crohn-colitis.hu

Kedves Szimi!

Ezt a nállam okosabbaknak tettem be, biztosan többen vannak! Én tõlük vártam a megvilágosítást!:):):)

De nagyon örülök, hogy figyelsz!

Szerkesztette: bánatos (2009-03-19 07:13)

Idegenekkel könnyebb, hisz csak egy pillanatra érintkezik az életetek. Nem okozhatsz nekik csalódást, mert nem tartozol nekik semmivel és õk sem várnak tõled semmit. A barátokat könnyû megbántani - õk mindent szeretnének.
   
David Gemmell

Michelangelo Buonarroti:

-Szonett

Szeretlek, de nem szívem szeret téged,
vagy nemcsak szívem , mert ez nem elég:
az öröklét vonz és mindentõl félek,
ami múlandó, hazug vagy setét.

Mikor Istenbõl kiszakadt a lelked,
sok fényt hozott magával, s én merev
szempár vagyok csak, ki a földi terhet
látom rajtad, a húst s a bõrt, de mert

imádatom, mint hõ a tûztõl, el nem
válik az Örök Szépségtõl, s mert benned
is Õt nézem, ki ok és okozat -

nincs menekvésem, s mindig visszatérek
s maradok, honnan menekülnöm kéne,
parázsló számmal homlokod alatt.

(Faludy György fordítása

Gyulai Pál:

AZ ÉJRÕL.

Csodás vagy éj!
Ruhád sötét, de bûbájos lepel,
Nyugalmat, enyhet és gyönyört lehel
A kunyhóban altatsz könnyet, sohajt,
A gazdagnál költesz tivornya-zajt.
Csodás vagy éj!

Kegyes vagy éj!
Homályodban kiléphet a leány,
S boldog lehet várt ifja hû karán;
Homályodban magát elrejtheti
A nõ, ha részeg férje kergeti.
Kegyes vagy éj!

Tréfás vagy éj!
Szép álmot adsz, örömben gazdagot,
Fénypalotát, pénzt és nagy birtokot;
De míg bájol e tündérlátomány,
Szekrényünkben kutat, lop a zsivány.
Tréfás vagy éj!

Paul Géraldy:

TÛNÕDÉS

Van örömünk, van régi búnk,
mind a kettõnket egy csók andalít,
s tulajdonképp alig-alig
hasonlitunk.
Egy szó elég, csak egy szilaj,
és semmi pör,
örvény nyilik, és a vihar
kitör!
Azt hisszük, a szerelmünk végtelen-nagy
és tiszta, lágy,
de hát mihelyt bennünket elhagy
a vágy,
csak félig értjük azt, mi volt már,
és ott az átok...
Te, hogyha férfi volnál,
lennénk barátok?

(Kosztolányi Dezsõ fordítás

off
Engem nem hagyott nyugodni mi a szösz lehet ez...

bánatos írta:

Mi a nagy álom? A nagy álom sok kis álomból és az alázatnak, az álom jelzései elõtt való meghódolásnak sok aktusából áll. A nagy álom a jövõ és annak az új világnak a képe, amelyet még nem értünk.   
Carl Gustav Jung

Ezt találtam:

A jungi álomfejtés
Jung szerint az egymás utáni álmokat álomsorozatokként kell elemezni, ahogy a tudat tudatfolyamatot alkot, úgy a tudattalan is. Az álmok feladata, hogy kompenzálják a tudatos részt, hogy fennmaradjon az egyensúly (kompenzatív jellegû). Az álom egy belsõ színház, aminek a tudattalan a rendezõje, minden szereplõ egy-egy személyiségrészünket képezi. Jung szerint az álom prospektív (elõrejelzõ) szereppel rendelkezhet, egyfajta intuíció a jövõrõl. Itt megmutatkozik misztikus gondolkodása (Freud ezzel ellentétben azt állította, hogy az álom a múltról szól). Jung megkülönböztetett hétköznapi álmokat és archetipikus álmokat. Utóbbiak fõleg kritikus élethelyzetekben jellemzõek, nagyon megmozgatják az embert, mindig mitológiai tartalmúak. Álomfejtéskor az álomban található szimbólumok megfejtése nem ad megoldást az álom jelentésére. Jung tanítványainak azt mondta, hogy tanulják meg a mítoszokat, szimbólumokat, aztán felejtsék el õket. Egy egyén álmának elemzésekor fontos a szimbólumok jelentésének figyelembe vétele mellett az egyénnel szóasszociációs vizsgálatot végezni, hogy kiderüljön, az egyénnek személyesen mit jelentenek azok a tartalmak, amelyek megjelentek az álmában.

