crohn-colitis.hu

Míg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ és vonalakat karcolt az autó oldalára.
Haragjában a férfi megfogta a gyermek kezét és többször ráütött, nem ismerve fel, hogy a franciakulccsal üti.
A kórházban a gyermek elveszítette az összes ujját a törés miatt. Mikor a gyermek meglátta az apját , szemében fájó tekintettel, ezt kérdezte: Apa ...mikor fognak visszanõni az ujjaim?
Az apa felismerve tettének súlyát, szólni sem tudott.
Visszament az autójához és többször belerúgott.
Saját cselekedetétõl feldúlva leült az autó elé és a karcolásokat nézte.
A gyermek azt írta: "SZERETLEK APA!"
A tárgyak használatra vannak, az emberek szeretetre! A probléma a mai világban az, hogy az EMBEREK VANNAK HASZNÁLVA ÉS A TÁRGYAK SZERETVE!
Legyünk óvatosak és tartsuk emlékezetünkben ezt a gondolatot:
A tárgyak azért vannak, hogy használjuk, az emberek pedig hogy szeressük õket!
Légy ura érzelmeidnek:
- vigyázz a gondolataidra, szavak lesznek belõlük,
- vigyázz a szavaidra, cselekedetek lesznek belõlük,
- vigyázz a cselekedeteidre, megszokások lesznek belõlük,
- vigyázz a megszokásaidra, szenvedély lesz belõlük,
- vigyázz a szenvedélyedre, rabsággá és végzeteddé válhat!
A harag és a szeretet nem ismernek határt. Válaszd a szeretetet, hogy szép és kedves életed legyen!

Szerkesztette: Zsuzskaa (2010-03-21 22:07)

Egy asszony, aki fel tudja sorolni, mi minden fontosabb neki, mint az, hogy õ adjon enni annak, akit szeret, hogy jelen legyen, amikor az ételt megkóstolja, mert arcáról azonnal le akarja olvasni, nem hiányzik-e neki belõle só vagy valami más fûszer - aki nõ létére képes egy ilyen felsorolásra, annak fogalma sincs arról, hogy mit jelent szeretni.
   
Ancsel Éva

WILLIAM BLAKE:

AZ ANGYAL

Álmot láttam, mily talány!
Voltam szûz királyleány,
Angyal õrzött, égi sarj,
Ne érintsen semmi baj.

S mert könnyem hullott végtelen,
Megtörölte két szemem,
Könnyem hullott, gyors özön,
Elrejtettem örömöm.

Akkor elszállt, menekült;
Rózsa-reggel felderült;
Illant könny és félelem,
Dárda, vért lett fegyverem.

S mire gyorsan visszatért,
Óvott már a dárda, vért,
Mert ifjuságom elrepült,
S fürtjeimre hó terült.

(Vámosi Pál)

Üres a város

Kiürült már a város,
Üresek most az utcák.

Csak néhány autós megy,
És egy pár gyalogos sétál.

Az esõ lassan szemerkél,
Lemossa a mai nap porát.

Tûnik elõ a tiszta csillogás,
Melyet néhol sötétség zár.

De tucatnyi lámpafénye gyúl,
S csapja szét a sötét homályt.

Húsvéti köszöntés

Sûrû erdõ szélén,
Kókadt ibolyavirág.
Kicsiny virága felé,
Már a méh se jár.

Illatosítom hát,
Csepp rózsavízzel.
Szomját oltom,
Üde harmatcseppel.

Ragyogjon nékem,
Teljes pompájában.
Ahogyan egy nõ,
Élete virágjában.

És ha házatokba,
Majdan belépek.
Asszonyok leányok,
Csókkal üdvözöljetek.

Zotyesz

WILLIAM BLAKE:

A LÉGY

Kis legyecske,
Játszi nyarad
Összetört buta
Kezem alatt.

Nem vagyok én is
Légy, mint te, szegény?
S nem vagy te ember,
Akárcsak én?

