crohn-colitis.hu

Néha kialszik bennünk a fény, de aztán ismét felgyúl, ha találkozunk egy másik emberi lénnyel. Mindannyian óriási hálával tartozunk azoknak, akik képesek újból felgyújtani ezt a belsõ fényt." /Albert Schweitzer/

Ernst Enno:

Lehetne újra kezdeni

Végtelen hosszan sustorog a rokka,
téli este van.
Magában dúdolgat a vén anyóka,
tûnõdve, komolyan.

"Mit énekelsz, kedves anyóka,
mondd meg, mirõl dúdolsz te?
Hallgatom én - és már mióta!
De nem értem sehogy se."

"A fonálról dudorászom, amit fonok:
ez az én szöszöm, fiam.
Szöszt kaptam az éjtõl, a naptól is,
így sodrom fonalam.

Lenem, mikor fonni kezdtem,
fehér volt, mint a nap.
Orcám: mint fehér éjszakán
a fénylõ sugarak.

És fonalam most szürke mégis,
mintha csepûbõl volna -
még egyszer átfonnám az egészet
aranyos-csillogóra."

Végtelen hosszan pereg a rokka -
Téli este van.
A fonál rásimul az orsóra
fürgén, takarosan.

S az éjszakán át egy gondolat úszik:
elölrõl kezdeni!
A szürke fonalat örömsugarakkal
fényesre festeni!

/Ford.: Képes Géza/

Néha - néha

Néha néha eszembe jut,
régmúltnak múlása.
tengernyi idõnek,
pillanat rohanása.

Ahogy tûnõ napsugár,
a zord felhõk között,
pillanatokra elõtûnt,
ám de máris elszökött.

Tornádóként süvít el,
szippantja fel a perceket.
Mi az elõbb jelen volt,
már régmúltnak részese.

Bár kapkodva kergetném
A szélvészke perceket.
Az idõ homokját mégis,
hagyom csak peregjen.

Zotyesz

"How much can you actually accomplish in an hour? Run an errand, maybe? Sit in traffic? Get an oil change? When you think about it, an hour isn't very long. 60 minutes. 36 hundred seconds. That's it. In medicine, though, an hour is often everything. We call it "the golden hour". That magical window of time that can determine whether a patient lives... or dies.
An hour can change your mind. Sometimes an hour is just a gift we give ourselves. For some, an hour can mean almost nothing. For others, an hour makes all the difference in the world. But in the end... it's still just an hour. One of many. Many more to come. 60 minutes. 36 hundred seconds. That's it. And it starts all over again. And who knows what the next hour might hold?"

"Mennyit tudsz tenylegesen veghez vinni egy ora alatt? Teljesiteni egy megbizast, talan? Ulni a dugoban? Olajat csereltetni? Amikor erre gondolsz, egy ora nem tul hosszu. 60 perc. 3,600 masodperc. Ennyi. Bar a gyogyitasban egy ora, gyakran minden. Mi ugy hivjuk "az arany ora". Az idonek az a csodalatos ablaka, ami meg tudja hatarozni, hogy egy beteg el, vagy meghal.
Egy ora, meg tudja valtoztatni a gondolataidat. Neha, egy ora csak egy ajandek, amivel megajandekozzuk magunkat. Nehanynak egy ora majdnem semmit sem jelent. Masoknak egy ora a kulonbsegeket jelenti a vilagban. De a vegen... meg mindig csak egy ora. Egy a sok kozul. Nagyon sok jon. 60 perc. 3,600 masodperc. Ennyi. Es ez kezdodik ujra, elolrol. Es ki tudja, hogy a kovetkezo ora mit fog hozni?"



.