Na nem minta így teljesen megvilágosodtam volna :)
on
Egy szép napon majd hivatalosan is elismerik, hogy amit mi valóságnak kereszteltünk el, az még inkább illúzió, mint az álmok világa.
    Salvador Dalí

Szia Nita!

Köszi a magyarázatot, azt hiszem sokkal közelebb kerültünt a Jung idézet értelmezéséhez!:)
Merjünk nagyot álmodni! :):):)

"Skizofrén vagyok, és én is."

Theodor Storm:

TÛNÕDÉS

Valami édes sugalom,
Szép emlék bujkál szívemben;
Hogy honnét támadt, nem tudom,
S hogy mi volt, azt is elfeledtem.
Talán egy nyári délelõtt
parányi szívben kicsi gondok –
ültünk az erdõszéli lombok
árnyában, gyermek-szeretõk;
a szirt forrása hûsen omlott,
rigó rikkant és elrepült,
szívemben boldog béke zsongott,
néma szádon meg mosoly ült,
és zölden csillogott a rét. –
Ha nem lepné a messzi múlt rég,
ha valahogy visszajutnék,
ki tudja! Nem ott vár-e még...

(Rónay György fordítása)

Áldott legyen!


Áldott legyen, hogy megszületett,
Hogy olyan jóságos ember lett.
Legyen áldott, hogy az övé voltam,
Mellettem állt jóban, rosszban.

Áldott legyen minden tette,
Minden szép, mely körülvette.
Legyen áldott minden szava,
A boldog, önfeledt mosolya.

Áldott legyen az ölelése,
Mindig tiszta szívbõl tette.
Legyen áldott a szép szeme,
A tiszta, egyenes jelleme.

Áldott legyen minden percünk,
melyet egymás mellett éltünk.
Legyen áldott az utólsó perc is,
Mert mellette lehettem én is.

Áldott legyen, ha újra látom,
Mert egyszer biztos megtalálom.
Legyen áldott majd az a szó,
Mely számomra oly hívogató.


http://www.youtube.com/watch?v=SmVAWKfJ4Go

Szerkesztette: bánatos (2009-03-24 08:21)

Ingrid Sjöstrand:

VAN HOZZÁ KÖZÖD?

Van hozzá közöd,
mit csinálok?
és hogy mit gondolok?
Van hozzá közöm,
mit csinálsz?
És hogy mit gondolsz?
Van közünk egymáshoz?
Hozzám, hozzád, mindenkihez,
aki véletlenül épp itt él,
épp most,
és akitõl függ,
hogy mi lesz a világból?
Van közünk egymáshoz,
talán, igen.

Harangszó és gyertyaláng

Csönd kíséri léptem,
nem jegyzik hogy éltem.

Talán a harangok,
ha zugnak értem.

Megtörik a csendet
az utolsó percben.

Egy gyertya lángja,
lobog a szélben.

Ha nem alszik el,
még csonkig éghet.

Harangszó s gyertyaláng,
kíséri utolsó léptem.

Õk ketten jegyzik csak,
hogy valamikor,itt éltem.

Zotyesz

Arszenyij Tarkovszkij:

FEL-FELRIAD AZ ALVÓ

Fel-felriad az alvó,
A sötétbe fülel.
A harmadik kakas szólt,
A virradat közel.