Nekem is izlik
A tánc, dal, a méz,
Mig le nem üt
Egy vaksi kéz.

Ha a tudat élet
És sugár
És a tudat
Hiánya halál:

Akkor én boldog
Légy vagyok,
Akár élek,
Akár halok.

(Szabó Lõrinc)

Mihail Lermontov:

Elsõ szerelem

Kicsi koromban én már kezdtem érteni
A szerelem szavát. Kezdett kísérteni.
Az ágyban, éjszaka, mialatt a sötétben
Örökmécses pislogott, nem egyszer voltam ébren,
Képek gyötörtek és sejtések... mit tehettem?
Az észt elnyomta az Ábránd, a gyõzhetetlen.
Egy nõ vonásai derengtek. Tiszta szûz,
Hideg szûz, jéghideg, de pillantása tûz,
Rámtûz és óva int a bûntõl, meg ne ingjak.
Nem is volt más nyoma a látomásaimnak.
Ó, hogy szerettem õt! Nem volt azóta lány
Szívemnek kedvesebb és nem is lesz talán.
S amikor elfoszolt a drága jelenésem,
Árván maradtam én és zavarodva néztem
A sárga falakat és úgy éreztem akkor,
Lábamhoz kúsznak az árnyékok a falakról
És mint azok, komor volt az emlékezés,
Hogy álom volt csupán, szép álom az egész.

(Ford.: Nadányi Zoltán)

Ady Endre :

Szívek messze egymástól 

Valahol egy bús sóhaj szállt el
S most lelkemen pihen,
Valahol kacagás csendült most
S mosolyog a szívem.
Valahol szép lehet az élet,
Mert lány után futok
S valahol nagy lehet az átok,
Mert sírni sem tudok.

Valahol egy szívnek kell lenni,
Bomlott, beteg szegény,
Megölte a vágy és a mámor
Éppúgy, mint az enyém.
Hallják egymás vad kattogását,
Míg a nagy éj leszáll
S a nagy éjen egy pillanatban
Mind a kettõ megáll.

Ernest Hemingway 

Soha ne légy szomorú

Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg,
s ne keseredj el, ha nem találod helyed.
A valós élet olyan, mint a csörgedezõ patak,
elõfordul néha, hogy nehezebben halad.
Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad,
idõvel majd alakul, mi e percben csak gondolat.
Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad,
minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad.
Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap,
gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.
Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd,
ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.
Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed,
gondjaid közt tartogat még csodákat az életed.
Mindig csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd:
A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett.

Elhúzódva mindörökre
csöndesen magadba révedj,
amíg meddõn mennydörögve
évre év jön, évre év megy.
   
Mihai Eminescu

HBB:

Hajtók dala

Édesen alszol, zörren az ablak,
Megjött a parancs: rögtön induljak.
Melegben fekszel, friss bõröd álom,
Miattad kelek, érted csinálom.

Nyakadban arany, takaród prémes,
Hogy tudsz ölelni, dolgozni rémes!
Kéne egy fiú, de félted a melled,
Szép vagy és hiú, kincsed a tested.

Teérted hajtok, hogy mindened meglegyen,
Nem akadt jobb neked, ezért vagy mellettem

A kutyától félek, a vértõl hányok,
Mindig lenéztek engem a lányok.
Nem vagyok senki, ûzöm a vadat,
Másoknak hajtok, mások hajtanak.

Nem gyõztem soha, most sem nyerek,
Nem tudok ölni, de nem is merek,
Járom az erdõt, vadakra lesek,
Csak hajtó vagyok - Ne lõjetek!

Teérted hajtok, (Teérted hajtok)
Mindened meglegyen, (Látástól vakulásig,)
Nem akadt jobb neked, (Hogy legyen mit föl- és levenned.)
Ezért vagy mellettem.
Teérted hajtok, (Tudom, hogy többre vágysz, de én így is szeretlek.)
Mindened meglegyen, (Esküszöm, amíg élek, mindened meglesz.)
Nem akadt jobb neked, (Meg kell a szívnak szakadni.)
Ezért vagy mellettem.

