crohn-colitis.hu

Kosztolányi Dezsõ:

Szerelem            


Emlékszel-e még erre? Lángoló fejjel,
lángoló karral, lángoló lábbal
rohantál az éjszakába, kigyújtva az eget,
gyalog és kocsikon, a találka helyére,
sokkal elõbb, mint õ jöhetett volna.
Mégis jobb volt ott. Égni, egyedül is,
mint eleven fáklya. Ott valami érzett
belõle, igéret, az a jó jövendõ,
mely majd eljön oda, s a semmiség, üresség,
minden, mi körülvett, az idegen világ is,
õ volt már. Ott volt már az õ távolléte.

http://www.youtube.com/watch?v=bUeaZiz8LbE

Reményik Sándor:

Márványtömb            

Áll formátlanul, faragatlanul:
Nyers, puszta kõtömb, szikla-hatalom,
A mûvésszel áll szemközt zordonul,
Ki tépelõdik már az Alakon.

A felszikrázó márványereken
Sivár, kietlen dac vonaglik át,
A kõ, s a lélek perbeszállni kész:
Vajjon ki nyeri meg ezt a csatát?

A mûvész büszke homloka mögött
Bontakozik fénylõn egy istenarc,
A természet, az õs márvány tagad:
Ember, minek az egetvívó harc?

A vésõ cseng és döng a kalapács,
A márvány tûr és konokul kacag,
Egy elhibázott mozdulat csupán,
S a formán újra úr az õsanyag.

A vésõ cseng és döng a kalapács,
Tán - évekig - míg elkészül vele,
Talán a márvány istenarcot ölt,
Talán a mûvész elpusztul bele.

Kosztolányi Dezsõ:

Nem szabad feledni            


Hadd éljek még - hogy beteljék felettem,
     amit számomra valahol kiróttak.
     Be akarom még csukni az ajtókat.
S kinyitom az ajtót, mit elfeledtem.

Kit megbántottam, megvigasztalom majd,
     ki megbántott, azon még bosszút állok.
     Korán kelek, hogy lássam a világot,
s estente halljam még a régi lomb-zajt.

Egy-két szegénynek még levelet írok.
     Megnézem még a szabadkai házat,
     hol porba vert a gyász és a gyalázat
egy nyári éjen s sírok, újra sírok.

Elutazom oda, hol sose jártam.
     Egy ismeretlen ablakon benézek.
     Józan leszek, rikkantok, mint a részeg.
Sötétbe járok. Járok a sugárban.

Aztán, mikor elérkezik a vesztem
     s végére hajlik már emberfeletti
     nagy életem - mert nem szabad feledni -
tisztán és fényesen a sírba fekszem.

"Kellene az életemben egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval, rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt. És ez az egyetlen ember az, akit valóban szeretek. Ha igaz az, hogy a szeretetben a kettõ egy lesz, és egymásba ölelkezik, akkor ott nem lehetnek magántitkok, hozzáférhetetlen sebek, és fõleg levegõtlen, gennyes sebek nem lehetnek, mert nem tudnak egymással összeforrni. Összeforrni csak a tisztaság tud, ezt még a sebészek is tudják, mert még a testünk is így mûködik. Senki sem tökéletes! És elvárhatatlan, hogy az legyen, mert az ember nem az."

Sajnos forrást nem tudok jelölni...:(

Reményik Sándor:

Csukott ajkak            


A csukott ajkak éle összeért,
Mint összefagyott két virágszirom,
A küzdés fájó nyomait, a vért
Letörölte egy kéz nyugosztalón,
Álombabékítõn, enyhén, puhán...

A csukott ajkak éle összeért,
Többé nem kérdezik: miért, miért?
Csókra nem vágynak, szitokra nem nyílnak,
A szó, mint hegye ki nem röppent nyílnak
Ott belül maradt, odabenntörött
S ül az ajkakon valami örök...
Valami nagy-nagy mosolygó fehérség.

A csukott ajkak hordják boldogan
Az Imperator törhetlen pecsétjét,
A bizonyságot: nem kell már beszélni.

Mert sokat szóltak... sok hiába-szót,
Maguknak, másnak sebet-okozót.
Az áldás kihûlt, elégett az átok,
Most lecsukódtak -
És kimondták a legfõbb igazságot.