Felül a vén az ágyban,
A vaságy nyikorog.
Mint Pilátus korában,
A föld is úgy forog.

A szívébe miféle
Bosszúság vájt fogat?
Bánkódni, mondd mivégre -
Talán Péter miatt?

És nékem e világon
Ki volt a drága, szent?
Kit tagadott meg álmom,
Amíg az éj letelt?

Rést a hajnali ködbe
A kakas szava vág,
Elröppen messzeföldre
Völgyön, hegyormon át.

(Fordította: Baka István)

William Shakespeare:

LXVI. szonett

Fáradt vagyok, ringass el, ó, halál:
Az érdem itt koldusnak született
És hitvány Semmiségre pompa vár
És árulás sújt minden szent hitet

És Becsületet rút gyanú aláz
És szûz Erényt a gaz tiporni kész
És Tökéletest korcs utód gyaláz
És Érc-erõt ront béna vezetés

És Észre láncot doktor Balga vet
És Hatalom elõtt néma a Szó
És Egyszerû kap Együgyû nevet
És Rossz-kapitány rabja lett a Jó.

Fáradt vagyok; jobb volna sírba mennem:
Meghalnék, csak ne hagynám el szerelmem!

(Szabó Lõrinc)

Szerkesztette: bánatos (2009-03-27 13:48)

Tóth Árpád
                         KINCS

Emléked már oly ódonan aranylik...
Ha este véle búsan bíbelõdöm,
Már úgy csillantja lelkem, mint nagy,antik
Gyûrûjét agg kéz,reszketõn,tünõdõn..

Forgatná még a bûvös gyûrût bágyadt
Lelkem,s várná,hogy mint gigászi szolgák
Jelenjenek elém a régi vágyak,
De egy se jõ már,s nem röpítnek hozzád..

S egy este majd,míg úgy mered sötéten
Rám sok nyûtt emlék,mint hol búsan éltem,
Tört bútorok az olcsó , vak szobákban,

Lelankad lelkem karja bánatában,
A kincs kisiklik ájult ujja közül,
S a setét lomok közt lassan messzegördül...
                                                                        1910

Kiss József:

Ó MÉRT OLY KÉSÕN...

Ó mért oly késõn, levelek hullása,
Daru távozása idején:
Mért nem találkoztam rózsanyíláskor,
Hajnalhasadáskor veled én?

Mért nem hallgathattuk édes-kettesbe'
A pacsirtát lesbe' te meg én?
Mért nem találkoztunk a mámor, a vágyak,
Az ifju álmok idején!...

Egy nap el fog tûnni minden fájó súly a szíven. Eljön, úton van már, érzem, ott áll majd a fényben. S így szól: egymagunkban voltunk, mostantól már ketten, forró szerelemben! Egy nap megtörténhet, halált hoz az élet, szerelmünknek nem vet véget!
   
Rómeó és Júlia

Petõfi Sándor: A gólya :)


Sokféle a madár, s egyik ezt, másik azt
Leginkább kedveli,
Ezt ékes szólása, amazt pedig tarka
Tolla kedvelteti.
Kit én választottam, a dal-mesterséghez
Nem ért az a madár.
S egyszerû, mint magam... félig feketében,
Félig fejérben jár.

Nekem valamennyi között legkedvesebb
Madaram a gólya,
Édes szülõföldem, a drága szép alföld
Hûséges lakója.
Tán ezért szeretem annyira, mert vele
Együtt növekedtem;
Még mikor bölcsõmben sírtam, õ már akkor
Kerepölt fölöttem.

Vele töltöttem a gyermekesztendõket.
Komoly fiú valék.
Míg társim a hazatérõ tehéncsordát
Estenként kergeték:
Én udvarunkon a nádkúp oldalánál
Húztam meg magamat,
S némán szemléltem a szárnyokat-próbáló
Kis gólyafiakat.