Ady Endre:

KI LÁTOTT ENGEM?            

Volt nálamnál már haragosabb Élet?
S haragudtam-e, vagy csak hitem tévedt?

Szívem vajon nem szent harang verõje?
Vagyok csakugyan dühök keverõje?

Kit mutatok s mit kutató szemeknek?
Nem csalom-e azokat, kik szeretnek?

Szeretem-e azokat, kiknek mondom?
Méltán gerjeszt haragot büszke gondom?

Ennen dühöm nem csak piros káprázat?
S azok forrók, kik közelemben fáznak?

Bolond tüzem alágyujt-e sziveknek?
Szeretnek-e, kik szerelmet lihegnek?

Csókos szám miért tör szitokba rögtön?
Nem tenyeremet rejti csak az öklöm?

Pótolnak-e életet élet-morzsák?
Érdemlem-e szánásnak csúnya sorsát?

Szabad-e engem hidegen megértni?
Szabad közönnyel elõlem kitérni?

Gerjedt lelkemnek ki látta valóját?
Ki lát, szivem, sebes és örök jóság?

Istenülõ vágyaimba ki látott?
Oh, vak szivû, hideg szemû barátok.

Kisfaludy Károly:

Hûség.

Bár a sors tõled messzezára,
Mig e sziv ver, csak érted ég.
Édes szerelmed bájsugára
Általhat éltem alkonyára,
S bár a sors tõled messzezára,
Szent kéjre int emléke még;
S ha ébredsz lantom hangzatára,
Egy könny legyen hüségem ára,
Hogy bár a sors oly messzezára,
E sziv mégis csak érted ég.

Bálintffy Etelka:

Az én szerelmem...

Az én szerelmem nem viharzó tenger,
Nem hajtja szenvedély.
Az én szerelmem nyugodt tónak képe
Oly csöndes, tiszta, mély.

Az én szerelmem nem az égetõ nap,
Melytõl meggyúl a lég...
Az én szerelmem igaz, szent, magasztos
S örök, miként az ég!

Kulcsár Norbert
Életem legszebb hete

Életem legszebb hete elmúlt, elillant,
Egy pár kép most újra és újra bevillant.
VÉGE, elmentél, szívem összetört, SEMMI,
Egy élet sem lesz elég téged elfeledni.

Elsõ látás, elsõ pillantás, elsõ szerelem,
Az fáj, hogy nem mondhatom neked soha:- „Legyél velem”.
Soha nem látlak többé, elmentél ÖRÖKRE,
Érzem, hogy szeretlek és szeretlek ÖRÖKRE.
                               Részlet

Szabó Lõrinc:

A legfõbb boldogság

A legfõbb boldogság, a legkötõbb,
a legodaadóbb, istenitõbb,
az, amely úgy hív, hogy borzongsz bele,
az, amelyben két világ egy zene,
az, amelyben a szellem szárnyra kél,
az, amely már nem is szenvedély,
az, amely fény, súlytalan súlyegyen,
az, amelyben minden jel végtelen,
az, amelyben már mozdulni se mersz,
az, amelyben örökbéke a perc,
az, amelyben megszakad a tudat,
az, amelyben kicseréled magad,
az, mely, élvezve, a vég gyönyöre,
s ha ébredsz, a költészet kezdete:
A legfõbb tudás nem a szépeké -
bárkié, ki a tulsó partra jut,
s tovább vinni, a közös menny fölé,
Kué Fi és Kleopátra se tud.

József Attila:

NEM EMEL FÖL            


Nem emel föl már senki sem,
belenehezültem a sárba.
Fogadj fiadnak, Istenem,
hogy ne legyek kegyetlen árva.

