crohn-colitis.hu

Hali! Én ugy kb a 60. napomat nyögtem az ispotályban amikior már feltudtam állni. Rezege lábakkal elindultam az ablak felé hogy kiporoljam a párnámat. Odaértem!  Mit ad isten az elsõ széles ívben leirt kézmozdulattal az én venyigévé aszott gyûrûs újjmról leröpült a karikagyûrûm a ködös hajnali mélységbe, egy bozót sürejébe.  A reggeli müszakváltásra érkezõk kicsit elcsodálkoztak a látványon ahogy én, vagyis egy madárijesztõ szerû alak a bozótban négykézláb tapogatózok és vizsgálgatom a gajjakat. Sokat ismertem is már a dolgozók közül, úgyhogy próbáltam magyarázni a dolgot, de jóindulatú mosolygásuk mögött bizony én azt láttam hogy ennek a szegénynek bizony agyára ment az instilláció. A gyûrû meg lett.

hát, nem tudom, hogy mennyire humoros amit írok, mert akkor nagyon nem tudtam rajta nevetni.
történt most május 1-jén, hogy megfeledkeztem nyavajámról egy kissé (ami nálam szerencsére könnyû, mivel sok problémát nem okoz). 2-án kis híján végigbõgtem a délelõttöt. 3-án már csak röhögtem azon, hogy mennyire idióta vagyok. és hogy mi is történt? nagy majális és néhány elfogyasztott sör után beültünk serranoba (mexikói étterem), és éhesek lettünk. botor módon megrendeltem az étlapról a legszimpatikusabbat: konyhafõnök tüzes chilije...
a másnapot azt hiszem nem szükséges leírnom... :)

Ildikó elsõ mûtétje után, erõs fájdalmak közepette feküdt becsövezve, kicserepesedett szájjal, mozdulatlanságra ítéve, amikor meglátogattam. A fájdalomtûrõ képességét a betegség eleg magas szintre emelte, de ahogy beszélgettünk, néha nyögött egy-egy halkat fájdalmában. Kérdeztem Tõle:
-Fáj?
-Igen, fáj.
-Kapsz fájdalomcsillapítót?
-Nem.
-Miért nem kérsz?
-Kértem, de azt mondták, hogy csak egy van, és lehet, hogy lesz akinek majd jobban fáj.
-És azt ki állapítja meg, hogy kinek fáj jobban?
Csak néztünk egymásra, és talán kínunkban egy picit mosolyogtunk is.

(Kis vérfrissítés a topicba, Facebookon már kiállta a próbát, hátha nincs ott mindenki jelen.)

Ez a pupillatágítós szemvizsgálat egy káprázatos élmény. (Mellékhatások elkerülése miatt ez is sorra kerülhet.)

Amikor megkapod a szemcseppet, még teljesen gyanútlan vagy. Aztán be kell fejelni egy gépbe, kis irányfény, majd teljes tûzerõvel letámad a Halálcsillag. Érzed, ahogy már a tarkódon sistereg a luk, s távolról derengeni véled az I'm your father nem túl megnyugtató mondatfoszlányt.

Túléled. De biztos vagy benne, hogy az agyadat kiégették, az esetleges maradékát meg átprogramozták, neutralizáltak. S tényleg. A váró immár hupilila színû, a várakozó betegek is valami egészségtelen fosch színben pompáznak és mintha aurájuk is lenne. Kivéve a sarokban kettejüket, akik elõbb még egy idõs házaspárnak tûntek, de most Nyancat és Csillámpóni zabálja kétpofára a szivárványszínû epret. Az illata legalább eredeti maradt.

Hát jó, ez már ilyen, irány haza. Kilépsz az épületbõl a szikrázó napsütésre és egy csillagközi ûrcsatában leled magadat. Tie Fighterek lõnek rád (autók szélvédõje csillog), minden fehér felület egy-egy atomvillanásként rongyol az agyadba. (Ez jó, mégsem égették ki s lettél csíkos térdzokni!) És mindennek aurája van, még a valamilyen közlekedési táblának és a szimpla betontömböknek is. Elhúz melletted egy doki, fehér köpenyében mint egy üstökös. Megelõzöl egy csajt, aki mögött normál körülmények között kényelmesen andalognál célod felé, de most a fehér pólójához képest Hiroshima csak egy szentjánosbogár.

Résnyire tolt szemmel sunnyogsz haza a világnak eme szûkített kétdimenziós hallucinogén valótlan részhalmazában. De még késõ délután is mindenkinek aurája van.

‪#‎life‬ ‪#‎colitisulcerosa‬

Koszonet a megosztast aiolosz!! Remelhetoleg iden Magyarorszagrol is lesz jelentkezo! :-)))

off
nem, egy ideje Olaszorszagba helyeztem at a szekhelyem, szoval az ebbol adodo logisztikai problemak miatt mar nem Szabo Miklos...
on