" Az emberek túl sok falat építenek, és túl kevés hidat. " (Isaac Newton)

"Nem csak a gyógyszer gyógyít..." igen, ez nagyon igaz......hanem az a lehetõség, hogy amikor kórházban múlatjuk az idõt jó dolgunkban <kép> , akkor a társainktól netten érkezõ jó szó, segítség, ránk gondolás bizony aranyat ér <kép>

Zenél a folyó

Csendesen zúg a víz,
halk dallamot hordoz.
Messzirõl jött üzenet,
mely facsarja könnyedet.

Régen nem látott idõk,
mostohának kiáltott múlt.
Törnek ki kórusban,
mikor a hullám partra fut.

Temetnéd el testedet,
partnak laza fövenyébe.
Ugornál le a hídról,
örvénynek közepébe.

Ám a föveny is dúdolja,
és dalolják a kövek.
A kósza szél felkarolta,
s ordítja folyónak mélye.

Heltai Jenõ:

Egy asszony keze

De jó egy kis kezet
A kezünkbe fogni,
A karcsu ujjakra
Szavakat lehelni,
Csókokat dadogni,
A finom ereken,
Mint kék tengereken
Kábulásba veszve,
Elhajózni messze,
Sehol meg nem állni,
Folyton jönni, menni,
Végül partra szállni,
Végül megpihenni
Rózsaszín szirteken
Koráll-szigeteken,
Az éles körmökön,
Örök örömökön.
Ó, áldott asszonykéz,
Vágyak forralója,
Gondok altatója,
Izzó homlokomon
Hûvös fehér pólya,
Drága élõ bársony,
Te maradj a társam,
Örökre, örökre!
Mikor sírdogálok,
Könnyem te töröld le,
Te szoríts, marcangolj,
Ha lázad a vágyam,
Mikor valami fáj,
Te simogass lágyan,
S halottas órámon
Bús szemfedõ selyme,
Te hullj takarónak
Megtört két szememre,
Elnémult szívemre.

Majtényi Erik:

Hogyha eloldanál

Hogyha eloldanál magadtól,
merre indulhatnék el akkor?

Hol lenne elsõ menedékem,
hogy az emléked el ne érjen?

Járhatnék, ahol nem jártam még -
de mi várna rám, s mit várhatnék?

Mert fogadhat-e bizonyosság
olyan, hogy nem hasonlít hozzád?

S nem fájna-e a hasonlóság?
Nem érezném, hogy bitorolják?

Vackába nyüszítve, vonítva
kölyökállat kúszhat úgy vissza,

ahogy én egy riasztó estén
a visszautat megkeresném.

Piros pünkösd napján,
mikor gyümölcs érik
életed kalászát
angyalszemek nézik.
...
Ezüstös harmatot
csorgatnak tövére,
hogy termése nõjön
S vihar ki ne tépje.

Piros pünkösd napján
az Úr keres téged
zúgó szelek szárnyán
Lelkét küldi néked.

Fogadd szeretettel
a mennyei lángot,
növeljen szívedben
hitet, boldogságot.

Wass Albert: Patkányok honfoglalása
http://www.youtube.com/watch?v=QAOZXb7t … re=related

Bartalis János:

Fehér rózsatõ virága

Szívem sír utánad szüntelen,
szemem könnytõl ázott,
óh, hogy te nem látod ezt.
Arcom halovány és bús, mint a hold.
És sírok szüntelen.
Szememnek tüze nem éget már,
ajkam hamuszín és vértelen.
Mert te, kedvesem, távol vagy tõlem.
A nap nem süt, szomorú az idõ.
És én mégis rólad gondolkozom.
Temetkeznek a fák. Ezer színben
feküsznek a levelek. És te
nem látod ezt, nem vagy itt mellettem.
Mindjárt elzarándokol a rózsa is.
Mindenki elhagy engem.
Mint ahogy te is elhagytál engem,
Fehér rózsatõ virága.

Dmitro Pavlicsko:

Én csak egyszer szerettem életemben...

Én csak egyszer szerettem életemben,
S hogy hányszor gyûlöltem - nem tudhatom:
A gyûlölet nem dúlta föl a lelkem,
Csak a szerelem gyötörte agyon.