Fogj össze, formáló alak,
s amire kényszerítnek engem,
hogy valljalak, tagadjalak,
segíts meg mindkét szükségemben.

Tudod, szivem mily kisgyerek -
ne viszonozd a tagadásom;
ne vakítsd meg a lelkemet,
néha engedd, hogy mennybe lásson.

Kinek mindegy volt már a kín,
hisz gondjaid magamra vettem,
az árnyékvilág árkain
most már te õrködj énfelettem.

Intsd meg mind, kiket szeretek,
hogy legyenek jobb szívvel hozzám.
Vizsgáld meg az én ügyemet,
mielõtt magam feláldoznám.

"Azért vagyunk a földön, hogy jót tegyünk másokkal. Hogy mások miért vannak itt, arról fogalmam sincs."

Wystan Hugh Auden

http://www.youtube.com/watch?v=vctl1fciJEs

*Várnai Zseni:

Száguldó idõ

Azt mondják, hogy a szív égõ sebére
legjobb gyógyszer
a száguldó idõ!
Én elhiszem,
de egyre inkább érzem,
hogy az a sebhely
mind nagyobbra nõ.

Talán azért, mert nem tudok feledni,
nem is akarok,
hadd fájjon, ami fáj!
Csak hulljon könnyem
a könnyek tengerébe,
s fölötte én
mint sikongó sirály

keringjek, míg majd utolér a sorsom:
nyílvesszõ, ólom,
bármi, ami öl...
s nem lesz többé,
mi fájni tudna bennem:
se szív, sem emlék,
ami meggyötör,
ami összetör

Kosztolányi Dezsõ:

Vigyázz

Vigyázz.
Ez a nagy pillanat.
Egy ember jön feléd, bemutatkozik,
már tárja kezét, most lát legelõször,
rád néz,
és elviszi majd az arcod, a hangod,
s õrzi.

Lélek csak az ember a többi
emberek lelkében,
törékeny gondolatokból faragott,
száztitkú, halovány emlék,
mely néha a fellegekig magasul.
Légy méltó e testvér
áhitatos várakozására,
s remegjen által a tudat,
hogy most történhet valami,
ami még nem volt,
mióta áll a világ,
s Isten kezében se reszketett úgy
sáranyagod, mint most
az õ kezében,
ki megteremt igazán,
fénybõl, szeretetbõl,
Õ, a te rokonod,
Õ, a te Urad, Istened.

Nézz rá,
büszkén s alázatosan is,
mint aki megszületett és aki meghal.
Ne félj.
Röpítsd feléje a te életed
s egyedülvalóságod, mely neki
oly idegen,
hogy beleborzong
és megért.
Légy õszinte, tiszta, bátor.
Adj példát.
Szemvillanás csak, s kész a bûn,
és az örökre tart,
örökre büntet,
öngyilkos haraggal,
és összetöri az emlékedet,
téged.

Ne hazudj.
Ne halj meg.
Élj benne.
Ez a nagy pillanat.
Vigyázz.

Alekszandr Blok:

Tizenkét év múltán

Õrzöm azt az álmot - este
volt, amikor vártalak.
Még csak itt-ott ékítette
zsenge zöld az ágakat.

A bíbor fényzuhatagban
a fasor a tó felett
álom-tájra, foghatatlan
árny-világba vezetett.

Mit adott az annyi bájjal
hamvas édes ifjúság?
Nem õ zúgott viharával
verseimen át meg át?

Álmok zúdulnak szívemre,
szívemben a tûnt idõ,
az a tópart, az az este,
az a szélfútt keszkenõ.

"Senki se vette észre, hogy eltûnt, mint azt sem, hogy ott volt, sem azt, hogy élt."

/Móricz Zsigmond/

Ady Endre:

NEM ÉLEK ÉN TOVÁBB...            

