crohn-colitis.hu

"Philosz a szeretet barátság formájában. Ez az, amit én érzek irántad, és mások iránt. Amikor Erósz lángja nem tud már úgy lobogni, Philosz az, aki összetartja a házaspárokat."

(Paulo Coelho: A zarándoklat)

William Shakespeare:

IX. Szonett

Könnytõl félted tán egy özvegy szemét,
Hogy magányban emészt a nõtlen ágy?
Ah! ha sarj nélkül visz sírba a vég,
Mint árvult ara, gyászol a világ:

A világ lesz az özvegyed, s zokog,
Hogy nem hagytad képed magad után,
Bár mások gyermekébõl a halott
Férj mindre visszanéz, mint szellemárny.

Nézd, amit a pazar elszór, helyet
Cserél csak, hiszen élvezheti más is;
De ha szépség vesz, végleg elveszett:
Elveszti a tétlen zsugorgatás is.

Nincs szerelem annak szívébe zárva,
Aki ily gyilkos szégyent hoz magára.

(Szabó Lõrinc)


http://www.youtube.com/watch?v=v8x5uFEX0Zg

Szerkesztette: bánatos (2009-05-11 11:11)

Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik. Akik úton járnak, azoknak vezetõül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletemberem szemében aranyból voltak. A csillagok viszont mind-mind hallgatnak. De neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak. (...) Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak! (...) S ha majd megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mindig is a barátom leszel.
   
Antoine de Saint-Exupéry

Szakadék szélén

Szakadék szélén állva,
pengeélen táncolva.
Erõs széltõl megingatva,
mélységtõl csábítgatva.

Talpon állni és táncolni,
minden erõnek ellenállni.
Emelt fõvel szélben élni,
mélység mélyére letekinteni.

Állj hát a szakadék szélére,
táncolj végig a pengeélen.
És a lezuhanástól nem félve,
nézz bele a napfelkeltébe.

Zotyesz

Merengés

Nézek magam elé,
szinte látom,az idõ múlását.

Egy-két perc,
csak úgy,suhanva,tova száll.

Röppenek az órák,
s már sok minden változott.

A fal sarkán,
egy újabb repedés támadott.

Rajta egy pók,
szép komótosan,hálót szövöget.

Az árnyékok nyúlnak,
és a fény,lassan a sötétbe vesz.

Minden változik,
de az idõ múlása,állandó s szüntelen.

Zotyesz

" A szerelem csak annak fedi fel legrejtettebb titkait és csodáját, aki képes a feltétlen odaadásra és érzelmi hûségre." " Ahol a szeretet uralkodik, ott nincs hatalomvágy, és ahol a hatalomé az elsõbbség, ott nyoma sincs a szeretetnek." " Köszöntelek a folyó zúgásával, a felhõ-arcú hegyekkel, a hegy forma fellegekkel, a gong alakú csillagokkal, köszöntelek a szivárvánnyal az éj minden tûzével, és végül az ámulatos nap-ragyogással: mind a tiéd! "  Mindenkinek küldöm!!!  Legyen gyönyörû napotok!

Mások hibáján csak akkor próbálj javítani, ha e hibát jól látod, anélkül, hogy számodra visszataszító volna; s ha biztosan tudod, hogy beavatkozásod nem tolakodás és nem reménytelen kísérlet.

Weöres Sándor

A legjobban jellemzi egy ember személyiségét, hogy hogyan bánik azokkal, akiktõl nem várhat semmit, és azokkal, akik nem tudnak visszavágni.

Abigail Van Buren

Teljesen megismerni egy emberi lényt, olyanként, amilyen, és szeretni - lehetetlen.

Charles Augustin Sainte-Beuve



Jellegzetes emberi vonás, hogy ha személyes problémákkal kerülünk szembe, a legmélyebben személyes dolgokat a legnehezebb a logikánk ítélõszéke elé citálni. Inkább vergõdünk, kapkodunk, inkább okolunk akármit, mint az igazi, mélyen gyökerezõ valamit, ami valójában emészt minket.

Frank Herbert

Azok, akik soha nem vonják vissza véleményüket, jobban szeretik önmagukat, mint az igazságot.

Joseph Joubert

Az életen keresztül nincs hamisabb vezetõ, mint az emberek véleménye.

Lev Tolsztoj

A legtöbb ember azzal tölti az életét, hogy menekül az elõl, amitõl fél.

Laurell Kaye Hamilton

Ha baj ér bennünket, rögtön akad egy barát, aki kész megmártani szívünkben a tõrt, s még azt kívánja, hogy csodáljuk meg a markolatát.

Honoré de Balzac

Idegen vagyok. Semmi szükség rá, hogy hazudj vagy tagadj. Csak a barátokkal szemben kell álarcot hordanunk.

