlan hordja titkát,
Hallgatva õrzi kincsét e kebel.
Olyan a lelkem, mint a tenger árja:
Legnémább ott, hol gyöngyét rejti el!

Hát láss olyannak, amilyen valóban vagyok. Nem én hazudtam, ha szemed csak a részt látta bennem, és a jóban, mely részem, ismerni vélt engemet. Álmoddal mértél; én az álmodónak mit mondhatok? Ne légy a börtönöm! Csalódtál, de ne tarts engemet csalónak, amiért álmaidhoz nincs közöm.
 
Szabédi László

Ábrányi Emil:

Szivem lázongott...

Szivem lázongott, mint a tenger,
Szélvészes éjen át,
És partjait szakgatta, törte,
És tépte önmagát.

Eszméim, mint nyögõ sirályok
Bolyongtak szerteszét,
És fergetegrõl, tört hajóról
Jajongtak bús regét.

Már hittem: ennek vége sem lesz,
Örökké tart a vész,
S számomra nincs más, csak vihar-zaj,
Csak éj és szenvedés.

Ó tenger, tenger, lázas tenger,
Dühöd hogy elpihent!
Tükörré váltál s a kacér ég
Arcát fürkészi bent.

Sajkát lebegtet mély vizednek
Sötét hullámzata,
S fodros habod libegve táncol,
Mint lánykák víg hada.

A tenger csöndes. Halk morajjal
Suttogja el neved,
S ringatja, mint egy szép szivárványt,
Mosolygó képedet.

Amikor súlyos érzelmi válságon vagy túl, ne a nehéz pillanatokra emlékezz, hanem arra gondolj, milyen jó, hogy ezt az akadályt is legyõzted. (...) Örök életedre vésd az eszedbe a jó dolgokat, amik a nehézségekbõl születtek. Ezek bizonyítják, hogy erõs vagy, és önbizalmat adnak, hogy ezután bármilyen akadályt át tudj ugrani.
   
Paulo Coelho

Ez az egy élet adatott neked. Keresd, hogyan nõhetnél tovább, sose veszítsd el bátorságodat, miközben utadon jársz! Gyengeséged váltsd erõre, törött cserepeibõl alkosd újra életed. Sose a múlt alapján mérd a jövõt, hagyd, hogy emlékké legyen, s rád ragyog a jövõ ígérete.
   
Linda E. Knight

Ne kérdezd, hogy miért éppen te. Ne kérdezd, hogy mi különös van benned. Nincs benned semmi különös, magamnak sem tudom megmagyarázni. Mégis - íme az élet misztériuma - semmi másra nem tudok gondolni.
   
Paulo Coelho

Percy Bysshe Shelley:

A szerelem filozófiája

Forrás folyóba ömlik,
folyó az óceánba;
az egeknek folyton özönlik
vegyülõ suhogása;
magány sehol; isteni jel
s rend, hogy minden tünemény
keveredjék valamivel -
Mért ne veled én?

A hegy csókolva tör égbe,
habot hab ölel, szorít, átfog;
egymást ringatva, becézve
hajlonganak a virágok;
a földet a nap sugara,
a hold a tengereket:
minden csókol... - S te soha
engemet?

Szabó Lõrinc fordítása

Juhász Gyula:

Tûnõdés            


Érezted-e, ha csókoltál szerelmes
És boldog éjjel, hogy e percben éppen
Hány ajkat csókol a halál kegyelmes
Kegyetlen ajka, mely rád vár az éjben?

Érezted-e, ha mámor tarka fátyla
Borult szemedre, hogy e pillanatban
Hány kiégett szem néz az éjszakában
És hány revolver hûs ravasza csattan?

Érezted-e, ha ujjongó tüdõvel
Bolyongtál erdõn, hogy míg száll ez óra,
Hány rab s beteg kér sírva és hörögve
Megváltást, amely késik ezrek óta?

