crohn-colitis.hu

Ady Endre:

Õszi éjszakán

A szél ha hûvös éjszakákon
Lehûti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztõ fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan!..

Ady Endre:

Mert engem szeretsz

Áldott csodáknak
Tükre a szemed,
Mert engem nézett.
Te vagy a bölcse,
Mesterasszonya
Az ölelésnek.
Áldott ezerszer
Az asszonyságod,
Mert engem nézett,
Mert engem látott.
S mert nagyon szeretsz:
Nagyon szeretlek
S mert engem szeretsz:
Te vagy az Asszony,
Te vagy a legszebb.

"Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért, aki én vagyok melletted."

    Gabriel García Márquez

"Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hõsiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle."

      (Márai Sándor)

"Az ész figyelmeztet arra,
hogy mit kell elkerülnünk,
de a szív mondja meg azt,
hogy mit kell cselekednünk".

"A szerelem az élet nagy ajándéka, és aki nem nyújtja ki utána a kezét, az sohasem élte az életet a maga teljes módján."

    John Erskine

Egy
Adj többet, mint amennyit elvárnak tõled, és ezt örömmel tedd.

Kettõ
Akármihez fogsz, szenvedéllyel csináld végig.

Három
Harapd el szavaid, ha kritizálni akarsz, de a dicséreteket a tetõrõl is
kiáltsd.

Négy
Mikor azt mondod Szeretlek, érezd komolyan.

Öt
Mikor bocsánatot kérsz, nézz az illetõ szemébe.

Hat
Bízzál az emberekben, de láss keresztül a hímezett hazugságokon.

Hét
Te egyedüli lélek vagy, aki valamiben a legjobb a világon, ezért bízzál
magadban és találd meg azt a valamit, ami lekötelezve az emberiség javát
szolgálja.

Nyolc
Sose nevesd ki senki álmait. Akinek nincs álma, annak nincs is sok mindene.
Ha te az emberekben magadat is megismered, az a te lelki biztonságodat
fejleszti.

Kilenc
Szeress mélyen és szenvedélyesen. Akkor is, ha fájdalmas lehet a szakítás,
ez az egyetlen módja annak, hogy teljessé tedd az életed.

Tíz
Nézeteltérésben küzdj becsületesen - gúnyolódás nélkül.

Tizenegy
Ne ítélj el senkit a rokonain keresztül vagy az elsõ benyomásból.

Tizenkettõ
Tanulj mások hibájából.

Tizenhárom
Ha valaki kérdez tõled valamit, amire nem akarsz válaszolni, mosolyogva
kérdezz vissza: miért akarod ezt tudni?

Tizenégy
Jusson eszedbe, hogy a nagy szerelem és a nagy siker nagy rizikóval jár.

Tizenöt
Az igazságot és a kegyelmedet soha ne hagyd el, akaszd e kettõt nyakadba,
hogy mindig és mindenhol a szíved közelében legyen.

Tizenhat
Ha vesztettél, ne veszítsd el a tanulságot

Tizenhét
Jusson eszedbe a TTF. Tisztelet magad iránt, Tisztelet mások iránt, és
Felelõsség a saját tettedért.

Tizennyolc
Ne hagyd, hogy egy kis nézeteltérés tönkretegyen egy nagy barátságot.

Tizenkilenc
Amint rájöttél, hogy hibáztál, igyekezz azt kijavítani.

Húsz
Mosolyogj, miközben felveszed a telefont. A hívó érezni fogja a hangodból,
hogy jó szándékkal gondolsz rá.

"Az ért el igazán sikereket, aki jól élt, gyakran nevetett, sokat szeretett, elnyerte az okos emberek tiszteletét, a szegény emberek bizalmát és a gyerekek vonzódását, aki különb világot hagyott maga után, mint amilyent õ talált születésekor, aki mindenben a legjobbat kereste, és õ is a legjobbat adta önmagából. Az élete ihletett volt, az emléke áldáshozó."
Moldova György

Hûség aranyos kora
Szerzõ: Ady Endre

Most már megjött az áhítatnak
S hûségnek aranyos kora.
Hívõn s hitetõn borulok le
Elõtted,
Jövõmnek kikedvelt asszonya.