Ló s lovasa

Ló és a lovasa,
vágtat az alkonyba.

Kietlen tájon nyomukba,
csak a szél fúj a porba.

Árnyuk sötét árnyba vész,
Felhõk alatt éjnek idején.

Farkas vonyít az éjszakában,
Nem tûnsz el, én itt várlak.

Ló s lovasa megrezzen,
Fák között egy ág reccsen.

Gyász lett

Pattog az ostor, perdül a dob,
Ló nyerít, lovasa zászlót bont.

Csapkod a lobogó, zúg a dob,
Kit harcra hívtak, kardot von.

Kürt szava zeng, halkul a dob,
Növekszik a véráztatta domb.

Kürt hallgat, nem szól a dob,
Gyász lett, ott lent Aradon.

Zotyesz

8 év, avagy a semmi

Sárdobálás ide-oda,
a szekér meg nem haladt.

A szekér meg nem haladt,
a gödörbe beleszaladt.

A gödörbe beleszaladt,
kis kereke megakadt.

Kis kereke megakadt,
vezetõség sírva fakadt.

Vezetõség sírva fakadt,
sánta szekér nem haladt.

Sánta szekér nem haladt,
vezetõség ülve maradt.

Vezetõség ülve maradt,
nosza paraszt toljad.

Nosza paraszt toljad,
kis szekéren országodat.

Kis szekéren országodat,
meg az egész kormányodat.

Meg az egész kormányodat,
meg ne halljam a hangodat.

Meg ne halljam a hangodat,
meg ne lássam haragodat

Meg ne lássam haragodat,
hogy a szekér hova szaladt.

Hogy a szekér hova szaladt,
nem a mi hibánkból fakadt.

Nem a mi hibánkból fakadt,
te választottad kormányodat.

Te választottad kormányodat,
itt a leve hát most igyad.

Magyarország szarkáinak.

Lopni vagy nem lopni,
adni vagy nem adni?
Nálatok ez nem kérdés,
tolvaj mi haszna népség.

Amit ellehet lopni,
azt el is lopjátok.
Kis gyermekek szemét,
orvul kivájjátok.

Hazugság leple ám,
az éji takarótok.
Veszett kutyaként,
a koncon marakodtok.

Kullancsként szívjátok,
országunk kevés vérét.
Vámpírként lepitek el,
minden apró kis sebét.

Zotyesz

Érezlek

Látom magam elõtt arcod,
Látom szemed pillantását.
Látom két erõs karod,
Érzem szíved dobbanását.

Nem felejtem kezem kezedben.
Nem felejtem tested tartását.
Nem felejtem a gondolatokat fejedben,
Humorod nevettetõ hatását.

Rád nézek, vagy érintelek,
Szerelmes vagyok talán?
Zavartan állok melletted,
S te is ilyen zavartan állsz.

Sosem voltál boldog- ezt mondtad.
A szívem belefájdult.
Bárcsak boldoggá tehettelek volna,
De lelkem csak elájult.

Nem is így volt- igazad van.
Reménytelen volt reményem...
Csak fáj nagyon, hogy egyedül vagy!
Pedig csak álmodtam az egészet.

Gyûlölöm az életet...

Fáj és meggyötör
Nincs gyönyör
Még öröm se
Csak fájdalom örökre.

Szerkesztette: csilla (2010-09-18 17:52)

Mint egy szívhez szóló dal.
Minden egyes szó, úgy érzem , nagyon igaz.

Szia bánatos. Nem számít honnan van, magáénak érzi, akit megérint.Köszönöm, hogy ideraktad és olvashattam.(többször is)Üdv

Reményik Sándor:

Csak így...

Hogy mért csak így:
Ne kérdezzétek;
Én így álmodom,
Én így érzek.
Ilyen messzirõl,
Ilyen halkan,
Ily komoran,
Ily ködbehaltan,
Ily ragyogón,
Ily fényes vérttel;
Ûzött az élet,
S mégsem ért el.
Menedékem:
A nagy hegyek ,
Az élet fölött
Elmegyek;
S köszöntöm õt, ki zajlik, és pihen:
Én, örök vándor, s örök idegen.