Nem élek én tovább,
Csupán addig élek,
Amíg a szívembõl
Felfakad az ének;
Amíg a lelkemet
Sírhatom a dalba,
Amíg lángra gerjeszt
Ihletés hatalma;
Amíg titkos órán
Reám száll a bánat,
Feketén, komoran,
Mintha a világnak
Végzetszerû átkát
Csakis én érezném,
Tépõdve annyi bús,
Megfejtetlen eszmén.

Nem élek én tovább,
Csupán addig élek,
Míg vérezõ szívvel
Ezernyi kétség közt
Még mindig remélek.
Míg az örök eszmét,
Míg az örök szépet
Keresem, imádom,
Míg egy ábrándvilág
Lesz az én világom,
Melyet én kormányzok,
Melyet én teremtek,
Amelyrõl dalaim
Annyi szépet zengnek.

Nem élek én tovább,
Csupán addig élek,
Amíg szerelmemért
Szerelmet remélek;
Amíg mint eszménykép
Ragyog le szívemnek
Szentelt oltárára
A nõ, a teremtés
Legszebb koronája.

Nem élek én tovább,
Nem élek csak addig,
Amíg a szívemen
Ezer kínos kérdés
Keresztül nyilallik;
Amíg nyugodalmat
Egy percre se leltem,
Amíg egy világért
Gyötrõdik a lelkem.

...De ha az életnek
Piszkos, jeges árja
Magával ragadna
S kialudnék tõle
Szívem régi lángja;
Hogyha örök hitem,
Hogyha minden vágyam
Örökre elszállna
S annyi tépõ kétség,
Siratott reménység
Fás közönnyé válna;
Na titkos órákon
Nem szállna szívembõl,
Nem zengne ajkamon
Biztatón az ének -
Ne éljek én tovább,
Mit adhat már akkor
Énnekem az élet?!...

Szeretettel ajánlom egy pici hangulatjavítónak!

Májusi éjszaka

Ringatózva dúdoltam bele
a virágsziromtól sûrû légbe,
vigalmammal csöndet repesztve
föntrõl lengtem a májusi éjbe.

Bódulatban tört rám a kétely.
harmatos halvány létem jövõje
zuhanni igyekszik vesztébe,
nincs ki elkapja, s visszaemelje.

Dobban a szív, tudatom eszmél,
ostoba vágyakból hiú remény.
Csitulj el szív, a perc tied még,
õrizd, ne tépje a májusi szél!

túlélõ

Ady Endre:

HA SZERETLEK...            

Ha szeretlek, akkor hazugság,
Amit igaznak hittem én.
Hazugság a sírás, a bánat
S az összetörtnek hitt remény.
Hazugság akkor minden, minden,
Egy átálmodott kárhozat,
Amely még szebbé fogja tenni
Az eljövendõ álmokat.

Ha szeretlek, akkor vergõdve
A halált nem hívom soha,
Eltûröm még a szenvedést is,
Nem lesz az élet Golgotha.
Mikor álmomból fölébredtem,
A percet meg nem átkozom -
A lelkedhez kapcsolom lelkem
S mint régen, ismét álmodom.

Ha szeretlek... Ne adja Isten,
Hogy hazug legyen ez a hit!...
De mért?... Legyen hitvány hazugság,
Elég, hogy engem boldogít.
Ha úgy érzem, hogy most szeretlek,
Haljak meg most, ez üdv alatt, -
Többet ér egy hosszu életnél
Egy álmot nyujtó pillanat!...

Juhász Gyula:

Emlék            


A régi balkon még rám néz sötéten,
De nyári éjen
Már nem ragyog rám csillaga szemednek,
Ha alatta merengek.

A régi rózsa még fonnyadva ott van
A bús lapokban
És csókolják még régi nyári versek
S én még mindig szeretlek.

De nem járok már éjfélen a parkon
S a régi parton
Nincs híd, amely a múltba elvezessen
Hozzád, halott szerelmem!