Szívemben, mint facsemete a földben,
Gyökeret vert, és ott növekedett
Izmaimban, csontomban és velõmben,
Követte titkos vérköreimet.

Ó, szerelem! Mint tavasz, ha tombol!
Hittem-e, hogy egyszer még, a jeges
Verítéket törölve homlokomról,
Ki kell tépnem magamból - s vége lesz?

Vége, mert nekem nyílt dús virága,
Másokra hullt a szirma, nem reám...
Panaszkodjam, hogy e széles világra
Valahogy nem burokban szült anyám?

Már rég nem szerettem õt a szivemmel,
De minden kis sejtemmel szeretem -
És szeretni fogom oly szerelemmel,
Mely együtt tud csak meghalni velem.

/Ford.: Tandori Dezsõ/

Théophile Gautier:

Utolsó kívánság

Beh rég is volt, hogy Magát megszerettem,
- tizennyolc éves már a vallomás! -
Ön üde most is, én meg fonnyadt lettem,
Ború lep engem s Önt a ragyogás.

A temetõ dús fehér orgonája
halántékomra hajlik, fürtre-fürt:
gyûrt homlokom takarja nemsokára
mind-mind akár a futtatott ezüst.

S napom a halvány, lassudan hanyatló
a láthatár sötét ölébe vész
s a gyászos dombról - tárva már az ajtó! -
a végsõ hajlék incselegve néz.

Óh, ha az ajka egy kései csókot
hullajtna ajkamra, kedvesem!
Akkor lehetnék végre én is boldog
s nyugton pihennék, biztos, odalenn.

(Ford.: Gereblyés László)

Szép Ernõ:

Nyujtózás

Ha egy nõ rátenné fehér kezét
Ránccal rajzolt vén homlokomra,
Milyen más lenne: ifjú, tiszta, szép.
Hajamnak jégvert, letört kaszálója
Sûrû és illatos fûtenger volna,
Ha öt vékony ujj lengene közé.

Ha sétálhatnék egy hölgy oldalán,
Kényes hegedûkhöz hasonlón
Leesett fejem hátra tartanám.
Szólnék a nõhöz: szép forró beszédek,
Amilyeneket álmomban beszélek.
Lángolnának megaludt ajkamon.

Aj, hogyha látnám, látnám szemtõl-szembe,
Mint a csillár a bálban, úgy fölzengne
Szegény le nem zárt két halott-szemem.

Egy szál véget ért 2

Elmaradnak majd,
a múltnak könnyei.
Megkopnak lassanként,
régi, szép emlékeim.

Napsütötte égboltom,
apránként beborul.
lelkem fényessége,
apró mécsessé fakul.

Ha kürt a szava szól,
s Menny kapuja tárul.
Isten színe elõtt,
majd mit vallok én?

Nem marad más addig,
csak pár poros emlék.
Mit megõrzött a lélek,
s az idõ fel nem élte.

Ignotus:

Szerelem

Eszembe jut, amit felejtett,
Fölemelem, amit elejtett,
Megõrzöm, amit eltapos,
Vigasztalom, ha bánatos,
Nem búsitom, mikor nevet,
Azt emlitem, akit szeret,
A kiskabátját rásegitem,
Nem szenvedéllyel, de szeliden,
Hozzá csak ujjheggyel sem érek,
Szerelmet tõle sohse kérek,
És nem is vallok sohasem -
Ó milyen forrón szeretem

"Szeressük az emberiséget, de az egyes embertõl semmi jót ne várjunk, mert az emberiség csoda, de az egyes ember bestia."

Móra Ferenc

Emily Bronte:

A Remény

Félénken szállt a Remény,
leült kalitkám elé,
s mint egy önzõ szivû lény,
sorsom dõltét figyelé.

Irgalmatlan volt, ha félt:
rács közt egy zord téli nap
kilestem rá, s õ fejét
félrefordította csak!