"Keresem a hálószobámban, a fürdõben, az erkélyen, nincs sehol. Állok a szoba közepén és szólongatom. Furcsán, zavartan érzem magam, meg sem tudom magyarázni, miért, de pánikolok.
Amikor nem jön, összegömbölyödöm az ágyamon, és újra átélem az elvesztése fájdalmát."
   
Alyson Noel

Az aradi 13-ak utolsó mondatai...

A kivégzés elõtt elhangzott utolsó mondatok:

Leiningen-Westerburg Károly: A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.

Damjanich János: Legyõztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.

Török Ignác: Nemsokára Isten legmagasabb ítélõszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Õt szolgáltam.

Aulich Lajos: Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.

Vécsey Károly: Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.

Lázár Vilmos: Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.

Dessewffy Arisztid: Tegnap hõsök kellettek, ma mártírok... Így parancsolja ezt hazám szolgálata.

Nagy-Sándor József: De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hõssé, igaz emberré, jó katonává tett.

Knézich Károly: Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.

Schweidel József: A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.

Kiss Ernõ: Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicsõ szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.

Láhner György: Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.

Poeltenberg Ernõ: Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.

http://www.youtube.com/watch?v=hdsbIlLR … re=related

Reményik Sándor:

Szerenád oda túlra            


Ezen az elsõ õszi reggelen
Jobban fáj, hogy már nem lehetsz velem.

Most lehetnék hozzád figyelmesebb:
Az õsz, tudod, mindíg megenyhített.

Beteg lelkemen most pattan a zár,
Pattintgatja a búcsúzó sugár.

Most nyílnak bennem fátyolos egek,
Most félve, én is föltekinthetek.

Most írhatnék Neked sokat, sokat,
Míg szólnál: "Fiam, ne fáraszd magad."

Most mutathatnék elsõül Neked
A reggelinél elibéd simítva,
Sápadt szirmú kései verseket,

S hallgatnám kritikád, a halkszavút,
Egyetlen drága anya-kifogást:
"Ó, fiam, - csak ne olyan szomorút..."

A korzón

A korzón jártam ma délelõtt,
Felhõtlen napsütötte õszi idõn.
Mintha idõben visszaröpültem volna,
Férfiakat és nõket láttam retro stílusban.

Egy nõ régi biciklin, érdekes volt,
Karimás kalapban, bõ kabátban pedálozott.
Lovas kocsik hangját képzeltem,
Robogó villamos zakatolt mellettem.

Rikkancs kínált a sarkon újságot,
Friss lapot, mely mindenrõl beszámol.
Cipész mûhely elõtt megálltam,
A cipész kopogását hallva vártam.

Friss cipót árultak a másik helyen,
Oly jó illata volt, szinte mondta: vegyen.
Továbbindultam és... T-Mobile, Vodafon?
Mi? Hol járok? Mennyit írnak és hol vagyok?

Óriás üzletház, márványtáblák,
Fölöttem tornyosulnak, mintha elõször látnám.
Hatalmas színes szökõkút, kivetítõ,
Minden azt kérdezi: mit keres itt õ?

Igen, miért vagyok itt én?
Mit keresek most épp?
Sajnos ebben a zûrzavarban vagyok,
S nem a "békebeli" idõben , anno...

Tóth Árpád:

LÉLEKTÕL LÉLEKIG

Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyûjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegõ sugarát.

Billió mérföldekrõl jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.

Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált, s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.

Tanultam én, hogy általszûrve a
Tudósok finom kristálymûszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekrõl ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tûnõdve figyelem,
Mily õs bút zokog a vérnek a fény,
Földnek az ég, elemnek az elem?

Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tõlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektõl lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges ûr lakik!

hol van?

Hol van hát a kérdés,
vajon merre a válasz?
Ki esik majdan el,
és ki marad állva?

Gyõz majd az élet,
s bujdosni fog a halál?
Isten kézzel érint,
vagy már tép a sátán?

Gyarlóságból bukunk,
netán esnünk kényelmesebb?
Vajon hibáink tanítanak,
vagy éppen ellenkezõleg?

A Hóhér most jót akaszt,
de özvegynek ez vigasz?
A bíró mikor mit ítélt,
a háttérben vajon ki félt?