Szerelmemnek frigy-követsége
Hûséget, békét visz eléd,
Arany-pirját nyárvégi napnak
S lelkemnek
Forrott nektárját, nyugodt hevét.

Hadd nevezlek téged Adának,
Nevem olvasztván és neved,
E titkos, drága asszony-névvel
Ne tudják
Soha, hogy én kit keresztelek.

Szemednek jó intését hozza
Hozzám már minden alkonyat
S már indulunk lassan egymáshoz,
Álmodva,
Mint nyugodtak, bölcsek, boldogak.

Robajos viharok elültek,
Csöndes, tiszta, derûs az ég
S szemeink bátrak és vidámak,
Nem önti
Könnyel el csókos keserûség.

Vár bennünket minden boldogság,
De õrjöngõn nem rohanunk.
Biztos, hogy megtaláljuk egymást
S kinyujtva
Már távolról ölel a karunk.

Óh, nagyszerû közeledésünk,
Béke és boldog áhitat,
Nagy virág-szemei Adának,
Melyekbõl
Szent mézzel és halk tûzzel itat.

William Wordsworth:

Tünemény

Mikor elõször tûnt elém,
drága volt, mint egy tünemény,
kit azért küldött életem,
hogy egy perc dísze õ legyen.
Szeme mint alkony csillaga:
s az alkony hozzá a haja:
csak ennyi benne az, ami
nem májusi és hajnali.
Vidám kép, édes könnyüség:
meglep, megállít, és kisért.

De többször látva: látomány
volt õ, és mégis földi lány.
Lépése szûzi és szabad.
Házias minden mozdulat.
Alakja nyájas, tiszta fény.
Nyomában emlék és remény
kelt: mivel õ sem állt a szív
mindennapi és primitív
éhei, kis búk, örömök,
csók, könny, mosoly, vágy, gáncs fölött.

Azóta híven nézem õt,
s lesem élete ütemét.
Lelket lélegzõ drága lény:
útitárs a Halál felé.
Szilárd ész, gyengéd akarat,
szívós erõ halk báj alatt.
Valódi asszony, jó s igaz,
intés, parancs, derû, vigasz.
Asszony, és mégis valami
fényt érzek, ami angyali...

/Ford.: Babits Mihály/

Nem vagyok olyan, mint bárki azok közül, akikkel találkoztam: merem hinni, hogy másként vagyok alkotva, mint a létezõk közül akárki. Lehet, hogy nem érek többet náluk, de mindenesetre más vagyok.
   
Jean-Jacques Rousseau

Tóth Árpád:

Ez már nem nyári alkonyat

Még ifjúságával tüntet a nyár,
Még dagadóra szítt kebel a domb,
A rácskerítés peremén
Még csókolózni könyököl a lomb.

Még titkolják sóhajuk a szelek,
S mint a hancúzó gyerekek,
Rugdalják a napozó utakon
A furcsa ördögszekeret.

De estefelé hirtelen
Elkomolyodik a világ -
Ez többé már nem nyári alkonyat,
Fájdalmasak a fák.

Összebújt testük sötét és hideg,
Csak felsovárgó csúcsukat
Ragyogja be nagymesszirõl
Valószínûtlen fényével a nap.

Valami fáj a tájnak. Csattanó
Izzása merengésbe hal,
Érzi a vén föld, mily rég volt szegény
Igazán boldog s fiatal.

Most álmodja mélázón vissza tán
A nyolcvanmillió éves nyarat,
Mely eónokkal ezelõtt
Ontotta rá az ifjú sugarat.