David Gemmell

Az emberek olyanok, mint a folyók: a víz mindegyikben egyforma és mindenütt ugyanaz, de minden folyó néhol keskeny, néhol széles, néhol tiszta, néhol hideg, néhol zavaros, néhol meleg. Ilyenek az emberek is.

Harsányi István

Barát az, akire figyelsz, mert fontos számodra a sorsa. És figyel rád, mert fontos számára a te sorsod. Barát az, aki megért - s akit mélységesen megértesz. Nem tudtok egymásnak hazudni. Túl közel van. Mintha magaddal beszélnél.

Müller Péter

Már nem.

Már nem foghatom kezed,
Már hiába mondom a neved,
Hideg járja az otthonom,
Fájdalmas lett mosolyom.

Már soha nem ébredek veled,
Már nem láthatom szemed,
Az idõ is lassan múlik már,
Nélküled minden perc sivár.

" A szeretet olyan egyesülés, amelynek során az ember megõrzi integritását, egyéniségét. A szeretet tevékeny erõ az emberben; olyan erõ, amely áttöri az embert embertársaitól elválasztó falat, amely egyesíti õt másokkal; a szeretet legyõzeti vele az elszigeteltség és elkülönültség érzését, de lehetõvé teszi, hogy azonos maradjon önmagával, megõrizze integritását. A szeretetben megvalósul az a paradoxon, hogy két élõlény eggyé válik, és mégis megmarad kettõnek. A szeretet tevékenység, nem passzív érzelem; nem beleesünk, hanem helytállunk benne. ...a szeretet cselekvõ jellege, szeretni elsõsorban annyi, hogy jobb adni, nem pedig kapni. Mit ad egyik ember a másiknak? Önmagát, önmaga legbecsesebbjét, az életét. Ez nem jelenti, hogy föláldozza az életét a másikért- csak hogy neki adja azt, ami õbenne eleven; neki adja az  örömét, az érdeklõdését, az értelmét, a tudását, a jókedvét, a bánatát- minden kifejezõdését és megnyilvánulását annak, ami benne eleven. Életét így odaadva gazdagítja a másik személyt, fokozza elevenségérzetét a saját elevenségérzetének fokozásával. Nem azért ad hogy kapjon; adni önmagában tökéletes öröm. Aki ad , az adakozóvá teszi a másik személytis, és mindketten részesülnek az örömbõl amit létrehoztak. Az adás aktusában valami megszületik, és mindkét érintett személy hálás az életért, amely mindkettejük számára született meg."  [ERICH FROMM: A SZERETET MÛVÉSZETE]

Ami életünkbõl mögöttünk van, az már a halál kezébe került. (...) Markolj meg minden órát. Tedd rá kezed a mára, és kevésbé fogsz függeni a holnaptól. Míg késlekedünk, elfut az élet. (...) Késõ a takarékosság, ha már a hordó fenekén járunk.
   
Lucius Annaeus Seneca

" Mondjam: társad, másod a nyári nap?
Te nyugodtabb vagy, s az nem oly üde,
Hisz a május méz-bimbaira vad
Szél csap, s túlrövid a nyár bérlete;
Az ég szeme néha gyújtva ragyog,
S arany arca máskor túlfátyolos;
S mind válik a széptõl a szép, ahogy
Rútítja rendre vagy vakon a rossz.
De a te örök nyarad nem fakul
S nem veszíti szépséged birtokát;
Ne mondja Halál, hogy árnya hull:
Örök dalokban nõssz idõkön át.
Míg ember szeme s lélegzete,
Mindaddig él versem, s élsz benne te."

( WILLIAM SHAKESPEARE)

Félek tõled és õrjöngve kivánlak;
szeretlek, s mégis mindig titkolom;
vágyom reád, és mégis úgy megyek
hozzád, mint ellenséghez... Óvatos
lelkem tüskéit fordítom feléd, mert
azt hiszem: te is arcom mása vagy
s megölsz vagy megrontasz a szerelemben.
   
Szabó Lõrinc

Ábrányi Emil:

TÍZ ÉV.
   
Tíz hosszu év! Nekem mint rövid álom
Hajnal felé, úgy lebegett tova.
Szerelmemet nem érte hervadás, sõt
Nagyobbra nõtt, mint fejlõ rózsa-fa.

Nem tudva semmit gyászos fonnyadásról,
Bimbó fakad minden galyán, bogán,
S bokrába rejtve most is ott dalolgat
A boldogság, e ritka csalogány.

Sok bánat ért, de mindent elviseltem,
Melletted élve, téged fogva át,
Mint a madár, mely párjához simúlva
Könnyebben tûri erdõk viharát.

Bántott az ember és megmart a végzet,
De nem tudott megölni a csapás,
Mert csókjaidtól elvesztette mérgét,
Mint bûvös írtól kígyó-harapás.