És elgondolkodtam. Jól tudom, az gyakran
Fordult meg fejembe':
Miért hogy az ember nincs úgy, mint a madár,
Szárnyakkal teremtve?
Csak a messzeséget járhatni meg lábbal
S nem a magasságot;
Mit ér nekem, mit a messzeség? mikor én
A magasba vágyok.

Fölfelé vágytam én. Ah, ugy irigyeltem
Sorsáért a napot,
A föld fejére õ tesz világosságból
Szõtt arany kalapot.
De fájt, hogy estenkén megszúrják... mert hiszen
Foly keblébül a vér;
Gondolám: hát így van? hát aki világít,
Ilyen jutalmat nyér? - -

Kívánt idõszak az õsz a gyermekeknek,
Mint anya jön elé,
Aki fiainak számára kosarát
Gyümölccsel terhelé.
Én ellenségemûl néztem az õszt, s szólék,
Ha gyümölcsöt hozott:
Tartsd meg ajándékod, ha kedves madaram,
A gólyát elcsalod.

Szomorodott szívvel láttam gyülekezni,
Midõn távozának;
Miként most eltûnõ ifjuságom után,
Ugy néztem utánok,
S milyen bús látvány volt a házak tetején
A sok üres fészek,
Szellõ lehelt reám, sejtés halk szellõje,
Hogy jövõmbe nézek.

Mikor tél multával fehér hó-subáját
A föld levetette,
S virággal zsinórzott sötétzöld dolmányát
Ölté föl helyette:
Akkor az én lelkem is felöltözék új,
Ünnepi ruhába,
S gólya-várni néha elballagtam egész
A szomszéd határba. -

Késõbb, hogy a szikra lángra lobbant, ahogy
Ifju lett a gyermek:
Talpam alatt égett a föld, nekiesem,
És paripán termek,
S megeresztett kantárszárral vágtaték ki
A puszták terére...
Még a szél is ugyan nekigyürközött, hogy
Lovamat elérje.

Szeretem a pusztát! ott érzem magamat
Igazán szabadnak,
Szemeim ott járnak, ahol nekik tetszik,
Nem korlátoztatnak,
Nem állnak körûlem mogorva sziklák, mint
Fenyegetõ rémek,
A csörgõ patakot hányva-vetve, mintha
Láncot csörgetnének.

És ne mondja senki, hogy a puszta nem szép!
Vannak szépségei,
De azokat, mint a szemérmes lyány arcát,
Sürû fátyol fedi;
Jó ismerõsei, barátai elõtt
Leteszi fátyolát,
S rajta vesz merõen a megbûvölt szem, mert
Tündérkisasszonyt lát.

Szeretem a pusztát! be-bekalandoztam
Tüzes paripámon,
S midõn már ott jártam, ahol fizetésért
Sincs emberi lábnyom:
Lovamról leszálltam, gyepre heveredtem.
Egy futó pillanat
A tóra mellettem, s benne kit látok meg?
Gólya barátomat.

Oda is elkísért. Együtt ábrándoztunk
A puszta legmélyén,
Õ a víz fenekét, én a délibábot
Hosszasan szemlélvén.
Igy töltöttem vele gyermekségemet és
Ifjuságom javát,
Azért kedvelem, bár se' tolla nem ragyog,
Se' szép hangot nem ád.

Mostan is kedvelem és úgy tekintem én
A gólyamadarat,
Mint egyetlen valót, mely egy átálmodott
Szebb korból fönnmaradt.
Megérkezésedet még mostan is minden
Esztendõben várom,
S kivánok szerencsés útat, ha távozol,
Legrégibb barátom!

Szalonta, 1847. június

Hervay Gizella:

VELED VAGY NÉLKÜLED

Veled vagy nélküled,
végülis megszületik az ének,
hallod vagy nem hallod,
mindenképp hozzád beszélek.