Az volt a nyár! Tüzelt a fény
A dinozaurusz páncélos övén,
S az élet boldog szörnyalakokat
Próbálgatott, nagy páfrányok tövén.

De aztán jött a vénség, és a föld
Fáradt lett, rosszkedvû, beteg,
Jött a jégkor, s az ember jött vele,
A boldogtalan szörnyeteg!

A természet még kisérletezik,
Gyúlnak ujjongó, kurta, vad nyarak,
Élni, boldognak lenni még,
Ó, ragyogjatok õsi sugarak!

Hiába. Elszalad a nyár.
Bús ember, megállok a fák alatt.
Elkomolyodik a világ,
Ez többé már nem nyári alkonyat.

A csókrahajló lomb közül lehull
Egy koraõsz, rozsdásodó levél.
Az ördögszekér megáll az uton,
És feljajdul a szél.

Kosztolányi Dezsõ:

Dalok

Az én szomorgó ifju lelkem
a szenvedés letörte már,
elhalt a kedvem, életórám
éjfélre jár.

Estenden elcsüggedve fekszem,
reggel sötéten öltözök,
nappal kietlen hánykolódom
a nép között.
Teszek-veszek lomhán merengve,
míg mellem a harctól piheg,
de este sokszor felsohajtok:
minek, minek?

Úgy tûnik, csak az öregek képesek úgy ülni egymás mellett, hogy szavak nélkül is élvezik egymás társaságát. A türelmetlen fiatalok nem bírják ki, hogy ne törjék meg a csendet. Pedig a csend tiszta és áldott. Összeköti az embereket, mert csak azok tudnak szótlanul ülni a társuk mellett, akik szeretik egymást.
   
Nicholas Sparks

Alekszandr Puskin:

Hogyha megcsal majd az élet

Hogyha megcsal majd az élet,
ó, ne sírj, ne lázadozz:
hagyd, hogy bármi bajba hoz:
lesz még víg napod, megéred.

Jobb jövõben él szived,
mert a mán sivár sötét ül:
percnyi minden - elsiet,
és ami elmúlt: egyre szépül!

/Ford.: Franyó Zoltán/

Senki sem akarja beismerni, de mindig történnek rossz dolgok. Talán mert ez az egész egy láncolat - valaki réges-régen tett valami rosszat, így kezdõdött az egész. Aztán valaki más is rosszat cselekedett, s ez arra vezetett, hogy a harmadik is elkövetett valamit, és így tovább... Mint abban a játékban, amely úgy zajlik, hogy valaki a másik fülébe súg egy szót, azt továbbsúgja, és a végén valami egészen fura dolog sül ki belõle. Persze az is lehet, hogy a rossz azért történik, mert különben elfelejtenénk, hogy milyen a jó.
   
Jodi Lynn Picoult

Ivan Mjatlev:

Hajdan volt

Hajdan volt, hajdan volt,
hogy minden vígan folyt,
hogy minden vonzó volt,
hogy minden szikrát szórt,
hogy minden elbájolt:
hajdan volt, hajdan volt!

Hajdan volt, hajdan volt,
hogy fénylõ nap lángolt,
tündöklött kék mennybolt,
bimbó nyílt, dévaj-mód
minden forrt és tombolt:
hajdan volt, hajdan volt!

Hajdan volt, hajdan volt,
hogy szõttem ábrándot,
hogy szívem búsongott,
hamvában pislákolt,
majd újból fellángolt:
hajdan volt, hajdan volt!

Ám elmúlt, széjjelfolyt
sok minden hajdan-volt:
hogy szívem meghódolt,
hogy fölöttünk forrton-forrt,
tündöklõn szikrát szórt:
hajdan volt, hajdan volt!

Sok bimbó elnyílott,
sok minden kallódott,
sok minden elhullott,
mit szívem óhajtott
és dajkált vágyam volt:
hajdan volt, hajdan volt!