Csalódtam sokszor másokban, magamban,
De benned mindazt megtaláltam én,
Amit merész és ragyogó szinekkel
Fest nemesebb vágy és magas remény.

Akkor leltem rád, amikor barátság,
Hit, életkedv, mind sorban hagytak el!
Hajótört voltam, aki partra lépve
Váratlanúl mesés kincsekre lel.

S most, gazdagságom édes tudatában,
Nyugodtan nézek a jövõbe már.
Van egy oáz, mely mondhatatlanúl szép,
Kietlen síkság környékezze bár.

Ha lelkem csügged és elszállni vágyik
E földrõl, hol nem szívesen marad:
Szerelmed az, mely vissza-vissza térit,
Mint a tavasz a vándor-madarat.

Dal, prózában

A vad tavasz zuhanyát érzed-e, érzed-e zúdulni, kedves?
Gyere ki a szõllõbe-virágos fákkal habzik a hegy
Gyík surran a szurdékban, amerre az ember megy
A rög szinte él, a nap szinte nedves-

Most könnyû vagyok, úgy -e könnyû? Lásd, tudom a babonát:
Szentgyörgy elõtt piros pillangót fogni jó!
Érzed hogy árad a szél mint egy tavaszi nagy folyó
jó, jó, meleg, párnás, sûrû- Gyerünk a napon át!

Nézd eleven mappa  a táj a napba, minden útja tiszta rajz!
Még föl nem vette a nyári zöldet, csiraváró meztelen.
Hallod a zenét a mandolafán, mint kivirágzott hangszeren?
zsong, zsong, zsong, zsong- mézillat, érzed? pille száll és
                                                                    méhe rajz.

Létrán egy bácsi hernyózza a fát mint naptárakban régi kép
  a hónapok elõtt, olyan- mellette gyerek és kutya víg.
Karókat a földön suhancok sorban guggolva hegyezik.
Iszalaggal a vincellér kötözi a venyigét-

Jó, jó, jó így szétnézni szabadon! így ülni a napban a tanya
                                                                               elõtt
ahonnan látni a vonatot hogy cammog a róna felett
s a várost, s a széles utcán mászni az apró embereket,
s vidám munka hálójában hegyoldalt és tetõt-

Ó, borok anyja, drága hegy, mámor anyja, munka!
Zuhanj csak, jövendõ szüret tüzeivel nedves
nap zuhanya, boldog elõleg! felejteni, kedves,
e kábulásban, milyen õsz leshet a tavaszunkra!

  BABITS MIHÁLY

A szerelmet sosem találja meg az ember.
De aki a szerelmet keresi, annak minden egyéb megadatik.
( Paul Géraldy )

ÁLMOMBAN ENYÉM VAGY

A boldogságunk némán meghúzódott
És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.
Kályhánk lángja is örömmel lobogott
S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte.
A komoly falióra se mormogott
S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak...
Álomban mindig egészen enyém vagy.
S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.
( József Attila )

Szerkesztette: búvalbélelt (2009-05-20 07:53)

Sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok
néma barátod, rabszolgád vagyok,
alázatos és bizalmas barát,
aki nem kér semmit, csak néz és imád,
és nem akar lenni csak általad,
csak az árnyéka annak, ami vagy.
( Szabó Lõrinc )

Szerkesztette: búvalbélelt (2009-05-20 07:51)

“A jó barát olyan valaki, akivel együtt semmi különöset nem tesz az ember, aztán rájön, hogy a “semmi különös” nagyon is különös. A jó barát mindent elmesél magáról neked. A jó barát olyan valaki, aki tényleg örül, ha gyõztél, és megdolgoztál a sikerért. Olyan valaki, aki elõtt nem kell védekezned, és nem kell jó benyomást tenned rá. A jó barát ennek a sok csodálatos valakinek a megkapó egyvelege, akivel közös emlékeid lesznek majd, akinek adsz, és akitõl kapsz – õ a “most és mindörökké jó barát.”

(ismeretlen)

Játszottam a kezével

Még most is látom a kezét
hogy ágazott az ujja szét,
oly szeliden, mint ágtól ág
vagy halkan elvál öt barát,
kik váltan is segítgetik
egymást egy messze életig.

Még egyre látom csöpp kezét;
úgy dolgozott mint csöppke gép
a hímzõtûvel vánkosán:
tündérfogócska- igazán-
s hogy gyenge ujját meg ne szúrja,
arany gyüszût viselt az ujja.

Ó álmodom már csöpp kezét
kerek a halma, völgye szép:
a völgye selyem, halma bársony:
ó gyönyörû táj! ó csodás hon!
Ott jártak szomjas ajkaim:
arany homokon beduin!