S érezted-e, ha megalázva, fázva,
Kószáltál, vert eb s vártad a halált már,
Hány csók csattan, kehely cseng s a világnak
Hány hitvány dús parancsol, mint a császár?


ui: Elég idõt álló, szerintem.

Szerkesztette: bánatos (2009-03-10 17:45)

Lucinak és Roornak küldöm: :D
CHARLES BAUDELAIRE: LESZBOSZ

                  Latin tivornyák s hellén vágyak anyja,
                  Leszbosz, hol a gyönyör magasra szárnyal,
                  s legyen bár forró, friss, vidám vagy lanyha,
                  de éjt meg napot övez glóriájával,
                  latin tivornyák s hellén vágyak anyja,

                  Leszbosz, ahol a csókok vízesések
                  és feneketlen, mélységbe hullnak,
                  titokzatosak, örvénylõk, merészek,
                  kavarodnak, felcsapnak, megújulnak,
                  Leszbosz, ahol a csókok vízesések,

                  Leszbosz, ahol egymást vonzzák a lányok:
                  sóhaj sóhajra, szív visszhangzik szívre,
                  Páphosznál feljebb tört az égre lángod,
                  s Szapphóra féltékeny Aphrodité -
                  Leszbosz, ahol egymást vonzzák a lányok;

                  Leszbosz, vérperzselõ éjek hazája,
                  hol a szûzek, mikor már szemük alját
                  kék árnyék festi, tükör elé állva,
                  vágyuk feslõ kagylóját símogatják
                  - Leszbosz, vérperzselõ éjek hazája;

                  hadd ráncolja fennkölt homlokát Plató,
                  a csóközön, Leszbosz, kell hogy feloldjon,
                  királynõ vagy, boldog tájon országló,
                  hol új kéjeket fedeznek fel folyton,
                  hadd ráncolja fennkölt homlokát Plató!

                  Örök mártíromságod felment téged,
                  mit a túlbuzgó szeretõk szenvednek,
                  kiket megmosolyoghatnak más népek
                  e földtekén, de sosem érthetnek meg -
                  örök mártíromságod felment téged,

                  mert hol az istenség, ki elítélhet,
                  Leszbosz, mikor szeretkezéstõl sápadt
                  testednél többre becsüli a mérleg
                  a könnyözönt, amely szemedbõl áradt?
                  Mert hol az istenség, ki elítélhet?

                  A Jó s a Rossz dilemmáját mit bánom?
                  Ti sem bánjátok, nemes lelkû lények,
                  a szigettenger díszei, leányok,
                  kit nevettek a Poklon meg az Égen -
                  a Jó s a Rossz dilemmáját mit bánom?

                  Ezért választott egykor Leszbosz engem,
                  hogy feslõ szûzei titkát daloljam,
                  hogy orgiákat lássak gyermekszemmel,
                  hol vad nevetés vegyült a sikollyal -
                  ezért választott Leszbosz egykor engem.

                  Azóta itt virrasztok, õr a vártán,
                  Leükátosz szirtjén fenn, nappal s éjjel,
                  s lesek brigget, gályát, fregattát, bárkát,
                  ahogy kontúrja felmereng az égen -
                  azóta itt virrasztok, õr a vártán,

                  hogy megtudjam: irgalmas-e a tenger,
                  s egy alkonyatkor talán visszahozza
                  az imádott Szapphó testét, ki elment,
                  Szapphó imádott holttestét Leszboszba;
                  hogy megtudjam: irgalmas-e a tenger?

                  A hím Szapphót, a szeretõt, a költõt,
                  ki Aphroditénél is szebb, mert sápadt.
                  - Az azúr szem fekete fátylat öltött,
                  mert átvette a fájdalom s a bánat
                  a hím Szapphót, a szeretõt, a költõt, -

                  A születõ Aphroditénél szebb volt,
                  ki felséges nyugalmában sugárzó
                  fiatalságot és szõkeséget szórt
                  az óceán öreg vizére; Szapphó,
                  a költõ, ki Aphroditénél szebb volt,

                  s aki meghalt szentségtörése napján,
                  s a kultuszt, melyet ápolt, megtagadva
                  lányteste gyengéd, mennyei malasztját
                  egy brutális hím önkényének adta,
                  s ezért meghalt a szentségtörés napján.