Hamis, önzõ volt valóban,
béke! súgta harc hevén,
énekelt, midõn zokogtam,
s elhallgatott, ha lestem én.

Hamis volt s kérlelhetetlen,
amidõn már csupa rom
volt a vágyam, vert a kedvem,
s sírt a Bú is sorsomon:

a Remény - bár vad kínomra
balzsam lett volna szava -
égbe szállt szárnyát kibontva,
s nem láttam többé soha!

/Ford.: Tótfalusi István/

Márai Sándor:

Hol vagyok?

Ülök a padon, nézem az eget.
A Central Park nem a Margitsziget.
Milyen szép az élet, - kapok, amit kérek.
Milyen furcsa íze van itt a kenyérnek.
Micsoda házak és micsoda utak!
Vajon, hogy hívják most a Károly körutat?
Micsoda nép! - az iramot bírják.
Vajon ki ápolja szegény Mama sírját?
Izzik a levegõ, a Nap ragyog.
Szent Isten! - hol vagyok?

"A boldogság nem olyan, mint egy totemoszlop, amit felállítanak valahol, és azután az már mindig ott áll. A boldogság halékony, illékony, finom dolog, ennél fogva nem is mindig ordibál, hogy hé, megjöttem, itt vagyok! Más szóval: jó szem kell hozzá, anélkül talán észre sem veszed, hogy a közeledben jár!"

Vavyan Fable

Reviczky Gyula:

Jó lelkek

Vannak jó lelkek még a földön:
De elrejtõznek a világ elül.
A csacska hír hallgat felõlük,
Élnek s meghalnak ismeretlenül.

Éltük szerény, csöndes, magános,
Dobszóval, vak lármával nem dicsért.
Erényüknek czégére nincsen:
Ha jót tesznek, nem kérdik, hogy miért.

Vásári zajt, hûhót kerülnek.
Nem lökdösõdnek lármás útakon.
Lelkük zománczát féltve õrzik.
A merre járnak, csend van s nyugalom.

A sors csapási, szenvedések
Között értékük legszebben ragyog.
A rózsa is, ha eltiporják:
Akkor terjeszt legédesb illatot.

Vannak jó lelkek még a földön!
Vigasztalásul vallom és hiszem.
Megtûrve, mint árvák, ugy élnek,
És nem irigyli sorsuk' senki sem.

Az emberek nem rosszak, és az emberek nem jók. Az emberek: emberek. Élni akarnak, és úgy élnek, ahogy tudnak.

Székely János - Kísértés

Beney Zsuzsa:

Hogyan vártalak


Azt kérdezed tõlem,
hogyan vártalak?

Mint az éjszakára
fölvirrad a nap,
mint a délutánra
jõ az alkonyat,
mint ha szellõ jelzi
a förgeteget,
ezer pici jelbõl
tudtam jöttödet.

Mint tavaszi reggel
a nap sugarát
fagyos téli este
jégcsap csillagát,
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret
pedig nem láttalak még,
úgy ismertelek.

Mint a fény az árnyat,
záport a virág,
mint patak a medrét,
madarat az ág,
mint sóhajos nyári éjjel
a fák az eget, mindenkinél
jobban téged így szerettelek

Henrik Visnapuu:

Lemondás

Fáradt vagyok várni,
jöhet most már bármi:
nem bánom.
Karom kiszáradt, míg feléd nyúltam -
jaj, lábam,
nehéz állni, ülni, járni nyomorultan!

Eskü, könyörgés, vád
nem kell! s ami még fájt:
por, hamu.
Nem vágtat a szív, nem izzik a lélek,
és ha fú
élet szele, az is messzi partra téved.

Szeretnél leülni,
bánatba merülni,
futni talán?
Mintha felhõ szállna, mintha berek zúgna:
bús-vidám
dallá csitul minden, mi lelkem feldúlta.

/Ford.: Képes Géza/