Most minden köd-burkolt,
bánattal elhantolt.
Ó, szívem oly víg volt,
bánattal nem gondolt,
csak bízott és lángolt:
hajdan volt, hajdan volt!

/Ford.: Kárpáty Csilla/

József Attila:

Nagyon fáj

Kivül-belõl
leselkedõ halál elõl
(mint lukba megriadt egérke)

amíg hevülsz,
az asszonyhoz ugy menekülsz,
hogy óvjon karja, öle, térde.

Nemcsak a lágy,
meleg öl csal, nemcsak a vágy,
de odataszit a muszáj is -

ezért ölel
minden, ami asszonyra lel,
mig el nem fehérül a száj is.

Kettõs teher
s kettõs kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat,

oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végzõ vadállat.

Nincsen egyéb
menedékünk; a kés hegyét
bár anyádnak szegezd, te bátor!

És lásd, akadt
nõ, ki érti e szavakat,
de mégis ellökött magától.

Nincsen helyem
így, élõk közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;

mint a gyerek
kezében a csörgõ csereg,
ha magára hagyottan rázza.

Mit kellene
tenni érte és ellene?
Nem szégyenlem, ha kitalálom,

hisz kitaszit
a világ így is olyat, akit
kábít a nap, rettent az álom.

A kultúra
ugy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben -

de az hol áll,
hogy nézze, mint dobál halál
s még egyedül kelljen szenvednem?

A csecsemõ
is szenvedi, ha szül a nõ.
Páros kínt enyhíthet alázat.

De énnekem
pénzt hoz fájdalmas énekem
s hozzám szegõdik a gyalázat.

Segítsetek!
Ti kisfiuk, a szemetek
pattanjon meg ott, õ ahol jár.

Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.

Ti hû ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok neki: Nagyon fáj.

Nõk, terhetek
viselõk, elvetéljetek
és sirjátok neki: Nagyon fáj.

Ép emberek,
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok neki: Nagyon fáj.

Ti férfiak,
egymást megtépve nõ miatt,
ne hallgassátok el: Nagyon fáj.

Lovak, bikák,
kiket, hogy húzzatok igát,
herélnek, rijjátok: Nagyon fáj.

Néma halak,
horgot kapjatok jég alatt
és tátogjatok rá: Nagyon fáj.

Elevenek,
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hol laktok, kert, vadon táj -

s ágya körül,
üszkösen, ha elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj.

Hallja, mig él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végett

kivül-belõl
menekülõ élõ elõl
a legutolsó menedéket.

Ha egy tányérról levest ettél, az üresen maradó tányérra azt mondod: piszkos; pedig nem tapad rája más mint annak a levesnek maradéka, melyet elõbb mint tisztát ettél. A trágya a szoba közepén mocsok, a gabonaföldön éltetõ-erõ. Így van mindennel, ami tisztának, vagy mocskosnak tûnik; semmi sem önmagában jó, vagy rossz, csak a helyzete szerint.
   
Weöres Sándor

Marjorie Pizer:

A szerelem létezése

Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod
veszteség volt és pusztulás,
fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni.
Csak most kezdek rádöbbenni,
hogy az életed ajándék volt,
s egyre erõsödõ szeretet maradt utána.
A halál miatti elkeseredés
Elpusztította magát a szeretetem tárgyát,
Ám a halál ténye
Nem pusztíthatja el mindazt, amit tõled kaptam.
Kezdek rádöbbenni, hogy az életedre kell gondolnom,
nem pedig a halálodra, és arra, hogy elmentél közülünk.

Ady Endre:

SENKI ÉLÕNEK ELLENSÉGE            

Kérem nagy könyörgéssel,
Kiknek talán útjába álltam,
Higyjenek, mint én kezdek
Hinni a jó, békés Halálban.

Szájunktól poharunkat
Úgyis majd egy szép perc elrántja,
Álnok és gonosz ember,
Ki társát az Életben bántja.