Én nem leszek boldogabb,
ha elmondom, amit mondani kell,
de boldogtalan vagyok,
ha nem mondhatom el.

Hallod vagy nem hallod,
mindenképp hozzád beszélek,
veled vagy nélküled,
végülis megszületik az ének.

Somlyó György:

MESE ARRÓL, KI HOGYAN SZERET

Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hisz szeretik.
Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar, hiszen szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia kell, éppen mert szeretik.
Van, akinek számára a szerelem határos a gyûlölettel.
Van, akinek számára a szerelem határos a szeretettel.
De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti a szeretettel, s nem érti, hogy mások feleletül a gyûlölettel tévesztik össze a szerelmet.
Van, aki úgy szeret, mint az országútra tévedt nyúl, amely a fénycsóvák csapdájába esett.
Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi azt, amit szeret.
Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost, amelyre bombáit ledobja.
Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülõk útját vezeti a levegõben.
Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja, hogy megszopja az éhezõ kisgyerek.
Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába nyelõ amõba.
Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke a lángot.
Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot.
Van, aki önmagát szereti másban, s van, aki önmagában azt a másikat, akivé maga is válik általa.

Rab Zsuzsa:

KÖTÉS

Mert kell egy másik, akihez beszélsz.
Mert kell egy másik: mások ellen.
Ne áltasd magad. Ennyi az egész.
De ez – eltéphetetlen.

John Keats:

AZ ÁLOMHOZ

Ó, csöndes éjjel enyhe balzsama!
Lágy ujjaiddal érints könyörülve
s fénytõl futó, éjimádó szemünkre
boruljon a felejtõ éjszaka;

ó, édes Álom! hogyha akarod,
törd meg dalom most s fogd le gyenge pillám,
vagy várd meg a záró áment, amíg rám
a mákonyos ágy suttog altatót;

de óvj s erõsíts, mert a vánkoson
a sírba szállt nap árnya átoson;
ûzd el szobámból a busarcu gondot,

mert éjjel áskál, mint sunyi vakondok;
csukd el a lelkem ékszerét vigyázva
s fordítsd meg kulcsod az olajos zárba.

(Kosztolányi Dezsõ fordítása)

Tavaszi ébredés

Örüljünk a lágy szélnek
meleg szikrázó napsütésben.
A Hajnali órán derengõ fénynek,
madárének kíséretében.

Zölden fakadó apró rügyeknek,
az elsõ virágoknak a réten.
A horizont gyönyörû kék színének,
bódító virágillatnak a légben.

Szálló madaraknak az égen,
az arcon érzett melegségnek.
Lélegezzünk a tavaszi ébredésben,
ej de jó most már vége a télnek.


Zotyesz

Simon István:

CSILLAGOT LÁTTAM

Csillagot láttam a szemedben -
egy könnycsepp volt kibuggyanóban,
még rá is csodálkoztam hosszan,
és fájdalmasan megszerettem,
mert én okoztam.

Mert az életem annyi botlás,
és mennyi álmom a romhalmaz:
a könnyed kellett, amíg hallgatsz,
egy tiszta csillag, hogy azon láss
és légy irgalmas.

Kis csepp, a harmaté ha ennyi,
ám benne fájdalmad a tenger,
mégis tûrted, hogy hideg szemmel
ne ítéld azt, akit szereteni
akarsz, mert ember.

S éreztem, megszorítva formás
kezedet - mellyel letörölted -
hogy olyan kapocs rajta a könnyed,
mint ami kicsi hegyi forrást
óceánokkal összeköthet.

Aki szeret, szeresd! S öleld meg naponta!
Mert könnyen meglehet, hogy megöleli más.
És akkor - hidd el! - nem õ a hibás.
   
Jobbágy Károly

Ábrányi Emil:

EMBER

Mennyi koldus, mennyi árva,
Mennyi könny és mennyi bú!...
Isten!... A te szép világod
Még mindig be szomorú!...