                  Azóta Leszbosz sír és jajveszékel,
                  és bár a mindenség karban dicséri,
                  keserveit zokogja minden éjjel,
                  elhagyott partjairól fel az égig.
                  Azóta Leszbosz sír és jajveszékel.

Christopher Marlowe:
(1564-1593)


Elsõ látásra
(a Hõs és Leander-bõl)

Nem vagy ura, hogy gyûlölj vagy szeress,
mert vágyad vize hajt, s az végzetes.
Ha két futó feszeng verseny elõtt,
te választasz már vesztest vagy nyerõt.
S ha két egyforma aranyrúd világít,
úgy érzed, az egyik szebben világlik.
Szemünkön át hatol belénk a villám:
a vágy, hiába töprengünk a titkán.
A habozás csak a szerelem árnya;
ki szeretett valaha, s nem elsõ látásra?

                        Csillag Tibor fordítása

Igen nehéz meghatározni a szerelmet. Amennyit mondhatunk róla, hogy lelkünknek uralkodást jelent; eszünkben rokonszenvet, testünkben egy titokzatos és gyöngéd vágyakozást: bírni azt, akit szeretünk.
 
Francois de La Rochefoucauld

Legyen szíved, mely sosem válik kõvé, legyen kedved, mely sosem gyullad haragra, és legyen érintésed, mely sosem bántalmaz.
 
Charles Dickens

Szimike!

Nagyon találó ez a vers, nagyon várjuk már mindanyian a tavaszt!

Köszi érte!

Pussz!!!:):):)

A vágyaknak, még a legártatlanabbaknak is, az a bajuk, hogy alávetnek másnak, és függõvé tesznek bennünket.
   
Anatole France

Táncolnék veled, zene sem kellene hozzá; néznélek s nem ügyelnék arra, hogy te vagy más meg ne lássa; ölelnélek, miként álmomban oly ösztönösen s gondolattalanul, mint még senkit, soha, s ezért félek tõled. Tõled félek.
   
Vavyan Fable

Ha a nõk szerelmesek lesznek szerda délután 14 óra 11 perckor, ebben az esetben 14 óra 12 perckor fog bennük fölmerülni az aggodalom, hogy megmarad-e nekik, akit megszerettek.
   
Ancsel Éva

Rainer Maria Rilke:

A NAP LENYUGSZIK

A nap lenyugszik lágyan.
Bolyongok éberen.
A virrasztó magányban
kis csillag jár velem.

Szeme pillásan ég fenn,
ragyogva néz felém,
oly árva ott az égen,
akár a földön én.

(Fodor András fordítása)

A nõ az a lény, amely végletes erejében és gyengeségében: képes elájulni, ha egy egeret vagy pókot meglát, és az élet legnagyobb rémületeivel sokszor rettenthetetlenül száll szembe.

Denis Diderot

Dante Gabriel Rossetti:

Fényvillanás
(Az Élet háza címû ciklusból)

Már jártam itt, igen!
Mikor is volt? Ki tudja már!
Ott künn a fû nem idegen,
s az illatár,
a sóhajtás, a part sok fénye sem.

Enyém voltál. Igen.
Vajon mikor is lehetett?
Egy fecske röppent odafenn,
fordult fejed,
fátylad lehullt - de rég volt, Istenem!

Így volt? S így lesz? Igen?
Legyõzve évek távolát
visszatalál a szerelem
a gyászon át?
Jön még nap s éj, amely gyönyört terem?

                                               
Baranyi Ferenc fordítása