Egy szédít meg milliókat,
s milliók nem értenek egyet?
A Diktátor elítél ezreket,
s ezrek nem temetnek egyet?

Mi az, tehát ami igaz,
s mi az, ami tényleg hamis?
Amit kézzel fogok az valódi,
s amit nem az álszent hamis?

Nem bízni most az árulás,
és hinni az megalkuvás?
Majdan kárhozat lángja éget,
vagy majd díszít glóriánk?

Tudásunk az biztos érték,
vagy nem tudnunk arany?
Mikor felteszik a kérdést,
tudjuk e rá a választ?

Gyóni Géza:

ÉREZNI...

Érezni azt, hogy messze távol
Valaki búsul, valaki sír,
Kis szíve szenved égõ vágytól,
S nincs enyhülés, nincs balzsamír;
Érezni azt, hogy egy kicsiny szív
Valahol fáj nagyon, nagyon:
Óh kétszer érzett fájdalom.

És hallani a rezgõ sóhajt
Látni kesergõ szép szemeket;
Érezni azt, hogy egy áldott ajk
Egy nevet sírva emleget;
Érezni azt, hogy érettünk száll
A vágy, a sóhaj s hull a könny
Óh mégis - titkos, szent öröm..

Meddig
Meddig tart egy szerelem, mi a válasz?
Kijózanító. Míg az érzelmeket keresed,
Lila köd mi teljesen befed. Szívet elmét.
Aztán ez felszáll, rád tör a magány, nemlét.

Mi van ha a bizsergetõ érzés elmúlik,
Szemed már nem ragyog rám többé,
Ölelésünk már csak két test érintkezése,
S nem a szerelem mindent betöltõ ereje.

És ha a "szeretlek" nincs már kimondva,
"Köszönöm, hogy vagy nekem" már nem érvényes,
Nincs mirõl többé beszélnünk, hallgatnunk,
Nincs többé szerelem fájón be kell vallanunk.

Hagyjuk hát, engedjük el azt a kevés boldogságot,
Hogy ne kelljen utána még jobban szenvednünk.
Az életben így is oly sok minden lüktet, fáj
Legyünk az érzelmes szerelemhez hûtlen hát,
S ne bántsalak téged, s te se bánts!

Fekete könnyek


A halállal nem sok mindent tudunk kezdeni. Ha közelünkben csap le a kaszás, megbénulunk. Sírunk és nem tudjuk felfogni a történteket. Csak annyit tudunk kérdezni, hogy miért épp õ, és sírunk, és sírunk...

Kevés az olyan ember, aki valamelyik közeli rokonának, barátjának a halál hírét könnyek nélkül tudná fogadni. Akár milyen erõs az ember, a halálhírt és a temetést nem bírja ki sírás nélkül. Gondoljunk csak egy búcsúztatóra, ahol meglett férfiak szemében is ott rejteznek a fekete könnyek.
Igen, feketék, mert a bánat, a gyász könnyei. De talán ezek a legtisztább könnyek, mert nagyon mélyrõl jönnek, és nagyon õszinték.
Ha elveszítünk egy szerettünket, megbénulunk, az agy kihagy, felfoghatatlan a helyzet és kilátástalannak tûnik minden. Mintha mi is meghalnánk egy kicsit. Nem tudom, hogy olyankor honnét jönnek a könnyek, de kiapadhatatlan pataknak tûnik a sírásfolyam.
A tehetetlenség, az igazi szeretet, a veszteség, a düh, a félelem, s még kitudja milyen érzések erõsödnek fel bennünk, s keverednek össze-vissza. Ilyenkor minden fáj, a napsütés, mások nevetése, a hangok, minden az ég adta egy világon, de legjobban a szeretet személy hiánya.
S mikor végre megnyugodnánk, jön egy ismerõs, "hogy tényleg", "nem is tudtam", "ez borzasztó..." - s újra zaklatott állapotba kerülsz.
A gyász nagyon megviseli a szervezetet. A szomorú lény nem törõdik magával, nem éhes, állandó vészhelyzetet él meg a szervezete, s a nagy szomorúság életerejét csökkenti. Nem szabad hagyni, hogy túl sokáig tartson az apátia, mert bele lehet rokkani.
Idõvel aztán visszaáll az élet a normál kerékvágásba, persze a szomorúság megmarad, a fekete könnyek sem fogynak el. Ott vannak velünk, mikor egyedül vagyunk a temetõben, vagy otthon magányos estéinken, vagy egy fotó nézegetésekor és a családi ünnepeken. 
A fekete könnyek, ha egyszer mellénk szegõdtek, nem tágítanak többé.