Hogy vagyok, hogy eljöttem,
Nem vagyok e bûn felelõse,
Én most társam nem bántom,
Könyörgök, hogy ne bántson õ se.

Minden bántást nagy jajjal
Úgyis-úgyis nagyon megbántam:
Csak nyomorultak élnek
Ebben a bús, bolond világban.

Mindenki bocsánatját
Könyörögve, sírva esengem,
Készülök elnémulni,
Fáj, fáj, óh, ne bántsanak engem.

Harccal jön minden ember
S minden harcnak bánat a vége,
Ne tegyek most már többé
Senki élõnek ellensége.

Szíves békét ajánlok
Alázatos és síró szóval:
Nagy-nagy titkokat látok
S megteltem minden szívi jóval.

Tele szivem békével,
Túllátok már a földi rácson.
Fáj az élet. Mindenkit
Kérek: ne, ne, ne bántson.

Többségünk csendesen, minden felhajtás nélkül éli végig életét e földön. Aligha fogadnak bennünket vörös szõnyeggel, nem emelnek tiszteletünkre pompás emlékmûveket. Ez azonban nem csökkenti fontosságunkat. Százszámra várják ugyanis az emberek, hogy egy magunkfajta odalépjen hozzájuk: emberek, akik hálásak lesznek a mi együttérzésünkért, bátorításunkért... Valakinek boldogabb lesz az élete, mert nem sajnáltuk az idõt, hogy megosszuk vele, amit adni tudunk. Többnyire alábecsüljük egy mosoly, egy simogatás, egy kedves szó, egy figyelõ tekintet, egy õszinte bók, vagy csekélyke törõdés erejét, pedig mind képes rá, hogy új irányt szabjon az életnek. Nem is gondolnánk, mily végtelen sok lehetõség adódik nap mint nap, hogy szeretetünket kimutassuk.
   
Leo Buscaglia

Kedves Leon!

Nehogy vonat után ugorj a topik miatt, javasolnám inkább a -vidámpark- topikot.....

Talán nem jó címet választottam ennek a topiknak, de egyelõre van látogatottsága, és amíg lesz, igyekszem ezzel segíteni másokon. Leht valami szomorúan szép is, jó példa erre sokszor maga az élet.

Szép, tünetmentes napokat Neked!

József Attila:

AZ A SZÉP, RÉGI ASSZONY            

Azt a szép, régi asszonyt szeretném látni ismét,
akiben elzárkózott a tünde, lágy kedvesség,
aki a mezõk mellett, ha sétálgattunk hárman,
vidáman s komolyan lépett a könnyü sárban,
aki ha rám tekintett, nem tudtam nem remegni,
azt a szép, régi asszonyt szeretném nem szeretni.
Csak látni szeretném õt, nincs vele semmi tervem,
napozva, álmodozva amint ott ül a kertben
s mint õ maga, becsukva egy könyv van a kezében
s körül nagy, tömött lombok zúgnak az õszi szélben.
Elnézném, amint egyszer csak tétovázva, lassan,
mint aki gondol egyet a susogó lugasban,
föláll és szertepillant és hirtelen megindul
és nekivág az útnak, mely a kert bokrain túl
ott lappang, elvezetni a távolokon által,
két oldalán a búcsút integetõ fákkal.
Csak úgy szeretném látni, mint holt anyját a gyermek,
azt a szép, régi asszonyt, amint a fényben elmegy.

Azzal nyugtatjuk magunkat, hogy a baj csak másokkal esik meg, nem velünk. Aztán egy nap bekövetkezik. Lerombol mindent. Az emlékeket, az érzéseket. A szív megtelik fájdalommal, betelepszik, nézi, ahogy szenvedsz. Azt mondjuk, hogy ezt nem lehet túlélni, de aztán az élet fogva tart, nem tudni, miért.
   
MR 73 c. film