Nem vágy, nem álom, hanem emlék:
jaj milyen rég volt az a nemrég!
Tíz gyenge ága nyult felém
és én izenként tördelém:
ó arany ágnak arany íze,
arany fa arany ízü méze!

Hát a köröm, a kis köröm!
Mennyi szépség, mily öröm:
üveges kép selyemkeretbe,
melyre a hajnal van lefestve
vagy piros ablak méla esten
vagy rózsaarc egy gyenge testen.

Mert tündértest a pici kéz
mely rózsás-meztelen igéz
s a hely hol összeömlik ága
mint csöpp csipõ hajlása, drága
vagy ujja lába íze térd
s akkor hogy arca hol? ne kérdd

mert tündértest a kicsi kéz
mely arca nélkül is egész,
Még egyre álmodom vele:
ó hogy oly messze közele
s hogy minden e világon itt
furcsa szirtekbe ütközik!

Csak egyszer lenne még enyém
s kedvemre csókkal önteném
szivesen halnék azután
nagyobb örömmel ontanám
kis ujjáért a csobogó vért,
mint száz királyért, lobogóért!

NAGY LÁSZLÓ

Ki viszi át át a szerelmet

Létem ha végleg lemerûlt
ki imád tücsök-hegedût?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezõvé a szikla-
csípõket ki öleli sírva?
Ki becézz falban megeredt
hajakat, verõereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerûlt,
ki rettenti a keselyût!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra?

NAGY LÁSZLÓ

Liliom-dal

Télen sírtál te vékony liliom,
    torkodig felért a hó.
Aranyfoltos pázsiton, liliom.
    hajladozni ugye jó!

Tünemények elõtted játszanak:
    fény és levelek sûrûi,
sárgarigó szárnya ha föllebeg,
    delelõ nap átsüti.

Alkonyatkor öldöklõ angyalok
    táncolnak a tûzfalon.
Alkonyatkor bujj hozzám, liliom:
    vállam árnya oltalom.

nyelvtörõ

Öt ördög görget görgõn, görbe úton görgõ, öt gömbbé gömbölyödött görögdinnyét.

Cukrozott csibecombcsontba szúrt moszkvics kisbusz luxus slusszkulcs.

A kotyogó klotyó felé totyog a vén, motyogó lotyó, de késõ, mert a rotyogó gatyóból potyog a motyó.

Nem minden csacsi csöcse csecse, csak a csecse csöcsû csacsi csöcse csecse, mert ha minden csacsi csöcse csecse volna, akkor minden csacsi csecse csöcsû csacsi volna.

Heinrich Heine:

MINT EGY VIRÁG,
OLYAN VAGY

Mint egy virág, olyan vagy,
oly tiszta, szép, szelíd.
Elnézlek, és szivemhez
a bánat közelít.

Kezem véd könyörögve,
meghallgat tán az ég:
ilyen maradj örökre,
ily kedves, tiszta, szép.

(Képes Géza)

Ady Endre:

A HALOTTAK            


Akik lakoznak csendben valahol,
Szomorú fûz akikre ráhajol,
Akiknek sírján halvány mécs lobog,
A gyötrõdést azok már rég feledték:
Mi sírva élünk, õk meg boldogok...

Nádas, fehér ház szûk kis ablakán
Néznétek csak az én édes anyám!...
Pedig elõtte mécses sem lobog...
Óh, de akik csak halottat siratnak,
Mellette mégis százszor boldogok...

"Ez a legnagyobb csapás, mellyel a végzet embert sújthat. Vágy, másnak lenni, aki és ami vagyunk: ennél fájdalmasabb vágy nem éghet emberi szívben. Mert az életet nem lehet másként elviselni, csak azzal a tudattal, hogy belenyugszunk mindabba, amit magunknak és a világnak jelentünk. Bele kell nyugodni, hogy ilyenek, vagy olyanok vagyunk, s tudni, mikor ebbe belenyugszunk, hogy nem kapunk e bölcsességért az élettõl dicséretet, nem tûznek a mellünkre érdemrendet, mikor tudjuk és elviseljük, hogy hiúk vagy önzõk, vagy kopaszok és hasasok vagyunk - nem, tudni kell, hogy semmiért nem kapunk jutalmat, sem dicséretet. El kell viselni, ennyi a titok. El kell viselni jellemünket, alaptermészetünket, melynek hibáin, önzésén, mohóságán tapasztalás és belátás nem változtatnak. El kell viselnünk, hogy vágyainknak nincs teljes visszhangja a világban. El kell viselni, hogy akiket szeretünk nem szeretnek bennünket, vagy nem úgy szeretnek, ahogy mi reméljük. El kell viselni az árulást és a hûtlenséget, s ami a legnehezebb minden emberi feladat között, el kell viselni egy másik ember jellembeli, vagy észbeli kiválóságát."