(Forrást sajnos nem tudok jelölni, de most, halottak napján, talán van akit megérintenek ezek a sorok)

Ady Endre:

RÁD EMLÉKEZTEM...            


Fájdalmas arcú, tettetõ Madonnám,
Kirõl epedve annyiszor daloltam,
S akitõl csókot sohasem raboltam;
A te emléked elszállott ma hozzám.

Füstös kávéház asztalánál ültem,
Valami fojtó mámor szállt agyamra,
Dehogy hallgattam víg hegedûhangra,
Hallgattam némán, búsan, elmerûlten...

Amíg rikoltva, vígan szólt a nóta,
Sûrû, nehéz köd fogta át a lelkem,
Szívemre lelni nem tudok azóta!

De mikor vád lett a cigány vonója
S vádolva, sírva zokogott a nóta, -
Rád emlékeztem s a szívemre leltem...

Gondoltad, hogy varázsbank igenis létezik!
És te minden reggel ébredéskor megkapod a magad ajándékát.Igen!!!
Ezt a varázsbankot úgy hívják: IDÕ.
A múló másodpercek bõségszaruja. Minden reggel ébredéskor kapunk 86400 másodpercnyi életet, arra a napra, de amikor este elalszunk, a maradékot nem lehet átvinni a másnapra. De a varázslat minden reggel elölrõl kezdõdik, de a játékszabályok megkerülhetetlenek:- a bank minden elõzetes értesítés nélkül, bármikor megszüntetheti a számlánkat- az élet akármelyik pillanatban véget érhet.
Ha megakarod érteni mit jelent egyévnyi élet, kérdezz meg egy diákot, aki elszúrta az év végi vizsgát...
Egy havi életrõl kérdezd az anyát, aki koraszülött gyermeket hozott a világra....
Egy heti életrõl faggasd a munkást, aki gyárban vagy a bányában dolgozik...
Az egy napról kérdezz ki két szerelmest....
Hogy mit jelent egy óra, elmondja neked egy liftbe szorult klausztrofóbiás.
Másodperc megértéséhez nézd meg azt az embert, aki hajszál híján úszott meg egy balesetet.
És a másodperc ezredrészének jelentõségét elmagyarázza neked az a sportoló, aki ezüstérmet nyert az Olimpián, holott egész életében az aranyéremért edzett.
AZ ÉLET VARÁZSLATOS DOLOG!!!!!!!!!

Azon a télen nem látszott a nap.
Naptalan téli napok.
Talán emlékszel:
Ezerkilencszáz nyolcvannyolc.

Most megmondom neked miért.
Valaki szenvedett nagyon,
Amit ez égitest sem bírt nézni,
Míg meg nem halt egy hajnalon.

Tudom, más is szenved a világon,
De ekkora szenvedést, ily sokáig,
Egy ember elviselni nem tudott,
Sem azok, kik látták a haldoklót.

Eljutott az érzés az égig,
s a nap bevonta fényét.
Ködfelhõvel takarta el magát
télen egész végig.

Ha nekem nem hiszel,
Nézz utána, abban az évben
nem sütött a nap télen
épphogy csak felkelt,
én emlékszek jól arra,
mert akkor halt meg egy Anya..
Az enyém

Fénycsókra várva

Csontváz-fák karmai merednek az égnek...
Zörögve jár köztük a kósza szél.
Dermedt a Lét.

Jégpáncél szorítja karcsú nád derekát,
mint fuldokló ember nyakát a kíméletlen
halál.

Hûvös tükörként csillan a tó jege.
Mint kés hegyén villan a hideg
fénysugár.

Ólom-szín ég alatt trónol a Tél.
Színei hidegek, halottak, mint a
gyémánté.

Jégkérget magára vett víz alatt
álmát alussza egy tetszhalott világ,
meleg fénycsókra vár...